2021. június 10., csütörtök

OFOTÉRT TEGNAP ÉS MA (2009)

 2009. junius 10

valamelyik nap reggelén ahogy beértem Szegedre valami hivatalos ügy elintézése miatt elég korán, észrevettem, hogy otthonmaradt (valamennyi) olvasószemüvegem, de mivel még 9 se volt, így zárva a Kárász sarki Rossman (ahol könnyelmű módon lehet vásárolni előregyártott, kész, "konfekció" szemüveget - jelzem számomra már nem sokáig, mert 4 dioptria fölött már nem... , marad majd az "SZTK", el kell újra mennem, s majd a szemvizsgálat után igyekszem 3 hónapon belül kiváltani, nem úgy, mint legutóbb, nehogy megint hoppon -azaz szememre szabott szemüveg nélkül -maradjak) ,

megyek tovább a Kárászon, a Fuji fotósbolt már kinyílt, ők viszont nem árulnak szemüveget, átirányítanak a szembenlévő OFOTÉRT-ba, az is már kinyitott, viszont kész szemüveget nem árulnak. Csak utólag döbbenek rá, hogy jé, nálunk, Makón, már rég megszűnt az OFOTÉRT - pedig milyen szorgalmasan és izgalommal teli várakozással vittem oda kislánykoromtól kezdve, évtizedekig, fényképezőgépeimet filmestől, majd hoztam el a kész, előhívott fotóimat. (Altissa, Csajka, Szmena, majd az amerikai pocket gép..., ami már szineseket csinált újszülött kislányomról...)

Aztán egyszer csak bezárták a boltot. Akkoriban , míg volt - a másik profilja, a szemüveges , szemem jó lévén, nem is nagyon érdekelt - most viszont, kiderült, hogy fotókkal egyáltalán nem foglalkoznak! Pedig eredetileg a nevükben is szerepel, de ki is figyel oda arra, hogy a mozaikszó OFOTÉRT eredetileg minek is a rövidítése; Optikai- és FOTócikkeket ÉRTékesítő vállalat?! (nem lepődnék meg, ha Örkényt megihlette volna, és egy egypercesében rábukkannék... micsoda korrajz van benne és "társaiban": FÜSZÉRT, KÖZÉRT, KERAVILL (ez még szép is, hangzásra) Hová lettek? Meg a GELKA? - ahol minden elromlott elektromos háztartási eszközt meg lehetett javíttatni. Mostanság többnyire csak kidobni... Boldog idők?! Amikor megvolt mindennek a maga terepe... nem lehetett válogatni, de az az egy biztos megvolt, mindenre, azt lehetett szidni vagy dícsérni, de akkor is, a "miénk" volt, és biztonságot sugallt. Mint a "CIPŐT A CIPŐBOLTBÓL" reklám. Tehát egy kicsit primitív és nevetséges is. De volt bennük átláthatóság, rend, rendszer...!

ami most olyannyira nincs!

Még ebben az ittfelejtett(?)* szegedi boltban sem, teljesen. Ez is átalakult. Számolva a "modern" piacgazdálkodási, fogyasztói mechanizmusokkal, része a verseny- és reklámkapitalizmusnak.**

A napszemüvegem szárával történt egy kis malőr, már hetek óta a táskám alján megtalált kieső , parányi csavart örzök, lezárható nylontasakban, a kieső szárral együtt. A Nap meg erősen tűz a szemembe! (Szeged valóban a legnapfényesebb város!) Nosza, most beviszem ebbe a szépemlékű OFOTÉRTba!

Mintha a múltba lépnék...? - gondolhatnám, de nem! - A bordó egyenruhába öltözött nő leültet, s miközben fitymálva kézbe veszi a szemüvegem (a Plazaban vettem amúgy, a Philipp Russel( ruhaboltban(!)- mig kotorászom elő a kis csavart (ami nélkül bizony nem tudná megcsinálni!), azt mondja, talán érdemesebb is lenne nem megjavítani ezt, hanem venni helyette egy másikat, egy jobbat, ami biztonságosan szűri ki a káros UV sugárzást. Mondom, erre is az volt irva, hogy UV védelmet nyújt, és nagyon szeretem a nyugtató zöld színe miatt. (Előttem egy csomó napszemüveg mutogatja-kínálgatja magát a tárolóban, de egyik se tetszik jobban, mint az enyém, amit már visz is el, hogy tesztelje, s közli , hogy össze-vissza van karistolva, alig tudja kimutatni a teszt az UV védelmet, és jó lesz vigyáznom, mert szürke hályogot okoz az UV sugárzás! (sic!)

(Más se kell nekem, mindig is féltem, hogy hajlamom van rá, nagyanyámnak is az volt, és hiába is operálta meg vele a hires svéd szemész professzor, nem segitett a látásán. De hát akkoriban, az 50-es években még nem is volt ilyen erős az UVH sugárzás! S nagyanyám többnyire a zongorája előtt ült, amsterdami szobájában, s nem kint a tűző napsütésben.)

Nem is hallottam még, hogy UVsugárzásból szürke hályog... de igen, erősködik. Értem én, ha továbbra is nem megfelelő UVvédelmű szemüget hordok, mi vár rám, egyértelmű... Arról nem is beszélve, hogy ha továbbra is kész , vacak olvasószemüveget hordok, úgyis tönkremegy a szemem...

a kis csavart egyébként pillanatok alatt besrófolja, nem kér érte, megköszönöm, és,

természetesen kötelességemnek érzem, megigérni is, hogy majd hamarosan veszek itt egy új napszemüveget, és az olvasószemüvegemet is itt szerzem be

miért is ne?

ha már ennyi energiát fektetett a meggyőzésemre (meg a megijesztésemre!)......

-----------------------------

*utánanéztem, csak én voltam tájékozatlan és provinciális- avagy lokálpatriotaként tévesen általánositó:

OFOTÉRT (ha nem is a régi keretek közt, de e régi névvel) 68 db van! (Budapesten 26, vidéken 38 üzlet)

**multinacionális cég lett

aliz2. :: 2009. jún. 10. 16:30 :: 3 komment :: Címkék: egeszseg, epizod, MAKO, mult, SZEGE

3 megjegyzés:

  1. azóta van Ofotért Makón is, (fotócikkek nélkül)... és van szürkehályogom is!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is volt szürkehályogom, pont egy OFOTÉRT üzlet orvosi vizsgálatán fedezték fel és küldtek el az orvosi rendelőbe. A műtéthez kellett egy labor-lelet, akkor derült ki, hogy 28-as a vércukrom. Utána kezdődött a kálváriám, de ma már jól látok messzire és a cukromat is beállították.
      Nekem jó tapasztalataim vannak az OFOTÉRT üzletekkel kapcsolatban.

      Törlés
  2. Nekem is vannak különböző szemüvegeim.Van olyan is, amit a szememre csináltattam, vannak olyan olvasószeművegeim, amit az Intersparban vettem.:) Több van, mert hagytam bent a munkahelyemen is, és itthon is volt, hogy biztosan legyen mindenhol. Most már csak a szememre csináltattal olvasok.
    A napszemüvegem is dioptriás.
    Tetszik a történeted. Nem tudtam, hogy minek a rövidítése az OFOTÉRT, most már ezt is tudom köszönve neked.

    VálaszTörlés