igen
két szolnoki művésztelepes alkotónak egyszerre van kiállitása, két helyszinen, 4-kor a Hagymaházban a szobrász. 5-kor a levéltárvban a festőé...
döbbenetesen kevesen , s inkább csak bennfentesek, szervezők, szereplők szállingóznak a hagymaház aulájában, orrom előtt a tévések, interjú , szokásosan az esemény kezdése előtt s belenyúlva az eseményidőbe. nem számit addig talán jönnek... még, de nemigen.
oldalra húzódok a kezdésre rendbontóan egy alacsony asztalra ülve (mert újabban mindig leülök!).
hegedűsöket hallok, meg hivatalos bevezetőt
aztán átülök a másik oldalra , kezdem felfedezni a kis szobrokat
hanem ezek a szobrok illetve kisplasztikák, teljesen elbűvölnek
párbeszédbe is elegyedik velem róluk kedvenc operatöröm, kiemelve egy szobrot amiben érdekes módon mást (az öreget) látok én s mást ő, élete derekán (a szembe szélnek ellenállót) mindenki magát látja bele a műalkotásokba , ez is egyik varázsuk, de a levtári beszélgetés ben a szobrász inkább az operatőrnek ad igazat, amikor épp azt fejtegeti, hogy valami ellenálló erőt akar ábrázolni szobraiban
mikor belépett , félig halka mellette odarebegtem hogy gyönyörködtünk a szobraiban a hházban, de azt hiszem meghallotta (szerencsére)
a festő nem tetszik nekem, annyira, túl fehér, bár elmeséli, hogy direkt a bordó falhoz szerkesztette, e ragyogást..
hanem mond valami mellékes figyelemreméltót egy pszichológustól, hogy a gyerekkori traumák ha megválaszolódnak akkor nincs velülk később gond(
(nem tudok nem a saját gyerekkori traumámra gondolni, tényleg nem volt vele gond(om) (?) igaz, anyám leve megnyugtatott, hogy engem szeretget vettg kölül bárhol is voltunk...wegyfajta burokban lehettem (?)
**
ja, és kedvenc operatöröm egyik kedvenc szobor előtt engem is megörökitett örökités közben :I















