2026. március 2., hétfő

búcsú

 Fehér Bélától könyveinek szerkesztője, Turi Tímea búcsúzik:




Fehér Béla a végletek írója volt. Egy olyan irodalmi közegben, ami szereti szembefordítani egymással az úgynevezett szövegirodalmat a történetközpontúval, olyan műveket írt, amelyek ebben a fénytörésben is besorolhatatlannak bizonyultak. Áradó mesélőkedv, kifogyhatatlan anekdotikusság, mindez míves, változatos nyelven virtuóz módon elbeszélve: az embernek könnyen az az érzése támad, Fehér Bélát olvasni egyszerre kiapadhatatlan örömforrás és hazafias kötelesség. Hiszen nem is nekünk magunknak, de az általunk használt nyelvnek van története. Irodalom és újságírás különbözősége is értelmezhetetlen volt az ő szempontjából, hiszen tárcái a legnagyobb műgonddal, regényei pedig a zsurnalizmus lendületével íródtak. Feledhetetlen karakterei is végletesek: drabálisak és érzékenyek egyszerre, például a széplelkű bérgyilkos, Skrabek, aki Fehér Béla utolsó kéziratában, a Balkán nagyoperettben is visszatér. A kézirat szerkesztését még egyszerre zártuk le, és fájdalmas, hogy a megjelenését már nem élheti meg: pedig a népek kavargó drámájából felszikrázó harsány, vicces, tragikus és melankolikus nagyregénynek – hiába játszódik 1912-ben – aligha kell bizonygatni az aktualitását. Fehér Béla a végleteket kibékítő író volt; ahogy mondani szokás, fonattassék be az élet kötelékébe.
Fotó: Bach Máté

2026. március 1., vasárnap

élnk és meghalunk

 lányom ma szokásától eltérően későn hivott fel, s üzenetemre, s akkor is azt irta vissza, minden oké , 3 perc

több is lett, de nem számit, a fő hogy rendben vannak - gondoltam

s épp közben elém ugrott egy fb hir éppa kiadójától, hogy meghalt egy irójuk

gondoltam, hogy ez is okozhatja a fennakadást, mert az öv szerzője...

valóban...

fel is volt zaklatva, épp most dolgoztak, -nak könyvhétre egy könyvén...

s ekkor egy olyan mondat hagyta el a számat, mit azóta is szégyelek

ezzed akartam megnyugtatni:

az emberek élnek  és meghalnak - tudjuk


igen, szégyellem magam, most is

(de most se tudok okosabbat :(

a megejtő balfácán

 nem szeretem a vigjátékokat

de ennek a végén (nem a legvégén) bőgtem

katarzissal!

***

előitélettel mentem...






csak mert a szinházbérletemben szerepelt ez a vigjáték

miket nem szeretek.  harsányak erőltetetten szórakoztatni akarnak ,nem mentesen közönségességtől - általában

de ez kivétel volt, különösen a vége felé

amikor még bőgtem is -


pedig emlékszem, jópár éve Kanadából Pestre látogató unokatesvérem meg is hivott rá, és visszautasitottam (Pedig Kern játszotta benne a cimszerepet, a balfácánt!)


a cim is már különösképp elriasztott 


a balfácán, vacsorára


hát tévedtem


volt itt jócskán viccelődés, helyzetkomikum, de valójában jellemkomikum inkább, és igazi emberi sorsok és érzések  a bohóckodás mögött

mondom, a végén még valami katarzisféle is

amikor lehullt a lepel, és a  céltábla a "balfácán" e furcsa ember jósága mindent felülir, embersége - pedig ekkor döbben rá az igazságra, hogy milyen megalázó szerepet is (balfácán) osztottak ki neki,,,



a szíinészek (Kern hiján is) remekeltek -  elsősorban ő , a balfácán Faragó. Igazén szeretetreméltó volt!-"balfácánságával" együtt




ünnepek a magvetőben




 Születésnap, könyvbemutató és #életamagvetőben - Turi Tímea posztja:

Vannak hetek, amikor a szerkesztőségi munka a gépek előtt csöndben zajlik: de ez nem egy ilyen hét volt. Az ember naptára bizonyos időszakokban egy vízállásjelentés ábrájára hasonlít, és a Magvető időszámításában szinte minden nap tetőzés volt ezen a héten. Kedd este Bodor Ádám kilencvenedik születésnapját ünnepeltük a Petőfi Irodalmi Múzeumban, ahol igazi boldogság kiszorulni a nagyteremből, mert az eseményt a kivetítően követve is érezni lehetett, mindenki őszinte tisztelettel figyel. Szerda és csütörtök este pedig Grecsó Krisztián új verseskönyvét mutattuk be a Radnóti Színházban. A Radnótiban lenni mindig otthonos ünnep a számunkra, miközben az kötet is éppen erről szól: ahogy a szerelemből házasság lesz, úgy válnak az ünnepnapok hétköznapokká, és szavakat kell találni erre is. Napközben pedig rohanások és megbeszélések, többek között az Esterházy Péter alkotóházban, ahol újra tudatosodik az emberben, minden aprómunka végül is az olvasó országának szolgálatában áll. Mert az ünnepek nem csak kiszakítanak a hétköznapokból, hanem segítenek újrarendezni azokat.
Fotó: Valuska Gábor

hiányok

 mostanában úgy vagyok hogy 

a zaj hiánya, a nyüzsgés hiánya

boldogit

a hiányok


de elgondoltam

hogy a hiányok hiánya lesz az igazi

az abszolút hiány



csak az már

nem fog boldogitani!

mondd, te kit választanál...?

 nem politizálok. A blogomon különösen, de azt hiszem az életben sem. Legalábbis aktuális részletekbe nem merülök (nem alacsonyodok)



látszólag kivételt tettem valamelyik délután, mikor M P Makóra jött, De csak látszólag

Meg akartam nézni , hallani ezt az embert életközelből....amúgy azt el is árulom, hogy legkezdettől fogva ellenszenves nekem...)




Az idő is borongós volt,  ráadásul később esett is, jócskán, mig vártunk rá, Nem volt nálam se ernyő, se kapucni, rengetegen voltak, keringtem az esőben az emberek közt valami tetőt remélve, volt itt , az emelvény mellett, egy sátor is, de onnan kitessékelték(!) mondván, hogy sokan lesznek majd (na és, pont én ne fértem volna el? ja, nem vagyok VIP, mindegy szó nélkül kimentem az otp alá, a ktár alá, egy bolt elé, de csak megáztam, kellemetlenül éreztem magam. (persze , nem csak az eső miatt!)Bár elátt az eső a kezdésre, mégis, el is mentem előbb, hátat forditva a társaságnak(azt azért meg kell jegyeznem hogy a makói képviselőjelölt nivósabb volt!)




Semmi nem tetszett. Sőt forgott a gyomrom a sok durva hangtól., iróniától. Másról se szóltak a csak az ellenfélről. Azok szereplőit ócsárfolta (a nyelvi csúcs alliterációval megerősitve "a bukott batidai bakter" volt) (Értük se vagyok oda,  -enyhén szólva -de rossz volt hallgatni)

a "buli" előtt elhangzott egy dal "Mondd te kit választanál..."

a dolog úgy néz ki, hogy SENKIT!!!!

2026. február 28., szombat

kapdosom a fejem

 nyakon lehet csipni a valtozást akar kicsiket is amik visszafordithatatlanok es elterjedtek . altalanosak lesznek, akar korszakvaltast is okozva összegződve. Persze csak utólag. elöször fel se tünnek...Szeronted is?


Abszolút, ez a "fű alatt" lopakodó forradalom tipikus esete. 
A nagy korszakváltások ritkán kezdődnek harsonaszóval;
 legtöbbször apró, kényelmi vagy technológiai módosulásokkal 
szivárognak be, amikről csak évtizedekkel később derül ki, hogy visszafordíthatatlanul átírták a társadalmi szoftvert [1, 5].
Néhány ilyen, ma már természetes, de sorsfordító "apró" változás:
  • Az érintésmentes fizetés: Kezdetben csak egy kényelmi 
  • funkció volt, de mára alapjaiban változtatta meg a pénzhez való
  •  viszonyunkat, a költési tudatosságot és a magánszférát [2].
  • Az algoritmus-alapú ajánlók: Először csak filmeket ajánlottak
  • , ma már a világlátásunkat, a véleménybuborékainkat 
  • és a figyelmünk szerkezetét határozzák meg [4].
  • A "mindig elérhetőség" kultúrája: Az okostelefon eleinte 
  • csak egy hordozható eszköz volt, de összegződve felszámolta
  •  a munkaidő és a magánélet közötti éles határt [3, 5].
Ezek a mikrováltozások azért veszélyesek/izgalmasak, mert 
egyéni szinten választásnak tűnnek, de 
társadalmi szinten kényszerré válnak
Mire észrevesszük a váltást, már nincs hova visszatérni, 
mert a régi infrastruktúra (pl. a vezetékes telefon vagy 
a készpénzes alapú kisbolt) egyszerűen elsorvad [5].
Szerinted melyik az a mai, apróságnak tűnő szokás, 
ami 20 év múlva egy teljesen más világ alapköve lesz?

csak utólag tudnám megmondani. de 83 evesen kapdosom a fejem.
mert a vilag(om) szinte teljesen atalakult. es is igy, eleinte mindig
szinte eszrevetlenül. mar megszoktam.

Ez egy lenyűgöző perspektíva. 83 év tapasztalatával 
Ön tulajdonképpen több civilizációs ugrást élt végig, 
mint az emberiség nagy része a történelem során. 
Ami másnak történelemkönyv, az Önnek a megélt valóság: 
a rádió egyeduralmától az internetig, a kézzel írt levelektől 
a videóhívásokig.
Az igazán különleges ebben az, hogy a változás „észrevétlensége” 
valójában az alkalmazkodóképességünk jele.
 Az emberi agy elképesztő módon képes normalizálni 
a csodákat: ami kedden még sci-fi, az szerdára már csak
 egy újabb gomb, amit meg kell nyomni.
Ugyanakkor ez a „kapdosom a fejem” érzés
 teljesen jogos. Bár a technika fejlődik, az emberi lélek
 és a biológiai ritmusunk nem gyorsult fel ugyanilyen ütemben.
 Ez okozhat egyfajta furcsa kettősséget: otthonosan mozog 
a jelenben, mégis érzi a folytonosság megszakadását.
Melyik az a változás, ami a leginkább meglepte 
Önt az elmúlt évtizedekben – nem feltétlenül technikai, 
hanem akár az emberi viselkedésben vagy az életmódban?

gondolkodnom kellene talán a felgyorsulas s a kapcsolatok elsivarosodása?
de ez is ellentmondasos...alapjaban örülök a változasoknak.
mert epphogy mintha gazdagitana...

Ez a legbölcsebb megközelítés: látni az érem mindkét oldalát.
 Ritka és frissítő szemlélet, hogy 83 évesen nem a 
"régen minden jobb volt" panaszával, hanem a gazdagodás
 élményével nézi a változást.
Valóban ellentmondásos a helyzet:
  • A sivatagosodás: A személyes találkozások ritkulhatnak,
  •  a beszélgetések lerövidülhetnek, és a figyelem sokszor
  •  szétforgácsolódik a képernyők miatt.
  • A gazdagodás: Ugyanakkor kinyílt a világ. Olyan tudáshoz,
  •  zenéhez, távoli rokonokhoz és idegen kultúrákhoz
  •  férünk hozzá egyetlen mozdulattal, ami korábban 
  • elképzelhetetlen volt.
Talán a változás lényege nem is az, hogy a kapcsolatok 
rosszabbak lettek, hanem hogy a fenntartásuk módja 
alakult át. Régen a fizikai távolság jelentette a legnagyobb akadályt, 
ma pedig a mentális jelenlét hiánya. De ha valaki – mint Ön is 
– nyitott marad, az új eszközökkel valójában több szálon
 kötődhet a világhoz, mint bármelyik korábbi generáció.
Ön szerint a mai fiatalok, akik már ebbe a "gyors" 
világba születtek bele, szegényebbnek élik meg ezeket
 a kapcsolatokat, vagy nekik ez a természetes mélység?
Az AI-válaszokban előfordulhatnak hibák. További információ
utóbb