a levéltárban

 a kutatóteremnek neve lett, s egyúttal konferencia a névadó emlékére is

Gilicze János egykori levéltáros, akinek én külön hálás vagyok, mert visszaadta apám egyetlen tábori levlapját, mit anyámnak küldött a munkaszolgálatból, utolsó üzenetként 

a konferencia egyik  témája a néptánc volt illetve vajdasági előadók (különös tekintettel arra, hogy G szivesen foglakozott e terület témáival is...

engem személy szerint a vajdasági zsidóság története érdekelt...Löwinger ősök miatt, akik Bácsmartonosról erednek, s Szabadkán esküdtek s vannak eltemetve sokuk...

nagyon figyeltem, még jegyzeteltem is...)pedig már nem szokásom, mióta olvashatatlan az irásom :), de próbáltam nagyobb betűkkel megemberelni magam

 

Pejin Attila: Egy méltatlanul elhanyagolt közösség: szemelvények a vajdasági (délvidéki) zsidóság történetéből

Löwinger,  névre hiba vadásztam a felsoroltak közt (bár az előadás utáni beszélgetésünkkor mondta az előadó, hogy sok Löwingerrel találkozott:::gyakori náv...)

egyetlen ismerős név hangzott ek, családilag s nem is Löwinger anyám apai részéről, hanem apai dédanyám Rottenberg Máli felől akinek rabbi ősei közeli kapcsolatban voltak azzal a sátoraljaújhelyi Teitelbaum rabbival, akinek öccse Mózes kerólt ide, Zentára...

Zentáról való az előadó és megtudtam, azt is, hogy itt kellene kutatnom, mert Bácsmartonosnak nincs is külön levéltára...., no és persze Szabadka, ahol jártam is, a temetőben fel kéne keresni az ősök sirját, amikről szép fotóim vannak a genin,, (de még Szegeden is van adósságom!)

---

az előcsarnokban a mi, makói zsidó múltunk örködött, a Löwingerek családi fotójával, s  emlékezet  cimszó alatgt én magam lányommal.....

halálvágy - storno

 sose jussak el addig a (vég)pontig, hogy meg akarjak halni , akár kósza, átfutó  gondolatként, mert félek sikerülne...

és máris hiába bánnám meg, - utólag. Nem lehetne visszacsinálni....

(úgy tudom, vannak jogik(?) , akik képesek a tudatos halálra, s akkor halnak meg tényleg, amikor akarnak, meditációban...)

rá is kerestem, jól tudom:

Igen, a jógikus és bizonyos buddhista tradíciók szerint léteznek olyan magas szintű jógik, mesterek, akik képesek tudatosan megválasztani a haláluk időpontját, és meditáció közben (szamádhiban) elhagyni a fizikai testüket.

Ezt a jelenséget a jóga hagyományban mahásamádhinak (nagy samádhi) nevezik. 

A legfontosabb tudnivalók erről:

• Tudatos távozás: Az előrehaladott jógik képessé válnak arra, hogy prána (életenergia) irányításával, félelem és fájdalom nélkül, tudatosan hagyják el a testet, mintha csak levetnének egy régi ruhát.
• A meditáció szerepe: A halál folyamata a jógi számára meditációvá válik, amelyben a tudatosság folyamatos marad. A folyamat során a jógi a pránát a szívből a fejtetőre (brahmarandhra) vezeti, és ott hagyja el a testet.
• Mahásamádhi: A megvilágosodott jógi halála nem egyenértékű a közönséges halállal. Ez a végső egyesülés az isteni tudattal, amely megszünteti a karma körforgását és az újraszületést.
• Híres példák: A jógikus irodalom és történelem több ilyen esetet is említ, mint például Sri Aurobindo, Lahiri Mahasaya, vagy Paramahansa Yogananda, akik előre tudták, mikor távoznak.
• Tukdam (buddhista tradíció): A tibeti buddhizmusban ismert a "tukdam" állapot, amikor egy nagy mester klinikailag halottnak minősül, de a teste napokig vagy hetekig nem indul oszlásnak, mert a tudat egy mély meditációs állapotban marad a testben. 
• 2. Thukdam (Tibeti buddhista meditáció)
  A tibeti hagyományban a magas rangú lámák a klinikai halál beállta után is mély meditációs állapotban maradnak. 
  • A folyamat: Bár a szív és a légzés leáll, a tudat legfinomabb szintje még a testben marad, a "tiszta fény" állapotában meditálva.
  • Tudományos vizsgálatok: Orosz és amerikai tudósok (például a Dalai Láma támogatásával) is kutatták ezt a jelenséget. Megállapították, hogy a thukdam állapotban lévő szerzetesek teste sokkal lassabban indul oszlásnak, mint az átlagos halottaké. 

Ez a képesség a hosszas, kitartó spirituális gyakorlás (jóga, pránájáma, meditáció) eredménye, amely révén a gyakorló teljes mértékben uralja az elméjét és a testét. 

élők és holtak

 két hetvenes, de még aktiv férfi-barát

ül egymással szemben az étteremben

s egyszer csak megjelennek bennem

a szüleik ( meghaltak régen)

de most annyira élnek - szépek

mint életükben

akár utódaik -

mégis

szomorú vagyok

a macska jelzett

 A MACSKA EGÉSZ DÉLUTÁN NYUSZíTVE NYÁVOGOTT

a bokrok mögött, a kerítés kőfalának dőlve, reszketve

nem tudtam vigasztalni, előhívni se

másnap tudtam meg

hogy akkor halt meg a férjem

ott anna egyik kedvenc költője....

 

ottanna

 3 n.

Turi Tímea az egyik kedvenc költőm. Sokat olvasom őt mióta anya vagyok, sokat dolgoztunk a verseivel az irodalomterápia képzésen és a saját csoportomban is. Nagyon örülök, hogy eljött hozzánk a Nem rossz könyvekbe beszélgetni, remélem, sokatokhoz el fog jutni és olvasni fogjátok őt!

✨Nagyon nehéz visszaszerezni a szavakat a közös dolgaink megbeszélésére✨

Mit jelent az, hogy a versírás egyszerre kényszer és luxus, és miben más mások szövegeit gondozni, mint saját művet írni? E kérdések mellett a nyelv hiperinflációjáról, írás és anyaság viszonyáról és a csendben maradni nem tudó AI-ról is beszélgettünk Turi Tímeával, költővel, a Magvető Kiadó főszerkesztőjével.
Hallgassátok meg a @negynegynegy csatornáján.
#olvass #nemrosszkönyvek

painperduuu

 3 n.

Jó lenne, ha a Dolgok, amikről nem beszélünk kapható lenne.

paprikáscsirke

 paprikás csirke...

férjem kedvenc étele volt

gyakran csinálta is vasárnaponként... de azt hiszem inkább krumplival

mert a galuskát végképp nem szerettem

ma mégis - jobb híján - a 3 ételválasztékból ezt kértem a gloriusban

próba - szerencse?

hát nem kellett volna!

az idestova 40 év alatt nem kedveltem meg (ráadásul férjem sokkal izletesebben is főzte)

pedig ki is cserélték,előszörre, sápadtnak látszó színe miatt...

hiába

a paprikás csirke nem az én asztalom...

akarom mondani: ételem

filmbemutató(m)

 filmbemutató(m)ra megyek, mondanám nagyképűen

hiszen igy is fogadtak a film főalkotói, a hagymaház(mozi) előcsarnokában, hogy na itt a főszereplő

hatalmas túlzással, u,i én csak narráció, hang voltam, igaz hogy a fószereplőé: Istók Margité

az ő életéről volt egy részlet bemutatva: a kommunizmus áldozataként, mint később ill menet közben kiderült...

nekik volt a napjuk 25-én

a film után el is mentünk a kopjafákhoz ünnepi emlékbeszédet hallgatni 

koszoruzni

node a film, igazán élvezetes volt,már amennyire a téma megengedte

3 részlet maradt meg a sok (előzetesen beolvasott) szöveg(em)ből   a letartóztatás vallomásáé, egy levél a börtönből, növéréhez és végül egy fogadalomféle (formális) a végén...

nem csodálom, hogy I M nem szívesen beszélt ezekről az időkröl semmilyen aspektusból sem

(bevallom , abban se vagyok egész biztos, hogy "örült" volna ennek a filmek) (?)

miben - akárhogy is nézzük- én lettem a megszólaltatója, a hangja...

el-elgondolkodtató dolgok ezek....

*******

A film végén azt mondta valaki (egykori tanitvány, későbbi utód zongoratanár) hogy milyen jó volt ez a film  - mert ebből, aki nem ismerte volna IM nénit, az  is megismerné, eligazodna

háááát---csakhogy a filmnek a zenéhez nem volt köze - s azt hiszem I M elsősorban mint zenetnár "érdekes" és emlékezetes

node lesz egy hosszabb film a tanitványai megszólaltatásával

kiváncsian várom, az gondolom zeneközpontúbb is lesz...