ZUHOG AZ ESŐ. Már megebédeltem. Csigalassúságommal.az étteremben, de nincs nagy kedvem kimenni a zuhogásba. - mondom a pincérnőnek, pedig van kapucnim, ernyőm...de hol az ernyőm?- nem látom körülöttem.
a pincérnő kinézve az ablakon, mondja nem ott áll a biciklik mellett?
dehogynem! ott áll árván kifeszitve,feketén...ázik. Mikor zártam le a biciklim, tehettem le, otthonosan..
.a pincérnő feljánlja, hogy behozza
dehogyis , veszem fel a kalpom ,
kapucnis vizhatlan kabátom, s már kint is vagyok érte
szombaton délután 3ra volt hirdetve a Dégi István emlékműsor
fia (a szintén szinész, bár nem túl aktiv,szinpadi szinészként) Dégi János (apja miatt változtatta Jánosra az István nevet)
emékezett rá, egy kis könyvvel kezében, cimplapján Dégi, a szinész, a könyv cime a szinész egyik verse, Látogatóban, mert irt is
ezt sokan nem tudták róla, én igen, Emlékszem a felfedezésemre, az És lapjain találkoztam vele, tetszettek is, még töprengtem is , hogy ő-e az irójuk, vagy csak névrokona, persze ő volt (s bár arra hivatkozásul nem adták ki, kötetben, hogy szinésznek rangosabb mint irónak-dehát szinésznek egész különleges volt - tetszettek a versei, s már a halála után, a Nyugatiban összefutva utolsó s maküói eredetű feleségével, faggattam van-e kötete, akkor még nem volt.talán azóta lett is, nem tudom, magánkiadásban lehet, sajnos a rá emlékező könyvet is csak igy tudták megjelentetni
igazán lenyűgöző és megható, ahogy a fiú ápolja apja művészi (s apai) emlékét!
ébren akarva tartani
már 34 éve halt meg , épp ma..
és mégis csak halványodnak az emlékképek róla, (még a szülővárosban is) , meg azok is halnak, akik emkékezhetnének rá
nekem vannak emlékeim, különböző időkből, különböző jellegek ,de személyesek
lett is volna lehetőség elmondásukra, az előadás végén, de nem akartam "szerepelni", a műsor után pláne, mely oly magasztos volt, meg egy speciális ok miatt se (ami ill aki mellettem ólt, s az ő "szereplése" elborzasztott, ilyen közegben meg se fordult a fejemben, hogy kövessem a "példáját" semmi módon sem)
megható volt ahogy a fia végig, szinte reszkető kezekkel tartva a könyvet olvasta fel a dokumentumokat...
kár hogy most nem lett megidézve a hangja , mint jópár éve a hagymaházi emlékműsoron...
de bennem , előttem él
jól emlékszem a Madách szinházi szinész szereplésére miben kereste )az alkoholizmustól elvitt) orgánumát...(tán kegyeletből itt és most nem esett szó erről az oldaláról, az alkoholizmusról, pedig bizony hozzátartozott lehúzó teherként, mint ahogy a bipolaritás is, amit viszont most megemlitették...ez magyarázhatja a halála előtti 6 hónapos teljes némaságát, mármint a legmélyebb depressziót, amibe zuhanhatott...
Makót szerette, mindig visszajött, itt is temették el....
tegnap az étteremben szédülésem miatt a belső székre estem, dőltem, nem a szélsőre, amire akartam :)
aztán a könyvtárban a Dégi előadás után , miután megfordultam(!) szabályosan ráestem -2-3 székre nagy robajjal
(jók ezek a székek, eshettem volna a földre is?) össze is törhettem volna magam (ahogy a könyvtárignő mondta...de hányszor is voltak már kisebb rosszulléteim a jelenlétében---azaz a ktárban!)
forgó mozdulatoktól óvakodnom kellhet
(jut is eszembe .hogy vagyok? lányom nem telefonált tegnap, csak egy msnt irt, jól vannak csak belemerültek a filmnézésbe, olvasom késóbb.--reméli én is jól vagyok
már régebben irta, mint mikor láttam
s nem is válaszoltam (hiszen ez nem is kérdés, és mit zavarjam, meg )
mit is válaszolhatnék? reméli jól vagyok, maradjunk is ennyiben...válasz nélkül)
(még gondoltam , a fim végén felhiv, de nem....)
az egyik bloggerina társai kérdésére most azt fejtegette, hogy milyen neki gyerekek nélkül, élni, hogy kiröpültek, felnőttek
eszembe jutott, hogy az én lányom eleinte naponta többször is hívott, áztán egyre ritkábban, majd naponta egyszer csak, illetve néha már az is elmarad
egyébként a "leválás" szót (amit a témával kapcsolat ban mindig emlitenek, a mostani bloggerina is - utálom, változatlanul)
azon morfondiroztam a lakásajtóm bezárása közben)tegnap letargiámban ki se dugtam a fejem otthonról), hogy az életérzésem mostanában valahogy pont olyan, mint aktiv, munkás, hajszás koromban, mikor csupa stresszben éltem: épp olyan feszült!
és meg is fordult a fejemben, , hogy tán le kéne raknom minden újabban nyakamba rakott kötelezettséget, kitzött feladatot -amik nyomasztanak!
és este a bet Orimban a zoomon hallom rabbi vőmet, a heti szakaszban Ábrahám boldog nyugodt végnapjairól beszél
mintha déli aggályaimra is válaszolna
s kivételesen és szabadkozva költő felesége első kötetének kedvenc záróversét idézi,(Szép Ernő a Molnár büfében) annak is zárlatát
"Vége. Ami van, csak ráadás. Épp úgy, mint a boldog szerelem.”
s hozzá is fűzi, hogy az emberek életük utolsó szakában , mikor már csak volt(ak) nincs dolguk.csak az hogy élvezzék az őszi alkonyi napsütést
én meg ebben az utolsó szakaszban akarom bepótolni mindazt, amit elmulasztottam korábbi életemben? (úgyis lehetetlen!)
ma a gloriusba alig fértem be a sok szálló vendégtől turistától.
valahogy befértem , az egyik kedvenc pincérnőm jött is elém és bevezetett az éttermi részbe, ahol nem tudtam a szokásos oldalsó hátsó helyemre ülni, mert foglalt volt, meg bankettre teritettek
a hátsó részen nehezen találtam asztalt, ahova ültem volna, mondta is a pincérnó , nem lesz jó, billegett, segitett átpakolni már a cuccaimat másik helyre (jaj, ez TÉL, A SOK
GÖNCCEL..)
ÉS KÖZBEN ARRA GONDOLTAM HOGY
nem találom a helyem (igy szokott ez lenni, ha nincs meg a megszokott)
csakhogy most rögtön befurakodott egy másik mondat is rá.
NEM TALÁLOM MAGAM!
s ez a nagyobb baj...
mert az előző csak kivül van, de ez belül
hogy is lehet, hogy az ember magát nem találja?
csakis úgy ha előbb elvesztette, tehát elveszett...
