párbeszédtöredék ablak alól

 ablak alatt 16, 40...

felszivárog a csukott ablakom mögé:

kedves női hang:

x te haza birsz egyedül menni?

ha nem, szóljál nyugodtan, hazaviszünk

nem értettem tisztán mit mond a kislány, nagyon élénken valamit, de remélem, hazavitték :)

Art Poetikában Timi Amikor felnőtt(ünk)

 Turi Tímea

Amikor felnőttünk

A minket elválasztó törésvonalak idővel

folyómederré szélesednek. Az elharapott mondatok,

a hirtelen félrenézések, az alkati eltérések

megvitathatatlan különbségekké terebélyesednek:

csendes hidegháborúvá. S ha meglátjuk

a másikat, az utca túloldalára fordulunk,

kölcsönös megelégedésre. Felnőttek vagyunk.

A kamaszok feltétel nélküli bizalma már

nem a mi birtokunk. Már nem azokkal szeretünk

együtt lenni, akiket hibátlannak gondolunk,

hanem azokkal, akiknek ismerjük a hibáit.

Akikről mindent tudunk, és akikkel tudjuk,

hogy nem kell mindent tudni akarni.

Legfeljebb biccentünk egymásnak a folyó túlpartjáról:

mindannyian tudjuk, oda se kell nézni, mindannyian

tudjuk, miket hordott közénk a víz sodrása.

kép: Vittorio Giardino

öröklődő neveink

 a (vallásos) zsidóknál szokás elődök neveit adni az újszülöttnek (ez a héber nevekre is áll, sőt)

(élők neveit viszont tilos is továbbadni)

mielőtt unokám született, el is mentem a zsidó archivumba Pesten kutakodni ősök nevei után

akkor és ott derült ki pontosan az apai dédapám neve egy mikrofilmről:  Carl Guttmann ill magyaritva később Károly

és jut eszembe, apám Károly is volt (elsőszülött unoka, s akkor már nem élhetett a nagyapa, az én dédapám) (egyébként  a nagyszüleim Barber Franciska és dr Gonda Jenő házassági kivonatában 1904-ben dédapám már néhaiként szerepelt, apám 1907-ben született)

később találtam rá  (apai nagyanyaám anyja) dédanyám nevére: Morgenstern Julia(anna)

és jut eszembe az én fura névadásom története, Györgyi lettem volna, de a makói anyakönyvvezető(nő) nem volt hajlandó ezt a nevet beirni, s apám egyból a Juliannát adta meg helyette, az ő anyai nagyanyja nevét

igy lettem Julianna

érdekességként megemlitem, hogy dédanyám is gyakorlatilag inkább a Julia nevet használta mintsem a hivatalos Juliannát, akárcsak én

tehát apám is én is nagyszüleink nevét örököltük

csak úgy megjegyzem, hogy unokám Vinceként semmilyen ősünk nevét nem kapta)
(az csak egy véletlen egybeesés, hogy eredetileg az én Jenő nagyapám Jonás volt (később lett Jenő. még később Gonda) s  unokám apjának héber neve éppen a Jónás - de ez merő véletlen , tán nem is tudja)

azért nem várom el, hogy esetleg halálom után születendő   lánydédunokám Julianna legyen, nagyon ósdi már ez a név)

egyébként lányom se örökölt semmi ősi nevet a Timeával (Jókai gyártotta, esetleg csak valami irodalmi elhivatottságot) ...de emlékszem, anyu szerette volna , ha legalább a második neve ÉVA lett volna. De ez se teljesült...

csak rám meg apámra maradtak az ősi nevek... a családban - tudtommal

szeptember 1 (elé)

 már nincs iskolaszaga a szeptembernek

nem kell iskolába menni 8 ra, rég

se diákként, se tanárként

már a beidegződések sincsenek meg

unokám készül, kicsit izgatott

emlékszem jól a lázas izgatottságra még, ami engem is elfogott, diákkémt

az irószerek újdonsága, illata, érintetlensége, a tankönyvek...

aztán nem is olyan jó volt korán kelni

az a rengeteg elfoglaltság...

összesen 17 év, megtoldva a tanári 30-cal

mintha egy másik élet lett volna...

robotos, kordába tartó, mégis jó...

de miért is kellett nekem mindig csak ötösöket kapni? maximalistának lenni diákként?

ma már semmi jelentősége,,,

tanárként is magas követelményű, "szigorú"(?) ... de nem is tudom a diákjaim hányast adtak volna a tanitásomra...(újabban csak az egyetemen szokás osztályozni a tanárokat is :)

(azért remélem nem buktattak volna meg. Én egyébként azt sose tettem...)

anyu levélrészlete rólam

 A rokonoktól visszaküldött leveleimbe olvasgatok bele

többnyire anyu hosszú, szépírású leveleit olvasva

bár az én nevem is mindig aláirja  Dusi és Juli - rimelve

és fel is ment, a nemirás alól, annyi a dolgom (sokszor nem is vagyok otthon)

ennél se, nem is olvastam(csak most) hogy mit is irt rólam:

 

autista beütések?

 AZ EMBER NE mondjon magára sose rosszat (ne bélyegezze meg magáét) (mert  vissza is élnek vele...meg a szó megmarad... stb)

de tegnap kibukott a számon, ami magamat is meglepett...és nem is gondolhattam teljesen komolyan, de

feltűnően zavar néhány szenzoros érzékenységem, pl most is koncert közben, eleve a zsúfoltság, a tömeg, ezért ülök újabban szélre s nem csak hogy levegőt kapjak, de ott meg mögöttem végig s hangosan dumáltak, zavart a zaj a gyönyörű zene fölött, szinte elnyomva azt, meg a két reflektor is a szemembe világítva ,hiába vettem fel a napszemüvegem...

autista vagyok - bukott ki a számon , lányomnak a telefonba őszintségi rohamomban és dühömben

ő tiltakozott, én is módosítottam, (magam is kicsit megriadva a kiejtett szón) na nem teljesen az, de töredékesen, ez a "szenzorí érzékenység" tény...mi más lehetne?

hm... de tényleg

meg mért szeretek magányosan lenni egyre inkább:?

fiatal életekről ésben

 de jó lett volna egy ilyen antológia aktiv tanárságom (kultúr-, műsor felelősségem idején) úgy kellett vadászni hasonló művekre (egyébként a cimadó persze megvolt, pl ezt szavaltam a városi József Attila szobor avatásakor többek között) (mi VOLTGUNK AZ ÉLET FIAI?!)

AZ ÉSBEN IRTAK RÓLA:

Ruff Borbála:

SZinek indulója

Fiatal életek indulója. Szerkesztette Turi Tímea. Turi Lilla rajzaival. Magvető Kiadó, Budapest, 2025, 133 oldal, 4299 Ft

Turi Lilla illusztrálta A gyerekkor vége, az Érettségik és találkozók, valamint a Fiatal felnőttek fejezetcímekkel tagolt könyvet, és a kiadó szándéka szerint ballagási ajándéknak tökéletesen megfelelő kötetre mind a szövegválogatás, mind a rajzok színessége miatt biztosan rá is talál a célközönsége. Hogy Turi Lilla a pályája elején, a műegyetemi építészdiploma megszerzését követően a cambridge-i School of Art illusztrátorképzése mellett döntött, meghozta gyümölcsét, munkáival (saját kötetek, Dragomán György A jég című, menekültekről szóló novellájának illusztrálása) sikerült igazán szoros közelségbe kerülnie a vizualitás, a képekben, elsősorban mozgóképben beszélés korának fiatalabb generációival.

eg színek, köztük a piros számtalan árnyalata, valamint a friss zöld uralja a fiatalságot számtalan vetületből tematizáló antológia, a Fiatal életek indulója illusztrációit. A címe ismerős lehet, József Attila tizenhét éves korában írt verséé, nem véletlen, hogy ez a néhány versszakos, már-már programversnek mondható szöveg nyitja a válogatást. Szokatlan a rajzok ennyire nyomatékos szerepeltetése, ám komoly vonzerő is: nemcsak azért, mert a kötet látványos és szép, hanem mert ráirányítja a figyelmet. Hogyan lehet novellák és versek tartalmát szubjektív képekben megfogalmazni, vagy, amennyiben a képiséget soroljuk előre: hogyan írható le egy-egy rajz szavakkal? Talán nem általános ez utóbbi módon relativizálni, ám ha az illusztráció műfaját a helyén kezeljük – külföldön ez így van –, beszélhetünk akár egyenértékűségről.

Turi Lilla illusztrálta A gyerekkor vége, az Érettségik és találkozók, valamint a Fiatal felnőttek fejezetcímekkel tagolt könyvet, és a kiadó szándéka szerint ballagási ajándéknak tökéletesen megfelelő kötetre mind a szövegválogatás, mind a rajzok színessége miatt biztosan rá is talál a célközönsége. Hogy Turi Lilla a pályája elején, a műegyetemi építészdiploma megszerzését követően a cambridge-i School of Art illusztrátorképzése mellett döntött, meghozta gyümölcsét, munkáival (saját kötetek, Dragomán György A jég című, menekültekről szóló novellájának illusztrálása) sikerült igazán szoros közelségbe kerülnie a vizualitás, a képekben, elsősorban mozgóképben beszélés korának fiatalabb generációival.

Lássuk a könyvet, és mindjárt az utolsó, mindössze húsz oldalt felöle­lő fejezet, a Fiatal felnőttek szövegeit. „Mindig hallani, ahogy a komisszár idő a fülünkbe röhög” – olvasni Grecsó Krisztián Este, otthon című no­vel­lájában, amelyben „a fiatal, felnőtt, józan ember” már gyilkos hu­mor­ral válaszol, ha a jövőről kérdezik, de Rakovszky Zsuzsa sorai is az öre­ge­dés útjelzőtáblái: „Bár még természetét a változásnak / nem, csak té­nyét sejtjük. Nem tudni, hogy / ridegebb szürke monotóniát, vagy / szín­gazdag drámai borzalmakat /érünk-e” (Részlet egy lehetséges verses regény­ből). Optimistább és könnyedebb hangvételű az Érettségik és találkozók fejezetben Kosztolányi Dezső Karinthy modorában írt Házi dolgozat című szövege, amelyben a kisfiúnak házi dolgozatot kell fogalmaznia az apjáról, s ebben az elbeszélő lesz segítségére, aki az apa kérdésére elmondja – sokan ismerjük a poént –: az életre nevelte, megtanította hazudni a gyereket. Persze Karinthy Frigyes-novella is került a kötetbe – hiba lett volna kihagyni –, A gyerekkor vége fejezetben az Öreg és fiatal című szövegével szerepel, amelyben egy 1810-ben élt lánglelkű ifjú és egy, az 1940-es években élő lassúdad élettempójú felnőtt groteszkbe hajló találkozását örökíti meg, hogy megmutassa az állandóság és a változás örök dinamikáját. A nyugatosok közül Szép Ernő és Radnóti Miklós versei találhatók még az antológiában. Új idők dalaiból sincs hiány: Erdős Virág emblematikus Ezt is elviszem magammal című verse is helyet kapott a kötetben, de Nádasdy Ádámtól, Kemény Istvántól, Kántor Pétertől vagy Szabó T. Annától is olvashatunk a fiatalságot (vagy az elmúltát) és a hiányt körüljáró válogatásban. (Majd harminc szerzőtől szerepel a könyvben vers vagy novella.)

Bevallom, erős a vonzalmam a novella műfajához, és a könyv szerkesztője ebben a tekintetben kedvezett nekem. Remek novellákat válogatott: Mándy Iván Tizenhat éven alul vagy Mán-Várhegyi Réka Viszlát, kamaszkor! című novellája például realista képet mutat a kamaszok önmagukra vagy egymásra irányuló kegyetlenkedéseiről, arról a gyilkos harcmodorról, amely el nem tűnő hegeket tud okozni. Mán-Várhegyi Réka szövegében az anya a gyerekei megfogalmazásában vinnyogva beszél, és a novella végére a lánya is, amit tényleges, fizikai sebesülésén túl egy kortársaival átélt traumatikus jelenet idéz elő, s mindez talán átrajzolja benne az anyaképét. Rögös a felnövés útja, és a sokféleség hátrány is lehet, ezt olvasom ki Tóth Krisztina Vaktérkép (Életvonal) című novellájából.

Bár a könyv illusztrációi a színek világosabb árnyalatait mutatják – fiatal művész munkái –, a szövegekben a sötét oldal is felbukkan, és így teljes a kép. Mert a verstől novelláig, gyerekkortól fiatal felnőttkorig futó ív bizonyos szakaszai feketék. De ez komolykodó felnőttkori meglátás, ugye? Jobb nem is beszélni róla.

A