ezt nézd meg!

 márc 7

ez a beszámoló is elmaradt , egy filmről, pedig igazán nivós, 

az más kérdés, hogy valami miatt nem érzem Enyedi Ildikó i filmjeit sajátomnak

kicsit idegen tőlem ez a panteizmus(?) ami áthatja, és olykor menekülésnek is tűnik

pedig én is szeretem a természetet, hogy egyszerűsitsek

nade nem ennyire, misztikusan (legfeljebb versekben, olykorÖ

viszont elismerem, hogy győnyörű a képi világa, önnmagában is,,, s pluszban itt még 3 érdekes történet is köréjük van szőve...más idősikokban

jó film, nagy film... (ha nem is egészen az én világom)

s ha már legutóbb mindenkit lebeszéltem egy filmről (ne nézd meg), erre azt irom, hogy nézd meg!

az igaz, hogy eső után moindom itt, mert nálunk csak azon az egy vasárnap koradélutáni időpontban vetitették

EGY KÉP 1997 GIMI

 kaptam a messengeren meglepetésszeren egy csoport( fotót. négyen vagyunk rajta, egyikünknek a lánya küldte el. Sose láttam ezt a fotót, elsőre meg se ismertem magamat. annyira idegennek tűnt az a feketében levő, elegáns , jól szituált ámbár vihogó nő rajta! de semmi kétség. Én voltam. rá is kérdeztem mikor: 1997 október 2-án egy érettségi találkozón, egyik osztályommal szembe. s a kép szélén az osztály egyik képviselője, mellettem,, másik oldalon, az osztály korábbi osztályfőnöke, s szélén tanára(aki mellesleg nekem is, még általánosban tornatanárom volt)

azért elgondolkodtat, hogy már előző év óta nyugdijban voltam, teljesen sött, természetes hajszinnel, és hiánytalan fogsorral (amit vigyorgásom fel is fed:) és milyen máltósággal, magabiztossággal trónolok ott középen. Bevallom, jó látni.

ekkoriban újságba irtam, a Makói hétbe heti rendszerességgel, mindenfélét, volt egy irodalmi rovatom is, igy nem érezhettem annyira a tanitás hiánya miatti űrt! rossz érzés volt ill. lett volna  annyi felhalmozott tudást teljesen haszontalanná tenni

(lányom is irt az ujságba, 13 évesen, újágiró tanoncként, igen tehetségesen, de hát már akkor verskötete is megjelent)

a képet egyébként a mellettem ülő tanárnő lánya küldte el(ő volt az előzetes of) kinek férje meg, a küldö apja, a gimiben volt osztálytársam!

a lányt tanitottam magyarra! (s nem "utált" :)

Köszönöm neki a fotót! ÖRÖMÖT OKOZOTT VELE...

S ÚGY LTOM MÁSOKNAK IS, FELTETTEM BORITÓ KÉPNEK    LIKE ÉS HOZZÁSZÓLÁSOK GARMADA KÖVETTE

emlékek könyve

 Mi minden történt az életemben

Mindenre már nem is emlékezem

Pedig jó az emlékezetem!

Arra emlékszem

Ami élményt jelentett

Ami bennem maradt

Egy élő múzeum

Emlékek könyve

Néha felnyitom

Belelapozok

ES "ámulok

Hogy elmúlok"

S az emlékeim is

Velem el.

(De ellene írtam

Jópár versem!

Az talán nem

Ég el,,,)

hol van a lányom?!

 kispostára megyek, a leveleimért, fához támasztom a biciklim, mögötte 2 úr beszélget, valami olyat kapok el, hogy majd a függönyök mögött dől el minden, mi másról beszélnének, felbolydult méhkas az egész város (ország?), köszön egyikük fogadom, úgy látom nekem, de mögöttem is fogadja egy nő, aki a falnak támasztja épp a biciklijét

van egy levelem, visszajövök, a táskámba rakom, s rájövök, tán nem is ismerem azt aki köszönt, - olyan idegenszer az arca -, hiszen a mögöttem levő nőnek köszönhetett

rá is kérdezek, de azt mondja, mindkettőnknek köszönt

és ismerjük is egymást

persze, akkor mégis csak a muzsikus a fia . mondom

mire a másik férfi rávágja:  a maga lánya meg izraelban van!

micsoda?, már miért lenne ott, ja, merthogy zsidók vagyunk -  bukik ki dühösen belőlem

beszaladok a nagypostára, a távhőcsekkemmel, tömve van, visszafordulok

a biciklimhez, még mindig ott sutyorognak

elköszön a muzsikus apja

a másik meg ideszól, hogy ő nem haragszik rám

de hát miért is haragudna ő. semmi oka rá....

neki

elképesztő

önreflexió, óh

 mennyire nem ismerhetett engem az az ember ki pár éve azzal vádolt meg, hogy nem ismerem az önreflexiót, illetve nem használom, nem gyakorlom önmagamra

azt hiszem akkor jöhetett divatba ez a pszichológiai terminus technikus ...

ha belegondolok s a szavak mögé mást se csináltam s csinálok, mint reflektáltam/ok önmagamra - ha nem is ezzel a divatszóhasználattal

nem utazom

 nem kell mindenhova elmenni, minden programra, ha kevés van se...

pl a ktár koffer sorozatára, párszor már erőltettem, de most , legutóbb el is jöttem róla

Dél-Franciaországról volt szó, azt hittem, hogy ez Nizza ill környéke, ahol boldog heteket tölthettem 1964-ben, gondoltam, felelevenitem, de nem ez a környék volt a téma(ahogy a ktárig is mellé fogott, ő meg Provansszal...

megint zsúfoltság fogadott, vetitővásznat alig láttam ,az előadó intenziv özése zavart, sokszor egyszerűen nem értettem, mit mond (bár valaha sajátom volt? - bár nem ennyire és nem ennyire hadarva)-de a tanitással persze leadtam...)sőt már az egyetemen...hiszen másokat zavart volna

szégyen ide szégyen oda leléptem...hamar

máskor el se megyek!

nem "fekszik" nekem ez az utazás téma, nem csak a valóságban...

---tehát vagyok

 Ülök kávézgatva a nappal szembe. Mögülem jön valaki s megszólit

- Megismertelek hatulról! hogy vagy.?

- MegVAGYOK.

-Azt tudom, hogy: VAGY. Olvaslak!

Hm olvasnak, tehát vagyok. Vagy inkább: írok, tehát vagyok?!