unokám szinte kivette anyja kezéből a mobilt, mert beszélni akart velem
nocsak! :)
főleg azt akarta közölni örömmel, hogy holnap (azaz ma ) szerepjátékozni fognak a barátaival. (hárman, a negyedikkel majd pénteken találkoznak. kérdeztem neki mi a szerepe, hát ő a mesélő. A narrátor? Az a legjobb
És anyukádat nem vonjátok be a játékba? - kérdem (szerintem ő is szeretne játszanki)
hát kis kuncogással közli, hogy
én nagyon szeretem az anyuká mat, csak az a kár hogy az anyukám - ez a kamaszoknál igy van
én azt hiszem anyukád még mindig igy van velem - erősitek én
erre nekem eszembe jut a régen elfeledett költő verse Benjamin László a feleségéről írta (akit mellesleg akét lányukkal 1957 nyarán megismertünk a balatonboglári nyaralásunk közepette) Anyu össze is barátkozott vele...nos a vers gyönyörű hitvesi lira de a poén ez: De kár hogy feleség vagy !
erre unokám meg egy friss viccel szolgált.
aztán nagyon dinamikusan közölte, hogy vett egy csomó könyvet, kiderült hogy az Asterixeket
amiről én vajmi keveset tudok, Pedig hát régi, nézte meg: az én időmbeli 59-es, hány éves voltam is akkor? _várj csak, ki kell számolnom! hát 16... És akkor?
hát nem minden érdekelt, ami korombeli - mondom. Mit is csináltam a gimi mellett, konzervatóriumba jártam pl...
egyébként a képregényeket sose szerettem
a tudományos fantasztikus regényeket viszont nagyon is - jut eszembe. Minden otthoni H G Wels regényt el is olvastam...
jól elbeszélgettünk... a magunk módján
mignem eltűnt pizsama keresés közben...
úgy látszik még mindig nem aludta ki magát az egri kirándulásuk óta...pedig tegnap a vonatról jövet ezért is fordultak vissza a Krasznahorkai felolvasásról , mert elaludt a buszban...
de már előre vetitette, hogy egyszer feljöő velem a minaretbe (ő kétszer is megjárta), mert hogy én csak kivülről láttam épp 16 éves koromban mikor Egerben jártunk az osztályommal... mi is