napjaim

2026. május 18., hétfő

egy pici nosztalgia

ma épp a gimnáziumnál az osztályunk alatt álltam meg pár pillanatra

és esezmeb jutott, hogy ide s tova 70 éve kezdtem ide járni (1957-ben hivatalosan, de már előző évben is a gimizenekar - későbbi osztfőnököm által vezetett - oszlopos hegedseként..

rég volt...

szép volt (?)

Timi 50 Grecsomondattal köszönt

Turi Tímea a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásáron olvasta fel a szöveget, amit 50 Grecsó-mondatból állított össze.

Ötven erős Grecsó-mondat

Világos minden és egyszerű, ha Dezső telefonált a születésnapomon, bár nem köszöntött, és azt kérte, menjek haza, illetve nem kérte, csak jelezte, előkerült a Klein-napló, akkor megyek, és kész, hiszen ő is úgy vélte, ennek van akkora jelentősége, hogy megtörje a hallgatást.
De akkor csurig voltam élménnyel, boldogsággal és keserűséggel, és olyan honvágyam volt, hogy péntek reggel már torkomban dobogott a szívem.
Már csak el kellett volna indulni!
Hazajöttek az elszármazottak is, volt nemulass.
Érzik, hová kell menni, és miért.
Domos felnőttként visszatért volna, de a háború közbeszólt, besorozták.
Ott derült ki a katonaságról a lényeg.
De én másfajta ember, idegen gyerek voltam, lázadó az apám után, és kibírhatatlanul kíváncsi a magam temperamentumából.
Sohasem volt több esélyem, mint várni.
Terveim voltak, és akkora volt a szívem, mint egy torta.
A kíváncsiság erősebb volt, mint a várható szégyen.
Mégis Katalin vádló szavaival a fülemben indultam el haza.
Éppen olyan langyosan kígyóznak a házsorok, ahogy errefelé a régi mellékutcák szoktak, néha egészen összeszűkülve, aztán meg kinyílva, büszkén, mintha csak arra akarnának emlékeztetni, itt a tágas pusztaságban az égadta világon mindenre van hely, elférünk.
Ez a régi udvar, ami akár a miénk is lehetne, ha nem akarok mindenáron másmilyen életet magunknak, ha nem akartam volna ilyen kétségbeesetten elhagyni a falut.
Miért lát mindent ennyire másképpen?
A nagyterem úgy megtelt, hogy még a könyvespolcok között is tömeg állt.
A helyemet keresem, ezt mondtam, és ez persze nem jelentett semmit, mégis többször elismételtem.
Én másokkal ülök régen egy asztalnál, nincs közük hozzám, nincs közöm hozzájuk.
A társaságból néhányan elindulnak haza, aminek Vera örül, mert azt reméli, hogy akkor ők is mehetnek, nyakalnak tovább, és ugyan nem éneklik végig a dalt a kakasról, ők nem mennek sehová.
Rajtuk kívül mindenki azt óbégatta, hogy hallelúja.
„Ugyan, apukám!”, vág közbe Magdi néni, „nagyon kérlek, egyél, ne rontsd el az ünnepet”.
De hiába.
Megint tönkretette a bulit, megint megcsalta magát és a többieket, de most nem lesz szembesítés.
Hála az égnek, a mókássá alakuló tortaevés, hogy Béla bácsi az arcára kente a tejszínhabot, minden másról elterelte a figyelmet, így jól végződött a születésnapi ünneplés.
Juszti mama Böbe néném pici szobájában fogadta hatalmas családját, és bármekkora is volt az a család, a ruhásszekrényben mindenkinek volt ajándék, néha összecserélődtek a dezodorok, de kifelé menet be lehetett váltani a férfit nőire.
Amikor kijöttünk, valami megváltozott.
Ahogy az utolsó ünneplő is elvonult, Jocóra erős vizelési inger tört, eldobta a fagylaltot, valamennyire megtisztogatta a kezét, és ott, ahol volt, a forgalmas főút mentén pisálni kezdett.
Ó, te szégyentelen, sziszegte Dezső maga elé, és rázta a fejét.
Áll az idő, mint tócsán a tekintet.
A soha nem lankadó lelkesedésem lelohadt, egyszerűen elfogyott az erőm, ezt nem fogom kibírni.
Egyszerűen nem látom, történik-e valami, hogy gubancolódnak-e tovább az események, noha eddig egyáltalán nem történt velem soha semmi említésre méltó, most mégis úgy érzem, valamiről megint, ahogy legtöbbször, lemaradok.
Éhes voltam és türelmetlen, csak pattogtam, büszke akartam lenni, örülni szerettem volna, nem akartam magammal lenni, és tőlük vártam, hogy én ne én legyek.
Vasárnap van, korzózni indul a Kurca-partra.
Látszik a Kurca lankás völgye, a nádasokkal szegényezett horgászhelyek, meg a ligetes sétány, szemben a vörös téglás várfal, az egykori várbörtön maradványa.
Imádta mindig a Kurcát, szerette nézni a fodrozódó vizet.
A vízpart, a lengén fedett testek, a fesztiválok fű- és gíroszszaga jólesően csak azoknak csiklandozza a lelkét, akik nincsenek egyedül.
A nosztalgia magányossá tesz, a magány pedig megint csak tér, és nem idő.
Fél egyedül.
De ő csak a kezét emeli, int, mert mennie kell, nem tudja tovább visszatartani a sírást, amit már nem is szégyell.
Olyan erővel húzta ki saját magát a felejtés mocsarából, hogy szükségszerűen beleragadt.
De valahogy erőt ad, hogy mégsem tör rá a kényszer, nem akar magyarázkodni.
A görög harcos csodálhatta így, döbbent dühvel, hét távolodó hajóját, áruló seregét, kebelbarátait.
A szíve erősödik, jut az agyába vér, ezzel együtt visszatért a régi személyisége.
Milyen óvatosak az újratanult léptek!
Megunta a barátkozást?
Ezen nem változtat semmi: kor, szerelem, tapasztalat, világi hívságok.
Reménye maradhat, módjával.
Csak a véletlen marad változatlan.
Tékozlás, tévelygés.
Tanulság ez, dehogy tanulság, mulatság.

Fotó: Nagy Attila  /Müpa 

Timi köszönti az 50 éves Grecsót

Boldog születésnapot, Grecsó Krisztián!
Az 50 éves szerzőt Turi Tímea köszönti a kiadó nevében:

Azért tanulságos kiadói munkatársként a dedikáló sor színe helyett a fonákján állni (nem benne a sorban, hanem a szerző mögött ugrásra és segítségre készen), mert egészen más perspektívák és összefüggések mutatkoznak meg ilyenkor. 2020 március elején, a Magamról többet bemutatója után a Radnóti Színház előterében bár már a lehetséges vírusról sugdolóztunk, de még együtt voltunk a tömegben, a dedikálók sora is beállt. „Köztünk él”, vetette oda nekem egy olvasó elmenőben; nem igazán értettem, mit mond, visszakérdeztem. És akkor elmesélte, melyik könyv bemutatóján mikor és hol hallgatta meg eddig Grecsó Krisztiánt. Úgy beszélt róla, mint akinek az élete párhuzamosan fut a miénkkel, mint akivel figyelünk egymásra.
Ha csak pár címre gondolunk – Isten hozott, Mellettem elférsz, Megyek utánad – Grecsó Krisztián könyvei meghívások egy vendégségbe. Terített asztal mellé, természetesen. Délutáni zsúrra, estébe nyúló borozgatásra. Grecsó Krisztián évtizedek óta lelkesítő eredetiséggel és kitartó szorgalommal minden műfajban hasonló kérdésekre keresi a választ: hogyan tud az ember otthon lenni a saját életében, mit veszít és nyer a költözésekkel, térben és időben egyaránt. A saját élettörténet nem azért lesz a vizsgálódás kiemelt tárgya, mert bármelyik élet érdekesebb lenne a másiknál, hanem azért, mert a szerző ezt ismeri, ami a sajátja, és csak akkor tud segíteni az irodalom, ha arról beszél, amit ismer. Így lesz az Apám üzent családtörténete a Grecsó-család történetén keresztül közös meditációs objektum, amin elgondolkozva mindenki a saját családja felé tarthat tükröt. És ezek a saját sorsunkkal szembesítő tükrök kötnek össze minket a fikcióval is: így ismerhetjük fel Verában – a tizenegy éves örökbe fogadott szegedi kislányban – mindannyiunk jobbik részét.
Grecsó Krisztán ötvenéves lett: kívánjuk, hogy párhuzamos életeinkben még sok örömnek lehessünk tanúi, és továbbra is olvashassuk azokat az elkövetkezendő könyveket, amelyek segítségével többet megtudhatunk önmagunkról.

Fotó: Falus Kriszta 

lázár

már álmodom

csak nem tudom mit

elfelejtem

nem alszom

de nem vagyok éber

sem

hogy is volt

egyszer

régen?

kelj fel!

és járj!

(mondták)

2026. május 17., vasárnap

koncerten (kellemetlen közjátékkal)

hát persze hogy elmegyek Mezei Józsi és zenészhallgató társa közös koncertjére Szecsődi hegedűtanárukkal (ki zongorán kísér és összeköt) - vizsgájuk előtt

nem vagyunk túl sokan, zeneérdeklődők

én oldalra húzódom (szokás szerint), de tán túlságosan is , mert majdnem háttal állnak nekem a hegedűsök, de hallok...

s gyönyörűségeket.. még az elsős kislány is gyönyörű tónusban játszik (egy dallamos etüdfélében van csak két-három nem túl jó fülemet sértő melléfogása,. de hát kettősfogásoknál megesik)

"Józsi " meg hozza a szokott magas szintet (mintha kicsit legfogyott volna, sötét öltönyében.). (jaj, azok a megerőltető elméleti vizsgák!)

Bach e dúr gyors , csuklófárasztó szólódarabja után láthatóan ki is fulladt...

Valami modern darabba kezdenek a kislány és tanára... látom a kottát a zongora tartón, vastag, még sok van hátra

én meg nagyon furán érzem magam hirtelenjében, lüktet a szám, az alsó ajkam és nem akarja abbahagyni, telnek a percek, fogynak a hangok(?) de az ajaklüktetés nem múlik, mi lehet ez? amikor beléptem a terembe kettőt is nyillalt (áramütésszerűen a fejem bal oldalt ). de ez szokott, időnként, ezt már kénytelen-kelletlen de megszoktam, de ilyen ajaklüktetésem még sose volt. Valami keringési zavar lehet? nézem a kotta füzetet még sok lejátszandó lap van, igy hát felállok és óvatosan ridikülöm, meg a kulcs-csomóm a széken hagyva csendben kisomfordálok a teremből a folyosóra... nem múlik a lüktetés, visszaintek a hátul álló könyvtárosnak, segítségért, kapok is tőle egy pohár vizet a konyhában, ami jólesik, de nem múlik el, sehogy se múlik el, később a könyvtárigazgató váltja, ő is ad egy pohár vizet. változás nincs . 5 óra körül jönnek a konyhán át a műzli klubosok (megint elfelejtettem, hogy ma van, a koncertig egy órácskát a másfélből pedig ott tölthettem volna) ajánlják, hogy menjek be a vezetőjükhöz, vezetőnkhoz, még bent van... megnézi a pulzusom. magas, (még szép ..ennyi izgalommal.) Azt tanácsolja, csak felet vegyek be a (kézreszketés elleni) razagilinból, mert arra is gyanakszunk, amit renitens módon orvosi tiltás ellenére reggel csak bevettem... a remotiv -amivel antagonista - nem ürülhetett ki a szervezetemből, ha sokáig szedtem(?) Áh, el mindenfajta gyógyszerrel! - gondolom.... de az ajkam még mindig, megállás nélkül lüktet. Hirtelen csendre figyelek fel, mi lehet az oka. Hát vége lett a koncertnek, ezek szerint már legalább fél órája lüktet az ajkam - megállás nélkül.

bemegyünk a terembe, ott árválkodik a táskám a kulcs-csomóval, mondják, lent jobb a levegő s még van idő a 6os zárásig...a liftnél összefutok SZ Zsuzsa főnök asszonnyal, Sopánkodunk a helyzetemen, Ő is felajánlja hogy kocsin hazavisz, de őt is visszautasítom, van nekem biciklim meg lábam h. I... meg mindentől jobban irtózok, mint hogy egyedül legyek otthon) Aztán merészen gondolok egyet, s témát váltok, hátha sikerül elterelni a figyelmem. Most nem irok arról mi volt a más téma ( de fontos és jó kimenetelű!!!) és lássatok csodát: az ajaklüktetés is elmúlt. A liftben lefelé már nem lüktetett... Még elmesélte Zs. hogy valahol találkozott a nevemmel, mikor hegedűelőadásom volt... (hát igen, én is hegedültem... valaha) (akkor még nem reszketett a kezem)

még azt is elmeséltem, hogy mikor egyszer a volt hegedűtanárommal Rátky PISTA BÁCSIVAL JÁTSZOTTUK BACH KETTŐS VERSENYÉT a kultúrházban- A SZINFALAK MÖGÖTT LÖWINGER MIKSA NAGYAPÁM NEVÉRE LETTEM FIGYELMES, ÉS AKKOR DERÜLT KI SZÁMOIMRA - A KERI JUBUILEUMI ÜNNEPSÉGÉN, egy szereplőként, HOGY AZÉRT EMLITETTÉK MEG A NAGYAPA NEVÉT, mert Ő ALAPOTOTTA AZ ISKOLÁT... erről se beszéltek otthon soha... de lám ilyenen a "véletlenek"...

lent épp jönnek a hegedűs Józsi, hozzátartozók, J. kedvesen sütivel kínál, de egyelőre nem akarom igénybe venni a szám. Örülök hogy nyugton van , lett....

s még vásárolni is kell rohanni, útközben bemegyek a Gyöngy cukimba , s már bent jut eszembe, hogy elrohant az idő, mindjárt zárhatnak, 6-kor,de még van kilenc perc,, meg is kapom a kapszulás kávém, pohár vizzel, s mennék ki kb egy perccel 6 előtt, mikor ismerős lép be az ajtón, fiával, fagyiért...hát az én (tegnap látott, és vele kicsit összekapott) neurológusom. Leküzdve ezt-azt odaléptem hozzá beszámolni esetemről, hogy renitens módon bevettem a razagilint , bár mondta, tegnap, hogy ne...s hogy jártam.. ezzel a fránya ajaklüktetéssel - kedves volt és empatikus, mosolygott: .idegesség... de ne szedjem tényleg a razagilint, semmit. És tényleg higgyem már el hogy nincs Parkinson kórom! (a kézremegéssel meg nm fogok hát törődni, nyugalomban nincs is, ahogy a P kórosoknak) Ez a találkozás is egy szerencsés "véletlen" volt

jót bevásároltam.

azóta se lüktet az ajkam (3 napja) s nem is tudom pontosan, hogy mitől volt

vissza ne jöjjön!

versek.?!..

úgy látszik (egyelőre?) tényleg nem irok verseket...nem jönnek... mint azelőtt, még zúdultak is

a legutolsó . hosszabb idő után, az is, egy hiányról szóélt (álmomból ébredve) , tán ez is benne van, a versek hiánya , illetve ennek mögöttese

hát, köszönöm, hogy voltak, mig JÖTTEK, . Legyen áldott az emlékük. Jó, hogy van nyomuk. (Sir?emlékük)

azon a bizonyos 680 bekötött oldalon

(A terjedelmi okokból kiszórt "emlékversek a gyerekkorból" kb 150 oldala még meglesz - remélem...)igy utólag

meg kell lennie , hiszen unokámnak kérésére irtam, megigértem...

2026. május 16., szombat

szinházi estek

két szinházi estem is volt mostanában a Hagymaházban

az első a 3 darabos bérletünk része, ez lett volna az első, de a főszereplőjét sajnálatos közlekedési baleset érte, ami miatt elhalasztódott a végére, és milyen a sors, újabb baleset érte, épp a mostani előadás előtti nap (szinházi baleset, megégette a fél arcát a Shrek szerepe maszkjában:) s ezért a rendező elő is állt a szinpadon ezt közölni, és némi magyarázatul is a szinész egyik arcfelének barna elszineződéséért. Hát szomorú eset, de ettől függetlenül hibátlanul eljátszotta a darabot névrokon ugyancsak Peller nevú kolleganőjével egyetemben, könnyú kis kettősüket, egy nem összeillő párt, akik végül is sok bukdácsolás után egymásra találtak ..happy end, Az arca is begyógyult azóta a szinésznek, remélem, s igy dupla a happy end

ha nem része már többéves bérletemnek ez a darab, lehet hogy el se megyek rá

(töbezerforinttért)