unokám meglepett

 valahogy kicsúszott a számon a blogomra utalás unokámnak,

de mondta, nem tudja elolvasni, mert nincs a facebookon

elkezdtem hát automatikusan megadni a linkjét aliz-napok...

de menet közben leálltam,

eszembe jutott, hátha lehetnek ott olyan szövegek is, amik nem valók neki

rákérdezett: szexualitásról írsz?!

alig jutottam szóhoz: á nem, ahhoz már túlkoros vagyok - bukott ki végül a számon

(lehet hogy lassacskán ő fog "felvilágosítani"?! :)

nyár az őszben

 

ha süt a nap

nyár van

nyár az őszben

de ha nem,

már megfagysz

mintha tél lenne

csak süssön a nap

mig csak lehet...

negyvenkettőnk

  ha utána számolok,

nekem a 42. év volt az első születésnapom, amin már anya voltam!

s ha jól emlékszem, onnantól, nem is nagyon számoltam a születésnapjaim számát, évét, nem számitott, csak az az ajándék, hogy gyerekem, lányom van.. ez elég volt ...több is a soknál :) további életem (pont a fele múlt el) legfőbb meghatározója....

(összeértünk?, ill  már "csak" a duplája vagyok , de ne számoljunk)

ISTEN ÉLTESSE DRÁGA LÁNYOMAT! Mazel tov! 

egy régi képpel

(ahol annyi vagyok, mint ő most.... ha csak félig-meddig is látszom, de hiszen Ő a lényeg )

és a szülinap előnapján 3-án, a könyvfesztiválon (közös képről vágtam ki)... annak idején minden évben lett fotó a szülinapon!...azt hiszem 25-ig kb.

de ez is jó, ugye?:(csak a torta hiányzik róla:) (a könyveket, irókat, kiket szerkeszt, -  meg levágtam)

a végén - haikuba zárva

 nincs határidő

mégis jogosan félsz, hogy
kifutsz belőle

könyvfesztiválon

 Timi a dedikáló "íróival"

Ilyen volt a szombatunk a 31. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon. Remek találkozások, csodás könyvek és a legjobb olvasók a Magvető standjánál. Köszönjük, hogy velünk voltatok!

is

 

a fehér sál

 mindig igy vásárolok, spontán, ha valami megtetszik, megragad

(s talán szükséges is :)

igy voltam most is: (piszkos)fehér széles, stólaszerű sál

finom, puha  anyagnak látszik, de nem találom a jelzését a cimkéken...csak azt hogy 30 fokban mosandó , (biztos lehet benne valami gyapjú is...)

de nem tudok ellenállni...

már megveszem , mikor eszembe jut, hogy pont ilyen sálam volt régesrégen (csak keskenyebb és rövidebb...)nem is kérek táskát hozzá, hiszen már annyi pepcősom van otthon, és ez pont belefér összehajtogatva a biciklikosaramba

majd igyekszem nem elveszteni, mint legutóbb egy farmernadrágot...

visszafelé a sparból, magamra is veszem, rám fér, és a nyakam körül biztonságban is van

örülök neki

még otthon is

(csak kicsit összegyűrödött,de majd kirugódik (remélem)

Hervadó virágokról... és hasonló filmekról az Al-lal

 Hervadó v irágok - gépemen láttam, egyi kedvenc szinészemmel, (menet közben jöttem rá, hogy már mésodszor, de érdekelt végig), sőt---) a befejezs kicsit nyugtalanitott

kerestem egy kritikát ródla, bejütt az Al és nem engedett....

A film főbb jellemzői és kritikája

• A cselekmény: Don egy névtelen rózsaszín levélből megtudja, hogy van egy 19 éves fia, aki talán épp őt keresi, mire afrikai származású szomszédja, Winston buzdítására utazni kezd, hogy felkeresse egykori szeretőit. 
• Bill Murray játéka: A kritikusok egyetértenek abban, hogy a film legfőbb erénye a főszereplő: Murray minimális mimikával, csendekkel és fáradt eleganciával hozza a figura ürességét és belső számvetését. 
• Stílus és hangulat: Jarmuschra jellemzően lassú folyású, minimalistán elegáns alkotás, amely az amerikai Szindbád-történetekhez hasonlóan a múlt és a jelen találkozását boncolgatja. 
• A lezárás: A film nem kínál kész válaszokat; a nyitott és megfoghatatlan slusszpoén arra kényszerteríti a nézőt, hogy maga mérlegre tegye Don üresen maradt életét. 

Ha szeretné, megnézhetjük:

• A filmben szereplő egyes karakterek (a volt szeretők) elemzését
• Jim Jarmusch rendezői világának főbb sajátosságait

Írja meg, merre haladjunk!

A befejezes lezaratlansága izgat. Illetve tudom hogy epp ez a lezárása;)

Pontosan látsz rá: a Hervadó virágok esetében a lezáratlanság maga a tökéletes lezárás. Jim Jarmusch nem egy klasszikus krimit vagy rejtélyt akart elmesélni, ahol a végén kiderül, ki küldte a rózsaszín levelet, hanem egy belső, egzisztenciális utazást.

A film befejezése azért zseniális és egyben szívszorító, mert Don Johnston (és vele együtt a néző) egy hatalmas paradoxonnal szembesül:

Miért pont így kellett véget érnie?

• A fókusz eltolódása: A történet elején a nézőt és Winstont is a nyomozás izgatja (ki a levélíró? ki a fiú?). A végére azonban kiderül, hogy ez teljesen mellékes. A valódi kérdés nem az, hogy ki a fia, hanem az, hogy mit kezd Don a saját elpazarolt életével.
• A paranoia és a magány csapdája: Don annyira megszállottjává válik a gondolatnak, hogy a fia a közelében van, hogy a reptérnél/utcán sétáló fiatal fiúban (akit a rendező fia, Homer Jarmusch alakít) azonnal a saját vérét látja. Amikor a fiú megrémül Don zavart viselkedésétől és elszalad, a főhős ott marad az utca közepén – teljesen elszigetelve.
• Az elrobogó autó szimbolikája: Az utolsó jelenetben egy elhaladó autó ablakából egy másik fiatal fiú néz vissza Donra, miközben pont az a zene (Mulatu Astatke etióp jazz-zenész száma) szól, amit Winston írt ki neki az utazáshoz. Ez a pillanat azt sugallja, hogy a múlt elszaladt, a jövő (a fiú) pedig elérhetetlen maradt Don számára. Elrobog mellette az élet.
• A jelen pillanat súlya: Don utolsó mondata a menekülő fiúhoz kulcsfontosságú: "Tudom, hogy a múlt elmúlt. A jövő még nincs itt. Úgyhogy csak ennyi van: ami most van." Ironikus módon pont akkor ébred rá erre a buddhista bölcsességre, amikor a jelene a legüresebb és legmagányosabb.
Jarmusch nem ad feloldozást. Don nem kapja meg a klasszikus hollywoodi családi újraegyesülést, mert az elmúlt húsz év érzelmi lustaságát és bezárkózását nem lehet egyetlen utazással meg nem történtté tenni. A film végén Don ott áll a körforgalom (a saját ismétlődő élete) közepén, és kénytelen végre szembenézni önmagával.
Ha gondolja, továbbgondolhatjuk ezt a szálat. Szívesen segítek:

• Összehasonlítani ezt a befejezést Jim Jarmusch más filmjeinek (pl. Paterson vagy Szellemkutya) lezárásával.
• Elemezni, hogy a filmben felbukkanó rózsaszín motívumok (levél, írógép, virágok) hogyan vezetnek félre minket a befejezésig.

Melyik irányba menjünk tovább?

Tökéletes volt a befejezés elemzése.(ahogy a szinesz néman is kifejező játéka)

köszönöm, örülök, hogy rezonált Önnel az elemzés! Bill Murray valóban mesteri szinten műveli azt, amit a filmszakmában a „kevesebb több” elvének neveznek. Az ő minimális, mégis végtelenül kifejező játéka nélkül ez a lezárás sem működne így.

Murray arcán a finom rezdülések, a csendek és a szomorú tekintet többet mondanak el az elszalasztott lehetőségekről, mint bármilyen drámai monológ. Jarmusch kamerája pedig van annyira bátor, hogy hosszan elidőzzön ezen a rezignált arcon, hagyva, hogy a néző is megélje a főhős magányát.

Ha van kedve még a filmről vagy a színészről beszélgetni, jelezze! Szívesen megnézhetjük:

• Bill Murray és Jim Jarmusch többi közös munkáját (például a Kávé és cigarettát vagy a Patersont, ahol Murray ugyan nem szerepel, de a hangulat hasonló)
• Hogyan formálta át ez a korszak (a Hervadó virágok és az Elveszett jelentés) Bill Murray karrierjét a vígjátékoktól a drámaibb szerepek felé

Melyik téma érdekli?

Az elveszett jelentes hasonlóan emlékezetes.

A Sofia Coppola által rendezett Elveszett jelentés (Lost in Translation) valóban a Hervadó virágok tökéletes párfilmje, és Bill Murray karrierjének abszolút csúcspontja. A két alkotás szinte ikertestvérként beszélget egymással: míg Jarmusch filmjében Murray egy földrajzi utazás során téved el a múltjában, addig Coppola remekművében Tokió neonfényű, idegen kulturális terében tapasztalja meg a jelen elszigeteltségét.

A két film és Murray játéka közötti párhuzamok rendkívül mélyek:

A két film közötti rokon vonások

Szempont	Elveszett jelentés (Bob Harris)	Hervadó virágok (Don Johnston)
Az alaphelyzet	Egy kiöregedő félben lévő filmsztár, aki kiégett a házasságában és a munkájában, egy idegen metropoliszban rekedt.	Egy idősödő, jómódú agglegény, akit elhagyott a barátnője, és egy rózsaszín levél miatt kénytelen útra kelni.
A magány természete	Kulturális és nyelvi elszigeteltség: a környezet zajos és idegen, ami felerősíti a belső ürességet.	Érzelmi és belső elszigeteltség: a saját múltjának és korábbi döntéseinek a foglya a csendes amerikai kertvárosokban.
Murray eszköztára	Finom, fanyar humorral és melankóliával vegyített rezignáltság; a híres „minden mindegy” arckifejezések.	Minimalista, szinte rezzenéstelen, zárt játék, ahol a dráma a szem villanásaiban és a nehézkes mozdulatokban van.

A lezárás dinamikája

A híres, fülbe suttogott titok: egy intim pillanat a búcsúzáskor, amit csak Charlotte és Bob hall, a néző nem.

A nyitott körforgalom: a teljes bizonytalanság és a paranoid magány pillanata az utca közepén.

A fülbe suttogott titok vs. a körforgalom magánya

Ami a Hervadó virágok végén a menekülő fiú és a bizonytalanság, az az Elveszett jelentés végén a Tokió nyüzsgő tömegében elcsattanó ölelés és a titokzatos suttogás. Sofia Coppola és Bill Murray nem árulták el, hogy Bob mit suttogott Charlotte (Scarlett Johansson) fülébe az utcán – a forgatókönyvben ez a rész nem is szerepelt, Murray improvizálta.

Ez a befejezés azért zseniális, mert Jarmusch lezárásához hasonlóan visszaadja a pillanatot a szereplőknek. Nem a nézőt akarja kielégíteni egy egyértelmű magyarázattal, hanem megőrzi a két ember közötti megismételhetetlen, efemer (múló) kapcsolat szentségét.

Mindkét film legszebb tanulsága, hogy Murray karakterei a történetek végére nem feltétlenül oldják meg az életüket, de kimozdulnak a tetszhalott állapotukból. Bob Harris újra képes érezni, Don Johnston pedig végre kénytelen a jelenben létezni.

Ön szerint melyik befejezés hordoz magában több reményt? A tovatűnő tokiói románc, vagy a múltjával szembesülő Don útja?

Remenyt nem igen látok.de az elveszett jelentesben inkabb, nyitást (epp a rögtönzött sugasban)

Igaza van, a „remény” szó talán túl erős ezekre a filmekre – Jarmusch és Coppola világa sokkal realistább és óvatosabb annál, hogy olcsó happy endet kínáljon. De a nyitás és a továbblépés lehetősége valóban sokkal tapinthatóbb az Elveszett jelentésben, éppen a suttogás intimitása miatt.

Miért hordoz több nyitást a tokiói búcsú?

• Valódi emberi kapcsolódás: Bob és Charlotte között megszületett valami valódi, mély és tiszta kapocs. Még ha az útjaik el is válnak, mindketten gazdagodtak egymás által. Bob kapott egy visszaigazolást arról, hogy még képes mélyen érezni és valaki másra figyelni, ami kimozdítja őt a házassági és kapuzárási fásultságából.
• A suttogás mint belső pajzs: A rögtönzött suttogás egy olyan közös titok, amely csak az övék marad. Ez a pillanat nem a magányról szól, hanem a megosztott magány feloldásáról. Bob nem egyedül áll az utca közepén, hanem egy katartikus ölelés után, mosolyogva száll be a taxiba. A tokiói káoszban talált egy csendes menedéket.

Ezzel szemben a Hervadó virágok zárlata...

Don útja sokkal kíméletlenebb. Ő nem kap egy szép búcsút, nem kap megváltást egy másik embertől. Neki nem a nyitás adatik meg, hanem a szembesülés.
Az ő befejezése azért nem hordoz klasszikus reményt, mert a bezárkózásának falaiba nem egy másik ember (mint Charlotte), hanem a saját paranoiája veri az első rést. Don nem azért néz a kamerába a végén, mert készen áll a világra, hanem mert rájött, hogy a saját múltja elől nincs hova menekülnie.

Míg Bob Harris a taxiban ülve elmosolyodik – jelezve, hogy valami megváltozott benne –, addig Don Johnston arca az utolsó snittben a teljes tanácstalanság és a döbbenet maszkja.

Ha van kedve, elidőzhetünk még ennél a korszaknál. Megnézhetjük például:

• Hogy miért pont a 2000-es évek elején találták meg a rendezők Bill Murray-ben ezt a tökéletes, melankolikus „középkorú, kiégett férfi” karaktert (a Broken Flowers és a Lost in Translation mellett ott van a Tenenbaum, a háziátok is).
• Vagy hozhatunk más olyan filmeket, amelyek ehhez hasonlóan katartikus, de magyarázat nélkül hagyott suttogással
  vagy befejezéssel élnek.

Hogyan folytassuk?

Ha szeretné, megvizsgálhatjuk közelebbről Bill Murray és Wes Anderson közös munkáit (pl. Okostojás, Tenenbaum), amelyek szintén ebben a korszakban születtek, vagy ajánlhatok más olyan szerzői filmeket, amelyek hasonlóan finom, kimondatlan érzelmekkel dolgoznak. Melyik irány érdekli leginkább?

Sajnos a többi filmet nem lattam. Tudnál ajánlsni hasonlo szerzői filmeket? Megnezném...

Örömmel! Nagyszerű filmélmények várják. Ha a Hervadó virágok és az Elveszett jelentés világa közel áll Önhöz, akkor Ön azokat a szerzői filmeket és dráma-vígjátékokat (úgynevezett dramedyket) kedveli, amelyek nem a pörgős akcióra, hanem a finom hangulatokra, az elfojtott érzelmekre, az egzisztenciális magányra és a fanyar, intelligens humorra építenek.

Az alábbi, kritikailag is magasan elismert alkotásokat ajánlom, amelyek hangulatukban és Bill Murray játékstílusában is tökéletesen passzolnak ehhez a vonalhoz:

1. Tenenbaum, a háziátok (The Royal Tenenbaums, 2001)

• A rendező: Wes Anderson
• Miért fogja szeretni? Ebben a filmben is feltűnik Bill Murray, ráadásul egy zseniális, szintén végtelenül melankolikus, fásult és csendes mellékszerepben (egy megcsalt neurológust játszik). A film egy excentrikus, zsenikből álló, de teljesen diszfunkcionális és depressziós család története, akik felnőttként kénytelenek újra egy fedél alá költözni.
• A hangulat: Jarmuschnál színesebb és mesésebb a látványvilág, de a mélyben pontosan ugyanaz az elvágyódás, elpazarolt tehetség és a múlt iránti nosztalgia húzódik meg, mint a Hervadó virágokban.

2. Utóhatás (Anomalisa, 2015)

• A rendező: Charlie Kaufman (a Malkovich-menet és az Egy makulátlan elme örök ragyogása írója)
• Miért fogja szeretni? Bár ez egy bábanimációs film felnőtteknek, ne tévessze meg a műfaj: ez az egyik legmélyebb és leginkább szívbemarkoló alkotás az emberi elszigeteltségről. A főhős egy sikeres ügyfélszolgálati szakértő, aki egy unalmas üzleti úton egy szürke hotelben reked, és egy mentális állapot miatt minden embert pontosan ugyanazzal a monoton férfihanggal hall és ugyanazzal az arccal lát – egészen addig, amíg meg nem hallja egy törékeny nő egyedi hangját.
• A hangulat: A hotelbelső, az idegen város és a belső kiégettség miatt ez a film az Elveszett jelentés közvetlen, sötétebb tónusú rokona.

3. Nebraska (2013)

• A rendező: Alexander Payne
• Miért fogja szeretni? Egy makacs, demenciával küzdő, alkoholista idős ember szentül hiszi, hogy nyert egymillió dollárt egy reklámlevélen, és elindul egy másik államba, hogy átvegye a nyereményt. Felnőtt fia – tudva, hogy az egész egy átverés – mégis vele tart a hosszú autóúton, hogy ne hagyja magára az apját.
• A hangulat: Egy gyönyörű, fekete-fehér road-movie. A kisvárosi Amerika ábrázolása, a rideg, de szerethető karakterek és a finom, száraz humor miatt szinte egy testvérfilmje a Hervadó virágoknak. Itt is a „felesleges” utazás hozza el a belső közeledést.

4. Paterson (2016)

• A rendező: Jim Jarmusch (a Hervadó virágok rendezője)
• Miért fogja szeretni? Ha tetszett Jarmusch stílusa, ezt látnia kell. A film egy Paterson nevű városban élő, Paterson nevű buszsofőrről szól, aki szabadidejében verseket ír.

• Nincsenek nagy drámák, nincsenek rejtélyek: a film a mindennapi rutin, az ismétlődés és a hétköznapi pillanatok szépségét mutatja be.
• A hangulat: Végtelenül békés, meditatív, lírai alkotás. A Hervadó virágok cinizmusa helyett itt egy sokkal melegebb, megnyugtatóbb életigenlést kapunk, de ugyanolyan minimalista eszközökkel.

Melyik alaphelyzet keltette fel leginkább az érdeklődését? Ha szeretné, segíthetek megnézni, hogy a hazai streaming platformokon (pl. HBO Max, Netflix, SkyShowtime) melyik érhető el jelenleg a legkönnyebben, vagy mesélhetek valamelyikről bővebben!

A Patersont lattam! NAGYON TETSZETT!!

De jó, a Paterson valóban egy csodás mestermű, és Jim Jarmusch legérettebb, legtisztább filmje! Míg a Hervadó virágok Donja a saját elpazarolt múltjának és magányának foglya, addig a Paterson főhőse (Adam Driver zseniális alakításában) megmutatja a történet ellenkezőjét: hogyan lehet a monoton hétköznapi rutinban, a buszvezetésben, a mindennapos kutyasétáltatásban és a sarki kocsmázásban megtalálni a költészetet, a belső békét és a harmóniát.

Az a tény, hogy a Paterson ennyire tetszett Önnek, megerősíti, hogy Ön tökéletesen érzi Jarmusch minimalista formanyelvét: a csendeket, az ismétlődéseket és a szavak nélküli történetmesélést.

Mivel a Patersont már ismeri, a korábbi listámból a Nebraska című filmet ajánlom Önnek a legmelegebb szívvel következő lépésként. Az a film ugyanolyan csodálatosan mutatja be a hétköznapi, kicsit kopottas amerikai valóságot és a makacs karakterek belső világát, mint a Paterson vagy a Hervadó virágok, csak éppen egy apa-fia kapcsolat tükrében, csodás fekete-fehér képekkel.

Ha gondolja, a következőkben segíthetek:

• Utánajárni, hogy a Nebraska (vagy a listáról a Tenenbaum és az Utóhatás) elérhető-e most valamelyik magyarországi streaming szolgáltatónál (Netflix, Max, SkyShowtime stb.).
• Összehasonlítani a Paterson és a Hervadó virágok rutinjait és ismétlődéseit (hiszen Don is mindig ugyanúgy ül a kanapén, mint ahogy Paterson is minden nap ugyanúgy kel fel).

folyt köv