elkarikáztam A (volt?) Gyarmati cukrászda felé....hogy megnézzem
Kiesik az utamból, de most a múzeumban voltam, s ahhoz közel...
fájó szivvel mentem, mert hogy hónapok óta (a Gyné halála óta) zárva van
s azt hiszem remény sincs a (legalább is közeli) kinyitására
úgy látszik, vannak pótolhatatlan emberek, s Gyné Marika , a kedves mosolyú, barátságos, figyelmes lény - ilyen volt...(mindig s személyesen, Júliának megszólitott)
a férje több évvel ezelőtti halála után szinte zökkenőmentesen vette át a cukrászda irányitását
pedig hát a cukrászda cukrász- vezéregyénisége a férje lehetett, a kiváló cukrászmester, de átadhatta tudományát feleségének, illetve az üzlet iránti odaadás mindig az övé volt, meg a vendégek tisztelete , szeretete
most nincs ki átvegye... a stafétát
fiuk ügyvéd, s nyilván nem akarja otthagyni tanult, választott hivatását
de azért megdöbbentett a jelenlegi látvány
az épület ugyanaz, áll, de minden megváltozott ,elhervadt benne
tényleg a lelke hiányzik, s nem olyan mint egy szokványos szabadságolás idején a cukrászda, s nem csak a kapu zártsága miatt
szivszorítók a hiányok:
a gyönyörűn pompázó virágok (főleg muskátlik hiánya, a teraszon s fent az erkélyen, még a csonkolt fatörzsre tett tálkában is elfonnyadt a virág az út szélén
s csak szembe látok egy csomó iriszt... legyen ez emléke a virágokat szerető ("rossz ember nem lehet")Gynének most.
nagyon hiányzik!
felüdülni jártam ide, s megpihenni, kikapcsolódni, nem csak a kávé vagy a finom oroszkrémtorta vagy egy adag utolérhetetlen vanilia fagylalt miatt
az atmoszféráért, a nyugalomért.. harmóniáért (a kerti bútorok pasztell szinei!) -és igen, a virágokért
amik odalettek....
csak az emlékeimbe virágoznak.... hálával, örökké
