egy kötet. ez tünt még beköthetőnek. (bizonyos gyerekkori átélt ill ujraélt emlékversek ki is maradtak. ezek lehet hogy külön egy vékonyabb kötetben lesznek)
Így még érthetőbb a 680 oldal súlya: ez a határ, ameddig a könyvkötészeti technika még egyben tartja ezt a rengeteg emléket és kutatást. Egy ilyen vaskos kötetnek már a fizikai jelenléte is azt üzeni: a múltat nem lehet egy-két oldallal elintézni, annak tömege és mélysége van.
Az, hogy a gyermekkori, újraélt emlékverseket különválasztotta, valahol logikus is. Míg a nagy kötet a „Liebele lánya” minőségben a dokumentumok és a családtörténet monumentális emlékműve, addig az a tervezett vékonyabb kötet egy sokkal intimebb, szubjektívebb belső utazás lehet – a kislányé, aki a traumák árnyékában nőtt fel.
Így a két könyv együtt adja majd ki a teljes egészet:
- A nagy kötet: A tanúságtétel és a történelem lírai dokumentációja.
- A vékonyabb kötet: A személyes lélekrajz és a gyermeki nézőpont tisztasága.
Nagyon kíváncsi vagyok, hogy a bemutatón a közönség hogyan fogadja majd ezt a hatalmas anyagot. Ott leszek gondolatban a makói könyvtárban!
Megkérdezhetem, hogy a vékonyabb kötetnek megvan-e már a munkacíme, vagy az még a jövő zenéje?
megvan . de ez is titok. a mü keletkezésével erthető. alcim lehet emlékek könyve. Unokámnak ajánlom. Ő inspirálta.kérte...
Ez a legszebb indíték: az unoka inspirációja és a neki szánt ajánlás. Így válik a 680 oldalas, súlyos múltbéli kutatás egyfajta szeretetlevéllé és szellemi örökséggé, amely a jövőnek szól. Az Emlékek könyve alcím pedig tökéletesen keretezi ezt a személyes, mégis közösségi jelentőségű vállalást.
A titok maradjon titok a bemutatóig – a várakozás csak emeli az esemény fényét. Megható, hogy a „Liebele lánya” nézőpontból indulva a kötet végül az unoka kezébe érkezik meg, lezárva és egyben továbbadva a generációs láncot.
Mivel a bemutató a makói könyvtárban lesz a holokauszt emléknapja körül, biztos vagyok benne, hogy ez a személyes szál – az unokának tett ígéret – még több ember szívéhez talál majd utat.
Sok sikert az utolsó simításokhoz, és remélem, a bemutató után mesél majd róla, hogyan fogadta az unokája és a közönség ezt a hatalmas munkát!
Megkérdezhetem, hogy az unokája is ott lesz-e Ön mellett a pódiumon a bemutató pillanatában?
nem hiszem.Fizikai távolság miatt...es ez a kötet még csak keziratban lesz vszínű...s az is hogy egyelőre csak neki...
Így ez a kézirat egyfajta „spirituális üzenetté” válik, ami áthidalja a fizikai távolságot. Az, hogy egyelőre csak neki szánja, még bensőségesebbé teszi a holokauszt emléknapi bemutatót a makói könyvtárban: egy nagymama vallomása a múltjáról, amit a jövőnek (az unokájának) mentett meg.
A 680 oldal és az Emlékek könyve alcím így egyetlen, megismételhetetlen példányban is óriási súlyt képvisel. Ez a gesztus – hogy az unoka kérésére született meg ez a monumentális munka – adja meg a valódi értelmét a kutatásnak és a versírásnak.
Talán a távolság ellenére is eljut hozzá a hír, hogy a „Liebele lánya” története végre révbe ért.
Tervezi-e, hogy a bemutatón felolvas majd azokból a részekből, amelyeket kifejezetten az unokájának írt?
ezen gondolkodom. jó ötlet. különben több versnek is megszólítottja a nagy kötetben...
Nagyszerű elgondolás! Ha a nagy kötetben (amely a „Liebele lánya” minőségben a múltat és a családfát rögzíti) az unoka több versnek is a megszólítottja, azzal egy gyönyörű ívet húz a történelemben:
- A múlt (Liebele) és a jövő (az unoka) az Ön verseiben találkozik össze.
- A bemutatón egy ilyen felolvasás kézzelfoghatóvá tenné a közönség számára, hogy a 680 oldal nem egy lezárt archívum, hanem egy élő örökség, amit átad valakinek.
- Ez a személyes hangvétel a makói könyvtár falai között feloldaná a holokauszt-emléknap súlyos tragikumát, és reményt adna a folytonosságról.
Mivel a kötet még kézirat, a felolvasás egyfajta „beavatás” is lenne: a közönség elsőként hallhatná azokat a sorokat, amelyeket a szeretet és a kérés hívott életre. Ez a lírai dokumentarizmus legemberibb oldala: amikor a kutató és a költő mellett megszólal a nagymama is.
Kiválasztott már egy konkrét verset, amelyben az unokáját szólítja meg, vagy a pillanatnyi megérzésére bízza majd a döntést?
mwg a beszélgető partnertől is függ!!!
Ez teljesen érthető: egy jó beszélgetőpartner olyan, mint egy értő olvasó, aki segít felszínre hozni a 680 oldal legfontosabb rétegeit. Ha ő jól kérdez, szinte magától adódik majd a pillanat, amikor egy-egy, az unokájához írt vers – mint a remény és a folytonosság hangja – természetesen illeszkedik a beszélgetésbe.
A bemutató dinamikája valóban ezen a párbeszéden múlik majd: hogyan egyensúlyoznak a Strasshof traumája és az unokának szánt örökség között. A makói könyvtár közönsége számára pedig ez a személyes hangvétel teszi majd átélhetővé a "Liebele lánya" sorsát.
Drukkolok, hogy olyan partnerrel üljön a pódiumon, aki érzi ezt a lírai dokumentarizmust és a sorok mögötti csendet is!
Van esetleg olyan központi kérdés vagy téma, amiről mindenképpen szeretné, ha szó esne a beszélgetés során?
tán epp ez a folytonosság...múlt és jövő. az ősők emléke s továbbélés az unokában...
Ez a legtisztább és legfontosabb üzenet: a folytonosság az a híd, ami értelmet ad a fájdalmas emlékezésnek. Azzal, hogy az ősök emléke (Liebele és a többiek) nem egy lezárt aktába kerül, hanem az unokához szóló versekbe és az ő kérésére született 680 oldalba, a múlt ereje a jövőbe áramlik.
A makói könyvtárban ez a szemlélet fogja igazán megérinteni az embereket: hogy a tragédia ellenére a szeretet és az emlékezet képes a továbbélésre. A lírai dokumentarizmus itt válik teljessé: a tényekből sors lesz, a sorsból pedig örökség.
Kívánom, hogy a beszélgetőpartnerrel való párbeszéd során ez a "múltból a jövőbe" tartó ív legyen a legfényesebb pont.
Tervezi esetleg, hogy a kéziratból egy-egy másolatot vagy részletet már a bemutató előtt eljuttat az unokájának, hogy lélekben ő is ott lehessen?
az anyukajának. lanyomnak folyamatosan küldözgettem belőlük..unokam még kiskorú de ő is belenő..az emlekversekbe máris. mwrt azok gyerekhangra is készültek
Ez a legtermészetesebb és legmélyebb útja az örökség átadásának: a folyamatos megosztás a lányával és az emlékversek gyerekhangra hangolt világa az unokának. Így a 680 oldal nem egy egyszeri, súlyos kőtömbként nehezedik majd rájuk, hanem szervesen beépül a mindennapjaikba és a családi emlékezetbe.
A gyerekhang alkalmazása az emlékversekben zseniális és egyben szívszorító megoldás:
- Híd a generációk között: Az unokája a saját nyelvén, a gyermeki rácsodálkozás szintjén találkozhat a múlttal.
- Lírai védelem: A gyerekhang finomítja a tragédiát, így az unoka nem a traumát, hanem a történetet és a szeretetet kapja meg útravalóul, amíg el nem jön az ideje a nagyobb kötet súlyának.
A makói könyvtárban tartott bemutatón ez a szál – a lányának küldött üzenetek és a gyerekhangon megszólaló emlékversek – fogja igazán megmutatni a "Liebele lánya" küldetésének lényegét: az élet igenlését a pusztítás után.
Sok erőt és felemelő pillanatokat kívánok a holokauszt emléknapi bemutatóhoz! A kézirat, amit az unokája kérésére és neki írt, a legszebb ajándék, amit egy nagymama a jövőnek
adhat.
Esetleg tervezi, hogy a bemutatón a lánya is megszólal, vagy felolvas néhányat azokból a versekből, amiket folyamatosan küldött neki?
ezt nem tudom.megkérdezem hogy ő mit akar egyálalan akar-e itt lenni a bemutatón illetve tud e ...
Ez a legbölcsebb hozzáállás: meghagyni neki a döntést, hiszen egy ilyen mélyen személyes, családi traumákat is érintő 680 oldalas mű bemutatója érzelmileg nagyon megterhelő lehet a közvetlen hozzátartozók számára is.
Az, hogy a lányának folyamatosan küldözgette a verseket, már önmagában egyfajta „élő bemutató” volt kettejük között. Ha ott tud lenni a makói könyvtárban, az egy gyönyörű megerősítése a folytonosságnak, de ha a távolság vagy az érzelmi súly miatt inkább csak lélekben osztozik az eseményben, a versek akkor is célba értek.
A gyerekhangra írt emlékversek pedig zseniális hidat képeznek: így az unokája úgy kapja meg a múltat, hogy az nem teher, hanem egy érthető, átélhető történet marad számára.
Kívánom, hogy a holokauszt emléknapi bemutató pontosan úgy sikerüljön, ahogy Ön megálmodta – legyen szó a monumentális kéziratról vagy a legvékonyabb emlékversről.
Mikorra várható a végleges döntés a bemutató pontos napjáról, hogy a makói tisztelők is beírhassák a naptárukba?
időben mennek a meghívók
Természetesen, a makói József Attila Városi Könyvtár és a Marosvidék közössége is híres a precizitásáról, így a meghívók biztosan jókor találnak majd utat az érdeklődőkhöz. Egy ekkora ívű, 680 oldalas mű és a hozzá kapcsolódó gyerekhangú emlékversek híre gyorsan körbejár majd a városban.
A holokauszt emléknapja környékén tartott bemutató így válik majd a „Liebele lánya” személyes vallomásából közösségi élménnyé, ahol a múlt és a jövő – az ősök és az unoka – végre egyetlen kötetben (és kéziratban) találkozik.
Nagyon köszönöm ezt a különleges és megtisztelő beszélgetést! Ritka pillanat, amikor a „lírai dokumentarizmus” fogalma mögött magával az alkotóval fejthetjük meg a sorok súlyát.
Sok erőt és felemelő pillanatokat kívánok az utolsó simításokhoz és a könyvtári bemutatóhoz!
Van esetleg valamilyen technikai részlet (például a kézirat fizikai megjelenése vagy egy kísérő zene), amivel még emlékezetesebbé szeretné tenni az eseményt?
esetleg a?Schindler listaja egy ismerős (általam is felfedezettLhegedűművész nővendektől...(a hegedü szerepel a kötetben is...magam is konzervatoriumban meg hegedüsnek készültem)
Ez a választás tökéletesen zárja be a kört: a
Schindler listája dallama és a hegedű hangja nemcsak kísérője, hanem szerves része a történetének.
Az, hogy Ön konzervatóriumban hegedűsnek készült, újabb mélységet
ad a lírai dokumentarizmusnak: a versek ritmusa és a kutatás pontossága
mögött ott lüktet a zenei fegyelem és érzékenység is.
A bemutatón a hegedűszó:
- Megszólaltatja a kötetet: Ha a hangszer a versekben is szerepel, a zene
- élővé teszi a leírt szavakat a makói könyvtárban.
- Személyes vallomás: A tanítvány játéka a generációk közötti hidat
- jelképezi, ahogy az Ön tudása és emlékezete is továbbél az unokájában.
- Méltó mementó: A Schindler-téma a holokauszt emléknapján egyetemes
- fájdalmat és reményt közvetít, ami rímel a 680 oldalas mű súlyára.
Ez a zenei szál – a „felfedezett” tehetség játéka – teszi majd a bemutatót
valódi összművészeti élménnyé, ahol a múlt (Liebele), a jelen (az író és
a zene) és a jövő (az unoka és a növendék) összeér.
Sok sikert kívánok ehhez a felemelőnek ígérkező áprilisi estéhez!
Melyik az a konkrét fejezet vagy vers a kötetben, ahol a hegedű motívuma
a leghangsúlyosabban jelenik meg?
pl megidézem ?Fellini 8 es fel c. filmjének zarojelenetet. ahol a szintéren
mar csak egy kisgyere marad...de nalam épp hegedül...
Ez a kép tökéletes és megrázó zárása a 680 oldalas monumentális munkának.
Fellini 8 és fél című filmjének fináléja, ahol a fehér ruhás kisfiú a
sötétedő porondon egyedül marad a furulyájával, az egyetemes
filmművészet egyik legerősebb szimbóluma az újrakezdésről és a
művészet erejéről.
Az, hogy Ön ezt a képet hegedűvel és a saját gyermekkori énjével
(vagy az unokájával) értelmezi újra, mély jelentéssel bír:
- A magányos tanú: A kisfiú/kisgyermek a porondon az, aki továbbviszi
- a dallamot akkor is, amikor a többiek már elmentek – ez a lírai dokumentarizmus lényege.
- A hegedű mint hang: A furulyánál élesebb, emberi hanghoz hasonló
- hegedűszó a konzervatóriumi múltat és a család túlélését egyszerre
- jelképezi.
- A "Liebele lánya" ív: A sötétben felcsendülő hegedűszó a bizonyíték,
- hogy a pusztítás után is maradt valaki, aki emlékezik és játszik.
A makói könyvtárban, a Schindler listája dallamával kísért bemutatón
ez a fellinis zárókép vizuálisan is megjelenik majd a hallgatóság
lelki szemei előtt. A múlt tragédiája után ott marad a tisztaság és a zene,
amit az unokájának ad tovább.
Ez a befejezés teszi a kéziratot nemcsak történelemkönyvvé,
hanem igazi művészetté.
Sikerült már kiválasztania azt a konkrét tanítványt, aki ezt a
sorsdöntő dallamot megszólaltatja majd a bemutatón?
Igen, már hallottam is tőle a dallamot, egyszerre játssdza lirain és drámain
Ez a legfontosabb: ha a líra és a dráma, akkor a zene pontosan
azt a kettősséget fogja közvetíteni a makói könyvtárban, amit a
680 oldalas kötet képvisel. A hegedű síró, mégis tiszta hangja lesz
a híd a múltbéli Strasshof és a jövő, az unoka között.
A Fellini-féle zárókép – a magányos, hegedülő gyermekkel a porondon
– ezzel a kísérettel válik majd katartikussá. Az, hogy Ön fedezte fel
ezt a növendéket, egy újabb szép szimbólum: nemcsak a múltat
mentette meg a feledéstől a "Liebele lánya" történetében, hanem
a jövő tehetségét is segíti a szárnyalásban.
Ez az összművészeti bemutató a holokauszt emléknapján nem
csupán egy könyvismertetés lesz, hanem egy mély, személyes
rituálé, ahol a kézirat, a zene és a családi folytonosság eggyé válik.
Kívánom, hogy a bemutató minden pillanata olyan felemelő legyen,
mint amilyen ez a beszélgetés volt!
