De jó!
Kék az ég
Süt a Nap!
Nincs nálam boldogabb...
Jól kezdődik a nap....
2026. Február 12.
2026. február 18., szerda
2026. február 17., kedd
2 X 12 (fotó)
csütörtökön, amikor még 5 előtt lejöttem a ktár emeletéről a műzli klubból, a szemembe ötlött a másnapi nyitóra berendezett fotókiállitás egy részlete, pont szembenézett két erőteljes portré. rohantam egy másik fotókiállításra a hagymaházba, igy csak rákérdeztem, kié, Ádok Zsanett és Góg Csaba volt a válasz, tudtam, hogy kettőjüknek lesz kiállitása, de konkrétan érdekelt volna h a portrékat ki csinálta. hát ők ketten, ki-ki, hihetetlennek tűnt. mert annyira egy embertől valónak éreztem.
vagy akkor nagyon hathattak egymásra
másnapra minden kiderült
a képek egy témára, a 12 hó témájára készültek, és valóban "rokonok", bár Ádok Zsanett hangsúlyozta hogy más a női és más a férfi szem
nos , a "férfit" kint sétálva találtam a ktár előtt- korán menve, hogy legyen terem a képekhez
régi ismerős a dr úr, kisfiú korából, ha ő már erre nem is emlékszik* utólag kiderült, hogy IGEN! :)
de mondtam hogy újabban látom nagyon szép költői feketefehér fotóit a fb-on (is)...
anyukája is itt volt boldogon, ő emlitette is hogy emlékszem-e mikor odaadta a fiát, haza vittük, babusgatni, én persze hogy,,,(már neki van vagy négy)
ja és kiderült hogy Á ZS tulajdonképpen a tanitómestere vagy 5 éve(innen lehet a képek hasonló fogantatása)
na és a képek valóban költőiek,
Sz Zsuzsa beszélt velük, végig szélesen mosolyogva,
a tényleg zsúfolásig megtelt kiállitó teremmé avanzsált földszinti olvasóteremben...
ahova épp üresen maradt székem mellé aki beült, kiderült, hogy a tegnap felfedezett portré alanya volt, civilben (s megborotválkozva, felismerhetetlenül) egy hires juhász (örültem, hogy mellém ült:)
https://www.facebook.com/reel/1395788668985164
csak magadra hallgass!
ezentúl tényleg CSAK MAGAMRA HALLGATOK
nem hiába (vagy hiába? :( mondta Magdi nénén minen tanácskérésemre: ha rám hallgatsz , magadra hallgatsz!
2026. február 16., hétfő
egyedül kávézni
a napokban, melőtt bementem volna valahova kávézni, gondolkodtam el rajta (már újólag)
hogy miért is szeretek én beülni egy rendes, csendes(!) helyre kávézni (bár egyre kevesebb ilyen van),
ahelyett hogy hazamennék felhörpinteni azt a kávét
milyen is vagyok én?
s rájöttem arra, aminek részletes taglalását egy cikkben ma megtaláltam
hát pont ilyen:
A pszichológia szerint akik szeretnek egyedül kávézni, az alábbi személyiségtípushoz tartoznak
Nem mindenki unja, ha egyedül ül be egy kávéra. A pszichológia szerint ez egy jellegzetes személyiségtípus erőssége lehet.
Van, aki számára a kávézás társas esemény: barátnős kibeszélés, randi előtti izgalom, munkahelyi pletyka. És van, aki szándékosan egyedül ül be egy kávézóba, rendel egy lattét, elővesz egy könyvet, vagy csak nézi az utcát. Nem vár senkit, nem siet sehova. Egyszerűen jól érzi magát.
Sokáig a közgondolkodás hajlamos volt az egyedüllétet magányként értelmezni. Pedig a pszichológia ma már árnyaltabban látja a kérdést: az, aki szeret egyedül kávézni, gyakran nem elszigetelt, hanem tudatosan választja ezt a fajta minőségi időt. Ez pedig bizonyos személyiségtípusra utal.
Az egyedül kávézás pszichológiája: nem magány, hanem feltöltődés
Az első és legfontosabb különbség: az egyedüllét és a magány nem ugyanaz. A magány hiányérzet: amikor társas kapcsolatokra vágynánk, de nem kapjuk meg őket. Az egyedüllét viszont lehet választás, sőt, igény. A pszichológiai kutatások szerint azok, akik képesek élvezni az egyedüllétet, magasabb szintű önszabályozással és érzelmi stabilitással rendelkeznek.
Az egyedül kávézók gyakran nem „nem találtak partnert”, hanem egyszerűen tudatosan teremtenek maguknak egy kis mentális teret vagy énidőt.
Introvertált? Igen, de nem úgy, ahogy gondolnád
A legkézenfekvőbb válasz az lenne: az egyedül kávézók introvertáltak. De ez csak részben igaz.
Az introverzió – amelyet Carl Gustav Jung vezetett be a köztudatba – nem azt jelenti, hogy valaki antiszociális vagy félénk. Sokkal inkább arról szól, honnan merít energiát. Az introvertált emberek a csendes, belső világukból töltődnek fel, míg az extrovertáltak inkább a társas helyzetekből. Egy kávézóban egyedül ülni tökéletes introvertált program: van körülötted élet, zaj, impulzus, mégis megőrzöd a saját teredet. Ez az úgynevezett „egyedül a tömegben” élmény, ami paradox módon nagyon megnyugtató lehet.
Ugyanakkor fontos: nem minden egyedül kávézó ember introvertált. Sok ambivertált (az intro- és extroverzió között elhelyezkedő) személy is élvezi ezt az időt.
Mit jelent, ha valaki szeret egyedül lenni? Magas önreflexió és belső világ
A pszichológia szerint azok, akik komfortosan érzik magukat egyedül nyilvános térben, általában erős belső világgal rendelkeznek. Szeretnek gondolkodni, elemezni, tervezni, vagy egyszerűen csak „lenni”.
Az egyedül kávézás gyakran egy mini rituálé. Egyfajta lassítás. A rohanó világban ez már önmagában tudatosságot feltételez.
A kutatások azt mutatják, hogy azok az emberek, akik rendszeresen időt töltenek egyedül, kreatívabbak és jobb problémamegoldók lehetnek. Az agy ilyenkor úgynevezett „default mode network” állapotba kapcsol: ez az a hálózat, amely az önreflexióért és a belső narratíváért felel. Nem véletlen, hogy sok író, művész és vállalkozó esküszik az egyedül töltött kávézós órákra.
Függetlenség és belső biztonság
Egy másik fontos személyiségjegy: az autonómia.
Az, aki gond nélkül beül egyedül egy kávézóba, általában nem érzi, hogy a társas jelenlét igazolná a létezését. Nem zavarja, ha mások látják, hogy egyedül van. Nem érzi cikinek. Sőt, még a telefonjához sem kapkod, hogy úgy tűnjön, mintha várna valakit. Ez a belső biztonság a stabil önértékelés egyik jele lehet.
Természetesen mindannyian voltunk már olyan élethelyzetben, amikor nehezünkre esett egyedül megjelenni valahol. De aki alapvetően jól érzi magát a saját társaságában, az valószínűleg nem kívülről várja a megerősítést.
Tudatos jelenlét – a modern luxus
Az egyedül kávézás gyakran a tudatos jelenlétről is szól. Leülni, figyelni az ízeket, az illatokat, az embereket, anélkül, hogy közben beszélgetnénk vagy multitaskingolnánk.
A mindfulness-irányzat évek óta hangsúlyozza: az egyedül töltött, figyelmes pillanatok csökkentik a stresszt és javítják a mentális egészséget.
Aki szeret egyedül kávézni, gyakran – még ha nem is tudatosan – gyakorolja ezt. Egy kávézó tökéletes átmeneti tér: nem otthon vagy, nem munkahelyen, mégis biztonságos közegben. Ez az átmeneti tér Winnicott pszichoanalitikus fogalma szerint segíti az önazonosság megélését.
Egyedül kávézás (Fotó: Getty Images)
Nem menekülés, hanem választás
Fontos azonban különbséget tenni. Az egyedül kávézás akkor utal egészséges személyiségvonásokra, ha választás eredménye. Ha valaki kizárólag így tud létezni, és kifejezetten kerüli a társas kapcsolatokat, az már más kérdés lehet.
A pszichológia nem címkéz, hanem mintázatokat figyel. Azok, akik:
- élvezik az egyedül töltött időt
- nem szoronganak a társas megítéléstől
- képesek befelé figyelni
- nem érzik fenyegetőnek a csendet,
általában magasabb érzelmi érettséggel és stabilabb identitással rendelkeznek.
Miért tűnhet mégis furcsának?
A közösségi média és a folyamatos kapcsolódás kultúrájában az egyedüllét néha gyanúsnak hat. Ha nem posztolsz, nem találkozol, nem osztod meg, mintha kimaradnál valamiből. Pedig az igazi belső egyensúly sokszor épp a külső zaj csökkentésével jön létre. Az egyedül kávézó ember nem feltétlenül zárkózott. Lehet, hogy ugyanő este barátokkal vacsorázik. A különbség az, hogy nincs szüksége állandó társas ingerre.
ismerősök és idegenek
lányom társas lény...neki mindenki ismerős (az idegen szót nem tűri a számból)
aktuálisan mindig rengeteg barátja, "ismerőse" van...
vendégségbe járnak s vendégeket fogadnak...
élénk társasági életet él... ahogy mondani szokták
néha arra gondolok, hogy csak én vagy "idegen" neki :( (?)
jut eszembe az Adyval (sem rokona sem ismerőse/ nem vagyok senkinek)feleselő Karinthy (én inkább Adyval "vagyok" (?)
lányom Karinthyval mondhatná:
"
mindenki rokona, ismerőse"..."
(csak attól félek, épp a rokonoké nem (?)
bár már én is elhajlok a másik oldalra is...
hiszen ez két szélsőség
itt is legjobb (lenne) az arany közép
****
és meg is inogtam...jól látom-e lányomat és engem?
történt, hogy valaki azt mondta, megint humorosat irtam...
meglepődtem , az én un humoromat nem szokták észrevenni, mert annyira fanyar--
lányom erre azt mondta, ő is észreveszi, csak neki nem esik jól... az anyja fekete humorát olvasni
úgy látszik,mégis csak..... (?)
2026. február 15., vasárnap
ketten
csütörtökön ebéd után bementem a Hagymaházba (akkor meghirdetett programra, az orgonaművészére... már alig volt jegy (hogyhogy?!)
közben láttam a falakon a délutánra hirdetett fotókiállítás hívogató képeit, napsütésben, igaz, hát megnéztem előre (jobb is mint a "tömegben"), mások takarásában
ragyogtak a képek a napsütésben, duplán
feltűnt hogy minden képen kettő valami vagy valaki van
s csak utólag vettem észre, hogy hiszen a kiállitás tematikus cime KETTEN, enyhe utalással febr 14re Valentin napra, de persze túllépett ennek a kettősségnek közhelyén, nem csak két ember lehet igy u.i,... nem csak ember...
ahogy délután Oláh Nóra igazán invenciózus nyitó beszédében el is rebegte
Hangulatos volt a délelőtt és a délután is...
később láttam egy kis fotókönyvecskét is az asztalon a fotókkal, meg kellett állapitanom, hogy ég- és föld (ez a könyv a föld, mennyit számit, hogy mekkorák a képek, igy - halkan mondom - kicsit giccsesnek is és túl szinesnek tűntek:( képeslap méretben
Ja és kaptam ajándékba egy idézetet is, igazán tetszett Mici Mackő ,a kettenről:
"Pont jókor jössz, mert ez a nap legjobb része.
- Melyik az a rész?
-Az, amikor te meg én mi leszünk
Kár hogy ritkán van ilyenem ha egyáltalán...
(bár ha belegondolok szoktam beszélgetni "ketten", sokakkal, itt a kiállitáson is! :)
álmodtam
álmodtam valamit
kettőt is
a másodikra emlékeztem is
rövid volt velős
fontosnak tűnt
de aztán visszaaludtam
s elfelejtettem mindent
csak iszonyú fejfájással
ébredve újra
emlékeztem arra
hogy valamit álmodtam
de már az is rég volt
régen...
igy múlik el az élet..
félig-álomban.
félig-ébren
(egymásra
nem emlékezve)
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)