gondolkodtam, hogy elmenjek-e Orvos-Tóth Noémi előadására
ugyanis nem tetszett, vitára ingerelt a cim: én nem is akarom megtörni a családi mintákat gondoltam
(ha nem is mindenben vakon követni)
nem is tetszett az előadás korántsem úgy, mint az első...
de azért elmentem, és láss csodát, rögtön az első mondatban az hangzott el, hogy volt valaki, aki tiltakozott is a cim ellen, (velem hasonlóan gondolkodhatva:) belerakta volna a nem-et, akárcsak én
de aztán elkezdtem az előadás mozzanataira nem csak a saját szemszögemből figyelni, s igy már elfogadhatóbb lett minden...
hogy is van ez a lányom esetében, az unokám esetben...?
érdekes volt...
az is, hogy a legvégén már az aulában, ahol vettem valami könyvet... valamit kérdeztem is, és kiderült, hogy O Noémi emlékezett rám.... még az előző előadásról
és egy fontos kérdést vetettem fel
az apahiányt, a hiányt, mert az is lehet - egés- életre kiható trauma - de mennyire 4 csak erről nem volt stó, "mert minden nem férhet bele egy előadásba" - kár hogy ez nem!
