a Gyarmati emlékére

 elkarikáztam  A (volt?)  Gyarmati cukrászda felé....hogy megnézzem

Kiesik az utamból, de most a múzeumban voltam, s ahhoz közel...

fájó szivvel mentem, mert hogy hónapok óta (a Gyné halála óta) zárva van

s azt hiszem remény sincs a (legalább is közeli) kinyitására

úgy látszik, vannak pótolhatatlan emberek, s Gyné Marika , a kedves mosolyú, barátságos, figyelmes lény - ilyen volt...(mindig s személyesen, Júliának megszólitott) 

a férje több évvel ezelőtti halála után szinte zökkenőmentesen vette át a cukrászda irányitását

pedig hát a cukrászda cukrász- vezéregyénisége a férje lehetett, a kiváló cukrászmester, de átadhatta tudományát feleségének, illetve az üzlet iránti odaadás mindig az övé volt, meg a vendégek tisztelete , szeretete

most nincs ki átvegye... a stafétát

fiuk ügyvéd, s nyilván nem akarja otthagyni tanult, választott hivatását

de azért megdöbbentett a jelenlegi látvány

az épület ugyanaz, áll, de minden megváltozott ,elhervadt benne

tényleg a lelke hiányzik, s nem olyan mint egy szokványos szabadságolás idején a cukrászda, s nem csak a kapu zártsága miatt

szivszorítók a hiányok:

a gyönyörűn pompázó  virágok (főleg muskátlik hiánya, a teraszon s fent az erkélyen, még a csonkolt fatörzsre tett tálkában is elfonnyadt a virág az út szélén

s csak szembe látok egy csomó iriszt... legyen ez emléke a virágokat szerető ("rossz ember nem lehet")Gynének most.

nagyon hiányzik!

felüdülni jártam ide, s megpihenni, kikapcsolódni, nem csak a kávé vagy a finom  oroszkrémtorta vagy egy adag utolérhetetlen  vanilia fagylalt miatt

az atmoszféráért, a nyugalomért.. harmóniáért (a kerti bútorok pasztell szinei!) -és igen, a virágokért

amik odalettek....

csak az emlékeimbe  virágoznak.... hálával, örökké