2008. jún. 22.
megetetés ellen
Hát nem! Feltört bennem a régi lázadó (sose bújt el teljesen); rájöttem, hogy nem csak a "Színházban" , hanem ellene vagyok mindenféle "megetetésnek", a szó szerintinek is.
Ma ebédnél jutott eszembe. Menüben majonézes kukoricát, sertés flekkennel néztem ki lányomnak, még a hét elején, az étlapról. (Szereti a szaftos húst, meg a majonézt, kukoricát is), én viszont nem eszem húst már jóideje, viszont a kukorica nekem is kedvencem, mondta a készséges pincérnő, sebaj, hozza rántott sajttal. Így is lett. Jól is nézett ki. Hanem lányom tányérján, a hús sűrű, zsíros szaftja egybefolyva összekeveredett a majonézzel, valami lehetetlenszínű és állagú pancsot alkotva... ezt undorodva látván be is vallotta, hogy ő is inkább sajtot kért volna, de én mindig lebeszélem a nemhúsról (mert nem akarom magammal rántani a saját vegetarianizmusomba), pedig ő is inkább... No, ezentúl nem fogom rábeszélni a húsra, ha ezzel az összenemilléssel jár. Az biztos, hogy a kóserságtól nagyon távol esett, ami a tányérján volt. A szó nem vallási értelmében is. - Tegnap meg a cukrászdában jártunk úgy, hogy alig akartam hinni a szememnek, míg én fagylaltot kértem, a lányomat a tulaj-eladónő - bájérdeklődése közben - a süteménnyel úgy szolgálta ki, hogy - nem akartam hinni a szememnek - a pénztárgép előtt láttam a barackos tortaszeletet csupasz lapjával érintkezve a pulttal, félig egy sörnyitóra helyezve, miközben a két tányért nagynehezen valahonnan előszedte, amire aztán rákerült (igen, rá!) a pultról a tortaszelet. S külön tányérba az én franciakrémesem. A villa szépen alácsúszva a pulttal érintkező tortaaljnak. Valahogy kievickéltünk a teraszra, szerencsére ott leesett a villa a földre, így mondhattam, kérjen újat, tisztát. (Tortát is kérhetett volna másikat, nem?!) Legalább hagyd ott az alját, mondom neki, én meg nézem, hogy hogy kerül a vaniliafagylaltomba savanykás íz, meg rózsaszín elszíneződés, és miért nincs semmi íze a franciakrémesnek? Lányom meg azt nézi, hogy hogy lett a bal keze, miközben felvette a földről a villát, rózsaszin, piros pöttyökkel, - nem voltam rest, megnéztem a karfa alját, a közepe hiányzott annak a már rászáradt eperkérém foltnak, ami a kezére került... na menjünk, még egy tortúra visszavinni a szétpancsolt fagyikelyhet, a félig se megevett, széttrancsírozott krémest, a tortaaljat... nem úszom meg, sértődötten kérdi a tulajdonosnő: "nem ízlett? ... pedig olyan finom..." Hát nem! Ma nem mentünk cukrászdába. Jó ideig biztos nem... Étterembe sem.
Főzni fogok, sütni, fagyit csinálni!
És... saját színházat!(?)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése