2008. junius
Bekapcsolom tegnap késő este a tévét, Miklósa Erika szárnyaló hangon énekli mosolyos szájjal de szomorúan a széles ívű, végtelen fájdalmú -Kodály-feldolgozta- népdalt : A csitári hegyek alatt...
aztán Verdi Don Carlosának zenéjére Mácsay felolvassa Angyal István búcsúlevelét, barátjához: "Még élek (...) az bánt, hogy esetleg mártírt vagy hőst kreál belőlünk a hálás utókor önmaga kínzására. Ha lesz ilyen, tiltakozz! (...) Feledjetek el minket (...) Ti éljetek, nevessetek, teleszájjal, mert mi is így akartunk élni. Ne hagyjátok, hogy úrrá legyen rajtatok az emlékezés. Minden nap hosszú a halálig, s minden nap rövid, amit élünk. (...)"
és, igen, ez éppen egy emlékünnepélyen hangzik el, az 56-os vértanúk azaz mártírok emléknapján, a Parlament előtt
később egy másik népdal, a mártírminiszterelnök Nagy Imre kedvence: A darumadár fenn az égen... hangzik fel... mondd el az én galambomnak, ne sirasson, ne sajnáljon engeemet...
majd Mácsay egyszerűen, de megrendülten felolvassa Nagy Imre megrendítő mondatait:
"A halálos ítéletet, amelyet rám az igen tisztelt Népbírósági Tanács kirótt, én a magam részéről igazságtalannak tartom, indoklását nem tartom megalapozottnak, és ezért a magam részéről, bár tudom azt, hogy fellebbezésnek helye nincs, elfogadni nem tudom.
Egyetlen vigaszom ebben a helyzetben az a meggyőződésem, hogy előbb vagy utóbb a magyar nép és a nemzetközi munkásosztály majd felment azok alól a súlyos vádak alól, amelyeknek súlyát most nekem kell viselnem, amelynek következményeként nekem életemet kell áldoznom, de amelyet nekem vállalnom kell. Úgy érzem, eljön az idő, amikor ezekben a kérdésekben, nyugodtabb légkörben, világosabb látókörrel, a tények jobb ismerete alapján igazságot lehet szolgáltatni az én ügyemben is. Úgy érzem, súlyos tévedés, bírósági tévedés áldozata vagyok.
Kegyelmet nem kérek."
közben látjuk filmről a tárgyalást, s hogy áll egy talpig becsületes, egyszerű, ártatlan (igen, ártatlan - hát nem látták az arcát?!) ember a bíróság, bírái előtt. Tudja, hogy tévedtek, de nem kér kegyelmet. Feláldozza magát tudatosan. (miért is jut nekem történelmi-bibliai analógiaként Jézus alakja eszembe róla? Csak ma, a teljes ünnepség netről való visszanézésekor hallom, Nagy Imre unokája szájából, hogy egy katolikus püspök mondta rá, hogy "jézusi értelemben volt kommunista", a szegényekért, elesettekért. Ő magát is a "nép egyszerű fiának" nevezte-tartotta... ) Csak a jövőben bíz(hat)ott. Az utókorban. (Mint előtte már annyian.) Mert a -mindenkori - jelen sose tud igazságos lenni. (Vajon miért?) És a jövő is csak áldozatai által.
"Elindultam szép hazámbul..." s "adjon Isten jóéjszakát" ... jön elő megint a népdal, meg Kodály esti dala - annyira ideillően...
Nagy Imre utolsó kívánsága az volt, hogy fenntarthassa a szemüvegét, de végül is (végül!) lehullt a betonra, s megrepedt; "Ha látni akarsz, vedd föl, és tekints a repedt világra" -
Nagyon megrendítő, megható írás.
VálaszTörlés