A TÚLÉLŐK TÚLÉLŐI (2010)

 

"a túlélők túlélői"

Szegedre mentem a megemlékezésre "a szegedi és szeged környéki zsidóság deportálásának 66.évfordulójáról...a munkaszolgálatosok és deportáltak kegyetlen és értelmetlen halálba küldéséről, elpusztitásáról."

Gyászistentisztelet volt a szegedi Zsinagógában. Sajnos kicsit elkéstem róla, mivel épp az orrom előtt ment el a 10 órai busz, s csak fél óra múlva jött a következő, s hogy miért késtem le? pont az a pár perc hiányzott, amíg otthon, illetve a lépcsőházban az után kutattam, hogy mi lehet az a magas, szinte riasztó és fülsiketítő jellegű géphang, ami a tévé és a számítógép kikapcsolása utáni (hiába várt) csöndben betöltötte a lakást... Miután lekéstem a korábbi buszt, és visszajöttem, kiderült, hogy a felsőbb emeleten valaki porszívózott... hm , ha elgondolom, hogy pont 66 éve - aminek épp most van az évfordulója - hogy kellett nekünk elhagyni a lakásunkat, a városunkat, az országunkat, pontosabban a hazánkat, igen!,  mindent, és soknak az életét is... beleborzongok. Igen, még mindig, vagy inkább egyre jobban. Az évek nem tompítanak, hanem felerősítenek, mert minden összegződik, "kumulálódik', s semmi sem évül el..., bennünk. Úgy érzem. Éppen hogy egyre inkább előjön minden, ami volt... (s van) És főleg apám egész életemre kiterjedő hiánya. Ami örökre betöltetlen űr maradt. A gyászistentiszteleten rá emlékezem... mikor még nem tudtam a buszlekésés után, hogy mikorra tudok beérni egy másik busszal, nem késném-e le teljesen az ünnepséget, csak abban reménykedtem, és ezért akartam mindenképp bemenni, hogy a zsidó templom kupolája alatt emlékezhessek.

ott mindig megnyugszom, otthon vagyok... ha szomorú is, ha könnyes szemmmel is nézem a kupolát..., a magasságot, meg a feiratot: "szeresd felebarátodat, mint tenmagadat"....

ott tudok imádkozni... de már elkezdtem a buszban is... magammal vittem a papirkötésű, vékony zsidó naptárt (az EMIH küldi minden évben) melyben a legfontosabb imák is benne vannak, héberül is, találtam egy ilyet is, hogy "úti ima", ezt akkor mondják, ha a városon túl legalább 4 km-re mennek, feltűnt ez a kitétel: "...ments meg minket ellenségtől, utonálló rablóktól, vadállatoktól az úton, és minden más szerencsétlenségtől, ami világunkat veszélyezteti!" - vajon ha ma keletkezett volna az imaszöveg, hogy változott volna, mivel bővülhetne (?)..:

mire beléptem a zsinagógába, már beszélt

szegedi HIT gyülekezet lelkésze(!) , és épp az újkeletű társadalmi veszélyekről, és a babitsi mondatot felidézve ("vétkesek közt cinkos, aki néma") beszélt arról, hogy kötelesség fellépni az uszító hangokkal szemben. A fasizmus korát idézve pedig épp (ő is, mit én tegnap épp itt,  a blogomban ) a "megmérettetett és könnyűnek találtatatott" bibliai mondatot... kitűzte feladatként, hogy bőviteni kell az ismereteket a holokausztról, hogy ne lehessen tagadható, akár relativizálható, és emlékezni kell, tanulni az elődök hibáiból, nem elkövetni bűnöket, ami miatt ma is szégyenkezni kell... - mondta befejezésképp.

aztán a előimádkozónk énekelt egy megható héber gyászdalt

majd rabbink szólt, egy bibliai keretbe (a soros hetiszakaszba) ágyazva mondandóját, felidézve azt az epizódot, amikor Bileam (Bálám) átok helyett áldást mondott végül is a zsidókra: "Mily szépek a sátraid Jákob, hajlékaid Izrael" ....

s hogy sokszor nem érti a világ, hogy miért emlékezünk és emlékeztetünk... erről is szó esett, hogy miért szakítjuk fel a sebeket. Túlélő egyre kevesebb, és már 70-80 évesek, ők az életüket két részre szokták osztani: Auschwitz előttre  és  -után-ra.... Ha ebbe én most belegondolok, nekem csak A. utánom van? hiszen arra a másfél évre, ami előtte volt, életkori sajátosságok révén nem is emlékezhetek! (talán szerencsére a deportálásra is csak homályos foltokban) De ki is emlékezik már -kérdezte a rabbi - ismételve a kérdést - arra a feszültségre, mikor nem lehetett tudni, hogy mi lesz a következő pillanatban, az állandó üvöltözésre, orditozásra (mert beszélni senkise beszélt a zsidókkal), meg ki emlékszik a zsúfoltságra, az Apfelekre (én is Kertész könyvéből tudom...)

már a "túlélők túlélői" "emlékeznek" - ez már közvetett..., de  őrizni kell , átadni, amit az előző generációk építettek, újból felépíteni "Jákob sátrait... Izrael hajlékait"...

aztán az előcsarnokban a mártírok emléktáblái előtt gyászének és a Káddis elmondása a férfiak által, koszorúzás

Macskássy Izolda is ott állt egy csokor fehér virággal, később vettem észre az asztalon a rajzának másolatait, el is hoztam egyet, emlékeztetőül az emlékezésre:

aliz2. :: 2010. jún. 27. 0:43 :: 7 komment 
Kategóriák: ünnep :: Címkék: biblia, emlekezes, SZEGED, zsidosag, zsinagoga