változatlanság a változásban
Vagy két napja ebédnél közelít felénk egy gyermekien mosolygós, kedves arc - egy felnőtt testen. Egyenesen rám mosolyog ez a felnőtt kisfiú. Nagyon-nagyon ismerős. De honnan? Aztán rájövök, az arcot ismerem, csak fura, hogy egy felnőtt testen látom.... (A férjem öccsének a gyereke.) Több mint 20 éve láthattam utóljára - akkor még tényleg kisfiú volt, teljesen.... Most épp az esküvőjére készül.
Tegnap a Somogyi könyvtárban, mielőtt leülnék egy számitógép elé - míg lányom szigorlatozik épp - megszólal a szomszédos számítógép mellől egy hatalmas, megtermett fiatalember:Nem makói voltam-e valamikor - dehogynem , mondom, én még most is. Mert hogy ő is ott lakott, a mi utcánkban, a Szegedi utcán, valamikor régen, illetve pontosabban a nagyapja, mikor ő még kisfiú volt... Nem , nem emlékszem. Majd hirtelen beugrik egy kreol, komolykás arcu,de elég csintalan kisfiú képe, aki a szomszédban lakó fehérbőrű szőke kisfiúval elválaszthatatlan pajtások voltak... Jé, de érdekes , egyszerre a két látvány: a - mint mondja, már - 26 éves fiatalember, s az a régi kisfiú... egymásra mosódnak. Mások és mégis mennyire ugyanazok...
Délután ücsörgök az egyetem előcsarnokában, egy hatalmas sporttáskával, lányom kollégiumi kiköltözését segitendő, s rá is várok, (aki - szigorlaton már túl, sőt e szemeszteren minden vizsgán is, egyetlen négyessel, a többi mind jeles!- valami adminisztrativ pontosabban számitógépes (ETR) ügyet intéz még fent egy irodában, -) mikor rám köszön I, aki most itt egy tanszék vezetője, de még egyetemista korunkból ismerjük egymást, épp azon gondolkodtam, hogy mennyire mások - látszólag, látszatra- a mai hallgatók, de a kövezet, amin állnak, járnak ugyanaz, az épület is, mégha át is festették, ugyanaz, s főleg ugyanaz valami megfoghatatlan, a levegőben - igen: a genius loci , az változatlan - épp ekkor jelent meg ő, a klasszika filológus - aki még jobban érzi ezt a változatlanságot, hisz folyamatosan ide jár, s valóban a folyamatosság állandó, csak cserélődnek az emberek, de sose teljesen ki-, mert mindig maradnak a régiekből is... majd épp ide lép egy másik, őszhajú de ifjú, tanszékvezető, lezseren, örök mosolyával, lányom kedves tanára --- nem egészen érti a szituációt, szerintem egyikük se, honnan ismerjük mi egymást... mégiscsak két világ (is) ütközik.... ez a mostani már másik - közvetlenebb - generáció, amely jobban kommunikál valamennyivel? Régi ismerősöm gyorsan ott is hagy bennünket... csak még üdvözlöm, régi közös barátnőnket.... Mi meg még kicsit beszélünk...
Jó, hogy változik a világ, s az is, hogy ugyanakkor ennyire változatlan!
Változatlansága ellenére mégiscsak jó, hogy ennyire változik is a világ!
Jó változni benne, s ugyanakkor meg is maradni annak, akik voltunk, vagyunk...
aliz2. ::
2007. jún. 28. 7:53 :: még
nincsenek kommentek
Kategóriák:
:: Címkék: epizod, generaciok
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése