csöng a telefon
...a vezetékes. Amihez olyan nehéz volt hozzájutnom. Amikor mobil még nem is létezett. S amikor létkérdés lett volna. Orvosért, mentőért, rendőrségre, munkahelyre...fontos hívások miatt. Mindig a szemközti szomszédba kellett átszaladni.... Nehéz idők voltak. Nehezen, több évtizednyi várakozásra lett végre, s még úgy is egy kis protekcióval (volt tanítvány révén...) Sok szempontból későn is. (Anyukám -épp ma lenne 99 éves!- nem is érhette meg, mint annyi mindent! - facsarodik is a szívem emiatt is...) Most, hogy már inkább a mobilt használjuk, sem volt szívem lemondani a hagyományost. Van már rajta üzenetrögzítő is, ha nem lennénk itthon. Lányom még kislányként mondta rá az üditő, barátságos informáló és üdvözlő szöveget,....puszi a világnak... ami hallhatóan mindenkit jó érzésekre, jókedvre hangol, viszont... Ezt sincs szivem letörölni, s frissebbre cserélni. (A nevetése se olyan (gyöngyöző) már az én "felnőtt" nagylányomnak, mint a kicsinek volt... ) Szeretem őrizni a múltat, bármennyire is kitörő lelkesedéssel fogadok minden újat. (Azért is torlódnak...) Pedig nem sok dolga maradt a régi telefonnak. (Mondjuk azt leszámítva - ami persze lényeges és ÚJ - hogy ide kapcsoltattam az internet előfizetést is., van is rá 2000 Ft-nyi ingyen lebeszélhető kedvezmény a telefondijnál, aminek legalább a fele mindig bentmarad, felhasználatlanul - olyan keveset használjuk! Egyszerűbb, "mobilabb "a mobil. )
Tengerentúli rokonaim szoktak csak többnyire hívni a vezetékesen, elég késő estefelé; hiszen akkor van náluk nappal. Jókat beszélgetünk, némileg pótolva a nagyon ritka személyes találkozásokat. Vagy egy-egy régi ismerős, akinek a régi számom van meg, s eszébe jutok. Nekik is örülök! Vagy - főleg lányom - találják meg igy olykor, ha keresik, s nincs más elérhetőségük. Ez is fontos lehet. Akad még egy pár téves hívás, félretárcsázásból, amikor többnyire udvariatlanul, se bocs se semmi, le is teszik a telefont, miután ez kiderül. De még ennél is bosszantóbb , amikor egy idegen, gépszerű hang elkezdi automatikusan darálni, hogy ki-mi ő, milyen intézménytől, mit akar, s hosszú litániába kezd - eszébe se jut, hogy megkérdezze, én akarom-e őt hallgatni... És egyre gyakrabban! Úgyhogy sokszor már nincs is kedvem felvenni a kagylót. Lányom is kioktattam, ha ő veszi fel, hogy ilyenkor ne mondja, hogy "hívom anyukámat" - hanem szépen szerelje le őket, mondván anyukámat nem érdeklik ezek a dolgok (nyaralás, termékbemutató, takarítógép tesztelése stb...) ..(Egyszer már sikerült is neki. Büszke is volt magára. (Hiszen amúgy se szokott, tud, általában nemet mondani. Merthogy -ő - annyira udvarias és tapintatos.)
Tegnap, épp vacsorafőzés közben szól a telefoncsöngő. A konyhából átlépek, morgolódások közepette. Mert sejtem, már megint! De azért felveszem, mert azért sose lehet tudni... Mégse kellett volna! Alig hallom, mit (nem is) kellene, annyira torz a hang, darálja, darálja mondandóját (ki tudja, hanyadszorra),de tisztán hallom a kérdését: "Szeret ön főzni?" na végre, szóhoz juthatok! Hogy szeretek-e főzni? Nagyon.( Azaz szeretnék! Ha hagynának!) épp most is azt teszem, de ha sokáig hallgatom Önt, leég a vacsora. Úgyhogy most le is teszem a kagylót - mondom. Döbbent csönd a váratlan fordulatra a vonal végén. Csak sikerült beléfojtani a szót. Pedig már lehet, hogy örült a válaszom elejének , miszerint szeretek főzni.... Csak azt nem szeretem, ha állandóan zaklatnak, s még csak elnézést se kérnek, még csak meg se kérdezik, hogy nem zavarnak-e stb, stb... S még én érezzem rosszul magam, ha - idő előtt - véget vetek az ilyen beszélgetéseknek?! - A vacsora viszont mindenesetre megmenekült!!! (De hogy milyen lehetőségtől fosztottam meg magam, (receptkönyv?) amitől jobbat vagy jobb edényben(?) készíthetnék, már sose fogom megtudni. Legfeljebb ha újra hívnak... De az is lehet, hogy ezt nem várom meg. És titkositom a számunkat...
aliz2. ::
2007. jún. 20. 6:57 :: még
nincsenek kommentek
Kategóriák:
:: Címkék: bosszusagok
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése