ideje az emlékezésnek
ideje az emlékezésnek
"Mártír istentiszteletre" mentem be Szegedre, -ahogy a meghívón áll: - "a magyar holokauszt Szeged és Szeged környéki áldozatai deportálásának 63. évfordulója alkalmából ."
Bementem, mert ha nem megyek be, úgyis megbánom, meg szemrehányást teszek magamnak. Meg azért főleg, mert úgy érzem, ezzel tartozom, minimum, az emléküknek. Apám emlékének. Aki maga is áldozat lett, munkaszolgálatosként. (Mi, anyuval, csak majdnem.. - mi visszajöttünk a deportálásból, ahova épp 63 éve minket is elhurcoltak.)
Meg kíváncsi voltam arra is, hogy Sólyom László (közt. elnök) mit tud mondani egy ilyen alkalomból. Hát ő nem mondhatott semmit, ugyanis elnéztem a nevét. "Helyette" Solymos László, beszélt, Szeged egyik igen fiatal alpolgármestere, akit már hallottam tavaly a Lőw Lipót emléktábla avatásánál (is). Beszélt még az izraeli nagykövet, nagyon megtörten, nagyon személyeset. (Hiszen családjából senki sem volt túlélő, csak az édesanyja és az édesapja, akik a háború után találkoztak Izraelben, s ezután született ő.) Természetesen szólt a hitközségi elnök is, ő is már a háború után született - tulajdonképpen mindenki, aki beszélt, már a szörnyűség után jött világra. Szólt egy katolikus pap is. És természetesen a rabbi... Őket már, - retorikus - foglalkozásuknál is fogva jobban lehetett hallani, előttük mindenki nagyon halk, alig hallható volt...
De mit is lehet ilyenkor mondani? Helyén valót. Egy nagyon is - enyhén szólva - nemhelyénvaló történésről, egy világméretű, elképesztő, ma is -legalábbis számomra - teljességgel felfoghatatlan botrányról!?!
A szavak sose helyénvalóak. A zene inkább lehet az; a kántor hébernyelvű, szomorú, gyönyörűn fájdalmas éneke, igen, annak tűnt. Az ima. (A kaddis az emléktáblánál.) De leginkább a csend. A főhajtás. Az emlékezés. Az áldozatokra. (De csakis rájuk!...) ( Purimkor, a Megila felolvasásakor, a gonosz Hámán nevének hallatán, zajt kell csapni, hogy elnyomjuk az emlékezetét is.)
És azt hiszem Blushow rabbinak van igaza, aki ezt mondta hasszidjainak:
"Vannak olyan elviselhetetlen súlyú események, amelyekre nem emlékezhetünk állandóan, de nem is felejthetjük el őket."
aliz2. :: 2007. jún. 24. 22:49 :: még nincsenek kommentek
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése