Járt
itt járt nálunk, Makón, egy kis csoport, pestiek, zsidók, és hallássérültek, és nagyon érdeklődök, kedvesek, közvetlenek, frissek. Pedig egész nap zuhogott az eső, de ez se tudta kedvüket szegni. pedig nem is túl fiatalok...
már Szegedről jöttek át, megnézni a zsinagógát, a múzeumot, a makói utcákat..., utóbbira nem sok lehetőség maradt
- de remélem, még visszajönnek, pótolni a kimaradásokat
bár az is lehet , hogy másfelé mennek, mert mindig, fáradhatatlanul mennek valahova, legutóbb Prágában voltak...
voltam diákokkal, diákjaimmal többször is különböző kirándulásokon, de ilyen aktivitást sose tapasztaltam, mint ezek között az emberek között; s sok olyan meglátásuk, észrevételük volt, amikért köszönettel és megfontolással tartozunk
Felidéztem az egykori helyeket, ahol a kántorunk, Schulmann bácsi lakott, az áruház helyén az egykori hitközségi épületet, ahol ünnepségeket tartottunk, meg ahova héber órákra jártunk...gyerekként, aztán le lettünk bontva... S. bácsi -aki feleségét és két gyerekét vesztette el '44-ben, s mindig zokogva imádkozott mázkirokon,- '65 után összeomlott...
még affelől is érdeklődtek, hogy mi volt a mi személyes sorsunk a háborúban - ekkor kezdtem magam is kuriózumnak érezni (az egykor "kis Jeruzsálemnek" nevezett Makón, a jelenleg 6 számontartott zsidóból 1... itt maradt); mikor emlitettem, hogy apukám a Bor-i munkaszolgálatból nem tért haza - ketten is jelezték, hogy az ő apjuk igen, mert megszökött ...s így születhettek meg ők , aztán. (hát, én meg csak éppenhogy...) Apámnak is meg kellett volna szöknie! hiszen őt is hívták a társai, de ő nemet mondott... "alkati kérdés" - mondta egyikük... de milyen kevesen tudhattak megszökni! csakhogy a nemmegszökött áldozatok többségéről nincs is ki beszéljen..., mert utódaik se születhettek meg...
átsétáltunk a Múzeumba, alig tudtunk bemenni, be volt zárva az ajtó, a csöngetésünkre később nyitottak ajtó, mert az udvarban voltak, a skanzen részen
megnéztük a batik kiállítást, s fönt a város történelmét összegző állandó kiállitást - ahol az egyik tárlóban kellemes meglepetésre bukkantam, nagyapám Lőwinger Miksa nevére (amit se az egykori templomi emléktáblán, se a diszablakon hiába keresném, mert se emléktábla, se ablak?!) - most itt egy régi iskolaszéki iratlapon viszont, amit azért kezdtem el böngészni , mert 1908-ban iródott, amikor anyukám született - megtaláltam nagyapát, mint iskolaszéki tagot, kijelölték benne vizsgabiztosnak...
lementünk az udvarra mi is, a skanzenbe,
a vendégek ezt élvezték legjobban - meg a hagymatermesztéssel kapcsolatos vonatkozásokat...
rengeteg kérdésük volt ezzel kapcsolatban is...
sokat tanultam tőlük! igen, a kérdéseikből is. (sokszor több abban a tanulnivaló, mint a válaszokban)
mikor búcsúzkodtunk a busznál, kikisértem őket, persze, a kicsit elhúzódó ebéd után, - amire meghivtak -s ők köszöntek nekem mindent, (ugyan mit?!) én köszönöm, hogy velük lehettem.
sok jólhalló embertársammal nehezebben lehet szót érteni, mint velük, még jeltolmács nélkül is.
Okosnak, tájékozottnak kell lenni ahhoz, hogy jól tudjunk kérdezni.
VálaszTörlésMicsoda élmény lehetett velük lenni!
Jó meglátás!
TörlésJó tudni, hogy azóta az ötletük megvalósult (az emlékjel a zsinagóga helyén)