2021. június 23., szerda

MIGRÉN (2011)

 

egész nap tart, már átment másnapba. 2 Qualerin , 3 Saridon, másfél kávé (ebből egy cukrászdában ivott, méregerős) és kis coffenes csokik meg se kottyannak neki ... sőt....mozdulni nem akar a fejemből, legföljebb vándorol benne, homlok, baloldal, jobb, majd kezdi előlről...

lányomnak is fájt napközben (pedig nem szokott egyszerre) - de neki szerencsére el is múlt...

állitólag az apai dédanyám volt migrénes nagyon, vagy a nagyanyám? , nem is tudom, úgy látszik örököltem (a hajlamot), és tovább is adtam - némiképp...

mindenesetre hiába mondták, hogy majd öreg koromra elmúlik, nem múlt, legfeljebb másmilyen jellegű lett, gyakoribb, és talán enyhébb, de ez most majdnem olyan mint mikor ritkábban és erősebben volt. (fiatalodok?:)

a közös blogunkban 1992-t kaptuk emlékező feladatnak, akkori  naptárom bejegyzései segitségével irtam egy egyveleget, és megállapíthattam, a naptár leggyakoribb beirása a MIGRÉN szó volt...

lányomat meg meg is ihlette, verset irt "róla", a Jelenkorban (májusban) meg is jelent  Migrén c. verse. )

Ime: (ha már úgyis megjelent, remélem, másodközölhetem.:) :

Persze ez nem ugyanarról a migrénről szól, mint az orvosi könyvek, vagy valami köznapi panaszbeszéd, mert ez itt nem a migrén maga közvetlenül - hanem  ez egy ...vers, ami mindig más is, némileg kevesebb, de többnyire több, és elvonatkoztatottabb, ugyanakkor többjelentésű, mint amiről "szól":

És majd jönnek az összes férfiak, akik

valaha nem kértek belőlem. Akiknek soha nem

tudtam eléggé okosan felkinálni magamat. Úgy

jönnek, mint egy álom, és nem fogok felébredni

belőlük. Nem lesz nyálfolt a párnán. Jönnek, és

kedvesek lesznek, odaadók és szellemesek, mint

egy premierparti füstös csillogása egy nyüzsgő

étteremben, amit soha nem tudtam tisztán megfigyelni.

Hiába voltam ott, jelen, mindig elkapott a migrén,

a megbocsáthatatlan. Én nem értem a színészeket,

hogy nem fáj folyton a fejük. Hogy mindig van kivel

szeretkezni, magányuk csillárdísz csupán. Hogy

csábításuk nem ígéret: önmaguk, és nem tör rájuk

a kiszámítható hányinger a döntő pillanatban.


aliz2. :: 2011. jún. 23. 0:40 :: 12 komment 
Kategóriák: 
irodalom :: Címkék: egeszsegelmelkedesemlekezesfolyoiratlanyomvers


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése