anyukám.. távolodsz...
a temető közelebb jött, hogy megcsinálták az utat, már nem kell leszállni a döcögő vagy kátyúba ragadó biciklimről..
de oda se mentem, nincs elég erőm hozzá, se testi. se lelki
de ma van a születésnapod!
hiába (lenne) a 113., már nem számolom éveid... tulajdonképpen
mióta átmentél valami örökbe
öröklétbe?
remélem!
halálod utáni években, tudom, itt voltál a közelemben és segítettél is, élni, túlélni.
és most is sokat s sokszor álmodom még rólad, bár mindig a végén valahogy eltűnsz, újra és újra elveszitelek
mert ez a valóság: a veszteség
de az is , hogy bármikor megidézhető vagy!
ideig-óráig, percekre...
Dusi mama voltál négy évig, a lányomé, unokádé
most én Juli mama lettem, lányom-unokád fiáé, akit te már nem ismerhettél meg persze!
de biztos odaát is örülsz neki, remélem...igy van,,
mert igy nem halunk meg!
a gyerekeink által...
valahol...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése