örök-fáradtság

 egy házaspár megy mellettem pici gyerek totyog utánuk, mignem felemeli mindkét karját apja felé, ki készségesen már vesz is fel...

eszembe jut , esténként, mikor baktattunk haza felé anyámmal, kb a még hosszú Szegedi utca elején én  is ezt tettem, elfáradva

volt úgy , hogy nem is birt  felemelni, vagy nem akart.. ő is elfáradhatott, s a kezét fogva húztam magam, vagy egyenesen el is bóbiskoltam járás közben...

lám-lám , a fáradtság nem csak az öregség privilégiuma

csak elfelejtjük...

(voltunk mi fáradtak gyerekként is!)