ÖRÖK SÉTATÉREN (2008)

 Lányom már 1/4 10-re leállamvizsgázott, (mondanom se kell, megint jelesre), s én még csak fel sem tápászkodtam itthon addigra. Pedig be is akartam kísérni Szegedre, de elaludtam illetve félrenéztem az órát, időt; fél 8 előtt 5 perccel gondoltam, majd 5 perc múlva felkelek, a 8 órai buszhoz , de épp ekkor köszönt el a küszöbön, talpig ünneplőben - a 1/2 8 órai buszhoz ment, a 1/2 9-es kezdésre, a névsorolvasához. úgy volt, hogy a névsor végén lévén, 27. vizsgázó lesz, de bemehetett legelsőnek...

Elvileg megvan a diplomája! 2 szakból: médiatudomány és magyar nyelv és irodalom. (irodalomelméleti spec. képzéssel fűszerezve). De jön a folytatás: jövő kedden PHD felvételi. De már délután is dolgozott: kritikát írt egy verskötetről a literába, holnapra. Este meg a Szegedtől Szegedig antológia alternatív felolvasásán szereplés... antológiabeli novellájával: a Titok cíművel - a születés azaz a létezés misztériumáról... (Pedig alapszabály lenne: vizsga napján , vizsga után lazítani! hát még 5 év valamennyi vizsgája után!)

És én? Végül is bementem Szegedre, a 10-essel, hogy beérjek a zsinagógába mazkirra (megemlékezés halottainkról) (ami egy évben 4-szer van, nagy ünnepek alkalmából) - de a zsinagóga lakatra zárva, tehát a szomszédos épület dísztermébe kellett volna átmenni, de a kapu ott is zárva, csengőt lehetett volna használni, de nem tartottam ildomosnak, az istentisztelet úgyis már 9-kor elkezdődött... mindenképp zavartam volna a késésemmel, így aztán csak cipeltem az imakönyvemet is (lányom könyveivel, szakdolgozataival, aki már hazafelé tartott a vizsgából, de a buszállomáson kiszállt, hogy találkozzunk, aztán velem is tartott, visszafordulva, vizsgabeszámolóját tartva , mentünk ebédelni )- és így később szertartásmentesen gondoltam anyámra , aki épp 100 éves lenne 10 nap múlva, de 20. éve nincs már köztünk, meg apámra, aki 101 , de 37 se lehetett - a rokonaimra: nagyanyáimra, életben sose ismert nagyapáimra, nagybácsikra , nagynénikre... "lelkük az öröklét kötelékébe foglaltassék..."... és ha távolról, más dimenziókban is, és rejtélyes utakon, de tudjanak rólunk - ( ahogy József Attila írta: "tudunk egymásról..."

(Tudunk egymásról, mint öröm és bánat.

Enyém a mult és övék a jelen.

(Verset) irunk - ők fogják ceruzámat

s én érzem őket és emlékezem...)

mint ahogy én tudok róluk, és emlékezem rájuk. Egyszer rég, kislánykoromban, azt mondta egyikőjük egy krízishelyzete után, hogy ő addig fog élni, amíg én emlékezek rá, és ő biztos benne, hogy én emlékezni fogok... Igaza lett... S akkor hát "élniük " kell... (Nem csak E.P. író képes talán "életre kelteni", most épp az anyját a "Semmi művészet" című könyvében, ahol azt mondja a 163.oldalon: "Pörgetem anyám életének guzsaját - mindig is azt szerettem volna (de bizonyosan 1980. augusztus 14-től." -vajon, miért? valószínű akkor halt meg, s azóta -is- él...(?) mintha én azt mondanám.., hogy 1989. február 12. óta...)

...most itt ülök a Széchenyi téren, Szeged , de azt mondják, Közép-Kelet Európa legszebb terén - és arra gondolok, hogy itt sétálhatott 100 éve a nagyanyám, még régebben a dédszüleim, itt sétálhattam több mint félszázada már anyukámmal, aztán osztálytársaimmal tanulmányi kiránduláson, mikor a konziba -nem sétáltam-, rohantam, aztán 5 évig egyetemistaként, csoporttársakkal, fiúval, majd tanárként tanítványokkal, 30 éve vőlegénnyel, majd anyaként kislányommal versenyekre, felvételikre, s most itt ő (elvileg) diplomás felnőttként, mindjárt itt is lesz !...

és ez a hömpölygő emberáradat itt és most előttem, ez a séta , örökké tart, mostani gyerekek, középkorúak, öregek, végeláthatatlan sorban , és a mostaniakban ott sétálnak a régiek is...

mindjárt itt sétáló lányomban én, az anyám, a nagyanyám, a dédanyám (aki az ő ükanyja ) is... és mindenki, akire emlékezek és akire nem emlékezhetek, mert nem ismerhettem. Mégis ismerősök. ŐSök. Bennünk élnek tovább

(U.i. Az immár 11. szegedi antológia felolvasóján a kiadó szinte elérzékenyülve említette meg, hogy lányom elsőként de még kislányként -"anyukája kézenfogva vezette"- már szerepelt az első antológiában, s mintegy az antológiával fejlődött, talán már az egyetemet is elvégezte. (éppen!) (akkor épp 12 volt, most majdnem kétszer annyi... a kezét persze már nem fogom, de azért most is ott voltam mellette... még...)

aliz2. :: 2008. jún. 10. 22:37 :: 5 komment :: Címkék: anya, apa, fotók, kapcsolatok, lanyom, rokonok, SZEGED, tanulas

1Simon Petri