"EZ A HAZÁM" (2009)

 Szombaton (késő)délután volt a bizonyitványosztásom Pesten, este már nem utaztam vissza, viszont másnap (vasárnap) már reggel igen, amin utólag magam is elcsodálkoztam - már itthon ebédeltem. Talán, ha nyitva lettek volna az üzletek a Nyugati melletti West Enden , akkor még maradok, de 9 után nem volt kedvem megvárni a 10-es nyitásokat, inkább felültem a legközelebbi intecityre... és alig vártam, hogy "haza"érjek, a "virágvárosba". Már a vonatablakbeli tájak is, ahogy közeledtünk az Alföldi felé olyan zöld nyugalmat árasztottak, amit a fővárosi zűrzavarban sehogyse találok. Úgy mentem haza, ahogy fél évszázada még rohangáltam fel. Csakhogy akkor a főváros is más volt. És persze én is más... Megfordult a fejemben, hogy elmegyek a Szépművészeti Múzeumba, vagy a PIM-be (az ottani Radnóti kiállítást még nem is láttam), aztán mégis a hazavivő vonatra szálltam. (Persze azért is, mert lányomék is kiutaztak Észak felé a fővárosból éppen.)

Itthon meg, biciklire pattantam, megebédeltem a Maros étteremben (előszerveztem, -érdeklődtem egy kedves bloggerina ismerősömék csoportjának itteni ebédelését - a nagyon barátságos, készséges pincérrel), aztán átkarikáztam terepszemlére a Múzeumba, ahol egy régi gimista fogadott, új prospektusokkal, időszaki kiállításként meg a még régibb ismerős többnyire ismerős batikjaival, meg az új termet a régi (a makói Galamb féle) FORD modellel, aztán szervezkedtem még az Eötvös utcán; a zsinagógagondnokkal is megbeszéltem, hogy számítson a csoportra, aztán kis kerülövel hazabicikliztem. Egy szabályos kört tettem meg a biciklimmel. Utólag jutott eszembe: mintha körülöleltem volna a várost. Tiszteletkört tettem neki. "Haza"jöttem. Itthon vagyok. "Ez a hazám."