HA NEM TUDSZ MÁST (2008)

 ...mint eldalolni saját fájdalmad s örömed...

 Petőfi még lebeszélte a XIX. századi költőtársakat az írásról, fenti esetben,...

de most úgy tűnik, a XXI. százdban a blogírók egyre több helyről kapnak bíztatás épp erre...

lásd:  http://i-do-web.freeblog.hu/archives/2008/06/11/A_blog_terapias_haszna/

Az "írás mint terápia"- rég ismert lelki gyógymód (s mint tudjuk, a testi bajok oka is ott keresendő), de pl. egy pszichoanalitikus kezelésben is az a lényeg, hogy elmondod, - azt csak híve, hogy valaki meg is hallgat, -  "ami a szívedet nyomja". A pszichoanalitikus lehet, hogy rád se bajszol, hiszen - filmekben látom, lehet, hogy csak karikatúra, de - oly gépiesen szólal meg - s talán először- páciense monológjának elkezdése óta, hogy letelt az óra, majd egy hét múlva folytatjuk (gondolom busás áron)...

Az mindenképp jó, ha az ember megfogalmaz, de hogy a nyilvánosság elé mit viszünk -meggondolandó. (a pszichoanalitikust - akár odafigyel akár nem - mégis csak köti valami orvosi titoktartási fogadalom) A blogtér nyilvánossága csalóka. Látszólag nem is érzékeled. Legfeljebb utólag, miután megírtad a bejegyzésed, egy-egy visszhangzó kommentből. De az olvasóid többsége nem kommentel. Valamiért viszont olvas. Feltehetően írsz valami olyat, ami őt is foglalkoztatja, megérinti.

Sokszor töprengek azon, ezt még megírjam-e, azt már nem-e... Hol a határ?

Ha használni tudsz vele, írd meg! De ha csak köröznél vele, magad körül, minek?!

mégiscsak Petőfi... ma is... átfordítva, a XXI. századba, a blogok világába is akár : legyen szüksége rád a világnak, úgy írj, akkor írj, azt írd...

ne csak esetlegességeket, abból neked sincs hasznod, nemhogy másnak

a világnak is csak az lehet hasznára, ami neked

az ünnepi könyvhéten csak egy könyvet vettem meg végül is, de alapvetőt: Hankiss Elemér Ikarosz bukását - Emberi kalandjának immár 3. részét, ami külön is érvényes: Lét és Sors kérdéseiről az európai civilizációban, még csak belenéztem, de épp itt nyílt ki először:

a memoáríró  (...) újragondolva az ember életét, az élettörténet esetleges, ide-oda zötykölődő eseményei valamiféle rendbe állhatnak össze , kirajzolódhat egy emberi Sors íve.

(valamiféle ilyesmit csinálok vagy szeretnék csinálni a retro blogomban, - sőt az agykontroll szerint, ultra tanfolyamon megbeszéltük, az ember akár át is írhatja a múltját, megváltoztathatja - a tudati hozzáállása révén, s így, a jövőben már más lehetőségeket tud megélni, más, jobb irányba is haladhat tovább).

a napi bejegyzéseknek is az lehetne a célja, mint egy önmeditációnak, hogy a nap  summázatát, esszenciáját adja, azt emelve ki belőle, ami több mint esetlegesség, vagy azon belül, azon  túl, valami lényeg felé mutat, életből a Létre, a Sorsra.

Épp az előbb a könyvtárban a mai Nők lapja akadt a kezembe, s abban épp egy Hankiss interjú, ahol elhangzik az Ikaros könyvre utalás is, a borító  Brueghel festményét felidézve, majd ennek tanulságával:

Már-már idilli tájon békésen szánt a szántóvető, halászik a halász, legelteti nyáját a juhász, vitorláikat bontják a hajók. És senki e veszi észre, senki se figyel föl arra, hogy ebben a békés hétköznapi pillanatban valaki a magasból, szárnyaszegetten, belezuhan a tengerbe, már csak a lába kalimpál ki a vízből. (17.o)

"Éljük mindennapi életünket, tesszük a dolgunkat, tereljük örömeinket és gondjainkat, s közben talán nem vesszük észre azt, ami igazán fontos az életben. Pl. egy emberi sors gyönyörű ívét.

S nem gondolunk arra, hogy életünk esetleges élményeinek sorát nekünk is sorssá kellene alakítanunk: sorssá, ami elindul valahova s eljut valahová. Aminek van jelentése, tartalma, fontossága."

"Ilyen dolgokról szól ez a könyv."

Azt hiszem az elkövetkezendő napokban ezt fogom olvasni inkább, mint blogokat...

s talán utána majd jobb bejegyzéseket is írok magam is, meg főleg jobb, minőségibb életet (Létet) élek,- de először is meg kéne keresnem Ikarust azon a Brueghel képen, mert szégyenszemre még azt se tudtam felfedezni ezideig!

 

Már látom, persze, ott jobb oldalon, s csak a tengerből kikalimpáló lábat. De mintha Brueghel is bagatellizálná, deheroizálná!, szándékosan nem középpontba helyezi a zuhanást, ez már az eltűnés előtti pillanat, az észrevétlenségé, a főalak (ő az igazi hős?!) háttal neki: szánt, mintha épp azt mondaná, hogy a mindennapok a fontosabbak! Mint az -eleve reménytelen, bukásra ítélt - Ég felé törés, a Napot ne akard megközelíteni, megolvasztja szárnyaid ("A Napra vágyó Napba nem tekint" mégiscsak? Vörösmarty elvetett -álmodozás ellen írt -koncepciója kap igazolást itt? ) ...Bonyolultabb kérdés ez az egész - mint gondoltam... (Annál inkább érdekel a könyv!)

aliz2. :: 2008. jún. 12. 14:28 :: 34 komment :: Címkék: blogíras, festok, HANKISS, kolteszet, konyv, konyvtar, PETOFI