2022. január 29., szombat

LEGYÉL SZERENCSÉS! 2008 JAN 29

 ma Szegeden voltunk, este derült ki, hogy egy adminisztratív ügyet lányomnak tanácsos mielőbb elintézni, gondoltam, ha tehetem, bemegyek én is vele , jó időnek látszott, s a reggeli- sajnos szokásos- homlokfejfájásom is a Saridonra ezúttal hamar visszavonult. Mióta 65 év fölötti lettem, könnyebben "ugrok" buszra... a Coopban finom vega szendvicset tudok reggelizni (most tojáskrémeset), 2008-as kisnaptárt (az elkallódottat pótlandó, hogy tudjam végre, mikor- milyen nap van), a papírrészlegen, meg kisnoteszt beépített tollal, az útközben jegyzendőknek, az emeleti kínai árúházban pedig függönyt találtam,30%-os kedvezménnyel, potom 600egynéhány forintért,a nagyszoba üvegajtajára - hadd legyen világosabb!- közben lyányom megjárja(azaz megszaladja) oda-vissza az egyetemi épületeket, rá várok, mikor odaszól az ismert kártyás-jós cigányasszony, hogy mondana nekem valamit, csak két szót - szabadkozom, nem érek rá, mondom, nem akarok semmiféle ügyletbe bonyolódni vele,(lyányomnak tavaly már jósolt három gyereket, s még egy hajszálát is kitépte) - de hárításom ellenére mondja, csak két szót fogadjak el tőle; s már harsogja is, hangosan, nyomatékkal,erősen a szemembe nézve:

legyél szerencsés!

mintha az is lettem volna, legalábbis ma....

lyányom is, ragyogóan elintézte az ügyet. megebédeltünk a Burger Kingbe - életemben ilyen jó-friss változatos salátát még nem ettem! - s a Szegedi estet forgatva kijelentette lyányom, hogy menjünk moziba, ki a Plázába, mert ott játsszák a már -vőlegénye által is beharangozott-bedícsért - Vágy és Vezeklést - biztos nekem is fog tetszeni, így lyányom, mert Vanessa Redgrave is játszik benne. Hát kiderül, hogy csak pár percre jelenik meg a végén, kedvenc szinésznőm - de a film, az egész fantasztikus - felemelő - megrázó élmény. IgazI!

S előtte is jól eltelik az idő, mondhatnám "szerencsésen". 70%-os árleszállításoknak köszönhetően igazán jól, gazdaságosan tudunk vásárolni lányomnak, olyan ruhadarabokat, amik úgy állnak rajta, mintha éppen ráálmodták volna! Csupa Philip Russel modell! S ahogy próbálja, s látom, milyen remekül áll neki, nem csak az alakjához hanem a hosszú, barna , egyenes hajához - egyszercsak bevillan, mintha pont ilyennek "álmodtam" volna én is nagyon régen, amikor a Cherbourgi esernyőket láttam, még Bécsben , a hatvanas években, nem a szőke Catherine Deneuve hanem a másik hosszú-barna, hajpántos hajú szereplőt látva képzeltem el, hogy nekem is majd egyszer ilyen lányom lehet, széparcú, szelíd, hosszú-barna egyeneshajú. (merthogy nekem mindig rakoncátlan , göndör és rövid volt ...) -Rámvaló méret persze nincs, hol az az idő, mikor a legkisebb méretbe is belefértem! Viszont a hatalmas Alexandra könyvüzlet nekem kedvez : megtalálom azt a könyvet, aminek szerzője eltűnt szemem elől pár évre, s most előrukkolt egy új könyvvel, de főleg egy formára-tartalomra különleges Kabbala album, amivel "meglepem" magam.

A film meg - a ráadás. Ajándék. Méltó betetőzése "szerencsés" ajándéknapunknak. (ha eltekintünk attól, hogy a hazafelé hozó buszban a hátunk mögül horrorfilmeket "mesél" valaki a szomszédjának, s mire hazaérünk, lyányomnak fájdul meg a feje... de neki is hamar elmúlhatott, mint nekem reggel, már hallom a másik szobából, nevetve telefonál.)

Csak legyen legalább ilyen szerencsés napunk, máskor is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése