2017. november 19., vasárnap

vendégségben Hatvanyéknál avagy a (virtuálisan) megtalált örökség

a Kieselbach galériába szeretek belépni
mindig van valami látnivaló
(ha csak nem épp készülnek egy kiállításra)
most épp pár napja nyílt , hogy ott voltam
jó a helye is , a Jászai téren a 6-os vagy 4-es villamosról vagy a 9es buszról leszállva a Falk Miksa s a körút sarkán, pont ott ahol Colombo azaz Peter Falk (szobra) vakarja a fejét valami bűnügyön s a kutyája felnéz rá....

én szeretem a kivilágított galéria légkörét, a megvilágított képeket, a ragyogást, és mindig van valami könyv is esetleg csak egy nagyméretű katalógus amibe be lehet lapozni,

most még fehér tulipánok is,,,,


báró Hatvany Ferenc képei a falon, az aktok párizsi tanulmányai egyik példaképének aktjaira emlékeztetnek (Ingres) , de a hátterek lazább ecsetkezeléseikkel már az impresszionistákra... a festmények mintegy hiányt pótolnak, valójában a kiállítás Hatvany nagyrészt elveszett  nagyszerű műgyűjteményének állít emléket, a hatalmas , többszáz reprót tartalmazó könyvvel, és a majdnem egy órányi két filmmel, amik az egykori Hatvany kastélyt illetve lakhelyeket mutatja be, pazar berendezéseivel és főleg a falakon a festményekkel, amik mára már alig -alig vannak meg ...

én két alkalommal is betértem, de nem tudtam egészében megnézni a filmeket,itt a youtubon megnézheti kisebben, akinek nem áll módjában még 26-áig eredetiben, hatalmas méretben, úgy hogy szinte ő is bevonzódik a pompás környezetbe, ahogy a könyv szerzője és az előadó Monos Péter (ő valami trükkel be is áll a képekbe, sőt be is ül olykor egy-egy foteljébe...otthonosan , és le-lelemeli a falról s közelebb is megmutatja a képeket, amiknek valós sorsa kétséges, bár bizik, hogy a háború alatt a szovjetek által el-hadizsákmányoltak még visszakerülhetnek. 





Ahogy a csodálatos hatvani Hatvany kastély is újjáépült - (bár berendezés híján) és gondos gazdái már a háború után, soha nem térhettek vissza, mert Auschwitzba deportálták őket(Hatvany Ferenc hugát és férjét), itt viszont , régi archiv fotók segitségével megelevenedett az egykori békés életük, a szépen berendezett kastélyban, a csodás, ápolt , hatalmas park, (aminek ma csak töredéke van)és szinte belekeveredünk mi is...: és ott sétálunk, gyönyörködünk....elvarázsolódva, a még boldog békeidők idilljében:



s itt egy festmény a parkrészlettel a falon:


ami ténylegesen  megmaradt,


2017. november 18., szombat

auróra...

hetekkel ezelőtt szívós munkával kikönyörögtem, hogy hozassák el kis városunk kis mozijába is a legújabb Mészáros Márta filmet, a két Törőcsikkel...sikerült a meggyőzés, meg is üzenték... vetítik majd a kért filmet, csak ezt nem fűzték hozzá, hogy egyetlen egy alkalommal....és az igénybejelentéskor én se tudhattam, hogy épp akkor nem leszek jelen, el kellett utaznom, de szerencsére a fővárosba, ahol játsszák a filmet és nem is csak egy alkalommal...

1 órakor néztem meg, ebéd után... nagyon kevesen voltunk a Művész mozi Chaplin termében...csupa öreg hozzám hasonló nyugdíjas...a végén valaki meg is jegyezte hangosan, hogy kár hogy csak ilyen kevesen voltunk kiváncsaik a filmre

az ő bajuk - gondoltam magamban, lakonikusan a jelen nem levőkre

a szemem meg tele könnyel, a film előrehaladásával egyre többel...


remélem a makói mozivetítésen is voltak azért páran, ha én nem is...

nem tudom, mi az oka, hogy a jó, tartalmas  filmek nem igazán népszerűek... nálunk

vagy bárhol?

----

nem mondom,hogy hibátlan film (de nem is a dolgom, nem vagyok kritikus) az Aurora Boreas Északi fény, de hogy fontos, és tele van drámai és emberi jelenetekkel, mondandóval, hogy mindenképp gazdagodni lehet(ne) általa, az biztos--,

sőt adott esetben még tanulni is... és világosodni.

végignézni, átélve, ahogy a történelem beleszól az életekbe, elég durván itt, és
meghatározóan, vagy megoldhatatlan döntések elé állít,olykor, mint itt, ...de aztán mégis kibontakozik katartikusan valami felemelő bizonyosság...megjelenik a fény...

mert embernek lenni mégis csak jó, és felülkerekedni a sorson, még ha nem is olyan egyszerű...



2017. november 17., péntek

Budapest, elődeink lakhelyei nyomában, utódaimmal....

végre , majdnem fél év után felruccantam Budapestre..

no ez a fürgeségre utaló szó persze túlzás

az utazásra is (amire napokig (hónapokig ?) készülök...

meg egyáltalán... lassú vagyok és cammogok

és az unokámat alig tudom utolérni, amikor a játszóházban a grabancát megfogva meg kell akadályoznom , hogy felinduljon egy lentről követhetetlen labirintusba, 

de hát tudja hogy öreg vagyok, ezt már régebben is közölte velem, most azt is, bólogatva, hogy én még a másik mamájánál is öregebb..

a lényeg, hogy biztosít felőle, s magától, hogy szeret

óvodából jövet az Old Mac Donaldot kellett énekelnünk, ritmusosan, és a egyik sort így alakította:

julimamát szeretem iá iá ó......


...

vasárnap útbaesett egy utca és egy ház, ahol kezdődhetett minden, a z apai nagybátyám ("szinész, táncművész") oldalára, dokuk ill. források  közt feltették a szülők...azaz az én apai nagyszüleim házassági anyakönyvi kivonatát is többek közt és ott olvastam, hogy Barber Franciska nagyanyám lakcíme a házasságkötés előtt Kertész u 46 (érdekes, hogy a 43-ban az anyai nagybátyámék lakásában sokat tartózkodtam, vendégeskedtem...a Zenekadémiával szemben...(na ebből is lett unokai ritmus zene a ka démia,,,démia...)zongoraművész nagyanyámnál biztos nem elhanyagolható tényező lehetett a zenekadémia közelsége...(Bár ő Berlinben végzett zeneakadémiát éppenséggel)-  előre mentem megnézni a házat...ahol lakott a házasságkötés előtt



 a kaput, fölötte a 46-os számot, 




utánam jöttek az utódok is, beállitottam hát őket a patinás kapu elé, déd- , ill ükanyjuk nyomába... hát innen , e kapuból (is) indultunk...

(legközelebb megnézem, megnézzük a Nádor u-i nagyapai házat, ő a kivonat szerint onnan  házasodott)


2017. november 10., péntek

lekvárfőzés és békekölcsön

előkerült iskolai vonalas füzet, a boritója már nincs meg, de fogalmazások vannak benne ceruzával és tintával, 1952/53-ból 9 éves és negyedikes vagyok. Pár pirossal bejegyzett tanári krikszkraksz aláirás gyanánt benne,de semmi javitás, értékelés...

én inkább nem értékelném, hiszen a hibák nem hiszem, hogy belőlem fakadtak, az értékeléstől el is  tekintenék, de azért közszemlére bocsátom...az első két fogalmazást - a lekvárfőzésről és a békekölcsönről, tanulságos... korrajzocskák

Lekvárfőzés
Makó, 1952. IX. 9-én

Megjött az ősz. Most érik a kékszilva.

A kékszilva nagyon jó lekvárnak. Mi is tettünk el. Édesanyám hajnalba felkelt, hogy idejébe kész legyen... Leszedte a szilvát., Jól megmosta. Akkorra én felébredtem.Gyorsan felkeltem, és segítettem a magválásban. Beleöntöttük az üstbe. Alágyújtottunk az üst alá.Anyukám  kavargatni kezdte. Már nagyon kifáradt (Anyu) keze a kavargatásból dél felé. Azután lekötöztük, Késő délutánig tartott.

Télen nincs gyümölcs. Jóízűen eszem télen a lekvároskenyeret, amit csináltunk nyáron.. 


Makó, 1952. szept. 29-én

                                                 Jegyezz békekölcsönt!

Ma reggel a hirdetmények előtt csoportosulva álltak az emberek. Az új hirdetményeket nézték, amelyen az állt: Jegyezz békekölcsönt! A magyar állam kéri kölcsön a pénzt a dolgozóktól. Az államnak pénzre van szüksége, hogy az öt éves tervet minél előbb befejezhesse Ez által a boldog jövőt a szocializmust építjük.A kölcsönt visszakapjuk. Nyeremény formájában vagy beruházások képében kapjuk vissza. A jegyzéssel a hazámnak és magamnak használok. minden dolgozó kötelessége, hogy jegyezzen békekölcsönt. A kölcsönnel hazámat s a békét védem. 

2017. november 9., csütörtök

nem tudom miért

nem tudom miért beszélek kinek beszélek
miért nem hallgatok, nem tudom
azt se hogy ezt most miért írom le
mikor nem is akarom

ki figyel oda
ki figyel ide
ki figyel rám

miért hiszem
hogy meg kell
nyilatkoznom

miért nem fogom
be végre a szám


2017. november 7., kedd

a szavak és a figyelem csődje

hogy vagy?
mondom.

blablabla
blablabla

na és hogy vagy?
már megmondtam.

(azért azóta
kicsit rosszabbul)

2017. november 6., hétfő

a matematika dícsérete

milyen jó lenne
úgy egyszerűsiteni
az életünkben
mint egy matematikai
képletben

s milyen szép is
egy levezetés

meg amikor kijön
a végeredmény

le is ellenőrizheted
minden stimmel-e

nem úgy
mint a
többismeretlenes
életben

2017. november 5., vasárnap

anomáliák

annyian hívnak
mióta fáj a lábam
tán tudják hogy
úgyse mehetek(?)

és én is  mért is
mennék épp most
mikor ennyire fáj
mint még sohase

az élet útjai
kiszámithatatlanok
és rejtélyesek
akár a maradásé

de miért van ez
akkor akarunk
annyira élni
mikor nem lehet

2017. november 4., szombat

ne nézz hátra

                                                                                                       "ne nézz hátra
                                                                                                       jön a farkas 
                                                                                                       tüzet hoz a
                                                                                                       szájába' "



ne nézz hátra

úgy maradsz

hagyd már a múltat
s szodomát

előre nézz

intette Lót
a feleségét

................


ne nézz hátra
ott maradsz

már több mint
ötven éve

Nizzából kifele
a taxiban ülve

ne nézz hátra

kiáltott rád
mögüled
a nagybátyád

de te ezt sem
fogadtad meg

s lám
ott maradtál

mindörökre

nézni a tengert

megdermedt
hullámaival








2017. november 3., péntek

rózsasors(ok)



a rózsa illegett-billegett a szélben, és egészen kihajolt az útra. Örült, ha nézik, fölé hajolnak, megszagolják, de azért amikor le is tépték, annak már egyáltalán nem tudott örülni.

(Olyan is van amikor egy rózsa elhervad, lehullnak szirmai....

A rózsák sorsa (is) változatos)


2017. november 2., csütörtök

de én hova álljak

tegnap a boltból kijövet mikrofonhangú bszédfoszlányok ütik meg a fülemet... egyházak éve?... de mi is van ma? (holnap halottak napja...... a reformáció 500. évfordulója...)

látom, közelebb menve , hogy a gimi előtti felújított téren, a keresztre dőlő katona szobra és az emlékműszalag körül állnak, a második világháborúban elesett hős katonákra emlékezve...  a polgármesterasszony felolvassa az országgyűlési  képviselőnk sorait is (ékes dupla nyelvbotlással a végén: fejtsünk hajat azaz szemrebbenés nélkül folytatja, mintha csak variációk lennének egy témára: hajtsunk fejet - előttük. 





aztán egy verscsokor  Illyés és Wass Albert egy csokorban ,és kisérőzene diszkréten , halkan, a Schindler listájából

dandárparancsnok szónok bevallása szerint alig is tud megszólalni a szép műsorszámok után, de azért megható és egyben katonás beszédet mond, hősi bajtársiasságról és dicséri Makó lakosságát is, a katonaemlékeket ápoló hűségéért

Gyóni Géza vers is elhangzik, az országos hírnévre szert tevő önkéntes katonasírápoló lány olvassa fel...csak egy éjszakára variálódik most a csak egy éjszakára hangsúlyozásával következetesen., de számomra megfejthetetlen makacssággal...pedig a lényeg máshol...

Megkerülöm a teret, - sok katonát.is _így szembe belátom a katonaszobrot, a kereszttel,



de amúgy is folyton azt hallom itt is ott is, hogy milyen jó, hogy keresztény a kormány, az ország, mindenki, node akkor "hova álljanak a belgák" szó szerint , már megint...s nem is  tudom, hova, csak keresem a szememmel azt a szúk kis emléktáblát az emlékműszalag legvégén ahova vésve számmal nem névvel az 1159  makói zsidó elhurcolt áldozat,  munkaszolgálatos is, és tudom, hogy a felsemírt 116o.. az én Budapestről Makóra helyezett apám,,,, és alig várom, hogy majd odamehessek... a keresztes szobor a reformatus pap által (az Atya Fiú és Szentlélek nevében) történő  felszentelése után  és egy Ezsau idézet után: vigasztaljátok népemet! mondja (tehát ez szólhat akár a "belgáknak" is)   Meg mindenkihez a népdal is. , amit egy copfos lány énekel szépen, tisztán, öntudattal, bátran

Virágokat raknak a hozzátartozók az emlékműszalag párkányára...


 ahova majd én is, a végébe, fogok kavicsokat... mikor már a tömeg szétoszlik....

A felszólítás ellenére a Szózatot nem énekli a tömeg...pedig a dandárparancsnok hazaszeretete miatt is dicsérte a makóiakat, csak a zenekar fújja... én meg magamban (bár rég tudom, hogy kissé elhibázott és anakaronisztikus mára ez a régi itt élned halnod kell, holott úgy tűnik pontosan azt teszem...) Bölcsőm az, s majdan sírom... csak épp nem biztos, hogy meghagyták hazámnak, csak épp közben az apámat még bölcsős koromban kitaszították, s  megölték, nem tudom hol, s sírja sincs.... csak itt ez az odaképzelt plusz 1 szám..ami emlékeztet rá.(?) s csak engem...

, miután szétszéled a közönség, fehér virágaikat elhelyezve névvel is megnevezett hozzátartozóik emlékére, én is a már kihalt terepen lerakok 3 kavicsot apám emlékére az én,a lányom, és unokám  - a z ő leszármazottai nevében is.

..

neki se sírja se...
(bár az emlékjel szemben, a volt neológ templomunk előtt végre áll,,,, s az ortodox templom falán , a Mártitok emléktábláján ott a neve is....oda április 16-án szoktunk menni emlékezni)... de nekem nem kell külön esemény, de ha van, nem hagyhatom ki... úgy látszik, boltból jövet se , és "belgaként" se...

de amúgy is sajnálok én minden áldozatot...bár milyen szomorú és lesújtó, a különbségtétel, itt is, s hogy van aki öl, s akit megölnek, mert maga sose ölt....én  gyűlölöm a  háborút, (Legyen átkozott... harsogtam a Margharita Aligier versben párszor, még gimista koromban...és  a Valerij Brjuszov békeverset minden ünnepségen..még általánosban Teli szőlővel a kosár, egy fürtöt adok néked, kóstold csak... jó izét érzed...napfény, szőlődomb, almafák...igen, ez is a béke..."és most, amikor disz sortűz is elhangzott  a katonák puskáiból, előre befogtam a fülem... és láttam ,hogy a gimnázium  tetejéről csapatosan, riadtan,szálltak a madarak, megzavarodva, össze-vissza... nem tudni hova... Féltek. Én is! És féltem az unokámat. Apám dédunokáját. A jövőt.

Igen, "legyen átkozott a háború"

S oda állok, ahol  béke van!
Napfényt, szőlődombot, almafákat keresek... most is...




!u.i. ma este újra arra felé mentem, gondoltam rakok egy szál fehér virágot is a kavicsok elé, a 3 kavics már nem volt ott, egy igen, és egy nylonba csomagolt fehér virág is.... ki lehetett? az 1159 makói zsidó áldozat egy hozzátartozója, vagy csak valaki, aki együttérez ....? vagy csak félrecsúszott...?








http://www.delmagyar.hu/mako_hirek/a_csanad_vezer_teren_diszsortuz_is_dorrent_megujult_a_hosok_makoi_emlekhelye_-_fotok/2537724/

2017. november 1., szerda

akit nem ismertek ...

                                                                                                             (ezt eredetileg 1997-ben irtam, "akit nem ismertek" cimmel, megjelent a Makói Hétben majd a Kép a képben c. antológiában, 2000-ben, 1159+1 cimen)


1944-re utal a kis márványtáblára vésett néhány sor:

kegyelettel
őrizze e hely
Makó város
1159 elhurcolt
zsidó polgára
és hősi halált halt
munkaszolgálatos
fia emlékét

külön megemlékezés nem volt… mint más városokban. Nem volt kerek évforduló– magyarázta valaki. 

Én mégis emlékezem. S külön is arra a számba sem vett munkaszolgálatosra, aki számként sem szerepel a márványtáblán! Az 1160.ra. A számon kívül maradtra.

Budapesten született, 1907-ben.

Meghalt… nem tudni hol, nem tudni mikor, és főleg: miért?!
Makóra 1942-ben helyezték, a Bíróságon dolgozott, telekkönyvi betétszerkesztő díjnokként.

Jogot a Pázmány Péter Tudományegyetemen tanult. Végbizonyítványa az indexben. De neve elől hiányzik a dr. , mert nem volt 200 koronája, s különben sem érdekelte a cím, a rang, a külsőségek… Apja Dr Gonda Jenő a szegények ügyvédje volt Pesten. Tönkre is ment, s tragikus halálával két fiat és egy berlini zeneakadémiai zongoraművész diplomával és nagyon kevés gyakorlati érzékkel rendelkező feleséget hagyott hátra. A nagyobbik fiú – jogszigorlóként – megírta hát pályázatát a „nagyméltóságú magyar királyi igazságügy-miniszternek valamely telekkönyvi hatóságnál ideiglenes díjnoki állás elnyerésére” minthogy ráhárult a családfő nélkül maradt családban a kenyérkereső feladat.

Korábban a Barcsay gimnáziumba járt. Vagy inkább – ahogy róla is mondták : „a gimnázium járt belé”, mert hogy zseninek tartották, .

Tizennégy éves korában ezt írták a bizonyítványába: „Nagyon tehetséges, szorgalmas, korát meghaladóan fejlett gondolkodású. Nagyon sokat, rendszeresen olvas.” Egyébként Joyce volt a kedvence , az Ulysses. És Villon…

De valószínűleg Goethét is kedvelte, hiszen tizenhat évesen, a Nyugatban, egy német Goethe monográfiáról írt esszéje jelent meg. Persze nem a német Goethéről írt, hanem az egyetemesről, aki mindenkié, s akihez neki – szellemi rokonság folytán – több köze volt, hiszen ahogy írta: „az átfogóan gondolkodó irodalom-historikusoknak és esztétikusoknak való hős Goethe, akinek életében minden emberihez volt valami köze”…

Wagnert is szerette! Egyáltalán a zenét! (Tizenkilenc éves korában második lett - profik közt – egy dalszerző pályázaton – látható a Délvilág színházi lap fotós, kottás tudósításában.) Richard Strauss Denevérét minden szilveszterkor megnézték, öccsével, az Operaház karzatáról. A színpadon egyébként olykor statisztált is, illetve a karban énekelt, egyetemi tanulmányai mellett…

Makón is – a számtalan város sorában – ahová átmenetileg helyezték –, a Szegedi utca 15. alatti ház
albérleti szobájában, esténként, gyakran zongorázott… Főbérlője, a kedves özvegyasszony, összeismertette unokahúgával, akivel hamar összeházasodtak. Kilenc hónap múlva gyermekük is született.

Akkoriban már be-behívták munkaszolgálatra. Végül Borba.

Mielőtt végleg felszállt volna a vonatra Pesten (ahol anyjától és öccsétől is búcsút vett), egy hatvan oldalnyi tanulmánykötetet adott át: egy filozófiai tanulmányt. „Sikerült befejeznem”- mondta. A füzeten ez a cím állt: A logika értelme. Azt kereste, egy logikátlan, értelmetlen világban… És elindult Borba. A halálba…

Utoljára Cservenkánál látták még a bajtársai, ahol a bori munkaszolgálatosok megkínzott, erőltetett menetét egy éjjel megtizedelték…

Emlékeztek rá, hogy gyakran vett elő egy fényképet, amely egy pár hónapos csecsemőt ábrázolt… Eleinte mosolyogva nézte, később szomorúan, hiszen azt hitte, azt hitették el velük, hogy az otthoniak már nem élnek…

Megvan-e még az az otthon?” írhatta a közelében Radnóti. S az ő otthona már valóban nem volt meg: feleségét, kisgyermekét elhurcolták, deportálták.. De ők -csodával határos módon – visszatértek…

Őt hiába várták.

Sírja nincs.

Egy márványtábla őrzi a nevét, sok mártíréval együtt. Korábban a neológ zsinagóga előcsarnokában volt elhelyezve a tábla. Oda vitte szál virágait nagy ünnepeken az apát hiába váró, apa nélkül felcseperedő ki-s-majd nagylány… Aztán, hogy 1965-ben a zsinagógát lebontották, a márványtábla Szegedre került. Majd vissza Makóra. Ma a roskadozó, omladozó ortodox zsinagóga egyik lezárt terme rejti.*

A Csanád Vezért téren található nagyszabású emlékműszalag kis táblájára – ami név szerirnt sorolja fel a háborúban elesett makóikat, kivéve a zsidó makóikat - de ő még számként se került föl. A tervezők sajnálkozásukat fejezték ki amiatt, hogy nem tudták SZÁMba venni. Nem tudtak róla, nem ismerték.

Én sem ismertem!

Ő volt az apám...


      GONDA KÁROLY

      (  1907. BUDAPEST -  1944. CSERVENKA ? )
                                              



*időközben a zsinagógát szépen restaurálták, és az, emléktábla az udvara kőkeritésésn található, de sajnos az is el kezdett omladozni mögötte…





2017. október 31., kedd

apámmal egy filmben

készült egy 5 percre limitált interjúfilm velem. Egy országos versenyre, középiskolásoknak, a feladatuk az volt, hogy beszéljenek egy helyi holokauszttúlélővel. Hát nem volt nagy választékuk, igyekezniük is kellett, én ráadásul olyan túlélő vagyok akinek sok személyes emléke nincs is, ha egyáltalán…

illetve nekem a személyes emlékem jelenné vált..

az egész életem alapélménye ha úgy tetszik jelenné vált emléke, az apám hiánya, ez számomra is szinte a filmben bukott ki belőlem….

Apám portréfotója a levéltári tábláról lejött a falról (a felvevő leleménye) de nagyon igaz lett így képileg is , ami szavakban nehezen mondható ki, bár mégis....

hogy ez a fantomfájdalom (a gyerekkori emlékkép után)...örök és kitéphetetlen bennem

apám megmozdult a falról

(azaz a fénymásolt képmásolat, nem is az eredeti...hanem az öccse felesége által Ausztráliából elküldött, kérésemre, a Jad Vasem kérdőivére….) s most ide…




a 8 hónapos csecsemőkori képpemmel a kezemben,újra találkoztak…

találkoztunk(?)



könnyes a szemem…

valóban.most fáj az is ami „akkor” nem, immár hetvenkétszeresen






(a filmbe nem került bele , de az előzetes beszélgetéseinkbe természetesen, hogy nem lehet folyton ezzel a tudattal kelni és feküdni…

és h.I van egy immár 5 éves unokám is, apám dédunokája….

Ő és az anyja: a lányom,  letörlik a könnyeimet...)






álom egy könyvről.

egy hosszú asztalnál ülünk- Velem szemben valaki arról beszél, hogy különböző régi iratok, jegyzőkönyvfélék kerültek elő (levéltárban?) pontos korhatározást is mond -tól -ig Azt hiszem hatvanvalahánytól nyolcvanvalahányig...- szóval pont a legaktívabb éveim. Megkérdezem titkosak-e ezek a papirok vagy hozzáférhetők-e, mert ha igen , érdekelne, belenéznék az anyagba

mintegy indoklásként , bár kicsit feszengve, teszem hozzá: ugyanis könyvet készülök írni (némi szünet , habozás után:) az életemről

szabadkozva -tompítva nagyravágyó kijelentésem nagyképűségét- még hozzáteszem de legalább is gondolom, hogy

nem csak az én életemről szólna a könyv, hanem többes számban...a miénkről ...

2017. október 30., hétfő

egy kiállitás csodái

az életműkiállítás... ahogy belépek a borongó alkonyodó utcáról a kiállítóterembe, meglep az erős , élénk színek kavalkádja

SZILVÁSY  NÁNDOR , az életvidám képek festője  90 éves lenne, de pár  éve nem él


a festményei viszont nagyon is! és látszik is rajtuk, hogy örömből keletkeztek, s ezt is át is tudják adni a szemlélőinek


 sőt olyan a kiállítása - özvegye jóvoltából -, mintha egy műteremlátogatás is lenne egyben

otthonos... meghitt, kedves, derűs, marasztaló...

60-on túl Révfülöpön maga mögött hagyva a plakátokat, reklám ill alkalmazott grafikát kezdett el festeni örömből és örömöt okozva

egy egész festői életművet hozott létre  mintegy 20 éve alatt, amennyi adatott neki az elvonulása után

a Balatonon fest,  nem a Balatont, a  gyermekkori Maros-i élmények inkább látszanak a képein, a Maros hid, a sárkányeregetés a töltésen, a madarak - az itteni természet...



és Fellegi Balázs megint oly módon kalauzol előre bennünket, felhívva figyelmünket az általános sajátosságokra, és azon túl néhány jellemző képre, hogy értő és érző módon vehetünk a megnyitó után mindent szemügyre, de szelektálva is netán

vannak izgalmas irodalmi élménylenyomatok is )(közös kedvencek): Proust :Bimbózó lányok




meg Az éjszaka csodái a csodás Weörestől ...



s külön is a híresneves Tóth Gyula bádogos és vizvezetékszerelő....




még majd visszajövök, mert a tévések ugyanazt veszik filmre ill fotózzák hosszasan amit én szeretnék alaposabban is közelebbről is látni



2017. október 29., vasárnap

..."de ne mondjuk újra"

mert minden
megénekelt régi ház
"a kertkapu a rozsdás rács"
a mi régi házunk is
és a könnyeim...

ó azok
az érzéketlen
könnyek
miktől
latyakos lesz
minden
odavezető út


    ***


(Szabó Marcell verse (gyors)
olvasása után)

állabál avagy öröktánc

táncba hív az egész világ
egy töredelmes élet jussán
nem árulok petrezselymet
fiúk ott a majomszigeten
ezerkilencszázötvenhétben
gyáva balfácán ostobák

2017. október 28., szombat

letészem a lantot?

a Könyvtárba kiállítást hirdettek: Nemes Fekete Edit  (szabadkai, de régi makói marosmenti művésztelepes) keramikus Arany balladáihoz készített illusztrációkként:kerámiákat, aztán - mint kiderült - (a könnyebb technikájú kollázsokat is...)...egész absztrahált formák felé haladva, letisztultan

de annyian vannak a könyvtárteremben, hogy betöltik - csupa  zsibongó iskolás - úgyhogy elsőre , csak a legvégén található Ágnes asszonyokat látom (és fotózom) 



de hallok a Vörös Rébékről is, és másnap meg is nézem, mikor be is férek 



(itt most szavalóverseny is volt a balladákból és annak az eredményhirdetése... én meg még nem ebédeltem, úgyhogy - szokásom szerint másnap jövök vissza alaposabb szemrevételezésre

főleg egy mondat miatt , és egy mű miatt: A Letészem a lantot... ról volt szó (bár nem ballada)

hogy itt úgy ábrázolódik a költeményben ez a gesztus, hogy úgy teszi le a lantot (a tollat) , mintha egyben fel is venné

hát ezt kéne nekem látni

de nyomozásom odavezetett, hogy jelenleg ez a kép Szabadkán van épp kiállítva

kicsit (nem nagyon )de messze van

de oda is el kellene menni---- a Kosztolányi emlékek miatt is, meg az újjászépített különleges zsinagóga miatt, meg hogy megtudhatnám, hogy lehet úgy letenni a lantot.... hogy egyben fel is vegyük....

2017. október 27., péntek

nagylászlótlanul

mióta Nagy László nincs itt
hallgatnak a tücskeink is
deres ágaink továbbfagynak
háttal állunk a szivárványnak
a sziklacsípők kőmerevek
az ölelésük elfeledett
falaink némák hidegek
becézni nincs minek kinek
hiteink megcsúfolt álhitek
káromkodások porba dűlnek
mióta léte lemerült
senki se rettent keselyűt
mindenki mindenkitől retteg
s a szerelem is itt reked meg


**********************


és megrendülten üzenem:

ne csókoltasson bennünket
már rég nincs emberi arcunk


2017. október 26., csütörtök

jó ébredést!

már nem emlékszem, milyen jól ébredni. de nagyon is tudom, milyen  rosszul: fejfájásra, derékfájásra, olykor nehéz légzésre, lábgörcsre ...

ha jót akartok, ne jó éjt, hanem jó ébredést kívánjatok nekem


bár igaz ami igaz:

minden reggel, feltámasztom magam, és napközben minden csak jobb lesz...estéimre már egész jól vagyok...:)


és  tulajdonképpen (eddig még) minden reggelemre jutott egy jó hír is

(szalagcím:)


még mindig dobog a szívem



2017. október 25., szerda

időcsuszamlás

Ezt az érzetet lehet hogy nem fogom tudni jól leirni. Jött s ment. Egy igaz mély pillanat volt az egész. Csak.  Egy érzés. Elemi. És engem is meglepett. A koincidienciája. Holott mostanában  nem is vagyunk különösképp szinkronban. A lányommal.

Én évek óta halasztom a fogorvoshoz menést. A felhasználatlan panorámarönttgbeutalómmal a táskámban valósággal bujdosom előle.  Lányomnak a napokban letört elől a foga, ill. a tömés kiesett belőle , estefelé, miközben vacsorát készített, illetve ettek. Másnap este -munka után - hívott mobilon, hogy most megy röntgenre, s aztán a fogorvoshoz. Kb fél 9-kor hívott újra,  visszafelé, útközben, hogy minden rendben a fogával...újra betömték.

Kicsit később ezt felidézve, egyszer csak azt éreztem, hirtelen, hogy ez a lány, ez a dinamikus, hatékony, aki hívott az előbb telefonon, pont olyan, -ahogy "látom": hosszú lépteivel vágtat a utcán -mint én ...voltam, az ő korában. akiről persze neki fogalma se lehet - mert most csak a foghíjas , fogorvoslást halogató, tesze-tosza öregasszonyt láthatja bennem.... Igen, én meg azt a telefonáló siető  lányt nagyon közelinek, szinte egynek éreztem azzal a régi lánnyal, aki én voltam...És ennek semmi de semmi köze holmi kisajátító, önző anyai érzésekhez (olyanjaim nincsenek, nem is voltak, mindig nagyon is azt éreztem, hogy a lányom mennyire más individuum mint én, az anyja) De most épp úgy éreztem magam abban a furcsa -időből kiszakított-  pillanatban mintha én lennék ő. Azaz az a régi én, aki voltam, s akihez már - látszólag -semmi közöm.. Vagy mégis? A lányomban....Aki most olyannak tűnt bennem, mint amilyen én... voltam

Legalább is ebben a kivételes  pillanatban, időcsuszamlásban.



2017. október 24., kedd

még egyszer! lassan!

mellettem az étteremben egy 10es asztal.. jókedvűek, harsányak körülötte... apraja, nagyja...

egyszer csak egy torta kerül az asztal végére,  egy mosolygós arcú szépfrizurájú hölgy elé, kit időnként mamának szólítanak

a tortán 70-es szám áll

messziről , az asztal vége felől fotóznak is fényképezőgéppel

hátra dőlők a lócámon egy oszlop mögé, nehogy véletlenül illetéktelen személyként rákerüljek a fotóra (a magam -ugyan ünnepeletlen - de nem soká -ha megérem- 75 évével)

aztán közelebb is jön valaki , a tortához és a mamához, az asztal elé,a mobiljával fotózni  - nekem háttal szerencsére -  közben elfújódik a 2 gyertya  7 és 0 fölött

Mama, még egyszer fújd el! - hallom nevetések közepette , mert a képről lemaradhatott a még égő gyertyaláng, úgy látszik... Valaki az asztal végéről is odakiált: Lassan fújd....

és megismétlődik a jelenet valóban, még egyszer meggyújtják és elfújják a gyertyákat

és lassan is...


jó lenne, ha lehetne, így , az életben is!


de minden  perc röpül, és egyszeri...

2017. október 23., hétfő

undor (nausea)

napok óta undorodom

zaklatóktól, zaklatottaktól (zakkantoktól), áldozathibáztató kommentelőktől, és a hallgatóktól is

főleg azoktól a hallgatóktól, akik már korábban is sejthették, tudhatták, de elhallgatták, elmismásolták, hogy mi folyik "színfalak mögött" (csakhogy az épp most kirobbanó botrányok terminológájánál maradjunk, ha nem is egész pontosan -mert lépcsőkről, autókról, parkolókról hallunk)

mert nem igaz, hogy nem tudták, nem sejthették, és persze úgyis mindig minden napvilágra kerül, csak évek, évtizedek kérdése...

hogy most valakinek az 50 éve épített nimbusza omlik össze egy 20 éve elkövetett disznóság miatt, az csak részletkérdés -annál is inkább, mert mint kiderült, folyamatosak voltak a visszaélések......

és itt sose csak az elkövető hibás... igen , nem vagyok áldozathibáztató, de részben ő is, de fóleg az elhallgató, vagy elnéző környezet...

pedig mennyire tudjuk, idézgetjük is, Babitstól, hogy

vétkesek közt cinkos, aki néma....

de itt  kiabálni, üvölteni  kéne mindenkinek, már mióta! s hány helyen!

akkora az erkölcsi fertő...

az újságcikkek is csak tapicskolnak benne, izléstelenebbül kiemelve olyan vonatkozásokat, mozzanatokat, amiket mintha ők is perverz módon kiélveznének...az izléstelenül rákommentelőkről most nem is beszélve

forog a gyomrom



de ha már "undor" - (kutyaharapást szőrivel..?)

inkább visszafordulok a békebeli Nauseauhoz, Sartre egzisztecialista regényéhez...

most újságcikkeket, fb nyilatkozatokat, kommenteket nem akarok olvasni egy darabig


rendbe kell jöjjön a felfordult gyomrom

de rendbe jöhet-e egy ilyen felfordult világban?!

2017. október 22., vasárnap

sötét utak meglepetés fényekkel

tegnap (pénteken)kihasználtam az  ősz talán utolsó nyárias napját a strandon... úgyhogy este 7 körül mentem postára, Sparba (égőért, meg ÉSért - az Ex librisben lányom  verskötetéről is írnak) aztán hazafelé megdöbbentem, mennyire sötétek az utcák, s aztán meg világos szigeteken:

az első furcsa szokatlanság az volt hogy a zsinagóga ki volt világítva!


 


közelebb menve hallhattam is:  ajajajajaj

be is kukucskáltam, láthattam hatalmas feketekucsmás, pajeszos fejeket

aztán, meg is jelent külön egy fej, egy ablakban, háttal az utcának, nekem - mögötte messzebb másik , igazán festői látvány volt, Chagall ecsetjére kívánkozó, ámbár grafika is megtenné... a (még mindig rossz) fényképezőgépem vagy mobilom  viszont mire elővettem félve, megfordult és hol az ablak egyik hol másik felében tűnt fel dülöngélő fejkontúrja , de kép nem lett...(nem is illő!)  azt hiszem észrevett, később ki is jött, akkor láthattam a fehér harisnyáját is, a szája mozgott imádkozhatott, kint is

mi van? kérdezte egy arra sétáló pár : péntek este, mondtam , nevetgéltek, és fogalmuk se lehetett róla, hogy ez a szombat bejövetele, köszöntése...vagyis szokásos imádkozási esemény, de valószínű a Vorhand rabbi jarzeitjára jöhettek megint ahogy évente szoktak.,..zarándokolni, egykori makói zsidók kései leszármazottai a világ minden pontjából...

fura, hogy épp úgy kívülállónak érezhetem magam hozzájuk képest, mint az a nevetgélő és egy másik bekukucskáló pár?

meg se értette volna az a kucsmás fehérharisnyás ember ha ólálkodásom magyarázataképp mondtam volna neki:

én is zsidó vagyok ám

ugyan már: biciklivel a kezemben, bevásárlásról jövet, cekkerrel? és megértett volna-e magyarul? ugyan..

és hiába ott a kapu mögött  a márványtáblán a többi neológ mártír között apám neve is.. meg se fordulhatott a fejemben , hogy most bemenjek...

el is ódalogtam, a z épülettől pár  még korábbi épületexponálással azért...

...aztán sárga leveleket fotóztam ,

majd a mi neológ lebontott zsinagógánk emlékjelét, amikor furcsa tükröződés tűnt fele benne



s hátam mögött kisebb csoportosulás,egy nagyobb szállítmány mögött, körül,  sötét volt, de jól kivehetően egy tank volt a járműn..

utoljára 56-ban láttam ilyet, mellette sétáltam iskolába menet

egy unokámkorú kisfiútól meg is kérdeztem, mit szól ehhez, látott már ilyet? persze, tank, elbűvölve nézte a harckocsit, még magyarázta is, hogy milyen fajta ...fején valami usanka,  , 

én utoljára 56-ban láttam ilyet, mellettem araszolt  iskolámba menet

mint mondták kiállítási tárgy, épp október 23-ra (maradjon is maximum csak az!)

.

aztán már több meglepetés nem ért a sötét úton

.-------------------------

ma megnéztem világosban,a harckocsikat, messziről olyan volt, ahogy körbe voltak kerítvre, mintha egy állatkerti ketrecben lettek volna, s a látogatók is úgy állták körbe (nem simogatták azért:)

szerintem maradjon is csak kiállítási tárgy, rácsok mögött!

)egyébként jóval nagyobb volt,amit én 56-ban láttam...) (vagy csak én kisebb?....)





2017. október 21., szombat

újabb lábjegyzet az elidegenedéshez

jut eszembe, a "mi időnkben", divatos kifejezés és megélés? volt az "elidegenedés" mint olyan

természetesen a marxista filozófián belül, no nem a vulgarmaterializmuson, inkább valamiféle személyiséggel foglalkozó érzékenyebb és persze elsősorban nyugati jelenségek bírálataként, ami ezért hozzánk is beszivároghatott... (mint valami válságjelenség)

no hát

ezt a vetületét nem vizsgáltuk igazán (vagy igen?)

de most döbbentem rá, túl marxizmuson és mindenféle filozófián , tán inkább mint pszichológiai jelenségként, az önmagunktól való elidegenedés fogalmára...egyszerű külső jelekben is

mi az, hogy az ember egyszerűen nem ismeri fel önmagát?

volt már olyan 20 éves koromban is, amikor a genfi kávéházban (rokonok közt ülve ugyan) de a tükörben saját magam megpillantva nem ismertem fel!

de a napokban titokban lefotózott valaki a marosparti strandon, ahol igazán otthonosan érzem magam (nem mint esetleg Genfben  idegenül, 50 éve)...és látva a fotót, nem jövök rá, hogy az, akit látok,  én vagyok alig pár perce ("ki lehet ez a kövér öregasszony?")

őrület...vagy ezek csak külsőségek lennének?

az önazonosság lányom kedvenc szava volt egy időben, neki biztos fontos, és remélem őrzi is

de én már annyiféle, annyi minden voltam... bár a szerepjátszás idegen tőlem,egy barátnőm használta ezt a kifejezést "megjátssza magát" - nos én remélem soha, de mégis, nem szerep (is) volt, hogy tanár vagyok a fehér köpenyben? hogy diákszinpadvezető? hogy közalkalmazott? nem kellett megfelelni egy olyan kivánalomrendszernek, amivel sokszor és sok szempontból nem is értettem egyet , és lázadtam is ellene olykor (hiába  és/vagy csak magamban)

de belül azért mindig szabad voltam

most ?

mi választ el tőle? miféle fal vagy kerités?

ki ez a kövér öregasszony, mi közöm hozzá, a haja is a napon teljesen fehér... fakul egészben...
még ki-kibiciklizik a hozzá hasonlón gyengült  későőszi napsütésbem a Maros-partra, de hogy pihenjen ott egy faágyon..nehezen szedi a levegőt, fáj a dereka..szédeleg...

csókolom tanárnő - köszön oda neki valaki.erre megrezzen

"tanárnő". hát nem csak volt? összeszedi magát.

mosolyog magán , a hiúságán...

feltölti a mobilját a büfében, egy kért konektorból, saját magát nem lehet, bár iszik egy kávét...akkutöltés gyanánt

lekési a volt tévébemondónő előadását a könyvtárban az öregedő korban is boldog életről (hm)

este hívja a lánya, akit unokájáról is kérdezi

anya, nagyanya - ez a két "szerepe" megvan, h. I.-  különben csak lógna a levegőben vagy tán nem is...

de saját magával sincs túl egyértelmű kapcsolatban

no majd meditálni fog, hátha....

bár a lótuszülés, sőt a török-se nem megy.... a dereka!.... hát minden cserben hagyja...

csak nem kéne neki sajátmagát

de hát nem forditva történt már meg ez?

hogy a sajátmaga (az igazi) hagyta el őt, már jóval előbb

mikor még nem fájt a dereka, nem volt ősz a haja, és nem hízott el, és szabadon tudta szedni a levegőt, és belül szabad volt,  és végtelen, mint a tenger... (?)










marosom

ha süt a Nap , mint a mágnes úgy vonz a Maros, összeszedem jártányi (bickliznyi) erőm és kihajtok a partjára, hogy ott aztán a kemény faágy valamelyikén, néha keresztben többén is, próbáljam pihentetni fájó csontjaim, izületeim (jaj, a derekam megint), meg szabadon vehessek levegőt (mert már megint nekem is "kevés levegő van a levegőben "...ahogy Nádas irta a Saját halálban, és Kemény egyből ki is választotta kedvenc mondatának - nekem nem tetszik ez a mondat, viszont nagyon találó - sajnos. Viszont a Maroson van levegő a levegőben - szerencsére!)

A Maros számomra menedék, mindenféle rossz elől, és simogató önmagában is a látvány..

.a lépcsőt mára felszedték, tehát belemenni nem lehet,  sőt túl közel se hozzá... mégis csak közeledik a zárás ideje...

hiányozni fog

ha egyszer végleg elköltözöm makóról, (ha egyáltalán van "végleg"), szóval ha egyszer távol leszek tartósabban a szülővárosomtól, ha honvágyam lesz, annak tárgya nem a város, hanem a folyó lesz. 

Szülőfolyóm. (ha van ilyen)







őszi kikelet


Szép Ernő! Látod?
Nyilik a lila ákác
októberben is.

2017. október 20., péntek

2017. október 19., csütörtök

elvonások


elvont a világ magától
elvontam magam a világtól

a kérdés csak az
kit ért nagyobb veszteség

lehet hogy a világnak
meg se kottyant(am)



2017. október 18., szerda

2017. október 17., kedd

pár terápia

van itt Makón egy 4 db előadásra szóló színházbérlet, néha egész jó darab ill.előadás is akad köztük, és olyankor nagyon bosszantó, hogy a bérleten kivül nem igen lehet jegyhez jutni,,, úgyhogy volt néhányszor bérletem, ugyanazon a helyen, mert minden ki van számítva, még bérlethez is nehéz újra hozzájutni, ha egyszer kimaradsz, de az idén, nézegetve a repertoárt megállapitottam, hogy nem túl kecsegtető, csupa középfajú színmű, vagy inkább vígjátékocska, és elég egyoldalú témaválasztásban, mind párokról szól, rögtön ez az első is:már nevében is: Párterápia. a dátum se volt megfelelő, okt 16. ez a nap foglalt! nemesebb célokra, mert az unokámnak ekkor van a születésnapja, és terveim szerint mindig személyesen szeretném felköszönteni (tavaly úgy is történt pl)

de most nem sikerült, úgyhogy ha már Makón maradtam,ragadtam, és ha már olyan közel az a hagymaház (és ha már végül csak megvettem azt a bérletet) átsétáltam a szomszédba


a teremben ez a színpadkép fogadott...

ismét megállapíthattam, mikor megjelentek a színészek, hogy nem látva jól a színészek arcát a színpadon, hogy nem csak az ismerősöket nem ismerem fel messziről az utcán, hanem a színészek arcát is homályosan látom, tehát vagy az újabb szemüvegem, vagy a hályogom vagy mindkettő eléggé megneheziti a látási viszonyaimat

de azt hiszem a jó látás se segített volna, különösen az első felvonásban , ahogy a párterápiára jelentkező házaspár tagjai úgy üvöltöztek, hogy a visszhangtól meg az egymás szavábavágásból , nyugodtan a fülorvost is felkereshetném akár....

a második részben viszont olyan fordulatok és meglepetések jöttek elő, hogy végül is minden jó ha jó a vége...

ja, nem is biztos, hogy jó ( a házaspár mindenesetre békésen és együtt távozott..:) teltház volt, gondolom, főleg párok, nekik biztos tetszett

azért én szívesebben lettem volna az unokám szülinapján.....(de hát a helye  messzebb volt  mint a hagymaház,

ez a párterápia engem eléggé hidegen hagyott... a fordulatoktól eltekintve túl sok volt benne a közhely...dehát előbb utobb minden azzá válhat, ami közös ügy. és hogy valami nem stimmel általában a páros kapcsolatokban, sőt tovább megyek, általában az emberi kapcsolatokban, ahhoz nem kell pszichológusnak lenni, hogy megállapithassuk, bár a szinpadon épp azt is láthattuk, hogy maga a terepauta is küzdhet néminemű  kapcsolati konfliktusokkal...

ki nem?

őszi tájak





ilyen az öregség
sokszinű
pompás
gazdag
káprázatos

de  kincsei lehullanak
s kisöprik a száraz avart

kifelé
el

majd tavaszra
jönnek
friss új
levelek

és ugyan hol vannak
már a tavalyiak


2017. október 16., hétfő

2017. október 15., vasárnap

az én szabómagdám meg a piros ildikóé

Szabó Magda 100 éves lenne
rá emlékezett Piros Ildikó önálló összeállításával a Hagymaház szinpadán


épp a megfelelő jegyet választgattam ki a pénztárnál, amikor felnézett a pénztáros a kapuhoz - engedjétek be a "hölgyet"...ki nem tud egyedül bejönni, csodálkoztam,  hát a "hölgy" Piros Ildikó művésznő volt, mosolygósan, frissen s világos hosszú ballonkabátban, csinosan, a kezében vállfába burkolt öltözéket tartva jött be....
nem is tudom...miatta vagy inkább Szabó Magda miatt vettem jegyet,
talán mindkettőért, bár Szabó Magda viszi a pálmát, (pálmám) sőt vitte, méghozzá akkoriban volt kedvenc írónőm, kezdő tanárkoromban, amikor pedig nem volt olyan divatos , nyíltan vállalható író... mint később
de én akkoriban faltam a könyveket, és tőle szinte minden akkor írtat, a bűvöletébe esve...
aztán valahogy eltávolodtam, tőle... (a pálmáim is mindig el-elszáradnak:(, nem gondozom) bár maradt az Ajtó, a Megmaradt Szobotkának, de a Für Elizének is csak az elejét olvastam el (igaz ő maga is most már örökké adós maradt a második résszel)
a kétszer 45 perces két tanórányi 10 perc szünettel előadói estnek, a második része jobban megragadott... bár el is bóbiskoltam egy részénél, éberen, ugyan
tulajdonképpen emlékműsor volt, felolvasásokkal emlékezésekkel, filmbejátszásokkal tarkítva...interjúk, részlet az Abigélből (amiben Zsuzsa nővérként maga  is játszott)
kár hogy néha a hanghordozással és magasabb hangfekvéssel az irónőt mintegy utánozta...(az AJTÓ ból viszont úgy olvasott fel részletet, hogy Emerencet félelmetes megidéző erővel játszotta el csupán a hangszín változással, de azzal karaktert teremtett (egész mást mint az övét) de a gondolatokra figyelt úgyis az ember..s hogy belém ivódtak az egykor olvasottak, 

pl a Katalin utcából egy részlet felolvasásánál szó szerint tudtam,mi következik.

a Katalin utca lakói megértették végre, hogy mindabból, ami életük összetevője volt, csak pár helyszín, pár időpont és néhány epizód számított igazán, minden más csak kitöltötte a törékeny létet, mint egy nagy útra előkészített ládában a forgács, amely meggátolja, hogy megsérüljön a tartalom.
Akkor már azt is tudták, hogy holtak és élők közt csak kvalitatív a különbség, nem sokat számít, és azt is, hogy minden embernek csak egy olyan valaki jut az életben, akinek a nevét elkiálthatja a halál pillanatában.
de most mást is láttam benne....
kedvem támadt újraolvasni, egyáltalán beleolvasni Szabó Magdába  újra (s ha másért nem , ezért is érdemes volt elmenni?)... meg a kezdő zenei bejátszásért, Mahlertől - igaz, hogy a mögöttem levők beszélgetése azt az élményt még megzavarta - mögöttük viszont nem is ültek, a terem fele üres volt... de akik ott voltunk, méltán tapsoltunk Piros Ildikónak és Szabó Magdának...



2017. október 14., szombat

a múlt ami bánt

mostanában a fejem fogom
ha az elpasszolt fiúkra
gondolok

és fájdalmasan nyögök
ha kislánykorom
megpróbáltatásaira

hogy lehet hogy
egyedül jártam
mindenfele
óvodába
iskolába
csak a marosra nem
vizébe már igen
örvényektől nem ott
hanem a  szárazföldön
kellett volna
de én semmitől
sem féltem

auschwitzután

most sem

csak szorongok egyre
s nem tudom miért
a múlt ami bánt

még ma is
ennyi év után

előjel


a mai levélkoncert

fortissimóban zengett
szünet nélkül
szüntelen

vihar lesz !








2017. október 13., péntek

levélszimfónia

lent csönd
de fönt
a levelek lázadása
zsibongása
majd
megnyugvása

ágaikhoz forrtak
ha lehullnak
akkor már végük

nincs kötött sorsukból
egyéb menekvésük
csak e hősi halál

de addig susoghatnak
sóhajthatnak
fent a magasban

allegro
pianissimo
vivace

vagy 
ahogy az 
égi karmester dirigálja