2017. szeptember 25., hétfő

egy galamb


ma megmentettem egy galambot (?)

a zebrán mentem át, egy autó megállt jobb oldalamon, hogy átengedjen, egy galamb kisért a lábaimnál  be is intettem az autósvezetőnek lemutatva rá, de csak el akart indulni, mikor én már átértem előtte, de aztán megálltam én is hátrafordulva, és szépen átvezettem a galambot az ujjaimmal  s mint egy erélyes karmester az autót mégis csak leállásra kényszerítve...

a galamb mit sem észlelve komótosan átsétált...s ráfordult a gyalogútra

nekem szemben volt dolgom...

aztán , fél óra múlva, elintéztem a dolgaimat és az én galambomat már nem láttam sehol az úton,

azaz felnéztem a túloldalra, a háztetőre, s lám egy csomó galamb fészkelt ott

az én galambom is lehet, hogy köztük? visszarepült? vagy másfele kószált? épp tőlük emigrált?


mindenesetre az az autó nem ütötte el...




.



2017. szeptember 24., vasárnap

fölnevetések

egyre többször nevetek föl
és egyre kevesebbet zokogok-,

de ne higgyétek
hogy boldog/abb
vagyok...

csak.....

(még gondolkodnom kell rajta
hogy milyen/ebb)










2017. szeptember 22., péntek

in between

tegnap interjút csinált velem egy fiatalokból álló nemzetközi kutatócsoport... (az Emlékezet és Szolidaritás Európai Hálózatának Intézete ...az "In Between" projektjében... Középpontban a 20. század történelmi eseményei...

mivel egyre inkább meggyőződésem, hogy beszélni kell, és nem hallgatni , a "tanuknak"... elvállaltam (bár hosszas rágódás,mérlegelés után)

rossz érzés lett volna ha nem , és visszautasitom a felkérést, de remélem nem lesz rossz érzésem az eredmény láttán...szembesülni magammal... ők meg voltak elégedve, én is velük... majd meglátjuk.... biztos lesznek kritikai érzéseim és hiányérzetem velem kapcsolatban

(nem véletlen volt a régi blogom cime: utóiratok .- lépcsőházi gondolatok)

most még keresek az elhangzottjaimhoz fotókat, dokumentumokat, vágóképeknek (minél több takar el, annál jobb, kétszeresen)...egyébként a gimi könyvtára a hátterem (fél életem ott zajlott úgyis, meg könyvek közt, sőt a rokonok, férjem, lányom, anyám tablóképei is a gimi folyosóin...anyuét le is fotózták(1926 )... (gondoltunk a zsinagóga udvarára is (a kettős identitás jegyében) - ott van apám neve a mártirok emléktábláján... - de késve kezdtünk,  (romániai kirándulásuk elhúzódott, a határnál) besötétedett, esett az eső...s vágóképek úgyis készültek már ott is előző napokban...



itt a koncentrált gépbeállitás történik a gimikönyvtárban


a széken itt még a projektvezető,  helyére én ültem később , hű...



2017. szeptember 21., csütörtök

5778!

Shana Tova! Boldog 5778. évet, mindenkinek...
(annak is akinek a naptára nem igy számolja:)
mert ez az ünnep a világteremtés évfordulója is, és erkölcsi alapja a felelősségünk tudata (Isten és ember előtt)




az ismert szokásoson túl (ami a mi újévi ünnepünk lényegét illeti, tehát, hogy ilyenkor nem vigadunk, hanem magunkba szállunk, önvizsgálatot tartunk, ha valakit megbántottunk volna, attól bocsánatot kérünk.... és főleg önvizsgálatot tartva, megnézzük mit csináltunk rosszul az elmúlt évben...stb...
számomra ez a fontos félmondat hangzott el, hogy azt is megvizsgáljuk,

mit nem tettünk, amit megtehettünk volna, illetve amit pedig meg kellett volna tennünk


nahát én ezzel a félgondolattal inditom az én 5778.évemet (hogy úgy mondjam, mert bennem a szándék sokezredes szándék) (Adytól szabadon...)


tehát ajánlom én is mindenkinek:

amit megtehetsz, tedd is meg!

(nekem, személy szerint,  sok a pótolnivalóm...


 

őseimhez képest is(akik pl ennek a zsinagógának alapitásában is tevékenyen részt vettek, Szegeden - 1903-ban
meg azéban is ami Makón (1914-ben) ugyan sajnos már nem áll, csak az emlékjele, de  abban azért én is részt vettem,,,(2014) (azaz 5775-ben) ... nade mennyi mindent kellene még tenni... más, egyetemes vonatkozásban.  is...Hadd tehessem, 5778-ban) ...



2017. szeptember 20., szerda

csak felszabadultan


csak felszabadultan lehet 
alkotni

gúzsbakötve nem
szabályok közé préselve sem
és boldogtalanul sem

Camus szerint
Sziszüphosz is
boldog volt

egy darabig

nohát addig
kell alkotni

fölfelé görditve
azt a sziklakövet

viszont maga
a sziklagörgetés is
boldogithat

a munka
az alkotás öröme

a többi
nem a mi dolgunk

de a mindenkori
újrakezdés igen

csak felszabadultan lehet
élni






2017. szeptember 18., hétfő

naphála

azért hálás vagyok a Napnak
olyan odaadóan süt ha süt
s simogatja arcom
ha feléje tartom

azt hihetném  szeret
mit számít hogy nem
csak engemet

melegéből
jut is marad is

télig

mindenkinek


2017. szeptember 17., vasárnap

krétapor



fuldokoltató krétaporszag
nyissátok ki az ablakokat
vagy átkrojte ákno
már értem
mért léptem
minden alkalommal
ezzel a kéréssel
az osztályterembe

most is
megcsapott
a krétapor
de az ablak már
nyitva volt
az ajtó is
azon jött be
az osztály
(maradvány)
45 év után


18 évesek voltunk...
mondták nosztalgiával
és boldogok
és én is csak 28

megváltoztunk

de az a krétapor
maradt
mi volt

csak nekem
kaparta
a torkom
most is
mint mindig
30 éven át

tanárkorom
keserédes
madlene





2017. szeptember 16., szombat

elveszett kincstárak

ha mégis-mégis szinésznő lehettem volna...

igazán később értem volna be (a szó mindkét értelmében - bár egy külső beér(kez)és mindig mások függvénye is), de ha a színészet etimológiailag is a sokszínűséget jelentheti, akkor biztos. Mert érzem magamon pontosabban magamban (bár ezzel feltehetőleg mindenki igy lehet), hogy mennyivel sokszínűbb, gazdagabb a (nem használt) eszköztáram , kifejezésvilágom... Most ez nagyon nagyképűen hangzik így, de nem voltam rossz versmondó, sőt jó, ha nem is a legjobb, de mostanában, ahogy közelebbi is lett a viszonyom a versekhez, s néha önkéntelenül is hangosan mondom el ezeket, (mert igy még közelebb lehet kerülni hozzájuk), magam is meglepődöm, hogy mennyivel szélesebb skálán, több oktávban, "merem", mert igen, azt hiszem bátorság kérdése is az újabb regiszterek megélése, kifejezése..és fiatalon még több a gátlásunk, korlátunk....de  ez minden téren igy lehet...

tudom jól, és fájdalmas visszaidézni, hogy amikor nyugdíjba mentem ("vonultam" haha) 30 év tanítás után, rejtve az volt a legfájdalmasabb számomra, hogy épp most, mikor annyi tudás felhalmozódott és beért bennem? és mi lesz avval, kinek tudom hasznosítani, átadni...ezután..

(hát ezért is jött jól, pótcselekvésként, a volt tanívány-főszerkesztőmtől kapott IRODA-LOM rovatom (sic), és estek jól a visszajelzések, hogy mennyit tanulnak belőle, és elteszik a gyereküknek, unokájuknak érettségi tételehez,  kisegitésre... (de aztán ennek is vége szakadt...)

szomorú. hogy az öregedést a társadalom sem gazdagodásnak látja

és saját magát is szegényíti azzal, hogy ha az öregedőkről idő előtt lemond

szerencsére sok színész idősen is alkothat

de előbb-utóbb a külső bajok mégis csak megálljt mondanak nekik is... sajnos

kincsesbányák tűnnek el

minden halállal meg végleg

ahogy Kosztolányi írta a Halotti beszédében

Jaj, összedőlt a kincstár...

de legalább addig használni kéne... kincseinket



2017. szeptember 15., péntek

zsákutak

sokkal több helyre
szeretnék elmenni
mint ahányra eljuthatok

pedig megtehetném
nincsenek külső akadályok
de mára a belsők lettek azok

mindegy már
majd újraálmodom

de visszafelé...
a múltba

azaz emlékezem
a jövőre

ami most van
épp ma

és perszehogy
maradok

a fotelomba'

csuklókötés




a biciklibalesetem óta
a csuklómon a fehér gézkötés
akár az öngyilkosoké
akiknek nem sikerült...
az ölési kísérletük
önmaguk ellen
vagy tán csak
figyelmet akartak
felhívni magukra
egy óvatos de nem
végzetes nyiszálással...

üzenem nekik
a még latolgatóknak
hogy nem érdemes!

fenemód kényelmetlen
ez a csuklókötés
folyton meglazul
rongyolódik
lecsúszik

és a kutya se
kérdi meg
mi az ok
mi az ott
ami a 
csuklódon
fityeg











2017. szeptember 14., csütörtök

milyenek a zsidók

ez is a Hagymafesztiválon történt, kell is tán a megértéséhez, háttérnek... de úgy is nehéz

magam sem tudtam /tudom, mire vélni, csak elképedni rajta... azóta is

még az első napján volt, a kis színpadon a gimisták együttese fújta, én az utcai részen , a kirakatoknál tébláboltam
mikor elhaladt mellettem egy középkorúnál idősebb pár, illetve azt észleltem , hogy vissza és felém kanyarodnak

a férfi, - kibe a nő karolt,de ő végig háttérszereplő maradt - mosolyogva közeledett hozzám, elég közel is jött... én meg azt hiszem - szokásom szerint, mint ilyenkor mindig -, bizalmatlanul hátráltam is, de hát a kirakatba nem léphettem bele, úgyhogy szemben állva maradtunk

nagyon mosolygott az ember, jelentőségteljesen, szinte fontoskodva, s kicsit indiszkrét volt még mosolya is, és azt mondta igy vigyorogva: hogy

maga biztos nem tudja, hogy én ki vagyok - hát ezt tökéletesen eltalálta, fogalmam se volt, ki ő, csóváltam a fejem, de szóhoz se jutottam, már folytatta is ezzel a bizarr mondattal.

 a Szegedi utcán minden este megsétáltattam a maga anyukáját...

tessék? .- nem akartam hinni a fülemnek, de  elismételte

bizony ám, minden este megsétáltattam a maga anyukáját...

képtelenségnek tűnt, úgyhogy tiltakoztam, még ilyet, az nem lehet, kizárt, hogy ez az alak méghogy
 az én anyukámat sétáltatta ! - ahogy mondja s ahogy most itt ezt a nőt mellette?...
akit meg is kérdeztem, miután láttam, hogy a pasassal nem lehet normálisan beszélni , valószínű kapatos volt (különben meg se szólított volna, igy, medias res) hát megkérdeztem, a nőtől, hogy hogy hívják a partnerét...

megmondta...

még ez se jelentett semmit momentán

bővebb magyarázatot nem kaptam , de megfordulva eltávolodtak, s még hallottam, hogy elmenet mondja az alak felháborodva  hogy

ilyenek ezek a zsidók, nem lehet velük...

mi van a zsidókkal?!  milyenek ?-szóltam utánuk

dühös  és gyűlölködő arccal fordult vissza,  megint egész közel jött, s a mutatóujjával felém bökve csak annyit mondott .

- ön 

de ez olyan volt. mint egy durva ökölcsapás


....................................


itt vége is lenne a furcsa történetnek, de bennem csak nem akart vége lenni, morfondíroztam tovább...

hát ha "ön" azaz én vagyok "ilyen", miért általánosít belőlem "a zsidók"ra

mikor anyám is az volt

akiről mosolygós emlékei vannak


aztán a vezetéknév alapján valami beugrott.... ilyen nevű embernek valamilyen műhelye és boltja volt, nem pont a mi főutcánkban - ahol a sétákat emlegette - hanem a sarkon túl pár házzal. és ő annak az embernek lehet a fia vagy unokája, akit sétáltathatott (na azért nem minden nap, de olykor meglehet) az anyukám... (és mégse ő az anyukámat) -aki imádta a gyerekeket és viszont imádták, volt jó pár kisbarátja, barátnője a környékről. vonzotta őket, a kedvességével, közvetlenségével, gyerekszeretetével. valószínű ez az azóta felnőtt ember is közéjük tartozhatott. csakhogy én állandó időzavarban vagyok, és elfelejtettem, hogy anyám - aki még mindig élőn él bennem -, azóta már 100valahány éves lenne, és én is mennyi! (bár belül mindig fiatalnak hiszem, érzem magam),és valószínű , hogy már kezdek anyámra hasonlítani, onnan ismerhetett fel ez a szintén megöregedett akkori kisfiú is most nagyhirtelen...

kicsit lelkiismeretfurdalásom is lett, hogy annyira elutasitó és negatívan tagadó voltam vele...
de hát nagyon faramuci volt a helyzet,

aztán meg a záró akkordjáról nem is beszélve...


elmeséltem lányomnak az esetet, minősítés nélkül s ő ezt a jelzőt mondta rá

szomorú

szomorú történet

az.

de a végkicsengése miatt főleg.

és ne engem bántson.

pedig később szerettem volna találkozni vele, hogy elmondja,..rákérdezzek... de lányom lebeszélt róla.
(nehogy már idegen embertől akarjak részleteket megtudni az anyámról)...de hát nem is azért, bár érdekelne, hogy mire és hogy emlékszik rá - biztos nem gyűlöletesen, ahogy az ilyenek a zsidók, kijelentéséből következne...

és másnap dél körül még láttam is...  egyedül ...egy szatyorral a kezében...nem vett észre most, elhaladt mellettem.. jobb is így

bizonyára józan volt ezúttal, és el is feletjthette a tegnapi intermezzot...

de anyámat mégse felejthette el évtizedek távolából...

és rá még mosolyogva emlékezett és nem a gyűlöletes arcával (még ha anyu is zsidó volt,ugyebár)
de csak akkor vagyunk "zsidók", ha nem tetszünk valamiért, s olyankor minden zsidó nemtetsző lesz... hirtelenjébe'


őszi nap felhőkkel





süt a nap
lágyan kibírhatón
úgy hogy már nem kell
árnyékba húzódni előle




sőt
most hogy eltakarta egy felhő
szinte fázom - nélküle

semmi se állandó
még a nap melege se

mért várják hát el
hogy én az legyek
és mindig süssek-
melegitsek

.....

no a nap szótfogadott
kisütött újra

de csak erre a
megvilágosító pillanatra




fogadjuk hát el
a felhőket is

a nap csak akkor süthet
ha ők engedik


2017. szeptember 12., kedd

hagymafesztivál sok mindennel s kevés hagymával

idén a hagymafesztivál 3 napot tartott, lefoglalta a 43-as országút jó részét is,


a szökőkút környékét sétányostul,



és több helyszínen, két színpadon is zajlottak a különböző programok, főleg zenések, minden este nagykoncert (Tóth Gabi, Edda, Ocho Macho),




első nap délután a makói gimistákból alakult rockzenekarba hallgattam bele, nem eredeti, de jól zenélnek,,,



második napon d.u. esőben is elvarázsolt Farkasházi Réka  a tintanyulával , meg a bájával, közvetlenségével, nem is annyira a hangjával, de azért megvettem a   Bumm Bumm CDjét unokámnak.....


utolsó nap d. u Oszvald Marika varázsolgatta a nagyobbakat, főleg a férfinépséget megcélozva, de mintha fiatalabbat akarva játszani mint amennyi,(ráragadt szubrettsors?) bár most csak egy cigánykereket adott...de kedvességet azért ő is, ha szigorúan meg is tiltotta a kamerák használatát a fellépése legelején, én épp közben, s addigra már exponáltam (leloptam, bocs)



külön zöld térség volt  remek népi és eredeti játékokkal a gyerekeknek,


 

egy volt tanítványom csinált külön mesekertet a gyerekeknek, csodásat..


.volt egy csomó színes lufi a fák közt,



állatsimogatás, pónilovaglás,



eszemiszom , kézműves vásár különféle termékekkel,



na és végre az utolsó nap alkonyóráján, megláttam egy  kosár makói hagymát is!



de , igaza van lányomnak, -elküldtem nekik, főleg unokámnak címezve, a gyerekjétékok fotóit, mondta is, hogy oda akar jönni, ahol ilyen gyerekdolgok vannak-, szóval a hagymafesztivál nemhagymaságáról mondja lányom okosan, hogy ennek a hagymafesztiválnak úgy lehet nevében hagyma a jelző, mit ahogy a hagymaház is (kultúrház meg mozi és jórég semmi köze a hagymához, sőt ugye legújabb időkben a fürdőt is a hagymáról nevezték el hagymatikumnak

és akkor én miért is sértődtem meg mindig, amikor nem Makón jártamban, ha megtudták, hogy onnan jöttem, rögtön a hagymáról kezdtek érdeklődni - mutatván húdejónak hitt értesülésüket, mármint hogy Makó - Hagyma

valójában alig van Makón hagyma, nem csak a fesztiválon hiánycikk

nade kit érdekel---  igaz első nap délelőtt a szakembereket talán , nekik volt u.n. gazdaköri találkozójuk

de embertömeg vigadott, hagyma nélkül is...

ital több fogyott, mint máskor (egyébként az utóbbi időben ez fel is tűnt, hétköznapokon is)

a koncerteken őrjöngött a nép, gondolok fóleg az Eddára, amin annyian voltak,hogy csak a tömeget láttam a színpadot nem is, és nem tudtam kiszabadulni , mikor pedig szólt a telefonom...)persze nem hallottam, csak láttam a hivást és visszasmseztem, hogy újabb esetén kimegyek, de nem tudtam)



de még a gyerekek is élvezték , nem csak a játékokat, az atmoszférát(késő estéken... de én ezt nem is értem,: kisgyerekek az éjszakában...fülsiketitő zajban, emberforgatagban, de mint nagyon sok mindent nem, amit most nem fogok ünneprontásként felsorolni,....kikopok a világból, ebből a megváltozottból, kifordultból, de nem vagyok biztos benne hogy neki van mindig igaza, de hogy ő győz, az szinte biztos...

ez az esztelen "igy mulatunk, úgy mulatunk".... nekem nem megy (sose is ment)

(jaj, de ezt nehogy megtudják a makaiak, mert akkor aztán tényleg lesz nekem nemulass!) - mindenki odavolt a fesztiválért, hogy ilyen évtizedek óta nem volt! - és van benne valami. ilyen nem...


"jó, jó, jó, jó de jóó nekem " - ahogy Ocho Macho is megmondta és el is énekeltette.velünk.....

na jó - maradjunk ennyiben... én is dúdolom:


s ez tényleg jó!

miért és mikor rossz egyedül élni

most pl

mert egyedül kutyanehéz a sérült jobb csuklódra a bal kezeddel rátekerni sőt megkötözni a kötszert...

különösen úgy, hogy fent is maradjon (legalább egy darabig - így is fellendítem a patikák köteszereladási bevételét már jópár napja.)

szóval könnyű kötelék nélkül élni általában, de sebkötözéshez jól jönne egy kis kötöttség...

mindenféle értelemben (persze kivéve, amikor épp a "kötöttséged" okozza a sérülést - mert bizony, éppenséggel  olyan is előfordulhat)

2017. szeptember 11., hétfő

tragikus keringő

kóborló lelkek
fényt keresnek
szentjánosbogarakat
sötét éjben

sötétek vagyunk
nem világítunk

tékozló testek
botorkálnak
fényt keresnek
nem tudják hogy
bennük a kapcsoló

...

sötétben botorkálunk
egymást keresve
egymásban fényt
nem lelve
keringünk egyre





2017. szeptember 9., szombat

hát akkor szervusz Sziv

a Hagymaház Kávéházában, meg a Szent Gellért Borházában, mindig az első volt, hogy a szombati Délmagyart megkerestem...mert abban volt minden szombaton Sziv Ernő tárcája, az utolsó oldalon...

a napokban is ez volt az első, előbb az újság, aztán az étlap...de hiába, nem találtam az utolsó oldalon a tárcát...

nem értem, nincs, más van ott... hol van Szív? kapok a szívemhez

aztán a 12. oldalon meglátom...a fotóját (Darvasinak persze(más nincs neki) a Szieszta oldalon


elköszön, 28 év után

tőlünk olvasóktól is

azt mondja: Szervusztok olvasók.

és kárpótlásul azért még ir pár utolsó képeslapot...tárcairói emléket...

a végén felelvenít egy újságírói focizó emléket, a Radnóti gimi betonján...


hát szervusz Szív...

de nehogy megszakadjon a szíved,  a Radnóti focibetonja, se a Délmagyar  (vagy különösen a régi Stefánia-i Sajtóház) után... mert akkor mi lesz a mi szívünkkel?!

2017. szeptember 8., péntek

egy angyal , tükröződésekkel


Sonkodi Rita kiállításán, a szegedi zsinagóga külső rekonstrukciója átadási ünnepsége prológusaként, a Mártírok előcsarnokában...

kezemben a fényképezőgép, csuklómon a fehér gézkötés... hátam mögött s a képen, az angyalén a Mártirok névsora... egy töredékrésze

már a számítógépre feltételkor illetve a nagyítással (Antonioni!) vettem észre a rejtett jelentéseket...
ahogy egy kompozícióba került az eredetileg csak angyalt ábrázoló képen, a mártírok névsora, és egy túlélő (én), a rögzítő fényképezőgéppel, 73 évvel azután, hogy itt a templomban gyűjtöttek össze bennünket, több ezer szegedit és környékit, és vittek...a deportálásba...

lehetett egy angyal akkor is a közelemben?, mert jó vagonba szálltunk, ami nem Auschwitzba, a biztos halálba, csak Strasshofba vitt...

egy angyal... ki megvéd ha kell a bajban 

de pl Radnótira se vigyázhatott

apámra se..

ebbe a képbe lehet kapaszkodni? nagyon halvány,alig kivehető...

mondhatni rá is majdnem:

hol azelőtt egy angyal állt

talán már semmi sincs

(a kiállításon még látható pár napig, igen, természetesen nélkülem).

de ezen a fotón most már együtt maradunk...
ő kissé lehajol, óvón,
én meg fölnézek rá csodálva, s mintha oltalmat is kérve...

egy angyal egy képen...

a tükröződésekkel, velem is

olyan mint  egy védangyal... vagy őrangyal
aki vigyáz rám, s megvéd, ha kell, a bajban

de nem tudta megvédeni azokat se, akik neve felsorolva a márványtáblákon, egy angyal se....semmiféle angyal

nem véd meg engem 
sem emlék, sem varázslat, – 

.....
Hol azelőtt az angyal állt a karddal, – 
talán most senki sincs.


emberekhez kéne szólni

mert emberek csinálták Auschwitzot is, emberségükből kiburkolózott  nememberek

és emberek tudnak nemet mondani az embertelenségre

és ez  is Radnóti:

„Ember vigyázz, figyeld meg jól világod: /
 ez volt a mult, emez a vad jelen, – /
 hordozd szívedben. Éld e rossz világot /
 és mindig tudd, hogy mit kell tenned érte, /
 hogy más legyen.”  


2017. szeptember 7., csütörtök

sebek

hány napon belül gyógyul
ez a testi sérülés
a nyolc mindjárt letelik
s még mindig kötözni kell
bár kicsit már összement
és a széle megszáradt
de  a közepe még nyers
és fájdogál  rendesen
mert húzódik az egész
jobb is ha bekötözöm
nehogy elfertőződjön-
bár úgy meg nincs szabadon
s levegő sem érheti

ahogy engem se
ha bezárkózom
négy fal közé
megsebzett
lelkemmel

de igy is úgy is
nehezen múlik
minden sérülés

esetleg soha...
mindig ott marad
valami nyoma

csupa közhely a múlásról

hát látom.
persze, hogy látom
hogy is ne látnám

múlik az idő
minden téren

csak ezt igy leirni
merő közhely

de látni
mindig

egyedi és  egyszeri
és különleges...
és rettenetes

hogy a születésben
máris ott a
halál lehetősége

hogy a ráncok
megjelennek a még
sima arcokon

hogy tegnap még
nyílni láttad a virágot
mára már elhervadott

s hogy nincs mit tenni
az élet az elmúlás
vállfaja csak

nem lehet visszatekerni
az óramutatót
csak előre halad az...

akkor is
ha már lenn vagy
a föld alatt

s ahogy elmosta az eső
lábod nyomát
befed a fű

ne lépjetek rá
bár egy temető is
köz(ös)hely

s az élet tovább múlik
csak számodra
már nem

mikor a túlhajszolt
aritmiás szived
végül leáll

akkor nincs tovább
de ez is csak
egy múló pillanat

s a még maradók is
követnek
majd
egyszer


mint te azokat
kik előtted
mentek
el



2017. szeptember 6., szerda

az irás tekintete

ezt még aug. 29-én írtam, az aktuális egyik noteszembe, ceruzával, most találtam rá, (miközben mást kerestem persze) ide beírom, ide ,mert kicsit össze is függ az itt előző bejegyzésemmel, a vége fele különösen... meg hát mindegy is a sorrend, össze-vissza a rendszer, azaz nincs neki - legfeljebb asszociációja, az meg úgyse kronológikus

szóval:

"Azt mondja a fb-on U. A. Sz - P. verseire, hogy olyanok , mint a tekintete...

Én azt hiszem, (az idők folyamán) elvesztettem a tekintetem 

De tán épp azóta írok verseket

kompenzálásból?

mert a verseimnek - remélem - van tekintete

remélem

de ha csak önmagára "tekint",  az nem jó

a tekintetnélküliségben a selfik vezetnek

én a legjobb képeimen mindig másra nézek

és legjobb fotóim mögött  is másra

és persze, másokat fotózok jól, sose magamat

tán magamról is úgy kéne írni is, mint valaki másról

az én u.i. mindig  VALAKI MÁS

(l, Rimbaud, Kertész)


aliz én vagyok

szegedi ismerősöm, akivel olykor jókat beszélgetünk a fb csettjén, fel is írta oda a kérdését a napokban, a zsinagóga átadása előtti este, hogy "baleset ért?" én meg elég kekken azt válaszoltam rá, később, mikor megtaláltam a kérdést, pihentetve a baleseti megpróbáltatásaimat-, hogy "leírtam, elég részletesen" (tényleg ) "S a fikció nem az én terepem" - és feltételeztem, hogy olvasta a blogomban, hiszen akkor eleve honnan merülhetett volna fel benne egyáltalán a kérdés, a biztonság kedvéért írtam oda, hogy nem tudok fikciót írni azaz amit írok a z mindig tény szerű...

csakhogy egy valamire nem számítottam.... hogy maga a szerző a "fikció" :), azaz a neve

u.i. a koncert előtt odajött kedves ismerősöm, és megkérdezte, hogy de ki az az aliz...

hát  igen: aliz én vagyok - vallottam be, töredelmesen

nadehát az az aliz verseket is ír (igen, azokat is én, pironkodtam)

de miért is lenne ez nyilvánvaló, különösen az újabb ismerősöknek az én alizságom

ez az álnevesdi (nick:) még abból az időből ered, amikor kötelezőnek véltük. és nem is az elrejtőzés miatt. csak úgy szokásból.

s hogy miért pont aliz lettem?

ez a név ugrott be

talán a csodaországa miatt

vagy mert így hívtuk az első babámat, amit még Theresin ből az deportálásból hoztunk haza... repedt kaucsuk fejjel, megrongálódott . sérült törzzsel, Itthon aztán anyu javította ki, varrt neki szép horgolt türkiz ruhát, betört fejére fityulát.....)

de ez csak találgatás, tudatalatti volt a választás , s rámragadt

aztán az idők folyamán azonosultam is alizságommal...

és mondhatom én vagyok aliz

azaz aliz én vagyok, az ismert formulával (de azért nem úgy, mint ahogy Flaubert mondhatta, hogy Bováryné.én vagyok,..mert ő kitalálta s remekül Emmáját), és így azonosult  vele

én meg , aki épp már csak azért se lehetek igazi író, mert nem tudok kitalálni (alias hazudni) eseményeket, személyeket,...semmit...  a "kitalált" nevemen alizként mesélem el igaz történeteimet saját magamról, illetve ami körülöttem van, és aliz mindent elmond rólam, najó majdnem mindent, de biztos nemegyszer azt is, amit nem kéne... (mint pl most is)

hát így állunk

aliz és én

2017. szeptember 5., kedd

kétszer nem léphetsz ugyanabba a templomba

most azaz tegnap 5 óra után pár perccel, a szegedi zsinagógába, különösképp nem...

sőt, alig tudtál belépni az embertömegtől , mert pár perce már el is kezdődött a  zsinagóga újjáavatásának előzményeként  Sonkodi Rita festő kiállításának a megnyitója... ott is a festményeken "kupolák"...

a zsinagóga - legalább is kívülről- újjászépült...persze nem tudom milyen is lehetett eredetileg, azaz 114 éve...

az őseim már nem tudom megkérdezni erről se... pedig ők tudnák , mert az alapítók közt vannak, sőt akkor volt itt a dédszüleim (Lőwinger Salamon és Rosenfeld Josefa )aranylakodalma, és egyúttal a nagyszüleim (Lőwinger Miksa és Bárány Mária) esküvője... Mindig rájuk is gondolok, ha belépek ebbe a szentélybe, hozom őket is mindig magammal, bennem...(vagy ők várnak itt? ki tudja...) de a kapuban összefutottam unokám apai rokonával, (a zsinagóga újjávarázslásához tervezőirodájuknak egyébként építészi köze van).természetesen unokámról beszélgettünk, úgy hogy közvetve  ő is jelen volt...alapító Lőwingerek kései utódja



rengeteg az ismerős Makóról, Szegedről, Pestről is... nem csak zsidók, régi tanítvány egyetemi év folyamtárs, lányom évfolyamtársa (igaz, ő hivatalból, országgyűlési képviselőként, mint kiderül később)

mindenki zsong, zsibong, azt hiszem örül, esemény részeseként...kár lett volna kihagyni nekem is, hiszen én annyira magaménak is érzem ezt a szent helyet még ha el is hanyagoltam -om olykor, de hát bennünket is lehet restaurálni, rekonstruálni (mi más pl a tesuva) -és még csak nem is vagyunk 114 évesek...

bár a balesetemtől még érzékeny a fejem (cserélgettem is az ülést a rázós buszon) , meg a csuklómon a kötés folyton lecsúszott és irritálta a fölötte levő ruházat), meg még eső is lett ... de úgy jöttem, mint akinek kötelessége, szívbeli kötelessége...

a képek  fele megtekintése után zsúfolódva vártam, hogy a jegyem megkaphassam a megnyitóra illetve a koncertre, aztán kiderült, hogy a postán elsőbbségivel már hét elején megkapott boritékban lapult , a színes kis plakátok alján  két tiszteletjegy is...

megnéztem hát a kiállítás másik felét is... a képeken tükröződtek a valóságos zsinagógarészletek, ablakok... keveredve a festettekkel...



aztán ki, körbecsodálni az újjáépített épületet, fotózni a két rossz gépemet cserélgetve, mert szerencsére az eső is elállt...


a tiszteletjegyem a jobb oldalsó hajó 6. sorába szólt, pont az oldalajtónál, már előbb megtekintettem, s gondoltam (a fájós , szintén megsérült lábaimmal) bemegyek a templomba, vissza,  oldalt, de egy piros blézeres  nő ebben megakadályozott



mert hogy ott a nagykövet fog bemenni - mondotta szigorúan... (egyszerű földi halandónak nem szabad)

(emlékszem, milyen barátságos jelenség volt Makón, a Pulitzer napon, a nagykövet, és milyen természetesen közlekedett a koronától a múzeumig pl...  de hát  nem rajta múlnak az ilyen -protokolláris  ill. biztonsági - dolgok...vagy mik, bár az érdekében, jaj, csak mért pont ellenem?)

úgyhogy - okos enged -  fájós lábaimmal visszamentem a főbejárathoz és ott léptem be, újra, most már nem volt olyan nagy össze-vissza zsúfoltság, többnyire mindenki elfoglalta helyét... telt ház volt...a protokolláris vendégek később érkeztek... valóban oldalt, a piros blézeres (feleslegesnek tűnő)futkározása közepette



többen voltak, középen az első sorokban, a hitközségi elnök név szerint felsorolta , köszöntette őket, (a mi polgármesterünk nevét is hallottam, bár nem láttam... meg a végén díjakat adtak át a rabbival, s többen - korlátozott időtartamban , de megszólaltak



a nagykövet gyönyörűen  ...megint gyönyörűen, arra utalt, hogy lelke van a templomnak... s felmutatott a fölötte levő jelmondatra is (szeresd felebarátodat, mint tenmagadat) -a szegedi polgármester szép és tartalmas szavakban méltatta a szegedi zsidóság érdemeit visszatekintve a múltra (Szeged árvíz utáni újjáépítésében végbevett szerepükről is (őseim helyett , nevében ki is húztam magam...)

az Illényi  koncert vegyes volt, de a (múltkoriban felfedezett Chaplin féle Smile elhangzott itt is, különleges feldolgozásban, mosolyra késztetőn valóban, meg a barátság fontossága is egy közösen elénekelt Máré Péter dallal felidézve a "régi boldogságot is"

jó hangulatban siettem a fél 9es buszhoz, ), a dédapám építtette ház előtt elhaladva, még közben írtam egy sms-t a lányomnak is, épp altatta az unokámat)....

egy kicsit én is felavattam a zsinagógát.. a zsinagógánkat

tán helyettük is




2017. szeptember 4., hétfő

poszt trauma...

most már a balesetek ideje jön
az ellökések, fellökések ideje
mert útban vagy
s nem tudsz kitérni időre
mert átgázolnak rajtad
s csak te lehetsz hibás
miért is hagytad
idáig a dolgokat
s te senkit se bántsz

és húz le a gravitáció
és vonz magához a föld

mi más...

ki más

.....

elrobog
fölötted
a világ

2017. szeptember 3., vasárnap

a védelem módozatai

(a felejtéstől is) avagy az emlékezet buktatói és bujócskái- és 40 év)

a bicklis karambolom (amit nevezhetnék brutális támadásnak is)... utáni reggel erős fejfájásra s mögötte erre a mondatra ébredtem:

VÉDD MAGAD!

persze, hozzá vagyok szokva  a reggeli, ébredési hirtelengondolatokhoz, nem lepődtem meg ezen a mostanin se, mindig fontosak, frissek és jó tanácsot közvetítenek,,,

nem is töröm a fejem honnan jönnek, hiszen valójában mégis csak belőlem...

s ahogy József Attila írta, magáról, én is:

minden reggel hideg vízben fürdetem gondolataimat, így lesznek frissek és épek 

csakhogy napközben eszembe jutott, hogy ez a VÉDD MAGAD! egy Kartal Zsuzsa vers utolsó sora, amit egy lapban találtam, vagy 40 éve, és kivágtam és betettem az akkori tárcámba, mert nagyon aktuálisnak éreztem, akkori élethelyzetemben... aztán arra is emlékeztem, hogy a vers címe (milyen találó!) Szelíd tanács szelídeknek... aztán előjött a kezdő sora is: Ezek a sebek nem hegednek...

(közben az én baleseti csuklósérülésem sebe elkezdett hegedni illetve levedzeni - dehát nyilván itt lelki sebekről, lelki sérülésektől volt szó (na nem mintha nem függenének össze testi és lelki sebeink)...nem hagyott nyugodni az emlékszilánk, kerestem a googleon a megtalált verset, sorokat, de nem találtam.. Kartal Zsuzsáról se túl sokat, de azt igen , hogy 1976 -ban jelent meg első kötete az Igy döntöttem... tehát abban kellett megjelennie, mert ezt a verset  75-ben találhattam! egy napilapban...(akkoriban voltam ilyen lelkisebzett helyzetben)

bementem a könyvtárba , de ott csak az utolsó kötete volt meg a Körözés- abban nyilván nem volt ez a vers... de végiglapoztam...stimmelt minden, még a (szintén) szelíd(nek nevezett) Kosztolányit is említette

nem tudták a könyvtárban ki a költő, persze, hiszen el is feledtük, meg nem is volt annyira benne a köztudatban (a kánonban pláne nem), sose

nem jelent semmit mondta  aki a raktárból kihozta ezt az egyetlen  náluk rostokoló kötetet, a szellemisége megmaradhat - akárhogy vélekedtek róla életében, és akármennyire nem ismerik most se


kicsit meredeknek találtam ezt a megközelítést, (most, régebben talán nem is annyira), de igaz ami igaz:

hiszen az a mondat,VÉDD MAGAD  honnan jött... hozzám, ilyen találóan reggel?...

aztán délután még jöttek elő újabb régi sorok a fejemből:

a szelid állat  barlangot keres magának

ha megsebeztek, ne segits a gyilkosodnak

aztán eszembe jutott, hogy van egy csomó kis verskötetem az ágyam fölötti polcon, hetvenes évekbeli is, akkor aktuális költőktől...

végig néztem:a stószba rakott köteteket - már letettem róla, hogy ott lesz köztük a keresett
s aztán majdnem legfölül, letakarva, -elbújva, feketeségében,   ott volt :







és  a keresett vers a  89. 90.oldalon 


ideirom, legyen meg  a neten is...

Ezek a sebek nem hegednek,

Ezek a sebek mérgesednek
A sebzett vad nekitámad
foggal-körömmel a vadásznak,
de elbúvik a szelíd állat,
barlangot keres magának,
elfeledett patakágyat,
nagy fa alatt óvó árnyat.
Zavaros ár bepiszkítja,
s szégyenkezik ő, a tiszta,
hová bújjék lőtt sebével?
Hát a mocsár lesz a sírja?
Áradó víz lesz a sírja?
Ne bújj el, ha megsebeztek,
ne segíts a gyilkosodnak,
védd magad!


(aláhúztam, ami megmaradt a fejemben , és elő is jött... szerencsére a többbire nem kellett igy várni... hátha azok is, de a lényeg ez

........



u. i. Flora védangyalokról beszélt nekem, az előző bejegyzésem kommentjében (is), akik védenek ilyen balesetekkor , legalább is őt, ő  úgy érzi- (korábban racionálisabbnak tűnt)
én megint csak J A-val válaszoltam : angyalaink mi vagyunk

de hát ki az a mi?! kik vagyunk



mindenesetre köszönöm a tegnap reggel fejemben felbukkanó jó tanácsot:
védem magam! ezentúl jobban

sőt, ahogy meg lányom tanácsolta, gyakorlatiasan : még egy bukósisakkal is:)


hát ez a mondat, vers is valami ilyesmi lehet..... védelem

jó tanács, a jövőre is

és a lelki sebzésekre is..


mert mennyire igaz, azóta is, hogy ha megbántanak, én szégyenkezem , és én húzódok a barlangomba....mint "szelid állat" - helytelen, ezentúl nem teszem


és védem magam.

........

...
és még valami fontos tanulságféle: annyian fejezték ki sajnálkozásukat, aggódásukat, féltésüket,  , együttérzésüket, felháborodásukat és főleg segítőkészségüket, (nem csak itt főleg, hanem a fb-on), hogy szeritem már ettől is gyorsabban gyógyulok --- ahogy kivánták is.

szóval, úgy tűnik, a bajban, többszörös védelembe kerültem...

köszönöm






2017. szeptember 1., péntek

leütöttek a biciklimről

igen, a kerékpárúton, szabályosan azaz épphogy szabálytalanul belémhajtottak egy tankszerű biciklivel egy tankvezető asszonyság, aki meg se moccant, csak hajtott át rajtam, félrelökve az útjából,miközben én lerepültem, oldalra, és neki csapódtam a pár centire levő  vakolatlan ház falának, bár előbb végigcsúszva a járdán tenyértől könyékig felhorzsolva a jobb karom, meg a térdtől a lábam, a fejbecsapódás a falba később jött., de a púp szinte azonnal kiugrott...még konstatáltam is, hogy natessék, még ez is... a fejem (mindig azt féltem a legjobban)

"elláttam magam," volt otthon betadin, steril géz stb... otthon kiderült, hogy  a horzsolás vérzik is eléggé, meg cementtől és egyéb utcai hordalékoktól tisztitásra szorul, meg kékül és dagad

a körzeti rendelő épp már bezárt, (a sebészet pláne), mikor visszamentem a tett helyszinéhez  is közel, az asszisztensnő épp jött már ki, s  a sürgősségit javasolta,(tetanusz?, agyrázkódás kizárása),  de én beértem az ügyelettel (bár az ügyeletről is előbb a sürgősségire akart küldeni az ottani asszisztens - de- az orvossal megbeszéltem, meghallgatott, megszemlélt,megnyugtattam magam vele..

szerinte is jól elláttam a sebet, csak még a csuklóm körüli géz fölött is a karom jódozzam be,

mondjuk a vérnyomásom  meg pulzusom sose látott magasságokba szökkent...

úgyhogy azt méricskélhetem, de itthon, nyugiban, meg vehetek be plusz egy nebivololt,  (de ez nem közvetlenül a baleset folyománya)

és végleg, legalább is ez alkalommal - télen kétszer is, elég volt - megúsztam a sürgősségit (remélem okkal)


---------------------,

hogy jöttem oda,  gyalog? kérdezte az orvos az ügyeleten, kifelé menet

dehogy is, mondom. biciklivel,csak most jobban vigyázok, hogy el ne üssenek.

(na de hogy, ha ez hátulról, orvul történik?!)

............................

u.i. lefotóztam még kötözés előtt a sérülésem, de inkább mindenkit megkímélek a véres látványtól)

pléhlemez

Kék a tenger
mert kék az ég felette
és azt tükrözi

tenger szeretnék lenni
tükrözni az eget
még ha szürke is

de nem vagyok átlátszó
így tükör sem lehetek

csak egy matt pléhlemez
rozsdásodás közepett


2017. augusztus 31., csütörtök

egy nagy filmrendező lenyomatai

úgy látszik mostanában a halál összegyűjti kedvenc szín- és filmművészeimet...

most Makk Károlyt vitte el közülük

életében egyszer láttam élőben, amúgy is ritkán, hiszen egy rendező a színészeiben mutatja meg magát "csak", azaz nem is magát akarja mutogatni, hanem valami többet, és mást... ő ilyen volt..nem is igen csinált u.n. szerzői filmeket, inkább irodalmi feldolgozásokat, de amik egyben invenciózus újraalkotások is lettek... igazi filmszerű filmek

látni is nem filmrendezői minőségében láttam,  , hanem  könyvhéten 2014-ben, június 14-én, a Vörösmarty téren, sétálgatva a könyvsátrak közt (azt hiszem Ungvári Tamással ) előttem totyogtak, vonzottak mint a mágnes, aztán megálltak,  hirtelen  kicsit hátranézett Makk, és én észrevétlenül és szégyenkezve a mobiltelefonommal megörökítettem  , (remélem  nem vette észre, vagy ha mégis, nem vette rossznéven), de már nem bánom....

Íme a "lopott" pillanat ,   a képen:



 (novemberben jelent meg a könyve, következő évben láttam is  a kiadói sátornál ült, sajnos nem vettem meg a könyvét (Szeretni kell)  és akkor már fotót se loptam róla)

most itt ez a 3 év előtti kép
a lenyomat
ő halott
de filmjei az igazi lenyomatai:

Liliomfi (1955)
Ház a sziklák alatt (1958)
Fűre lépni szabad (1960)
Megszállottak (1961)
Elveszett paradicsom (1962)
Mit csinált feleséged 3-tól 5-ig (1964)
Szerelem (1971)
Macskajáték (1972)
Egy erkölcsös éjszaka (1977)
Philemon és Baucis (1978)
Egymásra nézve (1982)

 ezeket láttam...úgy látom, későbbi filmjeit saját hibából ill objektív akadályok miatt nem láthattam - , de pótolom)
(Az Egy hét Pesten és Budánt mindenképp meg akarom, meg is akartam, nézni...)

 még felsorolni is sok volt,  és mennyivel szegényebb lennék most nélkülük! Köszönöm, a gazdagodásom általuk! mert mindegyik után kicsit másnak és mindenképp többnek láttam a világot, mint annak előtte

Jól mondja Cserhalmi: "Egy világ ment el megint"

De szerencsére a filmjei itt maradnak.

2017. augusztus 30., szerda

"irigység" (?)

amikor ma megláttam ezt a fotót (Bach Mátéé) ,a szigligeti alkotóházban készült, a JAK tábor 2. napján (tegnap, 29-én), mikor is lányom Nádasdy Ádámot (egyetemi tanárt, költőt, műfordítót) interjúvolja, épp  önfeledten nevetve, felszabadult jókedvvel,



egyből ez az egyébként rég tanított Jevtusenko vers  -különösképp pár sora- ötlött a fejembe

"Irigylem azért, amiért küzdhetett,
én nem voltam oly nyíltszívű, s bátor.

Irigylem azért, ahogyan nevetett,

úgy nevetni engem senki sem látott"




de csak Jevtusenkot idéztem!, ö volt "irigy "...

a teljes vers (még gimiben tanítottam régesrégen orosz órán oroszul, úgy jobb volt:

Irigykedem, de erről a titokról
nem szóltam korábban senkinek.
De tudom, él egy fiúcska valahol,

kit én nagyon-nagyon irigylek.


Irigylem azért, amiért küzdhetett,
én nem voltam oly nyíltszívű, s bátor.
Irigylem azért, ahogyan nevetett,
úgy nevetni engem senki sem látott.

Ő örökké csak kékre-zöldre verve,
nekem az élet mindent megadott,
mindazt mit átlapoztam a könyvekben,
ő elolvasta, ő volt a nagyobb.

Csak mert őszinte és becsületes
rosszat soha nem bocsájt a jóért.
Hol eldobom a tollat, nem érdemes,
azt mondja érdemes, és nyúl a tollért.

Ahol csomót talált kést vett elő,
én gyáván csak bogozni mertem,
ha szeretett igazi szenvedély volt,
amit soha meg nem érdemeltem.

Mosolygok, elrejtem irigységem,
mert szégyellem azt, hogy ripők vagyok.
Belátom mindenben én tévedtem,
az élet igazat neki adott.

Mennyit gondolkodtam arról,
a sorsa mindenkinek a magáé,
nem felejtem a fiúcskát valahol,
aki többet elért, mint én.

én nem vagyok irigy, mint Jevtusenko arra a kisfiúra, én nem irigy vagyok erre a már nem kislányra, mert ő az én lányom, 

és egyébként épp  aznap, 29-én, ebéd előtt,  a szigligeti beszélgetés előtti percekben lehetett, amikor ezt firkantottam a noteszomba itt Makón : " végül is, ha lányomat önmagam, (életem)  meghosszabbításának tekintem, mindent megvalósitott(am) amit valaha akartam.*Node tekinthetem/e magam annak, (nyilván nemigen, s mindenkinek önmagát kell kiteljesitenie)"

de ha egy pici közöm van hozzá,  ahhoz, hogy ő ilyen lett (túl azon az 50 százaléknyi kromoszomán, ) akkor tán magamra is egy picit büszke vagy legalább is elégedett lehetek, hogy legalább nem akadályoztam meg abban , hogy kibontakozhasson, igaz erre törekedtem kezdettől, de nem is volt ebben nehéz dolgom, valóban csak arra kellett ügyelni, hogy ne gátoljam a tehetsége megnyilatkozásait, ami meglehetősen átütő és feltűnő volt amúgy is! de tán ez se semmi...

és már kiskorától így nevetett sőt mindig mondta, nekem is, hogy nevess, ha búval bélelt voltam - s a nagyanyját mindig fel is derítette...:




és ez a nevetési attitudje nem is változott, úgy látom - maradjon is ilyen,







s mindig legyen sok oka nevetni!