2015. július 30., csütörtök

szivem

szivem

marokra fogta
a halál

nem szorítja össze
még

de nem is enged
már

2015. július 29., szerda

out of...



fáj a fáradtság

munka mozogni
munka élni

inkább sztrájkolok
vagy felmondok


node kinél?

2015. július 28., kedd

felriadás

KI AZ ÚTJÁT VÉGIGJÁRJA
MÉG A FŰ IS FUT UTÁNA

erre riadtam
de bénaságomban
le nem irtam 
hanem
tovább aludtam
s mikor végleg
felébredtem
elfelejtettem
csak a második sor
maradt meg biztosan:

még a fű is fut utána

de ki után?

utánam biztos
nem
s senki sem
hiszen csak
alszok
jóesetben
álmodok
örökösen


s utamat se
járom
már
nem is tudom
merre van
s hogy nő-e
rajta még fű
egyáltalán…


2015. július 25., szombat

kert, csillagok

nem is a ház
hanem a kert
hiányzik igazán
reggel kimenni
málnát szedni
vagy meggyet
ledőlni a diófa tövébe
vagy olvasni felmászni rá
a fehér padon ülni Vele
az orgonabokornál
kiteregetni két fa közt
kihúzott kötélre
a kimosott ruhát
s tisztán összeszedve
este felnézni
a csillagos égre
szabadon, Kant után...

2015. július 24., péntek

az idő jutalma


csak semmi rohanás
várj


csak idő kell ahhoz
hogy kiegyenlitődjenek
a dolgok
és magyarázatot kapjanak


nem kell elsietni semmit
minden magától is eljön
egy kis rásegitéssel


csak tartsd mindig nyitva
a szemed, a füled


s legfőképp
a szived


megérdemled





2015. július 23., csütörtök

megint...

megint.

már minden napra jut egy... halál

ha nálam fiatalabb , mindig érzékenyebben érint

ha ismerős illetve ha volt hozzá személyesen is valami  közöm, mégha közvetve is - különösképp

Ács János ilyen  ismeretlen ismerős volt... Közvetetten ismerős, hogy úgy mondjam. És a közvetitők Szeged, Egyetemi szinpad.  Paál Isti...

azaz épphogy   Szentes , jut eszembe... a 70-es évek közepén, az ottani Horváth Mihály gimnáziumban Bácskai Miska bá okitott bennünket (Debreczeni Tibor, Bécsy Tamás irányitásával) diákszinpadi rendezésre (ahogy ma mondanák drámapedagógiára), itt voltak bemutatók is (mi magunk is csináltunk ilyet), de Paál Isti a szegedi egyetemi társulatával vendégszerepelt is. A legendás Paál Isti... Egy kollégiumban voltunk elszállásolva, aminek L alakja volt, a mi szobánk  a kisebb l szár elején, s hosszabb végéből odáig hallatszott, hogy Paál Isti beszélget valakivel, aki nemrég érkezett, és siránkozó hangon panaszkodik, és Isti mást se tesz mint határozott, kicsit kemény hangon próbálja egyszerre vigasztalni és korholni azaz még inkább felrázni.... beszédpartnerét a kétségbeesésből , kishitűségből és letargiából... Valószinű sikerült neki. Ő volt Ács János, aki később remek hivatásos rendező is lett....Bár a (a kaposvári Maratban nyújtott csúcsremeklése óta mintha remeksége kissé lehanyatlott volna..és már halála előtt is a szépernői mondással az jutott eszébe a nol nekrologirójának, róla, hogy Á.J. volt... Hát most már nem csak metaforikusan....

Lehet, hogy már fent beszélget megint, Paál Istivel, valahol egy mennyei folyosón,... Odáig már nem hallok el...

DE tény, hogy az akkor vigasztaló és felrázó Paál Isti is később arra szorult volna. Kicsúszott lába alól a szinházi talaj, az ő igazi terepe az avantgard volt és a legjobb értelemben vett amatörizmus... Ő önkezével vetett véget az életének. Ács is valószinűleg nem kimélte az életét, hogy most 66 évesen elhagyta ...illetve épp most egy közvetett ismerőstől olvasom,a fb-on, hogy saját akaratából ment el , most már , ő is,,,nem volt már Paál Istije, aki felrázza (de hát ő magát se tudta, ő se, még korábban)
Nem tudnak vigyázni magukra, nem tudunk vigyázni rájuk...

szintén a fb-on olvasom:

- az igazán vad zseniket nem lehet megmenteni önmaguktól (...),, de azért kellene valahogy törekedni rá. 

 Hát igen, de tán mindenkinek jobban kellene vigyázni, magára és másokra is... 
...

Eszembe jutott, hogy-egyetlen szinházi rendezését láttam Istinek- A Tragédiát, szolnokiakkal...
Nagyon fiatalok voltak Ádám és Éva, és a végén, a szinpad szélén, háttal nekünk,egymás kezét fogva, elveszetten, hiába várták,/vártuk a biztatást..."Mondottam:ember küzdj, és bizva bizzál!'   Nem "mondotta"...senki....
A biztatás elmaradt....

2015. július 22., szerda

2015. július 21., kedd

8 és fél és a töredékes emlékezet

"Az emlékezés nem ismer könyörületet"....
hangzik el a filmben - az asszociációk kegyetlen kiszámithatatlanságára (és mégis szükségszerűségére) utalva a 8 és fél c. Fellini filmben, amit valamelyik éjjel műsorra tűzött valamelyik tévéadó....Még egyetemistaként láttam, a szegedi belváros filmszinházban, az erkélyen,és mélységesen fel voltam háborodva, hogy többen elhagyták a nézőteret, jóval a film befejezése előtt...

most belebelealszom (kivonulok én is?)...a végét már mélyálomban nem nézem...pedig az a csúcs, a finálé...

most minden egy kicsit nevetségesnek tűnik és kimódoltnak , szenvelgőnek (jobb esetben önironikusnak?)

akkor komolyan vettük?

Sose arra emlékszünk, amire akarunk....Sokszor pont arra , amit el akarunk felejteni. De ne is akarjunk felejteni!


Én emlékezni akarok az emlékeimre is. Mégha menet közben át is alakulnak. Velünk -emlékezőkkel - együtt....

egy néző halálára

jajnemár! jön ki belőlem, ma (julius 19-én) megint, ahogy kinyitom a laptopom, egy újabb halálhir....

elhullanak legjobbjaink?!

mintha az Isten be akarná gyűjteni őket? (de hát nekünk inkább szükségünk lenne rájuk!)

s egyre jobban érzem a bőrömön annak a Hemingway regénymottónak az igazságát... nem vagyunk különálló sziget, és nem is kérdem már kiért szól a harang. Értem is szól! valóban.

Koltai Tamás.

Egyszer beszéltem vele életemben, akkor is csak futólag...még a pálya elején (a Szinház szerkesztőségben - Moszkvából jöttem, haza, 6 hetes  Lomonoszov egyetemi postgraduális nyelvtanári képzésről, ahova anyám  utánam küldte a Szinház folyóirat levelét, s mig a föszerkesztőhelyettesasszonyra vártam, aki behívott egy - abszurd drámákról szóló - írásom miatt,(tetszett nekik, de hosszú volt a lapba)... Koltai volt ott (később is, mindig) - szimpatikus, barna, magas, sovány fiú, csupa intelligencia és élénk kedvesség -a bőrkabátomat dicsérte:) ő később főszerkesztője lett a lapnak, én nem voltam képes bedolgozni rendesen, a kiadott vidéki feladataimat...belemerültem a tanításba és vidékies önsajnálatba) ó, az a Szegedről elszalasztott Molnár Piroska portré, meg a Naplemente előtt....hányszor eszembe jut..).Apropo, évtizedekkel később láttam a szegedi színházban az Armel operafesztiválon is Koltait....már őszen..... Pár hónap volt köztünk, időben, s az első pillanattól-a hatvanas évek szerkesztőségi szobájában... rokoninak éreztem. Az irásai, a gondolatai igazolták ezt az érzést. 

Ezentúl hiányozni fognak. Szinházi- és közéleti írásai, kritikai gondolatai, véleményei, értelmezései  elemzései. Az életünkről is, drámai megvilágításban. Az Ésbeni heti színházi kritikái mellett, a 168 órában a közéleti (közérzületi) helyzetelemzései kedvenc  olvasmányaim voltak (mint korábban Popper ottani irásai)..

Hirtelen ment el. Ujságért ment le az utcára, rosszul lett: tüdőembólia.( jaj, azok az újságok, amik nélkül nem lehet élni. vagy lehet, hogy nélkülük lehetne inkább...?!) 

Mikor legutóbb láttam, kb egy éve,  a Thália színházban, ott is újság volt a kezében. A Molnár Ferenc Julikájára várva. Tudom, nem ildomos, sőt tilos, de a páholyból, lesből, fotóztam. Milyen az amikor egy vérbeli, igazi színházi kritikus, színházat néz...(mielőtt felment a függöny, az előadás előtt is, olvasott, ha jól láttam (újabb illetlenséggel?) (a zoommal) egy kritikát , egy jeles filmről, a Fehér Istenről...)















"a nézőtér lovagja" - címmel irt róla nekrológot Fáy....

Koltai már nem olvas újságot, nem ir...de mit, kit  fogunk mi olvasni?!

még három  írását, igen, amit még csak imént, a napokban irt...

Fáy irta szép nekrológjában  róla:"Itt egy ember áldozta az életét a színházra. Nem alkotóként, hanem nézőként."
és ő, Koltai, még pár nappal előbb, három rendezőről (Egri, Major, Marton)irt könyv kapcsán irta recenzióban:, róluk : "Belehaltak a szinhàzba"... a szinház volt az életük
...és ebbe más is belehalt már

és itt most  József Attila mögött Koltaira is gondolok. (lehet, hogy ő is?...)

a 168 órában 11-én a Saul fiáról irtakat ...igy fejezte be:

„Van-e belső hang, és tud-e erősebb lenni, mint a túlélési ösztön?” – kérdezi filmjével Nemes Jeles László.És ha van, meghalljuk-e a bennünket körülvevő kakofóniában? 

neki volt, és úgy tűnik, erősebb is, a túlélési ösztönnél....

2015. július 20., hétfő

végül


végül kiderült:
mit rossznak hittem
jó volt
mit rútnak
szép

minden kiderült
mire beborult

minden úgy volt
jó és szép
ahogy megtörtént

csak nem volt
rálátásom

s a túlközeli
optika
mindig
torzit

....

bizonyára 
most is
minden úgy  van jól
ahogy van

csak még nem tudom
mert közeli


2015. július 18., szombat

egy halálhir margójára

életében (most, 65 évesen, lezárult életében) egyetlen egyszer láttam "élőben", tavaly, a könyvhéten, talán előbb ütötte meg a fülem az a mondat, mint mielőtt ránéztem volna, beazonositva, ki is mondta: egy másik nővel haladtak el mellettem, a könyvesbódék közt,a kezében könyvek voltak, és azt mondta a társnőjének, hogymeg kell irnia a családregényét, és az még legalább 6 év....

A halálhire olvastán, egyből ez a futó jelenet jutott eszembe, és azóta se tudok szabadulni tőle, belém csimpaszkodott... szorít, nem enged....

Azóta csak egy év telt el.,igy hiányzik a 6-ból 5 , ami nem adatott meg neki, így valószonűleg nem irhatta meg a családregényét,. sajnos

Viszont, ahogy most olvasom a nekrológokban is, 15 évet adott az életéből másra. A miniszterelnök és környezete vagyongyarapodásának kutatására...(ebből lett két könyve is) Évtizedekkel ezelőtt láttam a tévében Karinthy egyfelvonásosában: A gellérthegyi álmokban. Törékeny, tiszta jelenségként. Aztán, évtizedekkel később párszor, a tévé politikai hirműsoraiban, mint legvakmerőbb, legelszántabb, mellébeszélést el nem tűrő kérdésfeltevőt...

Szinésznő volt, (oknyomozó) újságiró lett. (szerepet cserélt?) Nem tudom, és nem is szabadna ezt firtatnom, jó cserét csinált-e... Maga is nem olyan rég (már?)azt nyilatkozta , - olvasom, most - ,hogy ő tulajdonképpen lírai alkat... versekhez akar visszatérni , a gyerekei sorsa egyengetésére, nomeg a családregényére... mert elfogy az élet

Hát el is fogyott. Idő    előtt....

Nagyon sajnálom

2015. július 17., péntek

régi és új portréképek

régi és új portréképek

nem birja elviselni
fél napnál tovább
a friss portréképeit
ezért cserélgeti
oly gyakran
a facebookon
régiekre
nevetőkre
igaz
azokon
másokra néz
nem önmagára
torz szelfiken


ki kéne hajitani mind
letörölni
számitógépről
memoriakártyáról
kitörölni
memóriából
e savanyún szigorú
mai képeket


régi
papirfotók
az volt az igazi


meg hát az ifjúság
feketefehéren is
színes


de odalett


csak a fotókon
maradt meg


kinagyitva
homálybaveszőn

közelről is
távolodón ,

mint az álom

de ez érvényes

és hiteles

2015. július 15., szerda

KETTŐS ZÁRÓIMA

Uram, ki itt vagy bennem
Bocsásd meg mit ellened tettem
(tudom, nem mentesit
hogy mindezt
magam ellen is)


De úgy érzem
már mindent jóvá tettem
(még azt is
amit mások
követtek el
ellenünk)


2015. julius 15.



2015. július 14., kedd

fényképek hátoldala

igy, juliustájt, már igazán nincs sok kulturprogram,(számomra), a fővárosban se... a Fidelio műsorújság is elég hézagos. Könnyebb szivvel is utazom haza (nem maradok le semmiről - vélem), nyaralni meg igazán jobban lehet(ne) otthon, kisvárosi nyugalomban. (Ha ott meg egyre kevesebb is a "program".)...Felfedeztem egy olvasóklubi foglalkozást viszont, a Bálint házban, amin kapva-kaptam . még visszautazásom előtt.


Fenákel Judit könyvei volt a téma (valamikor olvastam is, kedveltem is. Meg hát félig-meddig ismerős környezet a Bálint ház. (A Spinoza terem, ahol én is olvastam fel a Lányok, anyákba irt történetemből), aminek a szerkesztője Pécsi Kata, az olvasóklub szervező-vezetője...a kapuban épp összetalálkoztunk, romlik a szemem, de már messziről sejthettem , mondtam, is neki, nem volt nehéz kitalálni, hogy ki ez az extravagáns hölgy, csakis ő lehetett, valóban. Aztán jött persze unokahugom is...és hát Fenákel Judit férje: Bárdos Pál maga is makói...eredetileg (irt is erről több könyvet...) Strasshoffban egyébként együtt voltunk kint tavaly (újra), emlitettem is neki, hogy idén nem mentünk - jól válaszolt: nem kell oda minden évbe elmenni. Hát igen, ne essünk túlzásokba, egyszer , kényszerből vittek... másodszorra önként mentünk, 70  év múlva... érjük be ennyivel.

itt most a könyvek kapcsán ugyanerről is van szó emlékekről, zsidóságról...




az emlékek közösöknek tűnnek, még akkor is, ha nem konkrétan azok, hiszen nagyjából közös sorsot éltünk meg, legalább is egy időben, ami viszont jócskán meghatározta a folytatást. ha az már különböző is lett

rengeteg a közös... a felismerés azt mondatja, hogy feltétlenül sokmindenben egy a sorsunk 

a kérdező partner kissé "kivülről" faggatja Fenákelt, (fiatalabb is, más közegből is jött)...
a 60-as évek izgatják, hogy lehetett akkor irni "szabadon", illetve mennyire szabadon...Annyira örültem, hogy őszintén és hősiesen bevallotta Fenákel az igazságnak megfelelően, hogy nem kellett annyira cenzurától tartani (mint mondom én, manapság feltételezik) - nem kellett politikai okokból kihagynia semmit ,.(most jut eszembe, hogy  eleve nem is juthatott eszébe tán, hogy olyat irjon, amit később ki kellett volna hagyni...mert működhetett egyfajta belső cenzura is, az elvárásoknak megfelelően?)

ami a holokausztot illeti, 89-ig nemigen lehetett beszélni róla, meg zsidó élettörténetekről...merül föl (de hát Kertész már előbb megirta a sorstalanságát

s Fenákel szerint is, a 70-es évek közepén többen irtak a holokausztról (Kertészen kivül, Keszi Imre (Elizium - film is), Bárdos Pál, Mezei András, pl) Csak nemigen volt publicitása. Vagy gondolhatunk a korai Szabó filmekre (Apa)

Fenákel két művéről beszélnek, sajnos ezeket nem olvastam, de beszédes a cimük is: A Vetkőztető, és A fénykép hátoldala...

felveti egy olvasóklubtárs, hogy ezekben a (zsidó)történetekben mindenki szomorú.illetve senki se boldog.(pedig a 70-es években szerinte sok öröm is volt.Hm. Miért is boldogtalanok? Én értem. Fel is merül. A vidéki zsidóságnak nem volt sok oka a boldogsághoz. (Az irónő is vidékről jött, vidéki zsidókat , embereket ábrázolt)A vidéki zsidóságból családokat pusztitottak ki..a veszteségben éltek. Anyák férjek nélkül maradtak (Anyák, akik mint az irónő anyja is, akkor se tudták elképzelni hogy férj nélkül élni tudnak, egyedül megállni a lábukon, mikor már rég álltak....A férfiak hiánya miatt, a vallás tartása is csorbult vagy eltűnt.

a családok a fényképeken maradtak teljesek, de a fénykép hátoldala hiányos vagy üres maradt - ezt irta meg, pótolta mintegy Fenákel....a könyvben. A cimet egyébkent a tördelő szerkesztője adta.,metaforikusan, u.i a megmentett történetek vannak a hátoldalon.

hogy mennyire képzeltek s mennyire valódiak , az alakok is, meg a történetek (ez az én kérdésem is lehetne)... erre érdekes a válasz : egymásbakeveredik....fikció és valóság, mára már különösképp.de sok zsidó történet és ember, és tapasztalat, emlék, élmény summázata amit megirt.

ilyen mondattöredékek a gyerekkori emlékezetből (békés egymás mellett élés után) : "Ne jöjjenek többet. Zsidónak nem adunk tejet." 

Meg az is nagyon megérintett, h amikor visszajöttek... (nem tudta azt mondani, hogy haza-) .....

apja nem is térhetett vissza.  éhen halt a munkaszolgálatban..... anyja helyt állt, egyedül 

(és itt  bennem megjelentek a saját emlékeim ......fényképeim...  üres hátoldalakkal... irni kell rájuk.)



egy (töredék)kiállitás, elgondolkodtató képei

a Néprajzi Múzeum impozáns épületét már többször megcsodáltam, kivülről, de  most bent néztem meg egy kiállitást, amiről szinte véletlen lett tudomásom, bár nem egészen új... Kő kövön a cime (hááát a folytatás nem kellemes:nem marad(t).) ...a vidéki zsidóság (egyes települések szerint (Pápa, Gyöngyös)- tehát töredékesen) a téma, és valóban néprajzi , kulturális szempontból.... és persze a múlt, egy nagyban vagy itt teljesen?!)letűnt kultúra megidézése ez, bár az utolsó és érdekes teremben mai diákok vallanak szavakkal, filmekben és tárgyi emlékekben a zsidóság(uk)ról...

tehát akkor remélhetően, mégse a múlt van csak itt (bár ők fővárosiak, a Javne iskola tanulói...) é n - még -élő vidéki ("töredék")zsidó mivoltomban bóklászok itt, sok ismerős de némi számomra új ismerettel is találkozva, rá-rácsodálkozva...



még akkor is, ha a szombati asztalnál, amit digitálisan szerkesztettek meg, felső vetités nem indul be rendesen, még ha körbe is üljük



(de sebaj, előtte való nap igazi szombati kiddus asztal mellett ülhettem  éppen:), s ez az "igazi"... mégiscsak élnek a hagyományok! (igaz ez se vidéken volt....)

   

2015. július 13., hétfő

kiddusvendég

igazán meg vagyok hatódva. (s már harmadszorra jártam igy, hogy egész váratlanul és egész kedvesen és természetesen meghivtak vacsorára, egy hitközségben, ahova véletlen betévedtem

péntek esti imára mentem, gyertyagyújtásra, az  óbudai zsinagógába, amit már sokszor megcsodáltam kivülről. Annyira "klasszikus" és fenséges épület... Sajnos elkéstem, mert már a vége felé járt az istentisztelet... mindjárt vége,... érdeklődőm is  egy decens, msolygóarcú hölgytől, de kiderül, ő is csak idepottyanhatott, sőt magyarul nem is beszél, viszont már előttem is terem egy 
kedves fürge hölgy, aki mondja is a nevem, hogy ugye én vagyok az. Igen,de hát honnan tudhatja, én nem ismerem őt (se)....kiderül, hogy szokta olvasni az irásaim a fb-on! nahááát...
mondom hogy jártam, hogy elkéstem, erre invitál, hogy de feltétlenül jöjjek fel a kiddusra (vele)... annyira természetesem és kedvesen hiv és nyilvánvalósággal, hogy még csak szabadkozni se nagyon tudok, persze akkor még nem tudom, h nem csak a bor és kalács lesz itt kiddusként, hanem bőséges, többfogású vacsora---az amerikai hölgy is egy (kerek)asztalnál ül velünk. Van itt jópár ilyen teritett asztal  és még üres székek is maradnak... úgy mosunk kezet szertartásosan, a csapnál, de a kétfülú bögrével,mint anno a zsidó mizrahiban  ...

a rabbi brohét (áldást) mond- addig nem beszélünk, és vacsora közben a fia , a hetiszakaszt, arról beszél épp - a vörös tehén kapcsán (mert ugye pl a tiszteld apád, anyád parancsát egyszerű belátni...)-, hogy Isten parancsainak még akkor is engedelmeskedni kell, ha nem értjük...

sokmindenről beszélünk az asztalnál, angolul is az amerikai hölgy miatt - főleg a különböző zsidó irányzatokról és azok amerikai-magyar megfelelőiről, Igazán nem probléma, hogy itt most egy ortodox (haszid)közösségben vagyunk (a falon a lubavecsi rabbi jólismert portréja - otthon a könyve!) nyugodtan bevallhatom, hogy én "csak" neológ vagyok ... (bár amerikaiul épphogy "konzervativ"...mármint a reformzsidóhoz képest - minden relativ)...de az biztos, hogy örülök, hogy hosszú ujju a blúz rajtam, és hagyom,  hogy rám szóljanak:  ugyan tegyem el a mobilom...(aztán mikor megszólal, lányom hiv, kiszaladok vele a lépcsőházba, ... és le a már üres zsinagógába, h megnézhessem a templom belsejét, most már ne csak függöny mögül, mint szertartás alatt,(nőknek ott a helye)- sőt, hogy stikában csinálhassak pár fotót is...

remélem nem baj... de azt hiszem ezt se lett volna szabad...

(ne keressük értelmét... bár biztos van)

nekem jó érzés most is ránézni ezekre a fotókra, idevarázsolni a templomot (ami mint kiderült, csak bérlemény az államtól (tévéraktár volt - node előtte csak a zsidóké lehetett valamikor!...)de inkább bérlik, hogy folyamatosan rendbe tudják/tudták hozni,  részben már, hiszen nem a tulajdonlás a fontos, hanem a használat...


azt hiszem, eljövök máskor is... "használni" ...







2015. július 11., szombat

"európai"k


június 21-én a Szabadságtérre megyek....Hogy elénekeljek  4 európai himnuszt....ÉS  Fischer Ádám instruál, majd vezényel bennünket, civileket. (fura arra gondolni,hogy tegnap még a Müpában hivatásos zenészeknek, Wagner Bolygó hollandiját)....a 4 európai himnusz szövegét kiirtam a fb-ról még otthon (a Marseillest francuául is, az Örömódát németül, nomeg a szlovák himnuszt... a nagy békesség és testvériség jegyében. de osztogatják itt is a kinyomtatott szövegeket... mosolyogva

A hangnem nem lett eltalálva számomra, csúszkálok,(oktávokat - van ebben valami jelképes is) -de nem ez a lényeg, hanem a TESTVÉRISÉG. az európaiság, a szabadság gondolat, ennek jegyében énekelünk, s vagyunk itt, lám mögöttem épp egy szép, sötétebb bőrű , tündéri kisfiú is épp:




















de újabban, megint falakat és keritéseket épitünk

és újra uszulnak ránk az ordas eszmék

a felemelő esemény után odajön hozzá az unokanővérem (eddig szembe láttam, énekelni ), mindig összefutunk ebben a nagyvárosban megbeszélés nélkül is,Úgy látszik, egy helyekre járunk...

még nézelődök kicsit , a Szabadság téren, szabadnak érezve-képzelve magam. A körülöttem levő emberek közt nem is olyan nehéz... itt senki se tűnik a másik ellenségének, senki se néz rossz szemmel és kirekesztőn rá... Örüljünk hát, ne csak az Örömódát énekelve...



de remélve, hogy egyszeer tényleg "testvér lészen minden ember"...

2015. július 9., csütörtök

diadal



                                                                             Mert megölhették hitvàny zsoldosok
                                                                             és megszünhetett dobogni szive
                                                                             Harmadnapra legyőzte a halàlt
                                                                             Et resurrexit tercia die"
                                                                                                          (Pilinszky   Jànos)


El hiàba égettétek
nem tűnt el nyomtalan
Itt vagyok én
Akkori csecsemő
Màra vén
S nézzétek csak
Az unokàm
Milyen vidàm
Hogy kacag
Feltörő füstökön àt
Dédapja megújuló
Arcvonàsaival
Diadalàn



2015. július 8., szerda

már mindent megbeszéltünk?

Csöngött a telefon.
Azt hittem még álmomban hívtak.
Anyám vagy régi szerelmem.
Kik egymás mellett ültek egy asztalnál
békésen beszélgetve


De nem ők, s nem álmomban.
Hanem lányom, a valóságban.
Ő ébresztett.
(különben is álmomban
nem is hallhattam volna a csöngést
hiszen ott nem volt nálam
semmilyen telefon
mobil még akkor
nem is létezett
de hát az álomban nincs idő
csak örökkévalóság
s így halottaim is léteztek)


De minden álomnál több a valóság”
Mondtam is lányomnak
majd szeretnék beszélni vele
mielőtt elutaznak nyaralni
s én is elutazom „haza”…
de szerinte
mi már mindent megbeszéltünk
(pedig én a távolibb jövőre gondoltam
amiben már nem leszek
s ki tudja távoli-e…)
Ő sajnálta
hogy felköltött
s az álmom végét
így nem tudhattam meg.
Mindenesetre valóban
szívesen leültem volna
ahhoz az álomasztalhoz
ahol vártak rám,
anyám
s régi szerelmem
ki előbb keresett
de én nem voltam
még felkészülve rá,
s kinek arca
anyám mellett
mintha apáméra
kezdett volna
hasonlitani -
még szemüvege is lett


igen,
jó lett volna
beszélgetni velük
hiszen
annyi mindent
nem beszéltünk meg
míg lehetett volna


Lányomnak hiába
mondtam, hogy...
de félbeszakitotta
ezzel mondatom:
már mindent megbeszéltünk”


Pedig nem!
Soha semmit se beszélünk
meg igazán.
Ostobaságokat fecserészünk
és nem egymás igazát.


Mert azt hisszük
ráérünk
vagy inkább azt
hogy már
nincs is mit
megbeszélni
mert már mindent
megbeszéltünk


ostobaság!


Mindig elmaradnak
megbeszéletlenül
a legfontosabb mondatok


és mindig későn
ébredünk rá


Mégha végig is
álmodjuk
álmaink.







2015. július 7., kedd

Mai Manó régi és új vendégei

junius 20-án

múzeumok éjszakájára érek fel Pestre,nincs is programfüzetem, biztos ami biztos alapon választom a Mai Manót.... mert az jó ismerős, (családi legendáriumból is, a fotókat is kedvelem,,,a helyet is .... program elejére nem tudnék azért, sehova se odaérni----

itt is már zúdul ki a nép a diszes kapun, ahogy közeledek a Nagymező utvcán, attól tartok valami épp most ért véget, de nem..."idegenvezető" kint magyaráz nekik,,,(azaz már nekem is) az épület történetéről, s közben vetitenek a házfalra... Rengetegen vagyunk!

lépcsőkön le s föl, termeken ki és be, tömegesen, valaki el is ájul


én az előadás után visszamegyek a napfényműterembe, ahova, most tudtam meg, sose sütött be a nap, ezért mindig szórt fény volt (az a jó), leülök az ablak elé, szembe a bejárattal. Most tudatosul igazán bennem, hogy apámat kisfiúkorában idehozták, ezen az ajtón léphetett be, több mint 100 éve, amikor lefotózta Mai Manó, matrózruhájában, azzal a karikával , ami az elhangzott előadás szerint állandó kellék lehetett itt. (Manó szeretett gyerekfotókat késziteni)


Lefotózom az ablakból a kilátást, a szemközti operettszinházat, és az ablaküvegben, mellette türöződik az a bizonyos diszes ajtó is, amin beléphetett kisfiúapám több mint száz éve már,,,


meg próbálkozom önkioldóval, hogy én is benne legyek a jelenemmel az emlékidézésben....kései utód...de nem megy jól...

viszont felkeltem érdeklődését egy fotós fiatalembernek, aki érdeklődik, s én vissza kifaggatom, manapság milyn fgépet is érdemes venni, mert hogy ami a kezemben van, kezdi jócskán felmondani a szolgálatot...

attól függ mire kell, mondja, (hát bizony unokám fotózása a legfőbb számomra), figyeljek az objektiv zoom nagyságára, a pixelre, meg a rekeszre, márka nem számit- de hogy mennyivel tartósabbak és nem csak patinásabbak a régi fotók, azon elgondolkodunk...

és meg is nézem többszörösen is, nagy élvezettel az Andre Kertesz kiállitást, a spontaneitása mellett a maradandóságát...és most plusz örömként a róla készült fotókat ...a szemét, amivel olyan jó képeket csinált, mert hogy azt hiszem ott dől el  fotó sorsa... nem is a gép objetivén, hanem a fényképész szubjektiv szemén...mit is  vesz észre! (akár nagyvárosi erkélyről, akár régi faluja utjain.... (azt mondja egyébként, hogy ez utóbbi maradt a meghatározó....!)


2015. július 6., hétfő

újabb halálnem



ÚJABB HALÁLNEM


A szó is ölhet
Visszavonhatatlan.
Mint a puskalövedék
Mi szivedbe fúródott



sóhajok haikuja



Sóhajok haikuja


Istenem, az életem 
Mégse végtelen
Az életem, istenem



2015. július 4., szombat

nem panaszkodom

Felhős az ég
De ki-kisüt a Nap
 
Fàj a làbam
De jàrok
 
Zűrösek a kapcsolataim
De vannak
 
Öreg vagyok
De élek
 
Panaszkodnom
Vétek



2015. július 3., péntek

vonatból

Micsoda rétegzett tàj
Sokdimenziós képeskönyv
 
Minél messzebb a fàk
Annàl inkàbb àllnak
 
Minél közelebb
Annàl inkàbb levàlnak
 
És én?
Csak ülök
S megyek ki
Belőlük
 
De ami legmesszebb
Van bennem
Tőlem is
Az marad
Mozdulatlan
És örök