2014. augusztus 23., szombat

Aranka néni megkövetése

Nem tudott megöregedni
Nem tudta elviselni
hogy öreg lett
mondogatták a családban
Aranka néniről
mintegy magyarázatul
miért is dobhatta el
magától az életet
Pedig előtte
kapott egy
vészjósló leletet
Nem egyszerűen
élni nem akart
öregen
hanem csak
betegen nem
halál elől
halálba ment
mi várna rá
betegen
megijedhetett
Hiszen egyedül élt.
Mindig elegánsan
tetőtől talpig
ondolált-festett haján kalap
angol kosztűmben tipegett
magas sarkú cipőiben
kesztyűs kezét felfelé tartva
abban volt a Sportszelet
mit nekem vett
s hozott be a konziba
Szegeden
hova bejártam
hetente kétszer –
találkozás ürügyén
mert egyedül élt.
Özvegy tanitónéni
ki engem is mindig
oktatott és dirigált
és szidta jóanyám
hogy rosszul nevel
gyerek ne ülhessen
mindig a jobb helyen
moziban se sorszéleken
(de hát már akkor zavart
a klausztrofóbiám
és túlzott önérzetem)
És a konzi aulájában
a padon ülve
hegedű óra előtt
nem Aranka nénire és
sportszeletére vágytam
mindenekelőtt, hanem
a zenész fiúk társaságára
egy legyeskedett is körülöttem
egyet meg mindig én lestem
s Aranka néni elmaradt....
Egyszer, a Kárász utcán
még beszéltünk vele
pontosabban nem én
csak a nővére
pótnagyanyám, ki
keményen akart hugába
lelket önteni
szedje már össze magát
én meg ugráltam mellőle el
mert nem birtam
a nyavalygást sem....
Aztán jött a hir:
Aranka felakasztotta magát
Az ablakkilincsre
Nylonharisnyával
Mint már mondtam:
mindig adott az eleganciára
még halálában is.
Volt egy kis tásbérlője
a Kati
nagyon szerette
de a gyerekparalizis járvány
kiskorában elvitte
abban az évben
mikor a Balatonra anyám
épp e járvány miatt
nem engedett
(nem értettem ,
bőgtem is eleget)
Szeretném remélni
hogy odaát
a kis Kati
rátalált
mert nem lehet
élni de halni se
szeretetlen.
S szégyellem most magam
és annyira bánt, hogy
nem tudtam elnézni neki
se erős szigorát
se gyengeségeit.
Már tudom,
tényleg,
nem olyan könnyű
vénen
az élet
s nem olyan könnyű
megöregedni se
tán szépen nem is lehet...
szegény Aranka néni
bocsáss meg nekem....





lemerülőben




ilyen lehet,
mikor az akku
lemerül -


de nem lehet
újratölteni
nincs töltő
se konektor


s a hozott-
kapott
energiából
ennyire jutott


2014. augusztus 22., péntek

biztató bicajon


nem megállni
nem leülni
nem pihenni

mert akkor véged

csak tekerni
tekerni
tekerni

mig magadat

utól nem éred

miért a vers?

a vers  a néma elhallgatás
és a fojtott megszólalás 
közt íródik
valahol félúton

jó, ha a 
hallgatáshoz
közelebb

de nem birja ki
a teljes csöndet

hát ezért...



ki öreg

azt mondom, fáradtan,
öreg vagyok

erre ő
az ócska közhelyet:
"mindenki olyan öreg,
 amennyinek érzi magát"

na dehát épp ez az:
öregnek érzem magam.





2014. augusztus 18., hétfő

lányom újabb álma

lányom azt álmodta
hogy egy régi várkastélyban
akár a végtelen történetben
emlékek közt bolyongott

és szeretett volna kijutni
de én (mert én is ott voltam)
nem , mondván
megnézek még valamit...

ő viszont kiment,
és rémülten vette észre
hogy mögötte az ajtó
rámcsapódott
végérvényesen.

(de engem ez nem is zavart.

viszont az álom nagyon is.

pedig azóta is
abban a régi várkastélyban
matatok.)



2014. augusztus 16., szombat

Lányom álma...


Lányom meséli a
reggeli telefonba
hogy azt álmodta
szülővárosunk gimijében
kapott tanári állást
(álmában nem volt meg
a remek, fővárosija -
ami nem tanári)

Csak később ijedt meg
hogy netán ezután 
örökre itt marad...

Én még később
döbbentem rá:
az ő (rém)álma
az én életem.



2014. augusztus 15., péntek

szülővárosi idegenség


nem ismerek már senkit
nem ismer itt már senki
kiöregedtem a városból
hol születtem s éltem

mit keresek még itt?

a régit,
ami már nincs sehol
embereket
kik már nincsenek

feléjük megyek

Kifordulás

Elegem van ebből
az egész társadalomból!
Kifordulok belőle.
Végleg.
Remélem
nincs sok közöm hozzá.
De sajnálom
hogy nem volt több -
hogy meggátolhattam
volna amivé lett -
nélkülem.



elszemélytelenedő személyesség


lassanként elszemélytelenedem
miközben egyre személyesebb vagyok
abban az értelemben
hogy bárki tudok lenni
néha le is omlanak a határaim
s úgy érzem magam
mintha nemén lennék én
hanem bárki más, mondjuk
anyám, lányom, unokám
vagy akárki más könnyedén
érzem amit ők
s olyan nehezen
találok vissza
ömagamba
de mi is az az én


ideje lesz elbucsuzni tőle

végleg

2014. augusztus 12., kedd

felé

elvesztettem szineim
lassan belefakulok
a láthatatlanságba

már el is kezdtek
nem látni meg

akárcsak azt
a hatalmas
láthatatlant
aminek kezdek
porcikája lenni
beleolvadva
s eggyéválva
vele

ó boldog
minden


és semmi











2014. augusztus 5., kedd

kiszáradt kút

kiszáradt kút lettem
nehogy belenézz
mert beleszédülhetsz
s feneketlen mély!

régi családi csoportkép                                  

                                                                          "...ők én vagyok már"





középen ülnek a dédszülők
Löwinger Salamon és
Rosenfeld Jozefa
köröttük hét gyerekük
(két lány, öt fiú)
feleségekkel, férjekkel
előttük nyolc unoka

de anyám még meg se született
sőt, nagyapa még el se vette nagymamát
itt a képen első felesége, ki már beteg
lányuk , a későbbi féltestvér előttük áll

édesek a gyerekek
s milyen büszke tartásban ülnek
gazdag ruháikban szüleik
és milyen tekintélyes a nagyszűlőpár

milyen keveset tudok róluk!
Pedig anyám mesélt
a kedves Lori tantiról
kinél nyaralt Baján
fiuk zeneszerző lett talán...
nem figyeltem eléggé rá
s most már nincs kit faggassak,
itt még meg se születtek
nagyapa későbbi gyerekei,
összesen két fiú ,négy lány
és egy unokát se ért meg
az első akkor született, mikor
ő elment,
és neki már dédunokái vannak
valahol Göröghonban

de ilyen csoportképünk már sose lesz
szétszóródtak a Löwingerek
szerteszét a nagyvilágban
s ki tudja merre hova lettek
s hányan lettek oda...
csak én maradtam itt
őrizni képeik
s továbbadni majd unokámnak
ki majd annyit se tud róluk
mint én
pedig
az egyik fehérgalléros kisfiúra
hogy hasonlit...
s szépapja, a dédapám
benne is él, tovább...

Istennek hála


2014. augusztus 4., hétfő

légszomj



Éjjel nem kaptam elég levegőt
most nem tudom
álmomban-e vagy ébren

Mindenesetre

élek

2014. augusztus 3., vasárnap

mióta...

mióta jóban vagyok magammal
jóban vagyok a világgal
jóban az istennel

mióta jóban vagyok Istennel

kibékültem az Élettel

mert nincs különbség

mióta jóban vagyok magammal
jóban vagyok a világgal
jóban az istennel

mióta jóban vagyok Istennel

kibékültem az Élettel

mióta

mióta jóban vagyok magammal
jóban vagyok a világgal
jóban az istennel

mióta jóban vagyok Istennel

kibékültem az Élettel

2014. augusztus 2., szombat

álomból ébredve


Majd néha összejöhetünk, beszélgetni kicsit
mondta, és éreztem a meleg lehelletét
pedig már negyed százada nem él

amúgy sose voltam hozzá oly közel
hogy érezhettem volna...
mint most, álmomban


2014. augusztus 1., péntek

nagyapa ablaka

megvilágitja a nap                        
káprázik a táj
a bibliai Jerusalem!
itt van, nem messze

Látom. Láttam is már
kiskoromban, a
templomban...

Most valahonnan
előkerültek régi fotók
a régi zsinagógáról
Az ablaké is
rajta nagyapa neve
rég volt mikor
kibetűztem
a templom hátsó
sorából
visszanézve
meg az előcsarnok
emléktábláján az
alapitók közt is,
mellette
a másik, nagyobb táblán:
mártirok közt
apám ...

ezek a képek is itt,
meg a régi zsinagóga
épités közben 100 éve
kupola nélkül még
s kupola nélkül már
csak 51 évre rá.

Mert lerombolták...

Kik?!
kérdezte egy mai
nyiltarcú gyerek

A kérdést ne feledd!

Sőt, kérdezd meg azt is
nagyapád jerusalemi
ablaka hova lett?

a fotó fakó
eltűntek a szinek...

......

S hova lettek az
emberek
akik valaha megtöltötték
az ablakos falakat...
s imádkoztak a kupola
szent ege alatt...

hová lettek..

Senkit se támaszt fel
a puszta  emlékezet.