2016. április 30., szombat

régi és új ruhák


régi és új ruhák


sokáig nem volt újruhám
használtakat kaptam
csomagban innen-onnan
anyám alakitgatta, varrta


de mindig nett és csinos voltam
egyszer még elegáns tantónénim is
megkérdezte a szünetben
a sárga kardigánomra
hogy honnan kaptam
s viccesen hozzátette
ha kinövöm
adjam neki…

a nyugati ruhák
egyediek voltak
de én mindig
újra vágytam

és olyanra amit
mások is
hordanak


nem csoda
hogy jóval később
az első fizetésem
új ruhákra költöttem

persze

konfekcióra

PISTIKE és NYUNYI






PISTIKÉT
rajongásig szerettem
és ő is engem

a nagyanyja nevelte
a házban
mi nagyapáé volt
s hol nagynéném is lakott

iskola után
vigyáztam
Pistikére
pesztráltam
örömmel
minden 
mozdulatát
lesve és
élvezve

iskolába menet
meg reggeleken
integetett nekem
kézzel-lábbal
hadonászva
s kacarászva
a rácsos kiságyában
mit az ablakhoz húzatott
hogy jól lásson
a túloldalon
engem
s kikiabálta a nevem
selypesen
Nyunyi, nyunyi
hogy észrevegyem



persze hogy 
én is alig vártam
hogy lássam
így jól kezdődött
minden napom

ő volt a Napom

(rég örült nekem
valaki ennyire
mint valaha
a Pistike
talán mostanában
a Vince, akinek
Julimamája
vagyok


S már Pistike is
azaz Steven
(mert amerikába
kimentek)

azóta
nagypapal
lehet

s a Nyunyit
el is feldte
régen


csak én emlékezem
mindenkire 
s mindenfélére itt

mert a múltam
a jelenem
is 


s egyre hallom 
miket duruzsol
a fülembe




a másik iskola

a másik iskola

mikor átmentem
egy másik iskolába
hetedikben
(előtte még
belebetegedtem
igy késve kezdtem 
itt az évet)
amott piszkált az
igazgatónő
a zsidóságom
miatt
de a gyerekek nemigen
sőt olykor kedveltek
lányiskola voltunk,
ez meg koedukált,
s korábban
katolikus
s nem értettem hogy
miért
zsidóznak le folyton
különösen a fiúk
mért bántanak
semmiért
még vonalzóval is
megdobtak az elején
mikor hetesként
a táblát töröltem
sehogy se értettem
vajon mért kell ezt…
hiszen nem is
ismertek
akkor még…

aztán alábbhagyott
a gyűlölködés

már tudták ki vagyok
ki mindig jól felel
na egyszer töriből nem!
Második Józsefből
nem készültem fel
s Mária Terézia
hosszú
uralkodásáról
hablatyoltam
ehelyett
szégyenszemre
Manyi nénit is meglepve
de én voltam
némely tanár kedvence
méltatlanul is
furfangos osztálytársam
Török Pista rigmusa szerint
az aki
orosz órán a
könyvét a
padhoz vágja,
pedig ő az
orosztanár
legkedvesebb lányaI”)
de a szigorú matektanár
Nelli néni
ki naplót vágott kulcsaival
a padhoz
mert olyan rossz
hangos osztály volt
a miénk
de engem (Sárival)
év végén megdicsért
hogy mi legalább
dolgoztunk is..
szóval én voltam
a gondajuli
elég egyedi
ki pl Adyt szavalt
nekik, a ballagáson is
Emese néni szerint
gyönyörűen
és néptáncolt
meg énekelt

maradt
mi volt
de lett

már nem 
csak egy

zsidó

mások szemében
sem


                  (emlékcserepek)

ápr 27


2016. április 29., péntek

magatartás

ja, a magatartásjegyem
se volt a legjobb
olykor
csak jó
s nem példás
fecsegtem sokat órán
nem bírtam
a vasfegyelmet
és be kell valljam
unatkoztam
rengeteget
olyankor az ablakon
bámultam ki
vagy olvastam
a pad alatt
néha meg ettem is
nem várva meg
a csengetést ki

az iskola rabul ejtett
de szó szerint is
fél gyerekéletem
ott telt el
(aztán a felnőtt is)
zord falak közt
kivéve a
nyarakat
de akkor
tényleg
kitomboltam
magamat
a szabad ég alatt
ahogy csak lehetett

ha nem jött közbe
semmi se

de az minálunk
gyakran megesett



ápr 27

anomáliák

az muris volt
mikor kiállitották
a rajzaim
a városi galériában
mit a gépgyárban
világlátott szegedi
festőművész
szakkörvezetőm
irányitása mellett
alkottam
ki bizott bennem
és sokra tartott
fölöttébb 
tehetségesnek

mert ugyanekkor
a csupaötösöm mellé
csak négyest kaptam
rajzból az iskolámban
mit később, nem ezért
de el is hagytam

ez a négyes
egyetlen kivétel maradt
iskolai pályafutásom alatt
de legalább hitelesitette
az ötöseim
mind

miknek persze
ma már
semmi jelentősége
nincs

ahogy az egykor
kiállitott
rajzaimnak se

de annak hogy
a rajztanárom
felült egy rágalomnak
hogy a gyufáskatulyákat
vonalzóval rajzoltam
s nem szabadkézzel
már van

mert később
meg is vádolt
még mással is
meggondolatlan
s kajánul

de már
tán
ez se számít

csak az átlósan ferde
és lendületes bevésése
az emlékkönyvembe
néha rámkiált ridegen
miszerint

az élet célja
az önkifejlődés

mi lenne más és

néha azon
töröm a fejem
vajon kifejlődtem-e
azóta már
teljesen
(szerinte)


a strand


anyuuuuuuuuuuuuu
menjünk már a strandra
óbégattam az udvaron
a tűző napon
nyarakon át


wittenberg bácsi
fogta a fejét
meg be a fülét
a szomszédban odaát
az asztalos műhelyében
hova mentem
ha anyu valahol járt

néha még vissza is kiabált
a bácsi csúfolódva
anyuuuuuuuu anyuuuuuuuuu
mikor hagyja már abba
ez a lány….

Anyu közben fent a lakásban
tett-vett, rendet csinált
mindig úgy ment el otthonról
mint aki királyi vendéget vár
látogatóba visszafelé
Bárkivel jöhetünk haza
mondta mindig
s rendnek kell lenni
miattunk is.

Ez persze időbe telt
meg az étel bepakolása
főtt kukorica konyharuhába
meg egyebek

azért leértünk délutánra
a Maros partjára
s igy Wittenberg bácsi is
szieztázhatott még eleget

kint meg én serénykedtem
úsztam, tornáztam
olyan bátor voltam
a korláton
nem is kapaszkodtam
úgy mentem végig
nem is mit egy gyerek
hanem mint egy rutinos
kötéltácos
bravúroskodtam
s dacoltam a vizárral is

önfeledt és boldog
voltam én

már túl és még innen
életem nagy örvényein

hányódó életfolyóm
gyerekszigetén    

            (emlékcserepek)


ápr 27


a fal füle és a forgó kocka

a falnak is füle van
mondta sokszor anyám
meg hogy túl nagy a szám
s ennek jó vége nem lehet


apám is egyszer
még 942ben
elszólta magát

fordul még a kocka
mondta

s fel is jelentették
nyomban

mikor megszülettem
épp börtönben volt fogva
emiatt

aztán meg
munkaszolgálatban

ott már nemcsak a szája
a származása
miatt

ezért duplán
jobb lett volna
hallgatnia

később az a kocka
meg is fordult
valóba'
de ő már
nem érhette meg

s a kocka
azóta is
forog
össze-vissza
hol erre
hol arra
jobbra és balra

én meg nem fogom be
a szám sose

de valami csoda folytán
mégis még létezem

valamennyire



ápr 28

2016. április 28., csütörtök

palacsinták és pillangók


Biró néni jól főzött
és szerette az unokáit
elvesztett lánya gyermekeit
tán egy kicsit engem
szomszédbeli
játszótársukat is
ki magam is félárva
csak apátlan
leányka

kit anyukája arra nevelt
ne fogadjon el ételt
idegen helyen
ne egyen máshol
csak otthon

de olyan finoman
készült
az a palacsinta
biró néni keze alatt
a kisüstben kavarva

hogy fogva tartott
a szagával
meg mondott közben
olyanokat
a drága
például hogy
meg vagyunk szállva

ez izgalmas volt
hogyhogy?
kérdeztem
hát pillangókkal
mondta
s közben
furcsán félrenézett


ugyhogy hazaszaladtam
kérlelni anyut
maradhassak
birónéninél
még egy kicsit
palacsintaevésre is
(a pillangókról hallgattam)
persze beleegyezett
de hát birónéni
nem is volt „idegen”


a házuk nekik is
szűkebb lett idővel
mert elvették
a negyedét
meg azt hiszem
a földjüket is
(azt tőlünk
csak azért nem
mert olyanunk
nem volt sosem)

de biró néni
nem panaszkodott
csak néha
többet mondott
a kelleténél
előttünk
gyerekek előtt
(nála sose volt
nicht for dem kind
mint otthon
s a rokonainknál
bosszantásomra
unos-untalan)
biró néni
ha kicsúszott valami
gyereknek nem való
a száján
mindig
kivágta magát
helyesbitett
bár sejtettem
hogy a keresetlen
még javitatlan
első szava
volt a fontosabb
s igazi
mondandója

s remek ételeket adott
szívesen
s én a rosszevő
nála mindet
megettem

később
még a büdös
bévitamínjaimat is
nála nyeltem le
biztosamibiztos
alapon
anyu odaadta neki

anyámnak
nem mindig
fogadtam szót
ugyanis

de igen… neki

drága birónéni….

ha elfelejtettem volna
annakidején:

köszönet a
palacsintákért

s a pillangókért is…


    (emlékcserepek)