nem
voltam
irigy
gyerek
de
azt hiszem
olyasmi
lehettem
mikor
láttam
egy
másik gyereket
középen
menve
két
oldalán szüleivel
kezüket
fogva
őt
mintha
irigyeltem
volna
hogy
van neki
anyja
és
apja
nem
úgy
mint
nekem
az
én egyik kezem
mindig
szabadon
lógott
mellettem
s
egész életembe'
így
is maradt
mindig
apámat
kerestem
vele
s
hasztalan
--------
ha
belegondolok jobban
nem
is irigy voltam én
nem
más apját hiányoltam
hanem
csakis az enyém
kit
sose ismerhettem
de
ne kérdezd, miért…
"...az én egyik kezem
VálaszTörlésmindig szabadon
lógott mellettem..."
Megkapó kép!
bevallom : engem is meglepett (és utólag el is gondolkodtatott)
VálaszTörlés(sokmindenre irás közben jövők rá. ezért is csinálom...és hálás vagyok érte)
ha mégis kérdeznéd:
VálaszTörlésAPAIDÉZÉS
Apámat, kit nem ismertem-
mindenütt csak őt kerestem
kerestem őt földön égen
fűben fában fellegekben
regényekben levelekben
legendákban riportokban
apaszívű mosolyokban
sivár télben virágzásban
sikolyokban suttogásban
sötétségben sápadt fényben
tanulmányok erdejében
s nem találtam földön égen…
Mindenütt csak egy halott-
De ott van ő hol én vagyok.
S most hogy lassan utolérem
S mivel én őt túl is éltem
S így én lennék tán korosabb
Apám! Ideje, hogy megszólítsalak,
hogy végre beszéljek tevéled:
Mért nem volt drágább a te drága élted?
Mindig hiányoztál, s hányszor csalt tőrbe a hiányod
Mire jutottam nélküled – látod már ugye látod?!
Kiraboltak. Kiraboltál! – bánod már ugye bánod.
Mért nem szöktél meg, mért nem voltál bátor?
Neked élni kellett volna, élni, mindenáron!
Te szelíd voltál. Mért hagytad hogy győzzenek a vadak?
Mért hogy a törpék letiporjanak
Téged, ki szellemével mindenhonnan kiviláglott…
Jaj apám, kereslek, s csak szavakat találok!
Jaj apácskám, mit is mondjak…
Legutóbb, legutoljára a karjaidban
csak gügyögni tudtam
kezem arcodon játszott
s te -mesélik- megcsodáltad
bennem az embert, azt a kis jószágot:
„milyen parány, s mily tökéletes”
Mért hagytad, hogy letarolják emberségedet?
Mért hagytad, hogy megalázzák benned a csodát?!
Mért nem fordultál ellenük legalább!
Ha többen voltak, s ha erősebbek is -
Mért nem próbáltad meg a lehetetlent is…
Vagy összetört szemüveged a bánya kemény kövén
s nem láthattad körülötted mint pusztul a fény
hogy torzul el a világ?!
Mért nem szóltál őreidre legalább? !
Hogy térjenek észre, „emberek” vagyunk
Kis és nagy csodák!
Nem tudtad, hogy valahol
lágerok, országok mélyén
vár rád a lányod
kinek keze arcodon játszott…
Olyan kicsi voltam - olyan szótalan,
nem kiálthattam át országokat:
APA! MEG NE HALJ!
NE HAGYD MEGÖLNI MAGAD!
S hagytad.
Vagy ellenálltál? Persze, hasztalan.
Rád zúdult a Semmi - nem tudni hol.
Az a „tarkólövés” – a költő előtti –
tán épp a tiéd volt…
Jaj apuka, jaj apukám!
Meggyilkolt szavaktól vérzik a szám.
Nem volt nekem ÉDESAPÁM.
*
Mit vétettem, s ő mit vétett? !
Épp azt sírtam ki, hogy ÉLET
S köröttem dúlt a HALÁL.
Mért nem mondott senki ÁLLJ - t? !
Éppen hogy csak élni kezdtem,
halni vitték, kiből lettem
Most nem tudom ki vagyok
mert nem tudom ő ki volt
s azt se, vagyok-e igazán
félig én is vele égtem
ezerkilencszáznegyvennégyben
nem sokkal születésem után 1977.május 16
Igen, nagyon szép, mélyből feltörő kiáltás! Olvastam több megemlékezésedet is édesapádról s a hiányáról.
VálaszTörlésMagam is, az öregség küszöbén, egyre többször gondolok az enyéimre, mit örököltem tőlük, a kettő keveredéséből, és amíg téged olvaslak, elképzelem egy kicsit (már amennyire lehetséges), hogy mi lenne ez a számvetés az egyik nélkül... Fájdalmas és betölthetetlen űr...
...azért vannak adalékaim,... meg én egy kicsit forditva is magamból következtettem vissza rá. majd a lányomból, most meg az unokámból... bennünk van....
VálaszTörlés