SÓFÁRFÚJÁS NAPJA 2008

 

"sófárfújás napja"... volt ma. így is nevezik az újévi ünnepet, (vagy a "kürtharsogás napjának") mert ilyenkor (mindkét nap) megfújják a sófárt (kosszarvból készült kürt).  ez a fénypontja tulajdonképpen az ünnepnek.

és mindenképp meg kellene oldani, hogy hallhassuk. mivel ma sem tudtunk templomba menni, most is) elmaradt. mint már annyiszor. persze, ha lenne itt, a városban, (még) Makón is, működő zsinagóga, nem lenne ez a helyzet... emlékszem is még gyerekkoromból kántorunk sófárfúvásaira, hogy milyen misztikusan megrázó és egyben felemelő, ünnepi érzés volt hallani a különös, zenei hangot..., aminek több jelentése is van, de mindenképp valami különleges... és transzcendens, felfelé mutató (és egyben befelé)

aztán eszembejutott, hogy az ATV-n a napokban, a reggeli műsorban, megszólaltattak a közelgő zsidó újévről egy rabbit (Köves Slomót), aki bevitt egy sófárt is a stúdióba, amit a beszélgetés végén -a végig kedvesen érdeklődő műsorvezető kérésére - készségesen és szépen meg is szólaltatott...

így aztán, - a technika csodája révén - mégis csak hallgathattam ma is sófárfújást...

aliz2. :: 2008. szept. 30. 23:57 :: 1 komment 
Kategóriák: , ünnep :: Címkék: , ünnep

A SZEMÉLYESSÉGRŐL SZEMÉLYESEN 2007

 2007. szeptember 30

Megígértem lányomnak, hogy -hát persze, hogy- használhatja a számítógépet rengeteg hétvégi tennivalói intézésére (cikkek, gyakorló tanítás óravázlatai, demonstrátori egyetemi óráira készülés) - nyugodtan hagyja csak a koliban a laptopját, ne kelljen hurcolászni, így is jó sok cuccal jár oda-vissza... Úgyhogy most hirtelen írok ide valamit, amíg még neki nem kell a gép. Róla sokat tudnék...! De amikor megjegyzi, hogy túl személyesek a blogbejegyzéseim, gondolom, ez a rá vonatkozó (elszórt?) bejegyzésekre fokozottan vonatkozik; bár mikor itthon van , néha meg is kérdezem tőle, hogy mehet-e, nem zavarja-e, de olyankor sose vétóz, mert liberálisan gondolkodik (a szó klasszikus értelmében!), meg "demokrata" meg megengedő, de aztán, utólag kiderül, hogy mégis... azaz mégse kéne olyan "személyesnek " lennem...

dehát miféle műfaj ez a blog? nem tudományos! azaz objektív

egyébként azt hiszem, egész életemben baj volt a szubjektivitásommal, valószínű túltengett és le is húzott. Még a szakdolgozati témámul is hasonló témát választottam, csak Kosztolányiban vizsgálandó: A lírikus Kosztolányi és a valóság összefüggésében... És elvileg nyilvánvaló is , hogy az én túllépése mindig is cél lehet, kell hogy az legyen,de persze megőrizve túllépve...

azt hiszem, minden ott dől el, hogy milyen tartalmakat és milyen minőségben tud megjeleníteni ez a"szubjektum", ha gazdag ha tartalmas - akkor nem lehet zavaró a szubjektivitás, a "személyesség" se, mert akkor viszont eleve túl is lép, túl is mutat önmagán...

egész életemben próbálkoztam minél többet magamba építeni, minél gazdagabbá tenni- s belül - magamat

szomorú, ha ennek a lenyomata puszta érdektelen "személyesség"nek azaz túl könnyűnek találtatik...

aliz2. :: 2007. szept. 30. 11:47 :: még nincsenek kommentek :: Címkék: blog, blogiras, lanyom

AZ ÉN NYARAM 2007

 

Valami zűr lehet a freeblog un. "statgépjével", mert nem csinál statisztikát, illetve 0 - szerinte - már 2 napja - olvasóim száma. Most olvastam egy blogot, amiben panaszolja az illető ugyanezt, meg azt is, hogy bár tud róla, hogy kommentelték, 2-en is, az se érkezett meg. Sőt, mi több, én is kommentáltam neki, s láthattam, az se továbbítódott. Persze nem itt kéne panaszkodnunk, mert az illetékesek bizonyára nem olvassák a bejegyzéseinket... Legutóbb (26-án) még 43-an olvastak, legalábbis az akkor még működő statisztika szerint, kommentelés veszélye viszont nem igen fenyeget(ett) eddig se...Pedig, mondjuk, azért jól esett volna, ha amíg nyavalyogtam itt, legalább valaki annyit írt volna, egyszer, hogy : jobbulást.

Dehát tulajdonképpen naplót írok. Magamnak. Ahhoz nem kell se olvasottság(i statiszika), se kommentelés, beszélgetés...

Néha beszélgetek azért - magammal, a régebbi énemmel, a feltörő emlékekben.

Ma pl. kivételesen jó idő volt, menetközben vettem le magamról a biciklin egy kardigánt és egy kiskabátot. Olyan erősen tűzött a nap, a Spar bicikliparkolójában, mintha nyár lenne. Vénasszonyok nyara (vagy szebben "indian summer" azaz indián nyár) Tulajdonképpen a magyar elnevezés, ha nem is szép , de kifejező: vénasszonyoknak való ez a nyár, kései, őszi, ajándék, utána már ősz, sőt, lehet , hogy rögtön, átmenet nélkül a tél jön.- gondoltam. Aztán egyből eszembejutott, hogy még nem "vénasszony"koromban, hanem nagyon is fiatalon (is) mennyire szerettem a "vénasszonyok nyarát". (Bár az igazit is, csakhogy) mikor elkezdődött szeptemberben a tanítás, alig vártam, hogy lebiciklizhessek délután a Marospartra, kihasználni még a szép időt, minden szabadon maradt óráját, amig csak lehet. A meredek parton a folyó fölött ültem, egy gumimatracon - amit néha egy tanítványom segített szállítani. De általában magam voltam (majdnem üres volt már ilyenkor a strand, úszni már nem is volt tanácsos) Élveztem tulajdonképpen a magányt is, a szeliden simogató meleg áramlatokat, a vízszagot, a napnyugta színpompáját. Kitörően vidám azért nem voltam. De elkeseredett sem. Arra nem emlékszem, gondoltam-e, s hogyan a jövőre, amikor már majd "jogszerűen", a sajátomként élvezhetem, élvezhetném az én nyaramat... Azért, mintha akkor, sokkal inkább élveztem volna. Legalábbis innen visszanézve. Végül is, eleve más a későnyárérzet egy szeretett folyó partján, mint egy áruház biciklitárolójában... fiatalon, vagy vénen.

aliz2. :: 2007. szept. 29. 19:58 :: 2 komment :: Címkék: blog, egeszseg, elet, elmelkedes, emlek, epizod, idojaras

SZEPTEMBER VÉGÉN - EGY ŐSZI FA LÁTTÁN 2013

 

SZEPTEMBER VÉGÉN – EGY ŐSZI FA LÁTTÁN

 A távolsági busz egy országút menti megállóhoz közelìt. Jól meg tudom ìgy nèzni az árnyékban is szépségével szembetűnő, aranyosan sárguló lombozatú fát. Ösztönösen venném elő a fényképezőgèpem, megörökíteni, de mar robogunk is tovább. Nem baj! Látok a szemem szubjektív lencséjével, és iszom magamba a természet - elmúlásában is szépséges pompáját.

"Milyen szèp a vilàg!" jut eszembe a dal. (What a wonderfool world) És az is, hogy ez is egy jó szàm lenne majd a temetésemre.

A multkoriban Leonard Cohen Hallelujànak szántam ugyanezt a funkciót.

 És elgondolkodom. Mindkét dal az èletet, ha úgy tetszik Istent dicsőíti. S egyáltalàn nem szomorù gyászdal.

Talán az se véletlen, hogy a Kaddis (az elhúnytakért mondott ima) is voltaképpen Isten dicsőítése és  hálamondás.

Hogy is van ez?

A halálban is őt (a Teremtőt) és/vagy az életet (tulajdonképpen a kettő: ugyanaz) dicsérjük.

Mint Kosztolányi a Szeptemberi áhitatában ("csak az élet örök kincsébe hinni
s a semmiség előtt még újra lenni."...

"Mit akar tőlem ez a titkos élet?
Ki nyújtja itt e tiszta kegyeket?
Ki fényesít eget és hegyeket?...

Az Orion süvegje mért parázsló?
Miért hogy mindent lanyha pára mos?
Ki tette ezt? Ki volt ez a varázsló?
Miért csodálkozol, csodálatos?"

Vagy Petőfi a Szeptember végén c. versében - "Elhull a virág, eliramlik az élet...”

(amit épp Kosztolányi tartott a legszebb magyar költői verssornak)...

Milyen furcsa, most is szeptember vége van...

Ez a szeptemberi (múló) világ ilyen: még... és már...

elmúlás közeli és életet erősítő..

Mert van halál, attól, azért is becsesebb az élet...

és tulajdonképpen hálásak lehetünk. (egyébként a legtöbb zsidó ima is halél, (azaz hálaadás) Hálásak lehetünk, hogy élhet(t)ünk. Akárhogy is, akármeddig...

De amíg élünk, éjünk igazán!

Aztán köszönjük meg,  hogy élhettünk, egyáltalán... (Hiszen előfordulhatott volna, hogy meg se születünk, hogy kimaradunk a teremtésből, az élet csodájából. Pedig Milyen szép a világ! Halleluja.…

"...Istenem, istenem, istenem,
Könnyebb a lelkem, hogy most látván vallott,
Hogy te voltál élet, bú, csók, öröm
S hogy te leszel a halál, köszönöm. (Ady)

igen, még azt is...!

KÖNYV AZ ÁTALAKULÁS KORÁHOZ 2010

 

ez a könyv megint megszólított (olyannyira, hogy az előzőt félbe is hagytam miatta, ezt viszont végig kellett olvasnom, akár ráértem, akár nem (perszehogy nem, de az ember mindig arra ér rá vagy nem amire akar ill. nem akar)...

nos már maga a cimszó is.. (de ez messze vezetne , hogy az én életemben hogy akadtam rá erre a kulcsszóra, azaz a szó hogy akadt rám - anno 90-es évek - dehát a könyv is épp erről szól: az "átalakulás" -ról (megint egy fontos kulcsszó, amire/ami ugyancsak hasonló körülmények között anno...)

jók ezek a könyvek, mert eligazitanak, illetve megerősitenek a személyes tapasztalatokban és nagyobb egységbe rakva támpontot is nyújtanak illetve továbbhaladást is indithatnak a megrekedésekből (hiszen arról IS szólnak)..

minden fejezete külön érték, tele jó tanácsokkal is...

nem, is tudom mit ragadjak ki... inkább ajánlom azoknak , akik saját bőrükön érzik, az "átalakulást", és ...

de akik (még) nem, azoknak inkább nem, mert igaz hogy a legjobb nyelvlecke kimenni az adott országba, ahol az adott idegennyelvet anyanyelven beszélik körülöttünk, s akkor csak úgy ragad ránk is a gyakorlati nyelvtudás - de ha egyáltalán nem ismerjük az adott nyelvet, még elemi szinten sem, akkor hiába, mert nincs hova ragadjon... (akkor megmarad értetlen hangzavarnak, ami körülöttünk van, és csak bosszúsággal tölt el a saját nemértésünk...)

bár                          ez az új kor "az Intuició Kora" - előbb-utóbb mindenki közös földje kell hogy legyen... , ahol épp ez az egységélmény a lényeg..., annak megélése, hogy egymással összefüggő tudati lények vagyuk, "egymást kölcsönösen átfedő tudati mezők sorozatából állunk, melyek mindegyike  ugyanazon az alapfrekvencián - lelkünk frekvenciáján - rezeg" (persze ez már a végcél, elérni ezt a (közös) alapfrekvenciát - ami persze eleve adott, csak VISSZA kell térni hozzá... (olyan ez mint  a metanoia"? "tesuva" "megvilágosodás"? stb... csak az elnevezések mások, a lényeg ugyanaz) Az aranyszabály benne pedig az (ami pl. a zsidó vallásnak is alapja - egy chaszid llegenda szerint is) , hogy ne tedd másnak, amit magadnak nem kivánsz, illetve pozitív megfogalmazásban: úgy bánjunk mi is a többi emberrel, ahogy szeretnénk, hogy velünk bánjanak.

Nyiltszivűnek és szivélyesnek lenni! (ez az "alaprezgéshez" is az út) empatikusnak és részvéttelinek! Hálásnak, szerettelinek. Olyan egyszerű. Az eszmény is ez az "egyszerű élet"...

(elmélet után jöhetne  már a gyakorlat!:)

aliz2. :: 2010. szept. 30. 23:08 :: még nincsenek kommentek :: Címkék: életmód, elmelkedes, kapcsolatok, konyv, pszichológia

külön(leg)ös képek

 hát, nem is tudom, miket gondoljak ezekről a képekről...nem tudom művészet-e, mindenesetre alkotójuk annak tarthatja, hiszen művész neve van: Mygan

(amúgy civilben (azaz nem) rendőrkapitány volt, méghozzá nagyon rendes, tisztességes, humanus...erről egyszer személyesen meggyőződhettem. "Művészkén" már mintha fennhéjázóbb lenne? - sajnos

a megnyitóra el se mertem menni,, pedig látom nagy felhajtás volt, beférni se nagyon fértem volna...

tegnap (ugyancsak elszalaszva egy eseményt , könyvbemutatót, a végére azért felrohabntam megvenni a könyvet Apakulcs - vőmnek azaz közvetve unokámnak... pedig igazén jó apa, de lehet még jobb a könyvvel? Légy kulcs- irta bele Süveges Gergő, kicsit sértően...) nos ha már ott, megnéztem még a falakon csüggő képeket, nem tudom a technikáját(azt hiszem fekete lapon fehér ceruza?( volt egy kettő, ami megragadott, de inkább zavartak a fényképszerű részletességek és a témák sekélyes hatásvadász jellege...

itt néhány megragadó:

Chopin

a panel  börtönében

magányos öreg

a mozgalmas megnyitó:

HOLNAP 5769 2008

 

ma van az 5769. év előestje a zsidó naptár szerint

mikor tavaly, a kollégiumban lányom kinyitotta a levelesládáját, az általam elküldött újévi képeslapot meglátta a szobatársa, s kérdezte, mi az, s mondta lányom: újévi jókívánság, mert holnap kezdődik az új év, felcsillant az arca: akkor vigadunk? - hát nem egészen - hervasztotta le lányom.... talán épp ellenkezelőleg... az újév előtti nap(ok), (sőt az utána következő 10 is) a magunkbaszállásé, önvizsgálaté, hogy tiszta lappal kezdhessük az új évet. nem vígadunk, nem afféle szilveszterezés ez az este, ami szerintem is, tulajdonképpen csak azért van, hogy eltereljük a figyelmünket arról, amire nem akarunk gondolni...

a zsidó újév (Ros Hasono) az az ünnep, amikor még azok is elmennek többnyire a zsinagógába, akik nem vallásosak. fehér szinben úszik ilyenkor minden és nagyon ünnepélyes. és mindenkinek ünneplőbe van öltöztetve a szíve is

mindenki azt kívánja, a másikhoz fordulva, hogy legyünk beírva egy jó évre

(ez véglegesen - a vallási hagyomány szerint - 10 nap múlva dől el: "lesz bepecsételve" (a "félelmetes napok" elteltével - "hosszú napkor', ami a 25 órás bőjt miatt lett népszerű nevén: hosszú nap. (amúgy Jom Kippur)

mi most nem megyünk templomba, mert lányom hét végén, barátnője lagziján megfázott,

az ott készült képeket nézve nem csodálom.

délután még tanítania kellett, bármennyire is nehezére eshetett, utána jön haza , másfél napra. Majd igyekszem kikúrálni. (az előbb vettem teaforralót, az eltört helyett, majd mézet teszünk bele. az úgy is az új év édességéhez jelképes ételként hozzátartozik, almával.)

és majd magunkba mélyedünk

és "legyünk mindannyian beírva egy jó évre az Élet könyvébe!"

aliz2. :: 2008. szept. 29. 17:59 :: 6 komment :: Címkék: , lanyom, ünnep, zsinagoga

a valót irtam

 ó, az a szüntelen igazmondásom... mindig csak az igazat (amit annak vélsz legalább is) - azt írtam

tán ez gátolt meg abban, hogy (igazi) iró legyek

aki az igazat mondja nem csak a valódit, sőt néha tán annak ellenében is?)

én sose tudtam elszakadni a valóságtól, a való élettől, pontosan mindig azt akartam tükrözni, azaz csak leirni, tudósitani, beszámolni róla - nomeg hogy milyen nyomokat hagyott bennem...

épp elég izgalmas volt az számomra önmagában is, minek kicifrázni - gondoltam, azzal hitelteleniteném,,,

no nem baj, ilyennek is kell lenni... talán

nem adhattam mást, csak mi lényegem

s hazugság nélkül

FEKETE-FEHÉR 2012

 fekete-fehér magyar film, ("Zöldár"), régi, 65-beli, de még régebben játszódik, 50-es évek elején, svájci sapka, Sztálin kép, elvtársozás, egymás figyelése, kioktatása, mindenki szerepet játszik, vagy ha nem , annál rosszabb, nyomasztó, sivár, és mégis... a miénk... volt.

(s most mi van helyette? a másik véglet.)

ez a "beszélni szeretnék veled" - ismétlődő formulája, és az elmaradt őszinte beszélgetések, a megnemhallgatások

rácsos emeletes ágyak a kollégiumban

egyetemi előadások az auditórium maximumban, egymás fegyelmezésével

falu-város ellentét,

kiszakadás otthonról

osztálykülönbségek, ebből fakadó feszültségek

és elaludtam közben

megy(jön ) a vonat..

fütyül

és csöng a telefon, lányom hiv

ébresztő

de mire

-----

az egész múltunk olyan mint egy fekete-fehér film - mondtam is már rég lányomnak, aki elképzelni se tudja, milyen volt ez a kor, a mi korunk valójában... hát pont olyan... fekete-fehér...

(mint ezen a képen is, bár ez Collégium Artium... és fakultativ, kedd esténként... de ez is fekete-fehér - bár a horgolt mohair sapkám -emlékszem- sárga volt...)

(a jelenünk meg túl harsány szines és zajos, és gyors és kaotikus -

s túl sok benne a vágás)

AZ a profil

 nézem a zoomon a szukkotot (smini aceret)

igazán ..ez a tóra és a gyermekek ünnepe

örömünnep, az élet ünnepe,,,

körbe is sétálják a tórát vagy hétszer, mögötte, felsorokozva, a gyerekek kezében zászló,s ott van közöttük legelől az unokám...

a zoomon nézem őket (ott van anyja-lányom is, meg a másik nagyanya, meg persze apja, hiszen ő a rabbi - imasálban(végre)...)

kicsi a kép és homályosan is látom, fényképezek, villámgyorsan, de az exponálás lassúbb, azért jól látható, hogy unokám finom profilja kirajzolódik

bármi furcsa ezt a profilt már az eső ultrahang képén is láttam

és még furcsább, az , hogy az enyém...ez az én profilom (is)

legalább is arcomlásom előtt még az volt...

jól mondja vőm, a zsidó vallás lényege az élet, a generációkban továbbélő élet....

(sajnos az unokámra továbbra is vonatkozik anyai képtilalma, igy nem tudom igazolni a profilhasonlóságunkat:)

VISSZADÁTUMOZÁSOK 2013

 2013. szeptember 

1966 (s nem »65, 2013-ból)

Naplótöredékek 1966-ból:, amit kétszer is visszadátumoztam 65-re:

1965.6. január 6.

Tudtam, hogy el kellett téveszteni a dátumot .

Nem akartam ezt az új évet, de jött, hivatlanul is. Félek tőle, mint bármelyik évtől, eddig. Igaz is, eddig minden évet vártam, Tele voltam vágyakkal, amiket teljesithetőknek véltem a "következő" évben. Most már túl sok a restancia, úgyse férne be a keretbe nagyon rossz a számize. - Késő van mindenre, úgy érzem. ...(Aggodalom - ez az életérzésem. Aggaszt ami bennem, ami körülöttem, s ami az egész világban folyik. Zűrzavar, káosz, kilátástalanság mindenütt. csupa ok a pesszimizmusra. De azért nem vagyok az. Humorral igyekszem feloldani, ha nem is mindig sikerül.

junius 27.

Ma tettem le az utolsó államvizsgámat. Valamennyi jelesre sikerült. Furcsa. Pedig az egész vizsgaidőszakot valósággal átlebegtem. - Semmi felszabadultságot nem érzek. Talán a fáradtságtól? Nem érzem, hogy na végre, elértem, amit akartam. Nyomott a hangulatom.- Egész délután kódorogtam a városban - egyedül - s igazán egy csöppet se boldogon. -

Anyuhoz holnap hazamegyek. Nagyon és állandóan aggódom miatta! Különben Makón, a gimiben fogok tanitani. A szinháztudományi tanulmányt is  mégis megirtam, "kitűnő" lett, de státuszt nem kapott az Intézet (A szakdolgozatom is jeles.. és "alkalmas arra, hogy doktori disszertáció legyen belőle")

10-én megyek a SzU-ba, hogy pontosan hova, nem tudjuk. - Pedig mehettem volna Jugóba is, a Dalmát tengerpartra a nagybátyámékhoz - de jobb ez igy.  Remélem, látni fogom Leningrádot...

ez évben még egyetemista is ,s már tanár is, közben a diploma osztás, igy néztem ki a diplomaosztó délutánján.. mintha nem repesnék?.

...

nyáron épitőtábor a Szovjetúnióban ("készülés a pályámra" orosz tanitásra (magyar irodalomra nem kaptam lehetőséget egyelőre) - ezt az ukázt kaptam, mikor

nem kaptam engedélyt  az egyetemről a rokonlátogátásra a Dalmát tengerpartra.)



Oka partján 

 Néva partján 

Moszkva,1966.  augusztus 8:

Moszkva monumentalitása lenyűgöző. Szeretném minél teljesebben és alaposabban megismerni a várost, de kevés az idő és jelenleg is holtfáradt vagyok.- még gondolkodni és irni és, a lábam pedig tele hólyagokkal.

Holnap Leningrádba megyünk. L iránt szinte érthetetlen és misztikus  nosztalgiám van, mintha valaha már lettem volna ott, úgy vágyom oda - szinte - vissza.. Kiváncsi vagyok, ez az előérzetem hogy válik be. Rám férne egy kis jó.)

Útban haza, 1966 augusztus 18.

...Felbolygatva és vegyes érzelmekkel jövök haza, de a domináns az  "otricatyelnij ottyenok"...Ebben nem kell a politikumot keresni feltétlenül, benne van nem csak a szovjet részről tapasztaltak, hanem a mi csoportunkon belöli észrevételeim, sőt sajátmagam sokszempontú elitélése is egyes helyzetekben, és általában, Szóval egyáltalán nem volt kellemes a nyaram...... de az Ermitázs... és a Néva-part megérte!... Moszkvát egy csöppet se tudtam megszeretni, embereit se... Megyünk haza és ennek örülök.

1966. szeptember 23.

Vallomásaim áttettem készülő "irodalmi alkotásomba"  Ott igyekszem a lehetőségekhez képest  mindent elmondani: tehát a visszaemlékezésből a jelen sem hiányzik, a legmaibb jelen, persze csak mint újabb kiúttalanságot jelentő "perspektiva". Túlságosan őszinte vagyok a "művemben", ez az irodalmiságának nem árt, a gyávaságomat viszont alaposan kikezdte....