2017. május 28., vasárnap

az 56.érettségi találkozó utáni gondolatfoszlányok

nem is kerek a szám...
egy év alatt mi történt
az a jó ha semmi
de megint meghalt valaki
aki sose jött a találkozókra
mondják nagyon elhizott
felnőtt unokái vannak
amúgy máshol  a kisunokák rosszak
különösen a pestiek
még köszönni se tudnak
(dehogynem az én unokám
mindig mondja  viszlát)
valaki már dédnagymama lesz
nem is olyan soká
s majd esküvő is valamikor...
úgyhogy most nagyon boldog
igaz a férje ebben az évben elment
de már előtte is sokszor
A. kór miatt, ami nem kimél
sokakat, itt is most is
váltottam egyikükkel  néhány szót
de nem tudom tudta-e ki vagyok
kerültem a konkretumot
nade tudjuk-e kik vagyunk
az biztos hogy már nem azok
akik valamikor
vagy hatvan éve

arcunk mögül felrepedeznek
a régi fiúlányarcok
de az már nem miénk
a régi fotókon
csupa szép szelidség
csupa tabula rasa
14-18 évesek
mimindent irt rá(nk) az élet
utána

s milyenek lettünk mára...

jaj nekünk
pedig még örülhetünk is
hogy ezideig
élünk

sokan már nem
s rák agyvérzés
gerincsérv
szivbaj
fóbiák
környékeznek
itt is egyeseket
vagy a társak
betegek

rájött már mindenki
arra hogy az élet
nem fáklyásmenet
legalább is nem végéig az

de hát örüljünk annak
hogy még menetelhetünk
s különösen mi kik után jönnek
gyerekek......

nomeg a régi emlékek
amikkel még
rendelkezünk

akkor is, ha
már nem figyelnek
meséinkre

és mi is már csak
az első mondatokra
s jóllehet
beszámolóink rövidek
egyszer csak
érdeklődés hiányában
abbamaradnak
befejezetlen

s elégtelen

(bár már rég az  sincs
ki osztályzatot adna)

s fejünk fölött elröpül

az  iskola

s az élet






2017. május 27., szombat

meg-megszólitva

                                                                             
                                                                 mert annyi mosoly, ölelés fönnakad
                                                                 a világ ág-bogán. (József Attila)

én nem panaszkodhatom
engem mindig megszólít
valaki vagy valami

egy ismerős az utcán
vagy egy kósza fénysugár
a levelek ágbogán


2017. május 26., péntek

együtt a természettel

ki a szabadba
minden tavasszal
amint kibújnak a rügyek
a tetszhalott ágakon

virágokkal virágozni
napot visszasugározni
felhő ha takarja
bámulni azt

frissülni a zöldellő
lombok alatt ülve
majd bicajra pattanni fel
újra hinni, szabad vagy
a szabad ég alatt

aztán hullani egyre

sárga levelekkel
avarrá válni

 
s várni
hogy eltakarítsanak

vagy inkább
a telet, a havat
hogy majd beborít
az áldott tiszta hóesés

 téged is 








2017. május 25., csütörtök

lányom, versei a klubrádióban...

lányom hallgatom a klubrádióból (az interneten)

a verseiről beszéltetik és beszélnek , az új kötete kapcsán, de most nem vele olvastatják a verseit, hanem a kérdező riporter (Kelen Károly) olvassa, illetve alkalom adtán mondja fejből, kivülről, ha épp nem találja a kötetben, amit egyébként a zsebében egy társaságba is elvitt... meséli...

miközben - mint mindig - a versek nőiségét - elemezgetik... ez lányom kötetei esetében eléggé megszokott, eleve költőnőként konferálták föl...
nagyon érdekes férfihangon hallani ezeket az u.n. nagyon női verseket

hát akkor ugye mégis csak univerzális tartalmakat (is) közvetitenek...



(a műsor cime:folyt köv, szombaton délelőtt megismétlik...szerintem érdemes meghallgatni... ezért most nem is irok többet..::)




ha már szóba- és előkerültünk....


MÉLYSÉGESEN MÉLY A MÚLTNAK KÚTJA

........

elmúlunk?

-meséljek valamit... - mondja , miközben sorunkra várunk, egy ősz, kopaszodó, bajszos ember, mellettem - meséljek valamit... ugyan miről - hát arról, mi is volt 60 éve...
60 éve, épp elsősök voltunk az általános iskolában.... egy osztályba jártunk (később már nem, mert a fiúkat külön iskolába rakták), jóval később a fiát tanítottam, ő meg a lányom. De most csak arra emlékszünk, amikor mi voltunk 7 évesek...
hogy eltelt az idő - mondja
hát igen, észre se venni, - épp a napokban törtem a fejem rajta -, hogy lesz az emberből egyszer csak öregasszony... mondom, magamra fogalmazva, ezt az "-asszonyt" - (bár az asszony is ember!) - mert mégsem akarom rá is sütni ezt a megöregedést. Erre a mellettem ülő - mitagadás - "öregemberre"... Ő persze udvariasan háritja rólam is az öregség  bélyegét, nem vagy te öregasszony! Dehogynem, tudom, amit tudok... és ő se fiatalember már...
.........
Hazafelé olyan virágüzlet előtt szoktam néha elhaladni , ahol egy táblára ki vannak rakva a gyászjelentések. (Régebben sose olvastam , újságokban sem - csak értetlenül csodálkoztam egy - idősebb - kolleganőmön, aki mindig a gyászhírekkel kezdte az újságolvasást, és soha el nem mulasztotta volna... Mostanában azon kapom magam, hogy én is elolvasom, ki halt meg épp, és az évszámokkal kezdem. És egyre közelebb vannak az enyémhez, aztán van, amikor épp annyi. Mint pl. ma is. És épp egy "fiú" az iskolából, a párhuzamos osztályból... (a múltkoriban saját osztálytársnő...)
.............
A bolt előtt rámköszön egy régi, őszhajú ismerős, az ő apukája és az én anyukám osztálytársak voltak a gimnáziumban , (már majdnem  90 éve)ő pár évvel "fiatalabb" nálam, nem is köszön, inkább egyből kérdi "hogy vagyok" de nem csak úgy, rutinból, közhelymásolásként benne volt a gépben...de tán ide is illik, a kép régebbi, mint esen, hanem úgy, mint akit tényleg érdekel, - csak nem lát rajtam valamit, ami miatt kérdi... gyanakszom. De nem! - nyugtat meg. (?) Aztán megállapodunk abban, hogy volt már jobb hangulatom is, elég "nyomott" vagyok mostanában. Olykor. Ja mert ugye az egész élet rámnehezedik, nem dehogy - tiltakozom!  Hát tényleg, akkor mi nyomaszt néha, gyakran...?...(lehet , hogy tényleg az a vállaimra meg a lelkemre nehezedő 67 év...?)   Ő meg, mondja, azt szokta mondani, ha kérdik, hogy van, hogy "korához képest jól"... ezt én nem szeretem, ezt a korra hivatkozást, mert ez azt feltételezi , és joggal, hogy a korral eleve - még ha jól mennek is a dolgaink - romlunk, hanyatlunk... múlunk. De hát nem így van?!
............
A múltkoriban Haumann Péter beszélt a Zárórában - egy éjszakai műsor nappali ismétléseként , s így még feltűnőbb volt, amikor a hatvanvalahány évére utalt, s arra, hogy szinte irígykedik egy feszes tölgyre, ami tovább él, és nem is látszik rajta a kora... De aztán nem merül dekadenciába és pesszimizmusba a beszéd, mint ahogy ő se. (egyébként nekem "korához képest" éppenhogy elég "feszesnek" tűnt ő is!). Rozi unoka emlegetése, minden pesszimizmust feloldott, "életet " vitt a beszélgetésbe, mintahogy a szinész életébe  is.
.............
Ki beszél(t) itt elmúlásról...?!

(h.I. azóta én is emlegethetek unokát!:) 

aliz2. :: 2010. máj. 26. 19:36 :: még nincsenek kommentek 

ez a fenti jegyzet véletlen került ide másolásból, de már hagyom
a fotó is múltat idéz
régi Makó, régi főtere, régi én... ,..

a város átépült, a szökőkút szobrát áthelyezték kisebb térre, kisebb talapzattal...

a közelünkben van, pár méterre tőle egy pad , ott szoktam ücsörögni

s nézegetni e régi szobrot is:




......

láthatási apák

miért nézik az óráikat
olyan feltűnő gyakran
a láthatási apák

pedig oly ritkán
lehetnek együtt
a gyerekeikkel

feszengenek
miről is beszélnének
még szerencse
hogy a cukrászdában
enni-inni lehet
ehelyett

sőt
néhol
még tévé is van
ha már jól laktak
hogy nézni se kelljen
egymást

milyen változatos is
egy láthatás....


(u.i. nem értem, de kétszer is egymás után voltam véletlen szemmtanúja ilyen eseteknek... biztos van példa másmilyenre is, de mindenesetre ezek nagyon elgondolkodtattak, mint ahogy más előjellel az, hogy családban milyen gyakori már, hogy az apák foglalkoznak kisgyerekeikkel,)