2016. december 31., szombat

az év és hanuka utolsó napján...

az év utolsó napján és hanuka utolsó napján meggyújtottuk az utolsó 8. gyertyát is. 


Szépen világítanak, sorban... persze anélkül sincs sötét, mert a közvilágítás épp rájuk esik..

tegnap éjjel villanykimaradás volt, zseblámpával, kis teamécsessel, a számitógép akkus fényével kaptam pótfényeket, de amikor végre  s hirtelen visszajött az elektromos fény, az ötégős csillárból hirtelen úgy áradt, hogy elkápráztatott, s a mécses fénye teljesen eltörpült mellette  

gyertyagyújtási szokásaink nyilván abból az időből származnak s jócskán, mikor még csak így lehetett világítani, nem véletlen , hogy az ideje is sötétedéskor az első csillag följöttekor van...(télen igy jóval előbb mint nyáron)...elkényeztetett bennünket a technika... s tán nem is gondolunk rá, mekkora jelentősége van a fénynek, a sötétséggel szemben...(ami, - azt mondják -, voltaképpen, a fény hiánya)...

holnap már nem gyújtunk (9.) gyertyát, furcsa is lesz...már megszoktam, az emlékjelhez zarándoklást, sőt ma még a brohét (az áldást is) elmondtam a gyertyagyújtáskor...

holnap tüzijáték lesz a környéken, az újévi koncert után. zajos.

csend most sincs, hallom a petárdákat kintről a jobb fülembe, de a balba zene szól...

legyen ne túl zajos, békés, nyugodt tényleg boldog új évünk!

ja, és fényes!




2016. december 30., péntek

kis csoda történt itt

"NAGY CSODA  TÖRTÉNT OTT!" chanuka ünnepének ikonikus mondata, utalva a történetre miszerint:

az ellenség  által feldúlt templomban egy korsónyi azaz egy napra való olajat találtak őseink... s az mégis elég volt 8 napra... (amíg elkészitették az új tiszta olajat...) Chanukakor erre emlékezve gyújtunk lángot, összesen nyolcat, napról napra növelve igy a fényt...

olvasom a híreket, az egész országban szerte gyújtják a gyertyákat...

és jut eszembe: végre nálunk is...

de tegnap az 6. előtt ötlött az eszembe, hogy tulajdonképpen ez egy kisebb , kései csodaszámba megy ugyancsak

hogy Makón, a több mint 50 éve lerombolt templom helyén... újra...

(össze is szedtem magam, hogy félig még betegen kimenjek az emlékjelhez)

és vagyunk ott ketten zsidók... és mégis többen álljuk körbe az emlékjelet, a fényt, egyre többen...

hát nem csoda ez?

s talán nem is kicsi

...............


ez a mai, már a 7......


(de már messziről láttam , odafelemenet,  világitottak a tegnapiak is.... sorban...)



2016. december 28., szerda

téli napsütés, ablak mögül


kint tűz a nap

itt bent homály



kifelé vágyom

már



de csak a tekintetem

falja a kinti napot

ablaküvegen át



ha ablakot nyitok

rámtör a tél lehelete

s még beteg vagyok

ezt lélegezni be



de azért jó nézni

a kék eget

apró ringást

a napsütött

ágakon



valami mocorog

bennem is

a szoba meleg

nem fázhatom



most elindult egy felhőbárka

a szomszéd háztető felett

valami üzenet
 
lehet…



fotelembe süppedve

látom.
 
 

várok



2016. december 26., hétfő

valami sir bennem...


Valami sir bennem

nyöszörög keserves

vékony váltóhangon

nem hallja senki

az orvos se mer

odáig merészkedni

de én hallom

ha nagyon

befelé figyelek



valaki sír bennem

a szivtájékon

kesereg



valakit keres



2016. december 25., vasárnap

krizis (a 3. napon)




nem tudom

nappal van

éjjel-e


 

nem tudom

élek-e

halok-e



(kiszakadt

belőlem

a lélek



fájdalmát

testemmel

most érzem)




2016.dec.25.

2016. december 24., szombat

egy fényes este

december 24. mindig karácsony szentestje, de olykor, mint ma is egybeesik a hanuka beköszöntével. Mindkettő a fény ünnepe, és gyertyagyújtásokkal adunk ennek látható jelet. A városban már több mint egy hónapja az adventi gyertyákkal, a 4.-t múlt szombaton, betlehemi lánggal meggyújtották... És ma este - hosszú idő után -  az emlékjelünknél meggyújtottuk az első hanukamécsest... emlékszem talán akkor utoljára, amikor , még gimnazista koromban egy összejövetelünkön, amit kántorunk Schulmann bácsi szervezett, szerepeltem is, azaz elhegedültem a Moaz zurt... ezt a régi hanukai dalt
eszembe is jutott ez ma, s a sarokból elővettem a hegedűm, felhangoltam és elkezdtem gyakorolgatni.... a Moaz  Zurt ,



nem is tudom hogy játszottam, nem olyan gyakorlottan, mint annak idején, konzistaként, de talán még több érzéssel, a vibrátók fel is erősödtek... öregedő , bizonytalanná váló  kezeknek , ujjaknak
ez akár jó kifogás is lehet....



arra is gondoltam,hogy este, ha bekapcsolják unokámék a skypot, eljátszom netán neki...




de ez elmaradt...

egy hasonló korú kisfú, anyukájával, nagymamájával, és főszervezőként az egyesületvezetőnk volt csak jelen...de a fő, hogy a mécses meggyulladt, és hirdeti a fény győzelmét...

majd még 7 napon át... de reméljük tovább is...

remélem ki tudok menni.
sajnos megtámadott valami virusféle, nem vagyok fizikailag  egészséges,de a lelkem erősiti, igy közvetve a testem is, ez a hanukagyertyagyújtás...még ha nem is tett a testemnek jót a nyirkos hideg... hamarabb értem oda,  de majd holnap jobban kiszámitom az odaidőt...
ma muszáj  volt oltalmat keresni valahol , mig jöttek a többiek, a hideg elől, persze ilyenkor minden zárva, viszont az emlékjel mögötti rendőrség nyitva volt, behúzódtam oda, kedvesen invitáltak a karácsonyfájukat körbeülő ügyeletes rendőrök  miközben arra gondoltam , lám most vagyok pontosan az egykori templomunk helyén, a rendőrségen, hiszen az emlékjel jópár méterrel előbb áll...

jövünk holnap is

olyan ez egy kicsit mint egy visszatérérés, egy kis tesuva...

a hegedülésem is, a moaz zur, és a hanukagyertyák....

növekedjen a fénye

tekintetek


                         in memoriam N.I.



hova lesznek

a tekintetek


a szemeket

lezárják



letakarják

még a tükröket is



a halál

ettől végleges



hogy vak legyen

s ne lásd te sem



ki még emlékezel



a ragyogó tekintetre

mely rád is figyelt



de hova tűnt az a tekintet

már rég megkopott

elveszett



már nincs belőle

semmi se



s te is eltűntél

vele



az a részed

amilyennek

az a tekintet láthatott

biztos



eltűnt a semmibe



nem hal meg egyszerre

senki se



halálaink vannak


s jóval előbb elkezdjük
eltúnt tekintetekkel

tünedezéseink sorra

s csak olyan
ez az egész
a végén
visszapillantva


mintha
éltünk volna





december 24 2016



2016. december 22., csütörtök

minden nap karácsony?

úgy tűnik... mert hosszú is ez az advent, hiszen már a negyedik gyertya is ég tegnap óta (városunkban betlehemi lánggal), és még csak e hét végén lesz karácsony... szeretem a vallások közti  (ritka?) párhuzamokat, most hanukával egybeesik karácsony...s a hanukagyertyák 8 (minden)napi meggyújtásával továbbhúzódik.

ebben a nagy sötétségben.

Itt van a hideg is, szívgörcsöltető, kell a láng (vagy valami józsefattilai nagy nagy tűz?) , tegnap annyira fáztam a 4. gyertya gyújtása előtt, hogy a téren odahúzódtam az egyik már égő nagy gyertyához, de meleget persze nem adott... annak úgy látszik máshonnan kéne jönnie. A városi kórus szépen énekelt a fagyhidegben is , a polgármesterasszony kicsit kenetteljesen és önimádattal angyali öleléséről (sic) beszélt, de ezt már az idősek karácsonyán is ellőtte (mégis csak jól hallottam az angyallá kinevezését...) aztán betoppant a szinpadra az "ajándékunk" Gergely Róbert, sziasztokkal, és bohóckodva szórakoztatott, szép ifjú feleséggel dicsekedve közben, nomeg ősrégi dallamokkal kedveskedett.....fel is olvasztotta a sziveket...

a műsor után a az aulában piros szalaggal átkötött mézessütiket osztogatott  két kévpvselő, őket is és a a kinált forralt bort is kikerültem, pedig jó lett volna előre is a hideg ellen, a z aulában kiállított betlehemi szines gyerekrajzokat nézegettem elmenőben.

 Korábban kézműves vásár volt itt. vettem is egy szalmából font harangot (bár nem tudom mi értelme mert hangot ugyebár nem ad), meg két angyalkát szalmából fonva ugyancsak , van mellé egy harmadik amit a Marosvidék karácsonyi száma bemutatóján kaptam.



és tegnap ..a skypon unokám is egy anyagangyallal kezében rohant "felém"... de valami sötét is volt mellette, kiderült hogy Darth Vader, a másik nagyanyjától kapta, össze akarta házasitani őket. Változnak az idők, a játékok és a gyerekek...

De a Forgatós együttes   gáláján a legkisebbek táncát próbáltam rögzíteni neki, nem túl nagy sikerrel...de mikor említettem, anyjának, hallom a telefonba, hogy rögtön azt kérte, add ide, rájöttem, csak az ér valamit, amit kézbe tud venni... de ez az amit a távolság sem tud áthidalni.

de nézni azért  lehet:

http://alizfotok.blogspot.hu/2016/12/forgatos.html

Bár jóban van a virtuális világgal is,meg is nézték élete első filmjeként a klasszikus Égigérő füvet...anyjával ...Mert ők is előkarácsonyoznak persze, csak tegnap lekésték a kaláka Betlehemest...
de az Égig érő füvet azt hiszem anyja élvezte jobban immár felnőttként


de nézni (hallgatni lehet adventi kivilágitású kis "tudósitásaim " is

http://alizfotok.blogspot.hu/2016/12/makoi-advent-3.html

http://alizfotok.blogspot.hu/2016/12/blog-post.html

http://alizfotok.blogspot.hu/2016/12/advent1.html


csak a lényeg, a szeretet, nehogy kimaradjon valamiképp, mert csak az lenne fontos ebben az egész hajcihőben





kordon nélkül, befogadón

























meg nappali kivilágitásban is fénylőn





2016. december 21., szerda

mi igaz


nem volt igazi életem


a dolgok voltak hamisak

a mástól levetett ruhák

apátlan csonkacsalád

levélrokonok

álbarátságok

minthaszerelmek

kacaj zokogásba fúló

csorba bögrék

teába citrompótló

kicsapódó villanykörték

bántó férj

elhagyó gyerek

messziunoka


még hivogatnak

de  nem megyek

sehova

nincs idő rám

soha

nincs időm már

semmire

se terem

 


Ez volt az életem ?
 
Nem igaz!

Csak amit éreztem

ezek miatt

az volt igaz.



2016. december 20., kedd

morzsolgatás



morzsolgatom napjaim

ne maradjon csutkaszáron

véletlen

egy

sem



de ne is érezzem

hogy idő(m) előtt

hirtelen

elfogytak

valamennyien

.......


ráadás:   http://balintagnes.hu/kukorica.htm




2016. december 18., vasárnap

szabad lélegzet


valami nyomasztott

már hónapok óta

nehezen szedtem

a levegőt

pár napja elmúlt
nagyhirtelen

de ma éjjel

visszajött

felébredtem

csak álmodtam

lélegeztem fel

szabadon

visszaaludtam

és kezdődött újra

előlről …

megint nehezen

szedtem a levegőt

.................................

most azon morfondirozom

már iróasztalomnál ülve

fényes nappalon

s újra szabadon
lélegezve

hogy tényleg

felébredtem-e












2016. december 14., szerda

különböző iskolák nyitott ablakai alatt...

felháborodva irta valaki a fb egyik makói kollektiv  oldalára, hogy bár még sose irt ide, de most kénytelen mert olyan eset történt vele, hogy muszáj elmondania:

" Az utcára kihallatszott az egyik iskolából: Kedves diák, ha befejezted a pattogatott kukorica evését, kijönnél felelni? "
,
nem részletezem a  hozzásólásokat.... (pedig volna mit. és nem is elemzem a jelenséget és ami mögötte van, sokrétű, de nem kellemes egyik fél számára sem))

csak érdekes ellenpéldaként elmesélem, hogy

pár perccel később a zeneiskola nyitott ablaka alatt mentem el, pontosabban odavonzott a kiszűrödő gyönyörű zene:  zongora-hegedűszó... furdalt is a kiváncsiság, bementem az épületbe, kiderült vizsga van... nem soká ki is jött egy nagyobbacska fiú, a Bartók teremből,  ő hegedült... s utána a zongoratanárnő, aki kísérte, kezében az elhangzott mű kottája : Akholaj a moll hegedűkoncertje, mint mutatta is...  (úgy látszik az á-mollok különösképp hatnak rám, én Vivalditól játszottam)..

itthon kikerestem a művet, újrahallgatni a youtubom,



itt  Isac Perlman játssza,  persze jobban  mint az, a kisnagyfiú a zeneiskolai vizsgán

de megmondom őszintén: az az utcazajba beszűrődő spontán hegedú-zongoramuzsika volt az igazi...  (mint  a mozarti kis éji-) de  nappali zene... s  nem is kicsi, nagy! ami elvarázsolt

s az, hogy lám, ilyen "párbeszéd" is lehet tanár és diák közt!






2016. december 10., szombat

saját naplóból (hetvenes évek )

(véletlen letörlődött.... (a törlésekkel úgy vagyok, hogy nem véletlenek... hagyom)amiről később ezt írom:
...

Most vettem észre, hogy elnéztem az én naplómban a dátumot, 1970 januári bejegyzést summáztam, nos, most odalapoztam a tényleges 1974.hez (itt már 31 vagyok! a korábbi 27-hez képest) és ezt olvasom...:

"Nem azért nem írok, (amikor nem), mintha nem lenne gondolatom. Sőt. Azért nem írok, mert túl sok a gondolatom, s főleg a gondom. S nincs is reményem rá, hogy itt, írással, továbbtöprengéssel kibogozhassam -- magam. Itt, így csak még jobban magamba gubancolódnék.

S igen, már látom, egész világosan, hogy én vagyok a hibás -még ha a körülményeim nem is voltak kedvezőek.

Amióta tudok magamról , mint - hadd használjam azt a nagyképű kifejezést - gondolkodó-ról, vagy ezt a kevésbé nagyképű: töprengőgől - mindig "válság"ban voltam. Azt hittem, hogy abban vagyok. S a mindenkori jelenből visszatekintve a régebbi korszakokra, szinte indokolatlannak tűnik  az egész. Hát miért nem voltam én "boldog "akkor, mikor az lehettem volna? Egyszer majd a mostani jelenem is ilyennek tűnhet?!  - Csakhog y már el sem tudom képzelni a jövőt. Nem akarom hinni, hogy mindig minden rosszabb lesz"

Hát, ne is! és nem is...

2016. december 9., péntek

káin naplója?

elkezdtem Márai 1974-77-ben irt naplóját olvasni. olvastam már a korábbiakat is , és eléggé zavart,
hogy mindenkiről (minden nagyságról különösen) tudott valami rosszat s elitélőt mondani... ebbe belelapoztam még a könyvtárban és örömmel láttam, hogy lám, öregségére ő is toleránsabb lett? 

Azért is különösen érdekelnek ezek a naplók, mert most összeértek az éveink. Mindjárt én is 74...Rögtön az első oldalon az amúgy már 80 felé járó Gidet idézi."A halál már közém és a környező világ közé tolakodott...A dolgok és a személyek (de ezek kevésbé) eltávolodnak tőlem, a bensőséges összetartozás kezd meglazulni-..." Igy kezdődik; ezt érzem néha, ezt a távolodást."- fűzi hozzá Márai. (hát kicsit én is ..)...de továbbolvasva már látom, a rosszmájúság azért megmaradt az öreg(edő) Márainál is...eléggé.
(Gyanúval és fenntartással kezeli pl Szolzsenyicint s az új ausztrál Nobel-díjast...a magyar írók se maradnak ki keritikus tekintetéből...  előbbre lapozgatva látom Illyést le álnépfizi. Lestricizi (valóságosan szinte) Déry Tibort, Németh Lászlót is, bár őt (és még valakit) egyenesen  Hungária stricijének titulálva.(Kár hogy nincs névjegyzék, még így nem tudom pontosan idézni, de bármi hihetetlen: így van... )Én ezt frusztráltsággal magyarázom, az emigráció elszigeteltségével ahol ,a magyarul író  irónak a hazát csak az értelmező kéziszótár jelentheti és az otthonosság örömét az abban megtalált berkenye szó pl. Fájdalmas és szomorú...

A naplóval alszom el. Reggel még félálomban- félébren beugrik ez  a kifejezés, mint egy cím: KÁIN NAPLÓJA...

De csak utólag és teljesen ébren  és félve  vélek valami összefüggést felfedezni... ezen még el kell gondolkodnom. Mindentől (s Máraitól is) függetlenül, természetesen...

 A bibliai történetek nagyon messzire vezetnek ha nem is vesszük szó szerint. Örök példázatok. Micsoda testvérféltékenység vezethette motivációként Káint... ! no és a későbbi kicsit analóg Jákob történet, hasonló eredetű, szerencsésebb de elég göröngyös végkimenetellel.  Ézsau a kiváltságos elsőszülött, de csellel (és anyai segédlettel) végül is - egy tál lencséért- kijátssza a vak apát Izsákot Jákob, és ő szerzi meg az áldást....és aztán neki kell elmenekülni Ezsau bosszúja elől, de álmában a létra (vagy benne? ahogy Weöres írja) ...amin aztán föl-le sétálva  angyalok segédkezenek...  Micsoda példázatok, sorsok... Isten útjai kifürkészhetetlenek...
Márai is megkapta az elégtételt (Ma népszerűbb , mint bármely 70-es években talán irigyelt író"testvére"...


--------


2016. december 7., szerda

évek-számadás(ok)

ifjú(?) kortárs költőnk S.M. ma a fb-on feljajdult, hogy
    (mától idősebb vagyok, mint József Attila)
és persze elégedetlenül önmagával...pedig ért már el ezt azt és rendkívül népszerű kortársai körében (igaz, főleg slammerként, és valóban nem rendelkezik józsefattilai életművel ugyanarra az időre)


Nos eszembe juttatta az én 32 évesen írt számadásomat: (1975-ből):


Évek- számadás

Petőfit Lermontovot 
már túlélted.

Holnap Csokonai 
és Attila évébe lépsz.

Innen már 
csak egy sóhajtásnyira van 
a krisztusi.

És még semmit se csináltál: 

     se forradalmat
     se mélysodrú vihart
     se bús-víg poétaságot
     se kínnal kihordott új világot

Még semmit se csináltál!

De e szeretni-se-tudó "semmi" miatt   
harmincháromszor feszítetted meg magad.

...................

esetleg megvigasztalhatnám ezzel? hát lehet, mert még mennyi ideje van, pótolni. de magam? :(

épp most olvasom Márai ez idei naplóját (1974-77) mindjárt egyidősen vele....

És...!

2016. december 6., kedd

anyalányaszonáta


Ingmar Bergman híres filmjét az Őszi szonátát, annak idején, még lánykoromban láttam….emlékszem, az akkor még meglevő szűk kis mozinkban. Illett is ez a zárt közeg a feszült kamarafilmhez…) emlékszem, elég nyomasztó volt, a két nagy színésznő (Ingrid Bergman és Liv Ulmann) anya . lánya alakítása, lenyűgöző kettős játék….de kicsit távoli… akkor még csak anyám lányaként néztem a filmet… 


tegnap megnéztem a hagymaházunk színpadán… immár felnőtt anyalányom anyjaként is… némi előítélettel, a film után biztos voltam valami csalódásfélében… tévedtem. 



Ez az előadás sokkal közelebb is jött hozzám, mint a filmvászonról annak idején. Pedig elég távol ültem a színpadtól), mégis szinte belémférkőzött, a ki nem mondott és a végül kimondott szavai... Mit is mondjak? Végigbőgtem, s utána is lassan, nehezen ocsúdtam…

Udvaros Dorottya más anyát játszott, mint Ingrid Bergman. De nincs igaza annak a kritikusnőnek, aki szerint a lelkiismeret-furdalás semmi jele nem látszott volna rajta a most szemére hányt) anyai kötelességelmulasztásai miatt, Udvaros Dorottya játékában inkább az egoista, külsőségekben is sikerre népszerűségre törő lény volt, középpontban, aki végül el is menekül a lánya kirobbantotta konfliktus elől  - szó szerint…Sőt, valójában, bele se megy. S azt tudta ábrázolni, igazán, hogy most is, mint a múltban, akarattal elnyomja ezt is , mint minden kellemetlenséget , ami zavarhatná.. Csak a zongoraművészete érdekelte… de valahogy Ingrid Bergmannak jobban elhittem, hogy nagy muzsikus, Udvaros Dorottya játékában inkább az egoista, külsőségekben is sikerre népszerűségre törő lény volt középpontban, aki végül el is menekül a konfliktus elől, szó szerint…

a lány vádló szavai  több évi (_évtizednyi?) hallgatás után törnek fel, talán néhol igazságtalanul, vagy legalább is tapintatlanul. de nagyon hitelesen…. És megrázóan (Radnay Csilla remek alakításában) A néző számára is szinte elviselhetetlenül, bár inkább résztvevő együttérzést kiváltva.

De mindketten a szeretetért küzdöttek, (az anya is!) a maguk módján., karácsonyra készülődve. De nem kaphatták meg egymástól, megint elkerülte őket…

A közönség még tapsolt Udvaros Dorottya belépésekor, de az előadás végén szinte elfelejtkezett róla, s a tételek közt se, persze, (mint az igazi zeneértők) döbbent figyelemben és csöndben ülte végig a másfél órát… aztán a dermedt szünet után hosszú vastapsba tört ki

Valaki felírta, a fbra hogy karácsony előtt inkább valami derűsebb vigjátékot várt volna. Én nem. Ez pont karácsonyra való darab volt … katartikus… igy megkönnyebbülést is okozó… élmény volt. figyelmeztető, sokkal jobban kellene egymásra figyelnünk, és nem elfojtva, hogy egyszerre s már későn robbanjon s tán már jóvátehetetlenül a szeretetvágy és annak hiánya bennünk… (mert az anya se kapott elég szeretetet matematikus szüleitől- ahogy felidézi gyerekkorát -és épp a  lányától várt volna… érzelmi támaszt, aki ugyancsak tőle)

nem úgy mint a darab vége felé szinte a tetőponton, mikor a lány az anyára zúdítja minden gyerekkori elhanyagoltsága minden keserűségét mintegy vádbeszédként, s amire az anyának össze kéne omolnia,...de ő… folytatja a felszíni játékot, nem kibillenve eddigi konfliktuskerülő attitudjeitől, miközben igazgatja a karácsonyfa díszeket, pótcselekvésként, megkérdi, mintha meg se hallotta volna az eddigieket: „Csúcsdiszetek nincs?”


mert mindig másról beszél, mint amiről kellene, mert nem akar a lényegről beszélni, és meghallani se azt… mert ez elől menekül örökké

A lánya meg él tovább szerényen, főzve pap férjére, beteg húgára (kit ő vett magához az intézetből)_… és ápolja elhunyt kisfia emlékét, mintha még élne…

…..

Otthon hiába kerestem a könyvet, amiben Ingmar Bergman forgatókönyvei vannak. (bár nem vagyok benne biztos, hogy ez a viszonylag kései darabja is) Emlékezetem szerint a faragott fekete szekrényünk üveges részében volt, amit többnyire ráaggatott vállfás ruháim eltakarnak, mennyit szid is ezért a lányom…(s joggal, de hát semminek nincs helye...s könyv mindenütt) és az ő könyvei közt se találtam (gondoltam filmes korszaka idején hozzákerült, de nem) Mondtam, miután felhivott a vezetékesen, nem tudva véget ért-e már a szinház, otthon vagyok-e, de hát csak másfél óra volt a darab, egybe.. egyszer feltétlenül nézze majd meg ő is , a filmet vagy a színdarabot, vagy olvassa el a forgatókönyvet legalább… bár nagyon komor. Igen, jegyzi meg, nagy kár, hogy Bergmannak nem volt semmi humorérzéke. Nagy meglepődéssel olvasom nem sokkal később egy interjúban, épp azt, hogy volt neki humorérzéke, nagyon is. Csak a drámai műveiből marad ki. De hát nem is lehet mindig mindent, minden zavarót, viccel (karácsonyfacsúcsdiszekkel akár) elütni illetve eltüntetni. Magunk előtt, elől sem… Ha meg is próbálnánk, álmainkban előjönnének, mint nála is, igaz az elhagyott gyerek kezével fojtogató álmot is letagadta utána… nem akart emlékezni rá. De vajon lehet -e egész életen át menekülni…

,A darab nem adott megoldást, a konfliktus,  az egymás meg nem értése csak még inkább elmélyült anya és lánya közt

A nézőknek kell továbbgondolni és megoldani….amit nekik kell! Kinek-kinek a magáét… a maga elrontottságait, mulasztásait,… s rádöbbenni , hogy mi a legfontosabb . S ez nem csak karácsonytáji közhely...A szeretet…


Ez az igazi csúcsdísz… a szeretet, ami valahol biztos meg is van mindenkinél, csak elő kell szedni és használni.

2016. december 2., péntek

ma kétszer is...




ma kétszer is
mamajára gondoltam
(pedig már 55 éve nincs
és 70 éve nem láttam)


túl erősre sikerült a feketém
s mikor Mendelsohnt hallgattam


szerette a feketét
(néha csak teaként)
és a zenét
(az volt a hivatása)


és élvezte az életet
már amennyire lehetett
örömével s bánatával


messze élt
de szeretett
s igazi nagymama volt
hiába távol
lélekben közel
bár vasfüggönnyel
határokkal elszakítva
egymástól


több levelet is írhattam volna
s igazán elküldhettem volna
a hegedűjátékom magnószalagon
azt annyira várta 
(bár nálunk az még ritkaság volt
de kellett volna,bármi az ára )


és megkérhettem volna
meséljen a nagyobb fiáról
a nemismert apukámról
(kinek gyerekrajzait
már elém tárta)


biztos megtette volna
(mivel kéri az unokája)
örömmel és fájdalommal


de szívvel
mint mindent


már mindegy

el nem érem

őt  sem









2016. december 1., csütörtök

elballagások


több részemet már nem találom 
elhordták halottaim

s nem csak az idősebb rokonok

az osztálytársak is


amit csak ők tudtak rólam 

már nem fogja tudni más

amilyennek ők láttak ,
sose fog látni más

ahogy ők szólítottak

nem fog hívni más

a közösen megoldott matekpéldák eredménye
az együtt énekelt dalok összecsengése


a veszekedések utáni öröm a békülésre

a feleltetések előtti izgalmak közös csöndje



hova megy
velük el



óra alatti sutyorgások 
mélyén a  sok titok

könnyek a ballagáson 
mögöttük mosolyok



találkozunk!”
mondtuk


ó persze, de meddig, 
s hány...



már csonka az osztály 
kevesebben vagyunk jóval


mint az iskolapadokban

s érettségink után



és ballagunk folyamatosan
s valaki mindig kiszáll



viszi egy részünket magával
nem tudni hová

viszi a múltunkat

teljesületlen álmunkat



torzóinkat még meghagyva
míg cserben nem hagy egy következő

vagy mi magunk… magunkat
s a megmaradt társakat
meglopva a meglopott



míg el nem fogy
a sor

teljesen

és nincs már ki 
s kire


emlékezzen


2016. november 30., szerda

veszi is...

Veszi is 
hát ő is elment. Osztálytalálkozóink örökös rendezőjétől kaptam a megrázó hírt a cseten éjszaka...csak ezt a lakonikus hírt, részleteket nem tud még. Reméltem, hátha nem biztos akkor ez se. De igen. Tegnap meghalt, nem tud többet semmit,majd megírja ha igen… Veszi… így hívtuk az osztályban a vezetékneve becézett röviditésével… a gimiben. De én már általános iskolában is együtt jártam vele, kicsit egyfele is laktunk, egy darabig együtt mentünk hazafelé az iskolából, a Szegedi utcán, ő, lefordult jobbra, a Páva utcai saroknál, de nagynénikém épp abban a sarokházban lakott (az is a nagyapáé volt valamikor, mindegy)  ahova többnyire beugrottam menet közben,  ott gyakran voltam sőt laktam is, amikor anyukám beteg volt és kórházban – így  egész közel Vesziékhez...majdnem a szomszédban. Gyakran voltam is náluk, szép nagy, rendezett, magasföldszintes házukban, aminek volt egy alsó épülete is, elég nagy, játszani is alkalmas udvarral...Kedves anyukával, dolgos, elfoglalt sose otthonlevő komoly apukával,  Bagyó nénivel, aki segédkezett a házban, ház körül, gyerekeknél,  és kerek arcán mindig mosoly ült…s csak akkor szólt ránk, kicsit rekedtes de nem bántó hangján, ha már muszáj volt. és nálunk pár évvel fiatalabb hugicával...ki azóta már előbb „elment”… (tanitottam a gimiben őt is, órán nem , csak szünetetekben tegezett:)  sőt a lányát is, ki azóta szintén tanár))

Veszi már évtizedek óta Szegeden élt, orvosnő lett, fül-orr-gégész ...s egy nagyon elegáns, fess, ápolt nő lett, aranyszőkére festett lágyabban omló hajjal, s mindig gondosan kisminkelve... de a kedvessége megmaradt, semmi dölyf, (de azért tartás igen! az mindig is volt neki) biztos jó orvos is lett,. egyszer mikor összefutottunk, mikor még gyakrabban járt át Makóra anyukáját látogatni, rá is kérdeztem, mi lehet az oka az akkoriban érzett olykori gombócérzésnek a torkomban. vizsgálat nélkül is meg tudott nyugtatni, h semmi funkcionális. s valóban, csak idegesség lehetett. elmúlt. tán a szavaitól.

Évekkel később, Szegeden egyszer a hátsó villamosablakból az egyetem felől jöve, láttam meg, nem is- ismertem fel rögtön abban a hétrétgörnyedt idős asszonyban aki a sinek közt botorkált….a villamos távolodott, nem tudtam szólni neki, hiába hadonásztam…ő nem is vett észre, lefelé hajtotta a fejét , az utat nézve... a sínek között... már elvesztünk egymás számára.Immár végleg. Ekkor láttam utoljára

De pár évvel korábban  együtt utaztunk Szegedről Makóra, véletlenül, egy buszra szálltunk, lányom is velem volt, (már és még egyetemista ) Veszi elmondta neki a lányom számára -gondolom - hihetetlent, hogy milyen rendkivül csinos lány  is volt az anyukája, mikor gimisták voltunk… 

 Volt is egy közös „művészi” fotónk, amit a strandon készített a város híres amatőr fotósa, megkért bennünket a modellkedésre, emlékszem, a fejemen -nagynénémtől örökölt idétlen, háromszög alakú, kínaias szalmakalap, akár egy jelmezdarab, bár érdekes, -  ülünk egymás mellett a strand drótkerítése előtt egy pléden, a homokban, mosolygunk, somolygunk, én lefelé sütöm a szemem, tán még szégyellem is magam? A melleim alig férnek a fürdőruhafelsőmbe, a derekam valószerűtlenül vékony, (ez lett volna a "csinosság"?) és olyan kislány vagyok mégis, éretlennek tűnő, a nőies külső ellenére, Veszi sokkal érettebb, határozottabb, magabiztosabb….Sudár, magas lány volt, azért is volt később felismerhetetlen a megtört, összezsugorodott „anyókában” (node nekem is hol az a vékony derekam… s a gerincem, nekem is megtört...De én még élek! Most ne is  rólam beszéljünk. )Veszi tehát szálfa egyenes volt, sudár, bodorított se szőke se barna  haját a gimiben feltűzve hordta, a fekete fényes, hátulgombos köpenyén hófehér gallér fölött, szó szerint tudott mindig minden leckét, rossz nyelvek azt mondták rá, hogy magol, pedig nagyon értelmes, okos, éleseszű lány volt, tudta mindig mit mond, (azaz hadar, s mint egy gép gombnyomásra), csak valószínű olyan alaposan tanult, hogy szószerint ragadtak meg a fejében a tudnivalók...Szorgalmas volt kiskorától… sose felejtem el azt az epizódot, amikor -még elsősök voltunk, 6 évesek, játszani mentem hozzájuk, már késő délután s azt gondolva, hogy minden leckém elvégzése után, amikor belépve az alsó konyhájukba látom, hogy körmöl valamit a füzetébe, mögötte a hokedlin anyukája figyeli, akkoriban tanultunk még csak írni, s én elfelejthettem ezt a leckét, egyből hazarohantam...Aztán a közös, csoportos matematikatanulások, már gimiben, fogasfeladatmegoldások,, törtük a fejünket, közösen többre jutva… Náluk láttam először televíziót, a csodát… Boccherini menuettjét játszottuk ,készülve egy évzáróra vagy évnyitóra? Én hegedültem, ő zongorázott… (azt hiszem, homályosodnak az emlékeim, arra viszont nagyon élesen emlékezem, hogy egy esős délelőtt nem tudunk kimenni szünetben az iskolaudvarra, a szűk folyosón zsúfolódtunk össze, a folyosó másik végében a tanári szoba volt, és Veszi pipiskedett a tömegben”, a nyakát nyújtogatva,  hogy még jobban láthassa azt a langaléta fiatal tanárt, akibe szerelmes volt (önironikusan és nem titkolva előttünk se..mindnyájan tudtuk, de bölcsen ő nevetett leginkább sajátmagán -kinevette a saját rajongását... amúgy is jó humora volt, öniróniája abban a korban, amire nem is volt annyira jellemző (mert inkább másokat gúnyolt. vagy eleve túl komoly volt.ő nem) és a langaléta tanárnak később, már miután leérettségiztünk persze, sőt azt hiszem jóval, azután, a felesége is lett, és -remélem- boldogan éltek...míg meg nem halt...a férje, de ő már évekkel ezelőtt, Egy fiúk van,.. Most ő intézi a temetést.Pestről? Ezért se tudunk többet róla...Nem szeretek temetésekre járni (ki szeret), de Veszi temetésére elmennék, elkísérném utoljára...ha már nem tudtam arról a villamosról leszállni , mire észrevettem, a sinek között…

S most
Mint aki a sinek közé esett...
És általérzi tűnő életét,
míg zúgva kattog a forró kerék,
cikázva lobban sok-sok ferde kép,
és lát, ahogy nem látott sose még:

Mint aki a sínek közé esett...
a végtelent, a távol életet
búcsúztatom, mert messze mese lett,
mint aki a sínek közé esett:

Mint aki a sínek közé esett -
vad panoráma, rémes élvezet -
sínek között és kerekek között,
a bús idő robog fejem fölött,
és a halál távolba mennydörög,…. 


sajnos nem is olyan távolba ,(mint ahogy Kosztolányi érezhette a szegény kisgyermek panaszaiban) egyre közelebb… ahogy egyre kevesebben vagyunk, akik valaha együtt, osztálytársak, barátok, kortársak,, sorstársak... és egyre jobban érzem azt a régebben még csak idegenül és távolról sejtett jelentését annak a sokat idézett Hemingway felhasználta mottónak, az Akiért a harang szól c. regényében.... ne kérdezd kiért szól a harang. Érted szól.  S én már valóban  nem kérdezem, kiért,,,(egyébként ebben a pillanatban, tényleg , meg is szólalt mint egy helyeslő, hátborzongató és szívbe markoló jeladás.) ... tudom a választ. értem szól.

értünk szól!

























ezeken a fotókon,csoportképeken,mindenhol együtt vagyunk  ő is én is valahol a többiek közt... ha ismeretlen nézi , aki nem ismer(t) bennünket, nem is tudhatja ki kicsoda...szinte egymásbamosódunk a képeken valamennyien. ahogy telnek az évek egyre inkább s az utókor szemében majd  még inkább (ha fennmaradnak a képek egyáltalán)

a művészi fotó , az a gimikorabeli kettős strandképünk,  nekem nincs meg...veszinél láttam egyszer, otthonukban, tán be is keretezve...

nincs ráírva a nevünk, ezután senki se fogja tudni hogy ki van veszi mellett a képen...abban a fura kis kinais szalmakalapban...nem is baj, de azért remélem nem dobják ki  legalalább  a másik lány miatt nem...

 de ugye mennyire össze vagyunk kötve életünkben és halálunkban is, láthatatlan szálakon

és a másik halálával mi is kicsit meghalunk.

2016. november 28., hétfő

csak a saját hangomon

mert hiába is tetszene másé jobban
vagy akár a régebbi sajátom
csak azon tudok és akarok
még mindig danolászni
ami itt és most az enyém
egyszeri és hasonlíthatatlan
és ezen tudom csak elsutyorászni
vagy elrikácsolni ami megérint
és közölném mással is

ha nem is tetszetős

mert nem akarok tetszeni
tetszeni nem, csak szolgálni

azt amit látok
köröskörül
s akiket látok

felszínen
és ammögött

és amit érzek

legbelül





2016. november 27., vasárnap

to be free



Leonard Cohen - Bird on the Wire 1979

Like a bird on the wire,
Like a drunk in some old midnight choir
I have tried in my way to be free.

Like a worm on a hook,
Like a monk bending over the book
It was the shape, the shape of our love twisted me

If I, if I have been unkind,
I hope that you can just let it all go right on by
If I, if I have been untrue
It's just that I thought a lover had to be some kind of liar too

(Instrumental)

If I, if I have been unkind,
I hope that you can just let it all go right on by
If I, if I have been untrue
I hope that you know by now it was never to you

Like a little baby stillborn
Like a beast with his horn
I have torn everyone who reached out for me

But I swear, I swear by this song
I swear by all that I have done wrong
I will make it all up to thee

I saw a beggar he was leaning on his wooden crutch,
he said to me, "You must not ask for so much."
And a pretty woman leaning in her darkened door,
She cried to me, "Hey, why not ask a little bit more?"

Oh like a bird on the wire,
like a drunk in some old midnight choir
I have tried in my way to be free


........................................................................................................................
....

talán e fenti dal hatására is .....? mielőtt eszembe ötlött (szokásosan a biciklim tetején az őszi esős utcán) ezt hallgattam, többször is, egymás után (azóta is...)

                                                                                   

                                                            lhommage a Leonard Coheen                       
to be free


így döntöttem : felszabadítom magam
a mások de a magam rabságából is
like the bird...to be free
mától szabad leszek
azaz szabad
vagyok.

mint a madár
like the bird



-------

u.i. jó, jó (most már) tudom, az a madár is (a hasonlatban( dróthuzalon ül... nem szabadon szárnyalva,

és az ember is tele van kötöttségekkel, elkötelezettségeekkel stb...de mégis....