2016. július 31., vasárnap

prenatális predestináció




anyám egész nap
a varrógépet hajtotta
fölégörnyedve
mielőtt megszülettem
volna

így aztán
meg se moccantam
a hasában
egész estig
mikor végre felállt
munka után
kinyújtózkodva

attól kezdve aztán
mindent bepótoltam
anyám oldalát
majd kirúgtam 
másnap reggelig


lehet hogy
ezért vagyok
mai napig
öregségemre is
estétől éberebb

este a reggelem
éjjel a nappalom
nappal az éjjelem

későn is születtem
későn is ébredek

(hogy mikor halok


kitalálhatod)

2016. július 30., szombat

ború



fölöttem
a házban
bútort
huzigálnak

a ház fölött
felhők között
mennydörög

félek

csak nem
költözik el
innen
a jóisten?!


Julius 29

2016. július 29., péntek

kor - és kórképek


kor- és kórképek

sose játszottam meg
magam
bár ez volt
megszokott
egy álságos világban
hol kockázatos
nap mint nap
vásárra vinni
saját arcodat

most is azt hurcolom
csak mára megváltozott
többrétegű lett
évgyűrűk sora
gyűrődések csatatere
borítja

szeretnék néha aláásni
alálátni
ott nyugszik-e még
a háborúban is
békésen ártatlan
őszinte gyermek arca
aki nemhogy nem játszotta
meg magát
de még csak
nem is játszhatott eleget
ahogy illett volna

csak állt a kapuban
anyjára s kenyérre vágyva

mert éhes lehetett

később is
s mindig

hol erre hol arra
többnyire
egy kis szeretetre
szépségre
tudásra
jóságra
igaz szóra

egy emberi világra
hol önmaga lehet
az maradhat 
a belevetett

és nem
lesz csaló
vagy áldozat


2016. július 26., kedd

posztüvöltés (2016.julius)

posztüvöltés  

                                                 I saw the best minds of my generation

                                                 Láttam nemzedékem legjobb elméit


                                                                             Allen Ginsberg)

látom nemzedékem legjobb elméit
lehullani elszállni sorra

pedig még csak nyár van
tomboló, viharos,balsejtelmes

látom nemzedékem legjobbjait
elpihenni

elfáradtam én is
pedig nem is vetettem eleget

de ez már nem a vetés ideje
hanem az aratásé
lenne

markoslányként szedegetem össze
nemzedékem legjobbjai nyomában
mit elhullattak nekünk

múló máló széthulló jelenünk

túlélve
de temetve

látva nemzedékem

mennyi betű mennyi szó
és ó azok a drága mondatok

láttam nemzedékem legjobb elméit

nem múlnak el nyomtalanul
itt maradt nyomuk

bár megkövül

a világ
ezután
nélkülük változik

jaj hová
merre megy
nélkülük

nélkülünk

nélkülem

jaj miért is nem szóltam
bele jobban
míg lehetett
volna

hogy jobb legyen

jajistenem





                           

2016. július 22., péntek

saját kiáltásomra ébredtem

ANYUUUU!


Saját kiáltásomra ébredek.

27 éve nem felelsz
kapaszkodnék beléd
kapaszkodnál belém

ha még itt lehetnél
ha még az lehetnék
aki rég

de már én is süllyedek

milyen mély
a Léthe vize



2016 julius 22. közvetlen ébredés után


2016. július 19., kedd

minden napra

"Minden napra egy mese" volt gyerekkorunk kedvenc könyve.Mára kicserélődött," Minden napra egy halál.." -ra ? ! De ez nem kedvenc! Egyáltalán nem tetszik!


u.i. : "
"Édesapámnak olyan hangja volt, mint Fats Dominónak. Vagy a Somló Tamásnak. Közvetlenül az angyaloktól kapta a hangját, azon énekelt. Nem is énekelt, danolt."
Esterházy Péter: Harmonia caelestis, 245.





haikuba zárva

zárvány

                            "arasznyi lét, mi sietésre int" (Madách Imre)

az a pár évem
születés és halál közt
az az életem

?

2016. július 16., szombat

gyászok

Budapest, Nizza, 2016. julius 14-én

Nizzában 84 halott
a Promenade des Anglaisen -
amit én angyalok sétányának
véltem- tévesen
huszonegyévesen
(angolból elégtelen
most már kétszeresen)
mikor még 64-ben
ott sétáltunk a
békés pálmafák alatt
kivilágított ünnepi fényben
méltósággal egészen
a Hotel Negrescoig
a sejtelmes tenger
közelében

teherautók még nem törtek ránk
bár oldtimer nagybátyám
gyűlölte a száguldó autósorokat
nyitottan  gátlástalan ifjaikkal
jó vége nem lesz mondogatta
egyre vészjóslóbban
mert ezek azt hiszik
hogy mindent szabad
s mások rovására
gyakorolják szabadságukat
nagybátyám már akkor
hanyatlásról romlásról beszélt
nem is értettem miért
pedig csak a töltött baguettem
nyomta bele a számba
egy meztéllábas szakállas
huligán vándorlegény
lehet hogy éhes volt szegény
vagy ismerkedni akart csak
s a plakátokon ránktörő
gombafejű beatlesek
meg igencsak szelídek
s jámbor fiúk voltak
én első perctől
kedveltem őket
legújabb időnk
új dalaival
de nagybátyám
kihallott előre a korban
valami kakofóniát
bár akkoriban még
visszhangozhatott benne is
a 20 év előtti
pusztító háború
disszonanciája
mi megölte bátyját
az apám is

most a nizzai promenádon
elgázolt testek borítják
lábunk több mint
félszázados nyomát
84 halott
köztük 10 gyerek
sebesültek
megőrült a világ
végleg
hogy tűrheti ezt
tovább

háromnapos a gyász
a franciáknál

s Budapesten is
egy író
az író
a hű krónikás
nagybetegen
miután megírt
egy újabb s saját
búcsúszimfóniát
s megnyitotta
az ünnepi
könyvhetet
hősiesen
elment
mondhatni
elegánsan
angolosan
mint ahogy élte
is életét
lelépett

de ó jaj
nagyon is észrevették
észrevettük
mert hiánya máris
hatalmas
bennünk

mindannyiunké volt
tőle tudhattuk
mikor s hol tart a világ
és benne mi
s hogy lehetne
szebbé tenni
netán
de ő élvezte
s lejegyezte
minden mozzanatát
szépet s csúnyát
egyformán
látva a jó irányt
a lehetőségeket
mikből új valóságot
teremthetnénk akár
iránytű volt
s odaadón figyelmes
mindenkihez
s mindenekhez
ember
a javából
majdnem
„édesapánk”

szép volt
kedves e pé-nk
fiunk
apánk

de már nem lesz
több javított
kiadás

lezárult
egy korszak

felfordult a világ

nem tudjuk
mi jön ezután

újabb gyilkos teherautók
törnek-e ránk
nem angyali sétányokon

s már nincs is
ki megírhatná
mint egyszer
hogy már Nizza sem
fenékig tejfel

ma éjjelre
még inkább nem

84 meg 1 halott
egy napon
itt és ott

vigyázzanak rátok
az angyalok
az égi sétányokon

meg a harmonia caelestis                                       

s mi is próbáljunk vigyázni
magunkra,egymásra
a göröngyös földi utakon
míg lehet

ebben 
a hirtelen
ránkomló
(bár már
egy ideje
várható)

diszharmoniában


az ittmaradt könyvekkel
gondolatokkal mondatokkal
fejünkben, szívünkben
nem engedve át azokat holmi
451 Fahrenheiteknek
sem  teherautóknak

oldva a gyászunk
és borzongásunk






2016. július 14., csütörtök

utak

utak…

a kanyarokat meg kell tenni
nem lehet kihagyni
a szerpentin is
kanyargósan vezet
felfele

persze mindig
vannak bátor
alpinisták
akik nem mindig
zuhannak le
meredek 
sziklafalról
a mélybe

de a szerpentin
biztonságosabb
még ha szédít is
olykor

én mindenesetre
maradok itt lent
a völgyben
ez a legbiztosabb

az én koromban
különösen

de azért
innen is látom
a hegycsúcsokat

és biztatom a
szerpentinen
kanyargókat
ünneplem a csúcsra érőket
s siratom a leesőket

ha a maguk útját járták
s nem mások mozgatták
emelték-taszították
marionett bábukként

2016 julius 13-14


2016. július 11., hétfő

üresen

üresen hagyva

szép ajándéknoteszeim
soklapú füzeteim
mind üresen maradtak
sajnáltam beléjük írni
nehogy elcsúfítsam

szép ajándékéletem
sok elpergő évem
úgyszintén majdnem
teljesen
üresen
hagytam


julius 11



2016. július 10., vasárnap

kiegyenlitődés

kiegyenlitődés

hajam dús barnasága
szemem kék csillogása
bőröm sima hamvassága
derekam ivelt karcsúsága
lépteim friss ruganyossága

hova lett
odalett

de belőlem 
mi láthatatlan
volt az megmaradt
nem fogyatkozott

remélem
csak
gyarapodott

a múló évekkel

feküdni, aludni...

le kell feküdnöm
mondom egyre
gyakrabban
s még nappal

olyan ismerős
a mondat
anyám öregedő
hangját
hozza vissza

és eszembe jut
egy másik mondat

mit sokatolvasó nénikém 
irókedvence életéről
szóló képeskönyvében
gyerekként olvasok:

aludni akarok

ezt mondta a nagy író
mielőtt meghalt

én még nem akarok…

csak muszáj 
többet
pihennem
mert
elfáradtam
az életben

de ki tudja 
az a nagy
mesemondó
Jókai is
mit akart 

halni vagy 
aludni csak

(mindenesetre
ő halhatatlan)


2016 julius 10





2016. július 9., szombat

fentről

fentről

az égből lenéz
apukám
nagymamám
s onnan lát
akkor is
ha rossz vagyok-
mondja anyám

és én igyekszem
jó lenni
hogy örüljenek
nekem

jaj de sokan
tolonghatnak
ott fent már
ha tényleg van
mennyország
azóta
anyám
s minden
nagynéném,
nagybátyám


s talán látják
az unokám
kit nem láthattak
míg itt lent voltak
mert ő utánuk
érkezett
e földre

mit mondjak,
ha kérdi majd
hol vannak ők
az elődök

pedig
benne is

s talán figyelnek is

onnan valahonnan
fentről s bennünk
üzenik hogy
jók legyünk

ha figyelünk
mi is
s igazán 
igazi
önmagunkra


(mert a jóság
a mennyország
lehetne
már itt lent

a földön is)

2016. július 7., csütörtök

volt egyszer egy kert

volt egyszer egy kert
sokszor felkeresem
nyílik benne
minden virág
miket még
nagyanya
ültetett
valaha
pedig
kopár
már
minden
de a borostyán
kitört
a föld alól
a ház elé az útra
s ott őrt áll
ma is
emlékezik
egy kertre
az egyszervoltra




2016. július 5., kedd

ha meghalok

                                                                                         "e föld befogad"... (?)

ha meghalok
nem fog beleremegni a föld
csak annyira hogy befogadjon

de befogad-e?

sose tette igazán
a felszínen se

éltemben se


2016. július 4., hétfő

töltésen és erdőn át... a maros fele


A töltésnek még nem
lebetonozott részén
biciklizve
megcsapott a
gyerekkor szele
valami keverék
fű- s virágillat
lengte be
azt aki lettem
de hirtelen
visszalibbentett
gyerektestbe
mert azzal az
ugyanolyan régi
s még fitos orral
érzékeltem
s lélegeztem be
azt a mámorító
régi illatot
mint mikor
nagynénimmel
gyalog a töltésen
a maros fele
mezei virágokat
szedegettem
útközben

most hogy a töltésről
a lejtőn leereszkedtem
az erdő közt
húzódó műútra
a Maros felől
hirtelen átfutott
előttem
az úton
egy őzike
a töltés fele
a fák közt eltűnve
sose láttam ilyet
még errefele
de annyira
együttéreztem vele
mintha én lettem volna
az az őzike
s nem csak ki
majd' elütötte

mint ahogy az
egyetemen
első évben
az a gólya
aki a táblánál
nem tudott
megfelelni
a nekiszegzett
kérdésre:
őzike őzik-e”
mert nem értette
mert akkor még
fogalma se volt róla
hogy minden összefügg
mindennel
mindenki mindenkivel
az élet a költészettel
a múlt a jelennel
a gyerek az öreggel
az ember az őzekkel
de mindenekfölött
istennel

és eszembe jutott most
még sok minden
a Maros fele biciklizve
mit nem lehet megírni se

de mindez az életem része
és egésze a minden
magammal kell vinnem
immár sok esztendeje
biciklizve ősi fák közt
a Maros fele
a mindent magamban víve
belső poggyászom
ezzel van tele
de nem vagyok tőle nehezebb
ellenkezőleg
ott bent
könnyű lettem

mióta a mindenség gyermeke

egybeolvadva vele
feloldódva benne

a Maros fele






töltésen és erdőn át... a maros fele


A töltésnek még nem
lebetonozott részén
biciklizve
megcsapott a
gyerekkor szele
valami keverék
fű- s virágillat
lengte be
azt aki lettem
de hirtelen
visszalibbentett
gyerektestembe
mert azzal az
ugyanolyan régi
s még fitos orral
érzékeltem
s lélegeztem be
azt a mámorító
régi illatot
mint mikor
nagynénimmel
gyalog a töltésen
a maros fele
mezei virágokat
szedegettem
útközben

most hogy a töltésről
a lejtőn leereszkedtem
az erdő közt
húzódó műútra
a Maros felől
hirtelen átfutott
előttem
az úton
egy őzike
a töltés fele
a fák közt eltűnve
sose láttam ilyet
még errefele
de annyira
együttéreztem vele
mintha én lettem volna
az az őzike
s nem csak ki
majd' elütötte

mint ahogy az
egyetemen
első évben
az a gólya
aki a táblánál
nem tudott
megfelelni
a nekiszegzett
rejtjeles
kérdésre:
őzike őzik-e”
mert nem értette
mert akkor még
fogalma se volt róla
hogy minden összefügg
mindennel
mindenki mindenkivel
az élet a költészettel
a múlt a jelennel
a gyerek az öreggel
az ember az őzekkel
de mindenekfölött
istennel

és eszembe jutott most
még sok minden
a Maros fele biciklizve
mit nem lehet megírni se

de mindez az életem része
és egésze a minden
magammal kell vinnem
immár sok esztendeje
biciklizve ősi fák közt
a Maros fele
a mindent magamban víve
belső poggyászom
ezzel van tele
de nem vagyok tőle nehezebb
ellenkezőleg
ott bent
könnyebb
lettem

mióta a mindenség gyermeke

egybeolvadva vele
feloldódva benne

a Maros fele