2017. július 31., hétfő

fény

mielőtt fény leszek

ma erre a félmondatra ébredtem

eszembe jutott, olvastam régebben hogy a DNS (örök/itő részünk) még mindig felnemfedett "láthatatlan" része, a jóval nagyobb, és az a szellemi, az izgalmas...(mégha materialista tudősok "szemét"nek is nevezik,mert nem tudják értelmezni, hozzáférni , "mérni"?.. máshol meg azt,  hogy a DNSünk tulajdonképpen fénylik...gondolom, pont az a "része" amivel nem tudnak mit kezdeni a röghöz kötött tudósok... nahát, ami megmarad belőlünk, mégis csak fény, ha kvantumszinten is netán?...

a kérdés az volt, hogy fejezzem be már teljesen tudatosan , és ébren a féligálom félmondatot: így döntöttem (mert mindig is az élet mellett): az örökélet még nekem is megfoghatatlan azért...:)


(mielőtt fény leszek)
(addig még ) élek egy keveset

letisztítva:


mielőtt fény leszek
élek egy keveset


.......................................................................................................................................................

 (ezt most találtam fénytest cimszónál a googleban pl, de nem mostani...

https://www.facebook.com/notes/g%C3%A1bor-varga/a-f%C3%A9nytest-kialakul%C3%A1s%C3%A1nak-12-fokozata-i-r%C3%A9sz/292659730768215/?hc_location=ufi



https://www.facebook.com/notes/g%C3%A1bor-varga/a-f%C3%A9nytest-kialakul%C3%A1s%C3%A1nak-12-fokozata-i-r%C3%A9sz/292659730768215/?hc_location=ufi


https://www.facebook.com/notes/g%C3%A1bor-varga/a-f%C3%A9nytest-kialakul%C3%A1s%C3%A1nak-12-fokozata-iii-r%C3%A9sz/292686857432169/ )




2017. július 30., vasárnap

a film

azt mondják
halálunk előtt
lepörög előttünk
az életünk

előttem már
régóta pörög
az a film

csak kicsit lassú
mint aki nézi
s még éli is

megosztott
figyelemmel
egyszerre

mig nincs
kiirva

ENDE

2017. július 29., szombat

summázat - becsukott szemmel

azért szép volt
az életem
a világ...

mindaz
amit láttam

s mindaz
amit nem

mert
azt is
látom

ha becsukom
szemem

2017. július 28., péntek

rácsok

milyen igaza volt B.T.-nek, van már vagy negyven éve, amikor egy szentesi utcán, a szinjátszó tanfolyam egyik  estéjén , peripatetikus séta közben, azt a felszabaditani akaró mondatot mondta, hogy a rácsokat magam szegezem magam köré. Az után, hogy az az okoskodó és paradox mondat jött ki a számon , hogy "determináltabb vagyok, mint ahogy élek"...hiszen  azok a "determináltságok" , amikre akkori gúzsbakötöttnek tűnő élethelyzetemben utalhattam, már rég lefoszlottak rólam, az idővel...de valamifelé rácsok, láthatatlanul, még mindig megvannak. Talán nem is körülöttem hanem bennem. Nem ugyanazok a rácsok, de ezek is fogva tartó rácsok.

ja, meg mondott legelébb valami olyat is, hogy a küszöböket át kell lépni.

meg még (sok) mást is


talán majd egyszer (pontosabban) megirom
csak fog kapni egy sötétebb(!) árnyalatot....

2017. július 26., szerda

a szülőváros súlya

súlyos már nekem ez a város
emlékektől terhes
majd' minden
háza utcája

már nem birom
tovább cipelni

összeroskadok
menten bele

vegyétek le rólam
ezt a sok terhet

hadd menjek
végre másfele

------

na de
emlékek nélkül
lehet-e?

pár gondolat az öregek egyenjogúsitásáért

utálom, ha az öregeket semmibe veszik, lekezelik, de azt is ha azt hiszik , hogy csökkent képességűek  minden szempontból, és ha csinálnak mégis valamit, akkor meglepődnek: "jaj de ugyes, nahát igazán, ki hitte volna"...kikérem magunknak.

attól, hogy öregek vagyunk, nem lettünk hülyék! ez a két szó nem szinonima

a múltkor ki is jött belőlem a patikában egy gyakorlatlan s mi több ügyetlen és sete-suta gyakornokfiúnak mondtam, aki olyan idétlenül akart segiteni(!) a recept aláirásában, hogy hagyjon már békén"nem vagyok hülye, csak öreg"! (még ha történetesen Nootropil is szerepelt a recepten)

no ez akár mottó is lehetne:
nem hülye, csak öreg!
esetleg pólóra irhatnánk:
NEM VAGYOK HÜLYE CSAK ÖREG

ha hülye is néha az ember
nem az öregségtől
és ha már itt tartunk, nem csak az öregek lehetnek hülyék olykor - mellesleg

jó, (egyébkén nem jó), van a rettegett Alzheimer  kór, meg bizonyos "szellemi hanyatlás",  esetleg (nem vagyok ebben biztos, és a legújabb kutatások szerint sincs, feltétlenül, sőt), de kis memóriavesztés ö, lassulás öreg korra előjöhet, (régen igy is hivták: szenilitás),de az ilyen öregeket eleve lefokozó viselkedés csak ront mindenen, legfőképp az önbecsülésen és az ember (öregemberi) méltóságán - ami fontosabb, öregkorban fokozottan az lenne! (egyébként a valamilyen fogyatékosságot se kezelik normálisan ill. természetesen az emberek... és az egyik helytelenség az attitűdjükben, ha a pl csak mozgásszervi problémával élőt szellemileg is lefokoznak)

ez az egész onnan is jutott eszembe, hogy van egy oldal a fbon, sportolj ne pánikolj, ahova feltettek (egyébként paparazzi módon) egy videot, ahol egy 90 feletti hölgy (megsejditve hogy ismert előadóművész lánya -gyalogol azzal a divatos sportbottal...
hogy körültapsolták, csodálták, elképedtek, hihetetlenkedtek!... a kommentekben...én is irtam fel , de csak érdeklődvén hol lehet ilyen botot kapni, mert én  szinte csak biciklizek, néha jó lenne gyalogolni is kicsit...erre szerencsére kaptam választ a kérdésemre is, de valaki megveregette a vállam, hogy nahát milyen ügyes vagyok , gyönyörű, hogy Ön  internetezik!!!, Nagyszerű, friss és nyitott, és még sportol is!közöltem hogy már csak biciklizem (a többit meg hagytam, ráhagytam) jaj de ügyes vagyok , mert (még) tudok irni, olvasni... is:( sőt internetezni. meg biciklizni....pedig már 75 leszek (pedig én nem csak viccből irtam, hogy hol lehet kapni azt a sétálóbotot, mert
még csak. 75leszek..:) (mert magamat kigúnyolom, ha kell, de hogy más...:) *

ha ez igy megy tovább, harcot indítok az öregek egyenjogúsitásáért!!!!
ki csatlakozik?


................



(persze az alól az udvariasság ill. figyelmesség alól nem adnék felmentést, hogy előre engedjenek, felsegitsék a kabátom, olykor kivegyenek a kezemből egy nehezebb bőröndöt (bár ezt hanyagolom) stb...stb... érdekes módon ebben a megkülönböztetésben fiatal nőként, mintha gyakrabban lett volna részem, terhes is volt akkor (a női egyenjogúságom birizgálta)....s háritottam is, mert tolakodásnak is tűnt, de most nem mindig bánnám)

mert hogy most olvastam Sha-w ról, hogy mikor fel akarták rá segieni a kabátot, azzal háritott, hogy egyedül is nehezen megy:)

viszont az öregeket azzal csittittotta, ne dühösdködjenek a megöregedés miatt, van akinek ez se sikerül....

hát igen, én meg ezzel szoktam csittitani magam: nem jó megöregedni, de nem megöregedni sokkal rosszabb!

nagymamám levele 1952-ből...Amsterdamból, a zenéről...


... jött egy levelem, azaz "találtam"...

 nagymama 3 oldalt irt anyunak és nekem külön ezt a negyediket... főleg a zenéről... ez örökké visszatérő téma volt nála (nem csoda hiszen ő eredetileg zongoraművész volt, meg énektanár,  berlini zeneakadémiai végzettséggel)

egyszer hallottam csak zongorázni, a budapesti lakásában, még 3 éves se voltam, következő évben költözött ki  Amsterdamba... és attól kezdve csak leveleztünk... de igy is nagyon élő volt ez a kapcsolat 18 éves koromig, amikor végleg elment... miután egy autó fellökte a járdaszélen... már alig látott, és nem használta a fehér botját,...megoperálta ugyan egy svéd professzor a szürkehályogját, még az ötvenes éssvekben, de nem sikeresen...sokszor egymásra irta a sorokat (itt még nem)... remélem válaszoltam erre a levelére, bár emlékszem anyu mindig nógatott, hogy irj már nagyanyádnak.....DRÁGA NAGYMAMÁM, emlékszem ilyen nyomtatott nagybetűkkel irtam neki egy idő után, de aztán akiknél lakott, közölték, hogy felesleges, mert azt se látja, és ők olvassák fel neki a leveleinket, de irjak szorgalmasan, gyakrabban, mert nagyon örül nekik...

Azt hiszem többször kellett volna irnom...meg hamarabb a válaszokat...



                                                                                    1952.XI.26 (szerd
Drága Julikám!

Kedves levelednek nagyon örültem
mert sorai között is azt a megfigye-
lést tehettem hogy jó és okos kisleány
vagy.Szereted jó édesanyádat és szor-
galmasan tanulsz. Javult már a hegedű
kéztartásod?minden fáradtság meg-
éri a zenei tanulmány ; mert a zene
egész életünkhöz hű barátunk marad,
persze ha mi is hűek maradunk
hozzá! De nem csupán saját
magunknak szerzünk Vele örömet
hanem elsősorban szülők
rokonok és embertársainknak.
Most már kis újszülött unokatest-
vérkédnek - gratulálok!- is
kis bölcsődalt hegedülhetsz.
Sok szeretettel ölel-csókol
nagymamád

kései válaszként:


Hát DRÁGA NAGYMAMÁM! kicsit hűtlen lettem a  - nem a zenéhez csak a - hegedüléshez - nagyon ritkán veszem elő a hangszert. A kislányomnak játszottam rajta, már pár hónapos korában,nagyon figyelt is , ő később zongorázott, remekül!- zenét is szerzett, gyönyörű dallamokat, de abbahagyta... bár felvették a zenekonzervatóriumba is.. én jártam oda két évig , de én is abba hagytam, érettségire, és a bölcsészetet választottam helyette ugye, bár egy darabig még játszottam, különböző zenekarokban....Az unokahugomnak se játszottam bölcsődalt 10 éves koromban, igaz ők más városban élvén, nehéz is lett volna... Az unokámnak viszont énekeltem egész pici korában, igy kommunikáltunk, és ő ezt nagyon kedvelte, és utánozta is...Remélem, majd ő is fog valami hangszert tanulni, amikor eljön az ideje. Majd mesélek neki a dédnagyanyjáról....

Ha nem is zenélek, aktivan, a zene szinte betölti az életemet. Különösen mióta rossz a tévém (s már hónapok óta) szinte állandóan szól a Bartók rádió a fülembe a legklasszikusabb zenei adásaival... és jóleső érzés, hogy -úgy látszik nem hiába voltak a 2 éves zeneirodalmi tanulmányaim se - szinte minden szám ismerős, és tudom tovább dúdolni, "idézni", akár az irodalmi műveket...
És igaz az is, amit egy későbbi levelében irt-jósolt  Nagymama - ha jól emlékszem -. hogy idősebb korban igazi menedék is , mikor már kevesebb örömünk marad az életben, a zene, az mindig megvan , csalhatatlanul...Tényleg hűséges (mégha mi hűtlenek is vagyunk hozzá olykor:)Sose hagyok ki a kisvárosunkban egy adódó hangversenyt sem, legutóbb a  fővárosbanm aZeneakadémián is sikerült egy szimfonikus zenekari koncertet "kifogni", s olykor az Operába is elmenni ....mindig eszembe jut , hogy apukám ott énekelt egyetemistaként a kórusban.... nagymama pedig mindig ott van, a (komoly)zenei élményeim mögött....


pl  2011-ben



szeretek zenét hallgatni: Bach, Vivaldi, Mozart, Beethoven, Brahms, Chopin, Csajkovszkij, Mahler és a többiek, bármikor "jöhetnek"... megnyugtatnak, felemelnek...
az un. modern ("kakofon", "atonális") zenét nem annyira szeretem, inkább nyugtalanitanak...
de ma valami fura dolog történt. az átlagnál is zaklatottabb voltam, és amikor bekapcsoltam a Bartók rádiót, onnan valami rendkivül "modern" "komoly" zene áradt... és láss vagy inkább hallj csodát: a zene zaklatottsága és az enyém találkozott! csodálatosan együtt haladtam a zenével, ugyanazt fejezte ki, amit belül éreztem, és megszületett a "konszonancia". Most "esett le" József Attila Bartókkal kapcsolatos, unásig idézett - és mindig azt hittem, hogy értett- mondásának igazi értelme, mi szerint "a konszonancia nem egyéb megértett disszonanciánál"... (és erre évtizedeket kellett várnom, de lehet , hogy lemondtam volna róla... jobb szeretnék "együttrezegni" az eleve harmonikus dallamokkal...)
aztán megnéztem a műsorújságban: Hindemith zenéje volt, amivel olyan csodásan együttrezegtem, azaz ő együtt velem...
akinek alkotásaira a műsorújság szerint csak a "zene" szó illik a (bohém, könnyed muzsika semmiképp). a "zene" komolyabban, korrektebbül hangzik...
hát... azért olyan jó lenne egy kis Dvorak humoreszkkel együttrezegni... (azt kaptam jutalomkottának a konziban egyszer, és amúgy is: lányomék ma jönnek haza Csehországból ... bár arról nekem mindig Smetana Moldvája jut eszembe ill. fülembe (mert az nem csak Prágáé)
nem hittem volna , hogy egyszer egy Hindemith zenével rezgek együtt... jaj.

2017. július 25., kedd

nyárba költözött ősz

a nyárba költözött az ősz
vagy beszökött ahogy ady irta
s ahogy attila megjósolta
mily gyorsan betelik nyara

az én szivemben a halál
nem verhet tanyát
de az örökös elmúlás
intő szele meglegyint

a múlás az állandó állapot
mégha szemet is húnynánk felette
egy-egy carpe diemmel
vagy magyaros ihaj-csuhajjal

sose halunk meg -kurjongatjuk
de azért nem lévén hülyék
csak olykor,  tudjuk
hogy sajnos igen, halunk

és azt is hogy jön mindig
új tavasz és új nyár
de ugyanaz a levél
mi egyszer lehullt

nem repül vissza a faágra
soha már






2017. július 24., hétfő

habzsoltam a nyarakat

habzsoltam a nyarakat

jutott eszembe a biciklim tetején, azzal együtt, hogy bár még meleg van, de hidegülést jósolnak az időtudor meteorológusok. és mintha ennek örülnék is most, mármint a remélhető enyhülésnek.

holott, annak idején, fiatalon:

habzsoltam a nyarakat

gyűjtöttem a napos napokat, mert azokat mindig a Maros parti strandon tölthettem, és töltöttem is. számozva be is irtam a naptáraimba...

mi változott?

hát nem a nyár



az elveszett név


Napokig törtem a fejem rajta. A nevén. Nem is tudom, hogy s miért jutott eszembe anyukám egykori osztálytársa, aki időnként meg-meglátogatott bennünket, a legváratlanabb időpontokban, felevickélt az egyedülinek meghagyott hátsó bejáratunk sötét és nyaktörően magas lépcsőin, s belépve a tágas udvari- egykori gyerekszobába… meg-megállapitotta, hogy milyen elvarázsoltak vagyunk, és olyan a lakásunk mint egy BOHÉMTANYA: de azért vagy tán épp ezért mindig nagyon otthonosan érezte magát benne. (ez általában így volt, másokkal is, és azt hiszem nem is a lakásnak hanem anyám otthonosságának , barátságosságának, közvetlenségének volt köszönhető, bár kétségtelen, hogy ez a lakáson is tükröződött) Osztálytársak voltak valaha,  már nem is tudom, hol ,mikor,  de nem a gimnáziumban, hanem még előbb, mert oda csak ketten jártak Banfalvi Jucival, anyu jó barátnőjével, aki Pécsett lett gimnáziumi igazgató és évente egyszer meglátogatott bennünket. Amig élt. Mig anyu korábbi osztálytársa ugyanitt, ebben a városban lakott, és bármikor bejött hozzánk, mindig mosolygott, bájosan és tündökletesen, de volt valami kesernyés, fájdalmasság is a mosolyában, azt nem akarom mondani, hogy sóvárgás, vagy egyenesen irigység, és épp én lehettem a tárgya, kiváltója, mint anyám lánya, mármint azért, hogy neki van ilyenje. Mert neki nem volt, nem is ment férjhez soha, és maradt is benne mindig valami anakronisztikusan kislányos. Igen ,a szókimondásában is. A hangja is különös volt; az is egyszerre negédesen kedves, és panaszosan sopánkodós, sipákolós...nem tudom miről beszéltek anyuval, nem hallgattam ki a beszélgetéseiket,(főleg ő beszélt, áradt belőle a szó). az intonációja megmaradt a fülemben… minden: a mosolya, a járása, a hangja, „csak” a nevét felejtettem el, sehogy se emlékeztem rá, pár napig napjában többször eszembe jutott, mi lehet, tudtam, hogy elég rövid, hogy vezetéknév keresztnév egybehangzón, és becézve a vége...aztán egyszer csak , előbb az ica, majd a ritterica beugrott! Épp olyan váratlanul, ahogy ő szokott volt hozzánk "beugrani"...Úgy megörültem neki!

Mégis csak más ha nevestül emlékezünk valakire... Ha megvan a neve! Ha elvész a név, az olyan, mintha a viselője is végleg elveszett volna...


rá is kéne irnom az előszedett fényképek hátlapjára, ahol anyuval, az udvarunkon, azt hiszem a Marosra menet, fotóztam le őket  




RITTERICA (néni) ÉS ANYU




















(már öregebb vagyok náluk!)

2017. július 23., vasárnap

agyforraló nyárban

Érik a nyár.
Mit érlel?
Időt.
Mindig az időt.
Bár - gyümölcseivel.

    *****

A rózsa még nem hervadt.
De megviselte a nyár.
Már senki se néz rá.
Nincs illata..

    *****

A szemem és a
fényképezőgépem
lencséje
egyaránt homályos
nem birják a napot
ki kell cserélni
megyek a boltba
meg a kórházba

vajon hova hamarabb

     *****

A férfiak újabban
gatyában járnak
az utcán

a nők
majdnem
meztelenül

és nincs semmi
szégyenérzet
bennük

csak én forditom el
munduntalan a fejem

de minek














2017. július 21., péntek

esterhazyt olvasni

kihoztam a könyvtárból Esterházytól az Egyszerű történet vessző száz oldal - a Márk változatot -nem volt "egyszerű", egyrészt mert azon a szinten ahol kiadják a könyveket, csak (a könytári dolgozó szóhasználatával:) "sikerkönyvek" vannak, ezen érteni kell (eufemisztikusan? inkább hazugul) a lektürt jóesetben bestsellert, a számomra olvashatatlan, u.n. szórakoztató könyveket, amik engem sosem "szórakoztatnak" másrészt én hibámból , csak úgy kértem a könyvet először röviditve, hogy a Márk változatot, mire lehozták az emeletről természetesen a kardozót...de nekem egyáltalán nem volt mindegy, ha már nem mentem el az egy éves évfordulóra julius 14-én a PIMbe ahol a Magvetős szerzők felolvasták a könyvet, legalább utólag el akartam olvasni, ugyanazt. Lányomtól még jóidőben megkérdeztem, ő mely oldalakat olvassa: 91-93. meg láttam a fotókat is a felolvasásról,  s azt is, hogy majdnem sír rajtuk...(bár letagadta, de hát látom...)









már mindent értek is, miután végigolvastam, hol mosolyogtam, nevettem, hol sirtam, volt úgy hogy egyszerre, is,  a könyvön , azaz az (egyszerű?) történeten a végén azt hiszem már CSAK SIRNI TUDTAM... én  is. időnként ránézve a hátsó boritó  portréjára... ott a nevető még egészséges iróra, micsoda iró is volt... s micsoda ember...de kár hogy már csak volt, és milyen jó , hogy még olvashatjuk (nekem még vannak kimaradt könyvek, bár olvastam tőle jócskán... de majd azokat se ártana még egyszer, pontosabban, ahogy ő irt...)

-----


(ezt még elmesélem, a könyvkihozás körülményeiről, hogy mellettem egy ismeretlen nő állt a pultnál, és nagyon elcsodálkozott, rá is kérdezett, látva a könyvet a pulton: Esterházyt olvas? mert hogy ő nem birja olvasni. A HC-t is csak elkezdte (mondtam olvassa a 2. részét az oldottabb megfogalmazás, de lehet hogy a Javitottat kellett volna ajánlani?) egy darabig még nyomon követett , mint csudabogarat, mondta, is, hogy ritka errefelé olyan embert találni aki esterhazyt olvas) (hm) persze kiderült, hogy ő nem is makón él, viszont az idős 90 éves anyukája igen, aki véletlenül épp a volt magyar tanárnőmnek majd kollegámnak volt barátnője.megkérdezte hogy hivnak.nagyon furán éreztem magam, s egyre inkább azt, hogy el kellett volna mennem Pestre a felolvasásra, ahol körülöttem csupa olyan ember lett volna akik  feltehetően olvassák esterhazy-t.... de legalább is szeretik hallgatni amit irt....

s én azért inkább lent tartanám a könyvét a ktárban , hogy ha véletlenül is, de belelapozhassanak a csak az ottani "sikerkönyveket" olvasók is.

---

https://www.irodalmijelen.hu/2017-jul-15-0902/esterhazy-ejszaka


2017. július 20., csütörtök

fuldoklások

a panelházak a hőségben
fuldokolnak
én sokáig nem is tudtam
hogy ezekben laknak
kezdő tanárként
vittem a diákokat
kilenszázhatvanhatban
idegen nyelvi táborba
a balatonra
ilyen panelokba
azt hittem
mint a sátor
jó benne
táborozni nyáron
idényjelleggel
ideiglenesen
node mindig lakni
el se képzeltem

már vagy húsz éve
élek  panelben
tavasszal-ősszel
nyáron és télen
a távfűtést még élveztem is
költözés utáni években
bár ezen a télen
már decemberben
nem is tudom miért
fuldokolni kezdtem
akárcsak most
a panelházak
e nagy hőségben




fohászféle, a jövőről

Istenem, add
hogy úgy
maradhassak
önmagam

hogy ne
csontosodjak
bele abba
ami voltam
és vagyok

hadd lehessek
aki még lehetek

vagy csak legyek
mindegy milyen

amíg lehet




2017. július 19., szerda

kint

nem tudok bent maradni
a lakásban ha vége a télnek
kint süt a nap fúj a szél
eshet is ott élek

halni vajon hol fogok ?
azt is jobb lenne ott
az anyaföldön valahol
inkább mint rossz kanapémon

pedig a főpróbákat
éjjelente ott tartom
(fulladással
meghalásból

igaz is
minden ébredésért
hálás vagyok
s ha lélegezhetek szabadon
szobámból kilépve
szabad levegőre
hol most is ezt irom)

julius 17.

2017. július 18., kedd

élet és...

mennyi  borzalmat látunk
s élünk meg
ha kicsit túl sokáig
nincs az az irói fantázia
mi egybehordhatna ennyit
elbirna regénybe formálva
muszáj szelektálni
kihagyni a legvadabb
elemeket. egy mű
se tudná elviselni
amit a valóság
kénytelen




kinek tapsolok

milyen szép tud lenni egy fa
például alkonyi fényben
bármilyen műalkotás utánzat
hozzá képest

minden mű "művi"
természeténél fogva
s csak a természet az igazi
annak vagyok leghűbb foglya

de ki az alkotója
marad örök inkognitóba'
csak remekművei
beszélnek helyette

én neki tapsolok
minden tavasszal 
és minden nyáron
de ősszel sőt még télen is

"hogy volt!"
ujjongva  kiáltom
és tudom
mindig újrakezdi








2017. július 17., hétfő

az álszerény

az álszerénység
rosszabb a gőgnél

a gőgös legalább
vállalja magát
és nem csap be

nem ravasz
mint aki
szerénynek
mutatja magát

s közben

majd szétveti
a büszkeség

még arra is
büszke

hogy mindenkit
átver
seperc
alatt


2017. július 15., szombat

lehajtott fejjel

miért mindig
az áldozatok
hajtják le
fejüket

Jezus
a kereszten
(ahogy Dali
megfestette)

Radnóti
(a Varga szobron)

és apám is
ezt tehette
(elképzeltem)

----

nekem már mondták többen
mért járok lehajtott fejjel

talán épp ezért

régi ruhák

pakolok, selejtezek
kell a hely

lányom babaruhái
kis réklik
(hogy is fért bele)
a fehér pólya
himzett huzattal
rugdalózók
kis kalapok
himzett ruhácskák

kék iskolaköpeny
fehér blúz
rakott szoknya

kidobjam?!

két részes fürdőruháim
mind anyám varrta
(s közben hogy szekiroztam!)
ruhák, hihetetlen
60 centis derékkal
a fekete bársony
ujjatlan
abban látott meg
azon a régi szilveszteren
ö a fészek klubban...


kidobjam?

.............

kidobom
csak előtte jól megnézem
elteszem emlékbe
ott még végtelen
a tárhelyem
szerencsére

különben is
ez mind csak rongy
kidobom
ez volt a múlt

kinőttük
kihíztuk

csak itt maradt
külső burok
már nem divatos
......

mennyivel nehezebb
lesz majd  testruhánkat
itt hagyni
ha már elkopott






2017. július 14., péntek

helyzetjelentés

süt a nap
néha felhő boritja
kék az ég
repülő szántja
megszólalt a mobilom
a rétes közepes volt
kaptam egy emilt
vajon merre mutat
reklám érdektelen
szelektálni kell
valaki kedvel engem
én is kedveljem
nézzem meg a profilját
a twoon - kilépek inkább
micsoda hülyeség ez
nem is tudom
hogy kerültem bele

2017. július 13., csütörtök

szellem és szél

ugyanakkor éjjel álmodtam (mikor erre a  "kiterítenek úgyis" szlogenra ébredtem)... valamit, amit nem akartam már leírni (az első kitörlődés után) , de most mégis  megteszem, mert délután történt valami vele analóg  valós mozzanat, ami az álmomra emlékeztetett

szóval, álmomban, egy halk , rövid csöngetést hallottam, kimentem a folyosón át az ajtóhoz

de nem láttam senkit, kinyitva az ajtót (furcsa, hogy előbb a kémlelőn nem is néztem ki, mint szoktam, de ezen az ajtón nem is volt kémlelő , hófehér volt, újszerű) és én gyanútlanul nyitottam...volna...az ajtót, azaz csuktam is volna be, mivel nem láttam senkit, de olyan s láthatatlan erő nyomta vissza és zúdult be , hogy nem tudtam...nem volt hozzá elég erőm, ekkora ellenerőt legyőzni... de sehol senki nem volt, később ki is néztem..

viszont visszafordulóban láttam a folyosó fehér falán, jobbra, egy lilás fényjelenséget, mint valami krikszkraksz amorf rajzolatot

beszóltam a lányomnak, aki bent volt a belső szobában, hogy jöjjön, mert valami szellemféle jöhetett be


ennyi.

aztán ma délután, elég erős szélben, benyitottam a cukrászdába, és ugyanúgy nem tudtam vissza csukni az ajtót (csak nagy erőfeszítessel) mint két napja , álmomban, ugyanaz az erőérzékelés, ellenállás, feszülés... hát persze a szél...(de álmomban nem volt szél..., nem  lehetett)

de milyen érdekes szellem, szél... mintha ugyanaz a szótő lenne,,,,

(de lila foltot nem láttam, ezúttal:)


...kiteritenek úgyis

tegnapelőtt erre a félmondatra ébredtem

kiterítenek úgyis

meg is írtam még aznap róla a bejegyzést ide, de egy rossz mozdulattal kitörlődött, ilyenkor nem szoktam általában  újraírni, de most mégis rövidebben megteszem

nagyon meleg volt, kitakarózva és u.n. hullapózban aludtam (úgy ahogy)..de nem jógáztam épp

József Attila két hexameteréből  ez a másfél daktilus és a végén az elnyújtott spondeus...(igen , csakis a második sor lehetett, a vége, a ponttal a végén..és előtte tudjuk, ... mért NE legyek tisztességes! (azaz..legyek, nyomatékkal)

a tisztesség nem lehet kérdéses (írtam erről egy kisebb esszét jó pár éve annak is, a Makói hétbe az IRODA-LOM rovatomba...  nyugd után, nem bírva nyugodni, s így próbálkozva tovább tani-tani, beszélve irodalomról....(meg más efféle földi lomról)

esetleg mellékelem , ha megtalálom (megtaláltam*

de nem az irodalmi fontossága hanem az etikai miatt

Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis!*
Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis.

mért legyek én tisztességes? mért NE legyek tisztességes!
csakis ez a választható alternativa, nincs is más

a tisztesség a fő      (a többi csak irodalom...de az irodalom eszközeivel mennyre hatásosan és erőteljesen lehet erre rámutatni! hogy csak ez a lehetséges válasz

de azért ez a kiszakitott  KITERITENEK ÚGYIS...

borzongató ébredés volt

mindenesetre jó, hogy (még) felébredtem, kétszeresen is

---------
*

*

2017. július 12., szerda

a sors kezei

én nem tudom pontosan, hogy működik a karma ... de hogy működik az biztos.

észrevettem, hogy akik igaztalanul megbántottak, nem soká visszakapták a sorstól, többnyire ugyanazon vagy hasonló területen

szinte már félek, ha bánt valaki - igen, attól is, hogy közvetve én leszek oka (valójában az, amit ellenem követett el) az őt ért (viszont)bántásnak

nem szeretek a sors keze lenni

meg persze főleg igyekszem én nem bántani eleve másokat... úgyis visszakapnám, én is...

de különben is , legjobb és legfőbb a békesség

utálok mindenféle harcot, viszályt

nem is érdemes bele se kezdeni, még gondolatban sem

a sors előbb-utóbb minden (mások vagy akár maga ellen)vétkezőre lecsap úgyis -mint okra az okozat... bűnre a bűnhődés

nem tűr egyenetlenséget és asszimetriát

igazságosabb mint mi vagyunk

...
meg az is eszembe jutott, hogy igaza lehet Jézus-Joshuénak abban (is), ami első re meghökkenthet, fel is háborithat,de csak igy lehet kilépni ebből a karmaláncolatból:

ha megdobnak kóvel, dobd vissza kenyérrel...

persze a kővel dobálónak ettől még megmardhat a karmája, de te elkerülöd)

(azért könyörgöm inkább ne dobálózzunk semmivel!).

2017. július 11., kedd

ég és mennyezet

szeretem nézni az egeket
de nem a festetteket
igazit igazi tereken
a földi mennyezetet

ezért is szeretem
a tágas tereket
mert azokról
egekre látni

s olyankor több
az éltető levegőm
az ég ugyanis
jóval magasabban van
mint  paneltetőm

alatta szabadabban
lélegezhetek
mint otthon
ahol fölöttem
nem az ég lakóit
sejthetem
csak az ismerős és hangos
felsőszomszédot

tehát otthon
még csak tiszta szivből
imádkozni sem tudhatok
a feljebbvalóhoz

....

bár már rég tudnom kellene
hogy őt ne az égben keressem

hanem mindenütt
és bennem
is

igaz, fent
de ez a fent
nem méterekben
méretik




2017. július 10., hétfő

reminiszcenciák

Megloptak.

Nem tudod, kik.
Nem tudod middel.
De annál inkább
érzed hiányát.
Hiszen a tiéd volt
amid most sehol
vagy nem tudod hol
Pótolni se lehet

Ez életed
metaforája


2017. július 9., vasárnap

micsoda idők

                                                               O, tempora, o mores!


olyan könnyű beinditani
a gonoszság gépezetét

elég egy-két plakát
ellenségkép itt és ott
üsd-vágd nem apád....

s már ki se tudod tenni
a lábad az utcára
békességben

minden utcasarkon el akarnak ütni
sőt a járdára is utánad jönnek
lekiabálnak, káromkodnak
fenyegetőznek

örülj hogy élsz
de ugyan minek örülhetsz
ilyen körülmények között
konkrétan és önfeledten

még jó hogy lányod hiv
fővárosi otthonukból
s mögötte hallod unokád
tündéri hangját...

bár néha ő is üvöltözik
mint a felső szomszédék
beszélni még  nem tudó
de folyton sikoltozó
kisgyereke

2017. július 7., péntek

még mindig...

selejtezek
selejteznék

mindig találok valami "kincset"

ha csak egy régi cédulát
66-ban irtam az abszurd drámákból egy tanulmányt (párhuzamosan kvázi a magyar irodalmi szakdolimmal, Kosztolányiból)

akkoriban az abszurd dráma még új jelenségnek számitott
(a szakirodalmam is az egyetlen angol nyelvű monográfia volt (Martin Esslintől)
no és persze  a drámák... 3-3-- köztük az azóta is leghiresebb , a Godotra várva, Beckett-től

innen kerülhetett a most megtalált "cédulára" ez az idézet:


V: Semmit se lehet tenni.
E: Hiába lázong az ember
V::Mindenki olyan marad, amilyen
E: A bőrünkből nem bújhatunk ki

........

És azóta is várnak (várunk) Godotra..

mi az a  fél évszázad...

meg ami előtte volt


......

újabb cetli, 1990. junius 3.

(lányom(5):

Szónokolva. 

Ne csak pártok legyenek a parlamentben. Hanem  nyugalom és békesség is.

.......





beszélni

apámmal soha nem beszélhettem

az ő velem kapcsolatos mondatait
csak anyám elbeszéléseiből ismerem:

milyen parányi a kis keze
s milyen tökéletes

persze hogy magánál elhallgat
hiszen ott a tejcsárda

majd a lányom jön velem
esténként a kocsmába, maga sose...

s a bori tábori lapjáról
a levéltár hadipaksamétájából
visszakapva
magam is olvastam
már felnőttként
a kései s utolsó
anyámnak irt
üzenetben
a rám vonatkozót:

üdvözlöm anyósaink
unokáját

......

már mindenki oda

apám anyósát
négy éves koromban
elvitték
egy faládában
(az előszoba
üvegajtaján át
láttam)

anyám anyósával
többnyire csak
levelezhettem
Hollandiába
(őt még 46-ban
a másik fia
magához hivta)

anyám noszogatott
mindig , hogy irjak
"drága nagymamám"nak
válaszleveleket
de vele se beszéltem
eleget

apámmal
ismert okokból
s 44 után már
senkinek
nem lehetett

s még álmodni se
tudok róla
soha

......

de anyja és
anyósa "unokájának"
már unokája van!
(aki mellesleg
tiszta dédapja!)

többet kéne
beszélnem vele...

ha már élek

s még élek!


2017. július 6., csütörtök

bezárult kapuk

ha eszembe jutnak halottaim
kik egyre többen
rögtön ott a kinzó gondolat
miért is nem beszéltem velük többet
miért nem kérdeztem-hallgattam őket
mig éltek

már sok kapu bezárult végleg
néma és nyithatatlan
miért nem nyitogattam
mig lehetett
s volt ami tárva-nyitva
rám várt
mégis másfele mentem

2017. július 5., szerda

hazudni akkor és most

Igen. Hazudtak!
(hazudtunk?)
De tudta aki
és tudta akinek.
Megvolt a rejtett
összekacsintás-
(a ne vedd komolyan.
muszáj)
Most?
Úgy hazudnak
mintha ők lennének
az igazság letéteményesei
(az átlátszó ökörségeikkel)
úgy hazudnak
hogy maguk is elhiszik
és elhitetik
félek -
az önbeteljesítő
jóslataiktól.
Nem hagynak ki belőle
egy igaz embert se.
Mindenkit
magukkal
rántanak

2017. július 4., kedd

az öregkor ambivalenciái

milyen jó: mire megöregszik az ember
már mindent és mindenkit megért

milyen kár: mire megöregszik az ember
már senki se érti meg

de milyen jó, hogy
még ezt is megérti

2017. július 3., hétfő

zenepavilon és környéke

nyaranta minden vasárnap este 7-től zene szól a pavilonból ki...
eleinte szépen én is beültem a sorba
de mostanában - hiven a zene szabad szárnyalásához- , én is inkább szabadon mozgok is közben

ha az erősítők túlságosan megtámadnák a dobhártyámat, jobb is így

meg tán a kilátás is, változatosabb

a zenészeket nem is olyan fontos látni, elég hallani...

most tisztes távolból, és felültől néztem, a fürdő felüljárójából







érdekes volt látni zene közben a szines forgatagot, és bár én megtisztelem a zenét mindig a hallgatásommal, legfeljebb bele-beledudorászok... ide a dumálás, cseverészés nem is hallatszott fel, csak a zene

a fürdőből , 8-ig, elől a lépcsőn áradt ki  a fürdözők tömege, de ott is és mindenfele ültek a koncert hallgatói

8 körül észrevettem, hogy nincs a táskámban a mobil, igy elindultam hazafelé, de egy zene szám  megállitott...
angolul szólt, halk szinte prózai motyogásból, szélesen és magasan ivelt fel a dallam...nagyon ismerős volt, és magával ragadó...tudtam, hogy már hallottam (ha nem is élőben? és nem voltam biztos benne nőtől vagy inkább férfitól), de nagyon átitatott, és nem is ment ki a fejemből, s zavart hogy nem tudtam eldönteni, mi ez, hol hallottam már korábban...

visszaindultam a városba, a mobillal, útközben találkoztam , már visszafelé jött a koncertről, azzal a zongoratanárnővel, aki egyszer már kisegitett a Libertangó zeneszerzőjének megnevezésével, de most fogalma se volt, mit hallottunk mi 8 órakor, bár egy pár hangot el is dudoltam belőle..

nem voltam rest visszamenni a koncert helyszinére, még pakolásztak a zenekar tagjai, megkérdeztem a hölgytől, aki énekelte,,, mi volt az a szám,  8-kor, Conchita... mondta, és ...tényleg !  2014 ben ez volt a győztes Eurovizios dal...hát megérdemelten...

s hogy nem tudtam eldönteni női vagy féfi hangon hallottam,,, ez is természetes ... illetve érthető adott esetben s előitéletmentesen,,,illetve nem lehetett egyértelmű

de hogy szép, és most is az volt, nagyon szép - mondtam is az énekesnőnek... örült neki...
én is, hogy már tudom, minek, és újra és újra meghallgathatom, ha kedvem szottyan rá

sőt kikereshetem akár mostani felvételen, hogy énekli ma....

de a zene a lényeg, s tán a szöveg is , amit a cim is már sejtet: 

RISE LIKE A PHOENIX




2017. július 2., vasárnap

hol van az a nyár...

tegnap este-éjjel leginkább a Hagymaház szabadtéri szinpadán kerestük, különböző modulációkban..





aztán ma reggel a nyááár egybehangzott a mobilom ébresztő csengetésével... a másodikra döbbentem rá, hogy ez a mobil és nem a nyáááár (lányom hivott, unokám már a második tévémeséjét kérte közben...)

most is nyár lenne...

de a régi nyár jár a fejemben egyre...

ez az operett (?) cime is, Békeffi irta, zene Lajtai  (patinás vagy poros? nekem jó...mert

és egyre csak a régi nyár dallama az eszembe

hol van az a nyár

elsuhant már

egy nyár több nyár, egy szerelem, több... mindegy...  már minden egybemosódik... régi nyarak...

mert mindet mi éltük át

az a "mi" az az én ami megőriz minden emléket, egységbe gyúrva

aztán jön a jelen is hozzá

örökzöld...örökszerelem... öröknyár...

én is láttam egykori szerelmeim időközben felnőtt fiait... akik most olyan idősek,,,
(és az én lányom is felnőtt közben...)

az egyik fiú a mosolyával emlékeztet, de az apjáé volt az igazi,
a másik az énekével... de az apjáé volt az eredeti...

egyik se él már...csak emlékekben és a fiakban...

de a régi nyarak elsuhantak már

mindig elsuhannak, s minden elsuhan

de mégis megmaradnak

megmarad mindenki és minden valamiképp

és ez jó és szép

mint az örökzöld dallamok...








2017. július 1., szombat

nyári viharok

ma úgy döngött fölöttem
a mennyezet
hogy azt hittem beszakad
s hogy rám esik az ég

üvegből volt a tető
s jégeső csapódott rá
a dübörgő viharban
mint a puskaropogás

féltem hogy rámzuhan
nagy dörejjel ez az egész
mi fölöttem van

de hirtelen
úgy mint jött
elállt minden

sőt kisütött a nap

nehezen hittem

de nem is tartott soká
elkezdett újból esni
bár szolidabban
s mire hazaértem
megint elállt

de azóta is
bizonytalan
minden
felettem

sőt
valójában
mintha
alattam is