2017. december 31., vasárnap

valami más...

azt hiszem abbahagyom a blogom, legalábbis ezt a napi penzumosat...

gondoltam, felcserélem az igazi kézirásos naplómra, vagy tán inkább megpróbálkozom azzal, amit a kézirásos naplóm egyetlen idei bejegyzésében pedzegettem?:

még 2017. nov. 27-én (de korábban is):

"Mindenki buzdítgat, hogy irjam már meg könyvbe életem történetét
(Viszont) lányom meg azt mondja, hogy Ulickaja , mikor megkapott egy ládányi forrást a családregényéhez, akkor 10 évre, úgy ahogy volt, kitette az erkélyre.10 évig hozzá se nyúlt....Tegyem igy én is(?!) Mi lesz 10 év múlva?  ugyan már! (egyébként nekem is egy csomó anyag jóideje. várakozik ..(jórészt saját régebbi firkálmányok is ), a blogjegyzeteim meg pont 10 éve írom... Mire várjak, mire várhatnék.... Mikor ha most nem ...

Hajnalban tegnap (s ma is kicsit) olyan görcs volt a combomban, hogy azt hittem végem - az "egy családregény vége" helyett (azaz előtt)..."
Apropo, a Világló részleteket el kéne olvasni....

jó, .. pesze , remekműveket olvasni

nade miért is kell nekem irni (is)? (ha nem is remekeket):




"....because there is a lot of delusion and illusion. if I can enlighten it a bit, or show it  from another point of view, or my point of view (not as if I consider myself as important) then I  cannot be silent 
I cannot be silent, that's why I wrote it. And since then keep on writing.

.... Mert olyan sok téveszme meg tévképzet él. Ha én egy picit tudok rajta világositani, vagy egy másik szemszögből vagy az én szemszögemből megmutatni (nem mintha én magama t fontosnak tartanám) ebből a szempontból - a téma szempontjából , akkor nem szabad hallgatni. Nem szabad hallgatni! Ezért irtam. ..  (amire kérdeztek) 
 És irok azóta is.


...És szeretnék ezután is.

2017. december 30., szombat

még

még annyi mindent

le akartam irni

de görcsöl a kezem


még annyi mindent

el akartam mondani

de béna  a szám


még annyi mindent

meg akartam tenni

de nincs energiám


és most is csak fekszem

és senki nem szól rám:

kelj fel és járj ! 

2017. december 29., péntek

2017. december 27., szerda

elmúlt a karácsony....

...és nem nem maradt meg a beigli, mint ama híres még gyerekkoromban hallott kabarémonológban, amit az idősb Benedek hangján hallom ma is....

de csak azért nem maradt meg, mert idén nem is volt... (azaz épp az előbb vettem karácsony utáni napon)... mert a karácsony előttieken nem is voltam itthon, egy chanukagyertyagyújtáson ugyan részt vettem a zsidó múzeumban... de a karácsonyt már itthon töltöttem, "egyedül", mondhatni, de azért mégse egyedül...

bár unokám még jobban hiányzik, amikor gyakrabban látom, és hiába fotó, mobil, skyp,  a jelenlétet ne pótolja semmi

viszont mégis csak vannak pótszerek egyedüllétre, az interjúk, a beszélgetések, az is igaz, hogy ezekbe csak belehallgatózunk, nem vehetünk részt venne de mégis

élvezetes interjúkat olvastam , néztem, így volt "társaságom":

Nádas Péter, Alinda-Fahidi Éva, Németh Gábor, Kútvölgyi Erzsébet, Egyed Ildikó ....

no meg a zene örök társ...

ma meg már kidugtam az orrom a lakásból, és sok régi kedves réglátott ismerős köszönt rám, akikkel valóságosan is elbeszélgettem

este felé meg videotévén lányommal s játékos kis unokámmal... ki minthogy tegnap Diótörőt látott a színházban, így játszotta tovább a különböző egérkirály meg egyéb marcona szerepeket. csak nem lesz színész vagy rendező? (remélem régi álmainkat nem örökítjük - vagy különben annyi baj legyen:))  fő az egészség, s hogy azt csináljuk, amit szeretünk,,,  s e két dolog tán össze is függ)

....

u.i. estére pedig megérkezett az a kisfilm amiben az én )szeptemberi) interjumból is vannak részletek! :) szép ajándék. Örülök , hogy ebben a színes szőttesben az én szálam is benne van.
"embernek lenni jó".


...

ja, és még egy érdekesség,  karácsony utáni nap: https://www.katolikusradio.hu/musoraink/adas/446636
hát igen, lányom Bökkenő c. versét elemezgették... este (Pilinszkyvel is kapcsolatba hozva...)

itt meghallgatható a műsor egyből:  https://www.katolikusradio.hu/archivum.php?firstaudioid=20&mev=2017&mho=12&mnap=27&mora=20&mperc=04

igy kezdődik:  "Túl a karácsonyon, innen a szilveszteren, telve a karácsonyi élményekkel, továbbgondoldva ami történt a szenteste, egy olyan kortárs költő versét hoztam önöknek, ami lehetőséget nyújt minderre...Turi Timea 1984-ben született Makón..."

sorsunk és a versek sorsa is  kiszámithatatlan... (?)

2017. december 26., kedd

az idő kettős múlása


az első ránc
az első ősz szál
ez mind hagyján...

ahhoz képest
mikor meglátod
gyereked arcán
haján

nem is mondod
észre se veszed

csak kissé
elfordítod
a fejed...

(a csuparánc
   csupaősz fejed)


                                                                (de ez nem érdekes )



2017. december 25., hétfő

rút kiskacsák

Kertész Imre feljegyzéseit  olvasva többször is támadt olyan érzésem, hogy igen ezt én is pont így érzem, éreztem, gondoltam...mint ő (bár neki nyilván erről fogalma se lehet, sőt olyan érzéssel élt, irt itt, a magyar anyanyelvén, hogy azt hiszi , itt senki nem érti meg...(pedig rajtam kívül biztos jópáran igen)

nagyon élveztem az irását, de egy idő után szinte kezdtem várni hogy a végére érjek, fárasztó volt , néhol idegesítő (most nem részletezem miért...)

míg aztán egy érdekes helyhez (újabb egyezéshez, (aha élményhez értem, már a 287.oldalon: 

"Soha még a rút kiskacsa története nem volt olyan jellemző (pregnáns), mint az én esetemben. Soká tartott míg hattyúként elszállok innen, 70 évig. Másnak születtem,  s ezt soká nem tudtam, mert hosszú, hosszú éveken keresztül mindig csak bűntudatként, a gyakorlatban pedig ügyefogyottságként jelentkezett; nem  ismertem ki magam Kacsaországban, a kacsatörvények közt."

hát persze - mint sok helyütt, csak a kiindulópont egyezik itt is, a rokonságban, a rút kiskacsaság...nálam a hattyúként elszállás viszont elmaradt ...Hiába múltam el már én is 70 jócskán...csakhogy az én 70em (remek)művek és elismerések híján...persze)

de mindig is kedvenc kivételesen közeli mesémként tartottam  számon  A rút kiskacsát, mint egy titkos metaforát,

és írtam  is róla, még 1975-ben  (tehát évtizedekkel korábban)...s  még viszonylag fiatalon (majdnem 32évesen) :

most előszedtem a régi géppel irt verseim közt,  nehezen találtam meg , mert nem is rút kis kacsa a címe... hanem jellemzően ez a bizonytalan helyzetben:

                                                                  SE ITT _ SE OTT

(bonyolultabb hát az én képletem csak a kiindulópontban van közös .... - mint sok egyéb hasonló esetben - hát, se kacsa, se hattyú...de tetszik a végkifejlet  vágy"megoldása":


Rút kiskacsa voltál 
kitaszított idegen
hattyútársaidtól messze

Aztán közibük vetődtél
s ők se fogadtak be
megérezték a kacsaszagot

Most itt gubbasztasz egymagad
kacsának se hattyúnak se jó

Ember szeretnél lenni

Se szép se rút

Csak
Ember

....talán, remélem, ez utóbbi sikerül(t)...



2017. december 24., vasárnap

Ha eljönnek az angyalok...



.                                                     (én is)        ..itthon vagyok!





vagy esetleg itt, a zsinagógában...


szélsőségek

ha világosról jössz sötétbe
sötétebb a sötét
ha sötétből a fényre
fényesebb a fény

ha melegről hidegre
meg is fagyhatsz
ha hidegről melegbe
leizzadhatsz

mégse szeretjük a langyosat
se a homályost

csak a szélsőségeket
(vagy azokat se)

mikhez folyton
alkalmazkodni
kellene

ülsz egy hatalmas
libikóka végibe
le s föl s föl s le
hintázol egyre

amig van benned erő
ami mindig átlendit
minden nehézségen

a szélsőségeken

mig egyszer már nem

......

na de ki ül
a libikóka
másik végibe' ?

ül-e?

vagy kiszállt
menet közbe'?

vagy üres
a helye
eleve?








2017. december 23., szombat

deres

nem szeretett engem
sose igazán
mért is szeretett volna

csak magát szerette
és szerettette volna

de rájött hogy én nem
tudhatnám annyira
mert nem csak őt kell
szeretnem

mondta is
egyszer
betegen
van neked
kit pátyolgass
az anyád

és különben is
kozmetikustól jöttem éppen
azon a kitűzött szeptember
délután
és amúgy hibátlan bőrömön
lett egy piros pattanás

ahogy most elnézek egy fotót
azokból a zaklatott napokból

én sem tetszhettem magamnak
akkor,

(pedig más szerint
lett arcomon egy
virgina woolfos vonás)

de ő csak magának akart
tetszelegni folyton

mégis kár hogy
mindennek vége szakadt
azon a délután

olyan hirtelen
amint a nyár az őszbe lépett

s hagytam végképp elorozni
előlem

pedig olyan jókat beszélgettünk
kettesben
s ettünk  órákon át

és olyan egyformán léptünk
négy lábunk van
mondta
mert amúgy össze voltunk forrva
sétáinkon
minden éjszakán

áh már oly mindegy

én most is jószívvel
gondolok rá

de hiába

vajon érez
érzi- e ezt
odaát

vajon felolvadt-e
szíve, a deres
az örökmostban
hol nincs már test
de lélek
hiszem és remélem
annál inkább!

s mondják
a sziv
túléli
a halált

mégis

Mindennek ez a vége
Pusztulàs enyészet

S mi mégis azt mondjuk
Hozsanna halleluja
Élet!

(éltem
megérte)

2017. december 17., vasárnap

idei időskarácsony

lányom kérdi még tegnap reggel érdeklődve a telefonba: idén még nem voltál azon az idősek karácsonyán...?

de , voltam, tegnap (nem emlitettem?...lehet, hogy inkább felejteném?

 eleinte meghívtak rá nyugdíjas pedagógusként, szép hosszúkás borítékban , diszes meghívóban, mint a többi hasonkorú már nem aktiv dolgozó közalkalmazottat, és felköszöntött bennünket a polgármester, elhitetve, hogy milyen fontosak is vagyunk és milyen sokat köszönhet ő is fiatalabbként nekünk, kaptunk egy többnyire nívós műsort - mikor mennyire futhatta a kasszából, és a végén valami elegáns desszertfélét szép csomagolásban...a kezünkbe), 



a városvezetőségváltás óta önként , amennyiben an blokk idősnek tartjuk magunkat vehetünk egy jelképes összegű 200Ftos jótékonycélú blokkjegyet...és hallgathatjuk (tavaly pl Gergely Róbertet énekelni), 



idén a Korda-Balázs házaspárt többnyire plybackelni(?) (meg ízetlenül évődni stb) a színpadon, és óriási meglepetésként előtte még magát a polgármesterasszonyt  is zenélni!gitározni, énekelni... s sajnos hézagos szövegtudással,  de ami a legnagyobb baj, hogy HAMISAN! és vastapsot kap, és még a Korda is "megdicséri" a maga módján...


hát lehet hogy bennem a hiba (?) , hogy forraltbort se kérek pedig adagolják az aulában papírpoharakban...



viszont a hagymaház igazgatónője közli velem elmenőben, hogy sikerült megszerezni a jövő hónap végére a Hvorotovszjkij koncertfilmet  a Vörös térről- meg is ígérem, hogy "reklámozom"...

.nade kiknek is? !...






2017. december 15., péntek

hidak

nov. 24.


elmennek a kortársak ,
jóbarátok ismerősök
vagy akár ismeretlenek

kik mégis
a környezetünkként
hozzánk tartoztak

nem idegenek
de a világ
elidegenül

körülöttünk csupa idegen
nem ismeretlenismerős
majd észre se veszik
mikor megyünk el mi is


nem hiszek
objektiv túlvilágban
de tudom
találkozom majd
azokkal kikkel
a szeretet
láthatatlan hidja
összeköt

a hid
ami elvezet odaátra....


de most még
ideát keresem
"a hidakat mi
összeköt"

az élőkkel

mint mindig is...
kerestem...

bár legtöbbször
hiába

.......................








2017. december 14., csütörtök

spirituális vásár és ami nem árucikk de a legfontosabb


elmentem idén is (életemben másodszor )erre a karácsonyi fesztiválra vagy micsodára....a vásár rész hidegen hagy , de pár előadás-előadó még  vonzott és olyan rég voltam ilyen témában helyeken, bárhol

most is rossz villamosra szálltam ugyan, ami nem vitt a megadott Móricz Zsigmond körtérig, de egy fiatal pár nagyon kedvesen és szinte önként eligazított, közben leesett az első hó, az is megkönnyebbülés volt, aztán elő is bukkant a pótló villamosról leszállva a Villányi út...pár lépés s már az ismerős konferenciaépület, ott két éve sorba álltak a kinti teraszon jegyért, most csak két nőt láttam, az egyik jeggyel a kezében közeledett hozzám, hogy van-e jegyem, mert ha nincs,adna egy tiszteletjegyet, "persze"  ingyen, mert kimaradt... megköszönve visszautasítottam, de aztán mikor láttam bent mennyien állnak a pénztárnál sorba és már idő volt, elkéstem volna a nyitásról, visszafordultam .és megköszönve "nagykegyesen"elfogadtam (érdekes módon , azzal sértettem (volna meg, ha nem fogadom el). Köszönöm , így a virtuális térbe is, később nem láttam,,,, rohantam a 600as teremhez, a főelaőadóterembe, ahol Paulinyi nyitó előadása várható, és pár lépéssel az ajtó előtt, széles mosollyal egy magas kedves  szőke(!) nő kedvesen rámköszönt, hogy szia Juli, így a nevemen , én hirtelen nem ismertem meg , mondtam is ismerős vagy, jaj, de honna is,, hát a Szintézisről persze (ők a tulképpeni szervezők és jópárszpr találkoztunk ott...de nem szőke hajjal... mondtam... ő rögtön megismert pedig hát azért én is változhattam épp eleget pár év óta....) szóval kedves otthonos volt a környezet ez csak fokozódott, az előadások is hellyel-közzel tetszettek, de ezek a személyes kedves felelevenedő emberi kapcsolatok, ember-baráti üdvözlések nagyon jólestek---(később Paulinyival is, a Sz intézis vezetőjével,akinek nagyon tudtam helyeselni azt az állitását hogy ez a spiritualizmus a kételkedő tudományosság és az ezoterikus túlzások  közt vergődik mostanság....(egyáltalán, micsoda oximoron ez is, hogy spirituális vásár!meg a bulvárbóvli)

én felüdültem, lelkileg ,-  fizikailag azért kissé elfáradtam , (illetve fáradt maradtam, ez nálam hovatovább állandósult állapot) , nem is igen császkáltam, maradtam a 600-asban , ez az ezoterikusnak mondott előadások szinhelye, a legkényelmesebb székekkel...igy ragadtam ott Pataki Attilánál is, kicsit bele is szunyokáltam a monológjába, de azt se bántam meg...hiszen olyan szépen énekel most is, még mindig, és olyan emberi és szeretetteli, barátságos is volt... ott ragadtam egy meditáción is, de az nem volt túl sikeres (közben lányom épp hivott a mobilon, hát az olt a legegyszerűbb, h belesuttogjam, hogy "meditálok"...aztán órák múlva jött tőle egy ővatos sms, hogy meditálok e még mindig vajon :) 

a kisebb 200asban Szepes Máriára emlékeztek, köztük Igo Éva is akinek végre ( egy véletlen egymás mellékerülés folytán) meg is tudtam köszönni, hogy annak idején a Centrál színházban olyan szépen olvasta fel a deportálási történetem, hogy számomra is tudott vele újat mondani. (most a Spirit szinházban karácsonyra Szepes Máriát játssza az önéletrajzából készített színdarabban)...aztán egy svájci egykori tanitvány tartott előadást , kicsit misztikusat, bár nagyon gyakorlatias feldolgozásban...de a legfőbb mondandója neki is a szeretet volt, mint (ön)gyógyitő erő... is 8meg mellesleg az Universum fenntartója)

ott volt a mindenkori kedvenc Müller Péter is, (családtagok is nézőtéren, gyerekei unokája)... és ő meg is pendítette, hogy talán elég is lenne, hogy ő csak itt ül, mint egy nagypapa, mi meg körülötte, valóban a jelenléte most is sugárzó, de azért mondott is érdekeseket Dávid királyról.... és a szeretet fontosságáról.. 

ez volt a főtémája a maga polgárpukkasztó módján A. J. Christiannak is... a feltételnélküli szeretet..ami eleve bennünk lakozik, csak adni kell... nem elzárni

s persze nem csak karácsonykor, karácsonyi fesztiválon

voltak szünetben zenék, táncok is, én most Somi Pannáékat láthattam közelről különös indiai táncukkal

meg volt egy igazi indiai jógi is, húzattak is tőle egy mondást .valami olyan volt a lényege, hogy ha problémád van, ne problémázz, oldd meg, tedd meg... (hát ez telibetalált, csak elvesztettem a képeslapot amire írva volt) be már nem lehetett férni az előadására illetve nirvanameditációjára (tán nem is baj - engem még(?) nem vonz a nirvana

hát igen, pofonegyszerű minden , ha nem bonyolitjuk túl

"szeretni kell, ennyi az egész" :)

...........


2017. december 13., szerda

Dzsuang Dszi tovább álmodik?

...csak az álom végére emlékszem, tudom, sok és sokszereplős előzménye volt, a szituáció, hogy én külsö megfigyelő vagyok, mintha egy filmet néznék, nem veszek részt benne, csak látom kivülről és messziről (a fekhelyemről nyilván), egy szürke , elég homályos bérházlépcsőházat, egy kislány jön le rajta, masni a rövid hajában, fogja anyja kezét , olyan 50-esévekbelui a hangulat és a kép, a kislány megüthette a lábát (bokáját)a kopott lépcsőben, mintha bele is rúgna feljajdulva , és azt mondja határozottan és erőteljesen az anyjának: sose jöjjünk ide többet!. Az anya döbbent válasza:De hát itt lakunk!

......................................................


soha többet ne jöjjünk ide! -
mondta a masnis kislány
a lépcsőbe belerúgva
anyjának ki kezét fogta
s csak annyit mondott 
neki válaszul:
de hát itt lakunk!

én álmomban figyeltem őket
de mire többet is megtudtam
volna róluk
felébredtem

s most Dzsuang Dsziként töprengek
ki volt az a kislány s az anyja
s az a régi kopott szürke lépcsőház
és én mit kerestem ott - ma- álmomban

kiket miket álmodok én

s ki álmodhat valamennyiünket

s vajon miért....

2017. december 12., kedd

1892-es cimjegyzékben a dédapám

úgy látszik a múlt is beláthatatlan és bővülő...

különösen mióta létezik ez az internet illetve a google, új és új adatokat szolgáltat "csakúgy" pl arról, hogy őseim merre is jártak, laktak, dolgoztak...

most is elém jött egy régi budapesti adattár ...

Magyarország iparosainak és kereskedőinek czim- és lakjegyzése 1892-ből

https://library.hungaricana.hu/hu/view/FszekCimNevTarak_25_023/?pg=1959&layout=s

https://library.hungaricana.hu/hu/view/BPLAKCIMJEGYZEK_07_1891-1892/?pg=453&layout=s

benne az egyik dédapám nevével és címével:

Barber Samu.  VI. Andrássy ut 55.



hogy elmehessek a megadott címre , ha épp Pesten vagyok(miután a google térképen is megszemlélhettem), hogy a saját szememmel is lássam...

apai nagyanyám (Barber Franciska) apja Barber Samu (bár a Dohány u 7 már megvolt korábbról lakcimnek...egy születési anyakönyvi kivonat nyomán)(nagyanyámé meg később, férjhez menetele előtt, a házassági kivonat szerint: Kertész u 46... (legutóbb oda elugrottunk)

most ez az újabb cím is ismerős úton (ami mellesleg apám és nagybátyám kedvenc sétaútja is volt, Operaház, Japán kávéház...helyszíneik , és most kiderült , hogy anyai nagyapjuk neve mellett a  cimjegyékben az 55-ös ház szerepel.....

csak a házszám, tehát az egész épületet szemléltem meg, szép sarokház, az Oktogon közelében, az Eötvös u sarkán, - ott most valami kormányablak is van (meg solarium:)



utólag jutott eszembe,  könnyen elképzelhető, hogy ez nem is lakcím, hanem itt lehetett a dédapa irodája netán (hiszen a link is cégekre, ill. foglalkozásokra vonatkozott, (címjegyzék) ő mint  magánügynök szerepel a felsorolásban

jött egy szimpatikus nő, mondtam, mi a helyzet , itt lakhatott netán a dédapám , a 19. sz végén, beengedett, mondta, volt egy emeletráépítés, s azóta kicsit nagy a kosz (ez Pesten megszokott amúgy) azért kívülről nekem is jobban tetszett a ház

próbáltam a dédapa szemével kikukkantani
de hát semmit nem tudok szinte róla,...
de egy valami biztos, hogy 1892-ben ő is itt járt.... s én most, 2017-ben,  a (lába) nyomán

2017. december 11., hétfő

valamit

valamit akart tőlem az élet

annyi bajban meghagyott

hogy tegyem meg
még azt meg ezt

valamit még mindig
akar tőlem ez az élet

például
hogy az unokámnak
azt a hőn óhajtott
LEGOLOVAGOT
keressem már meg!

orrmanduláink...

jól emlékszem még topológiailag is arra a helyre ahol - a régi sztk rendelőintézetben - Tóth Aladár doktorbácsi egy fényes szerszámmal az orromat feszegette-vizsgálgatta, homlokán mindig ott levő nagyitót a szemére húzva... kellemetlen volt a feszülő érzés, de anyukámnak még kellemetlenebbek lehettek a vizsgálat utáni szavak, hogy bizony ki kellene venni azt a nagy orrmandulát, ami akadályoz az orrlégzésben... (folyton nyitott szájjal,  aludtam, és gyakran fájt a torkom is, szinte minden reggel erre ébredtem)... hosszas alkudozások kezdődhettek és tanakodás, de végül is anyu nem járult hozzá semmi műtéthez....

aztán eltelt jópár évtized és az én lányom 4 éves lett, és a kiváló  fül-orr-gégész  és allergológus Stepper drnő ugyanezzel a javaslattal állt elő, ki kéne venni az orrmandulát...akkoriban anyu ugyanabban a kórházban feküdt, ahol rendelt a drnő, és itt volt a fülorrgégészeti osztály is (akkor még volt), sőt anyu itt töltőtt egy pár napot  unokája születésével egy időben, mert berohanván biciklimen unokája születésének örömhírére, leesett, eltörte az orrát, ömlött belőle a vér...a drnő bent tartotta pont a szülészet fölötti kórteremben.... gyakran le is jött megnézni imádott újszülött unokáját - a bekötött orrával...Most 4 év múlva ... már ki is lett jelölve a orrmandulaműtét időpontja, amit lányom sietett is közölni kórházban fekvő nagyanyjával mikor meglátogattuk ,örömmel konstatálva, ő is itt lesz...nagyanyja nagyon beteg volt, de amikor meglátta unokáját, mint mindig . most is elmosolyodott, de .el is komorodott ...a hír hallatán... ha tudott volna még beszélni, biztos mondta volna, hogy ne...az a megváltozó arckifejezése ezt mondta... két nap múlva már nem tudtuk meglátogatni...nem tudta megvárni unokája  mandulaműtéte idejét...

megint eltelt kb három évtized, és egyszer csak kiderült hogy ki kell venni az unoka fiának, az én unokámnak (is) az orrmanduláját...

ugye nincs semmi meglepő abban, hogy felutaztam, a műtét után pár nappal...nem tudtam nyugton itthonmaradni -   hogy  közelebb legyek hozzájuk... bár (anyja szerint) nem kellett volna .. és H I minden rendben ! ... velük :)

lehet hogy örököljük a megnagyobbodott orrmanduláinkat, és olykor az aggódásainkat is.... különösen mire nagymamák leszünk.






2017. december 10., vasárnap

a nagyság nosztalgiája

Hogy fel akartunk nőni
minél előbb nagyra!

S közben nem vettük észre
hogy sose lehetünk már
olyan óriások
mint amilyenek
akkor voltunk

mikor oly kicsinek
gondoltuk magunkat

egymást ölők és éltetők

ezt nem akarom elhinni

még reggel félébren... férjemen gondolkodtam, azaz a konkluzióm ez a mondat volt/lett tömören:

Szegény Sanyi!

(egyszer azt mondta valaki kicsit beszámithatatlan vagy csak gátlástalan periódusában, és bántón vádlón, hogy ha nem váltam volna  el tőle, élne... lehet, csak én nem élnék.. ez volt a válaszom)

és rögtön utána ez a tömör, általánosítható, axiómaszerűség, amit le is jegyeztem a noteszembe, most, késő este megnéztem, ott van a reggeli beírás:

"egymás gyilkosai vagyunk"

nem szó szerint gondolandón irtam  persze  és  ill. teljesen általánositható értelemben gondoltam, de olyan durvának és magyarázatra szorulónak éreztem, hogy nem is írtam volna le blogba



de az előbb(!) ezt olvastam épp a fb-on (4 órája került fel):

" sorsszerű és végzetes volt a találkozásuk. Egymásra voltak utalva. Akadályozták is egymást. Ebben is egymást segítették. Egymásból éltek, egymást ölték és tönkretették. Egymást ették. A másik nélkül nem voltak el."


kiemelés tőlem, merthogy szinte szinonimája az én reggeli kósza gondolatomnak, bár én általánosítottam, itt viszont konkrétan egy legendás párról (Mészöly Miklósról és Polcz Alainról) irta Nádas...(most megjelent levelezési könyvük ("A bilincs a szabadság legyen" kapcsán... 



http://konyves.blog.hu/2017/12/09/nadas_peter_608?
utm_source=bloghu_megosztas&utm_medium=facebook_share&utm_campaign=blhshare


nade mégis... érdekes egybeesés. nem?

.....

jut eszembe (ha nem is irtam le külön, de most eszembe jutott, hogy  az egymás gyilkosai vagyunk  mellé ezt is odagondoltam :

és egymás éltetői...

azt hiszem igy teljes a kép(let)

(de Nádas is ezt is irta... csak még az ominozus mondat előtt...."egymásból éltek")


2017. december 9. 23 óra

az ablak és párkánya

mindig
kibámultam
ablakokon

iskolában
étteremben
vonatokon

de hát nem arra valók
az ablakok?

jobb szerettem volna
kint?

de kintről meg mindig
befelé vágytam

talán ezért lett
kedvenc helyem
ifjúkoromban

az ablak
párkánya

mert ott egyszerre
lehettem
kint és bent

felfüggesztett helyzetben

--

de ma már nincs
az ablakomnak párkánya

sem átmeneti helyzeteknek
élhető realitása


2017. december 9., szombat

visszafele

már mindent értek
a régmúltamból ,
visszafele tekintve

hálásnak is kéne lennem
amik miatt haragudtam
egyes emberekre

ők bölcsebbek voltak
és óvtak meggondolatlan
magamtól is

magukra véve
ostoba szemrehányó
haragom is

már tudom
jót akartak
mikor nem támogattak

na de most mi van
ki óv meg magamtól
erre a kis finisre

még csak a jövő
éleslátásában sem
bízhatom






2017. december 7., csütörtök

aki (egyszer) magasbaemelt





hosszú folyosón állok
ajtó mellett a falnál
pici kislány

itt laktunk a láger után
egy szállodában
s vártuk apukám

ki nem jöhetett
mert megölték
a németek

igy hallottam később

de most még 
semmit se értek és
nem is tudok

két éves vagyok
nem tudom a szálló nevét
se a magamét

s egy szombat délután
az óvodából 
elcsatangolok...

de most itt állok
és várok
a szálló folyosóján

(már tudom
hogy hívták:
continentál )

kicsi kislány
elveszett

nem tudom 
a nevemet

...szóval ahogy itt állok
egy hosszú vékony alak
fekete ruhában felém halad
és  hirtelen magasba emel

apám öccse lehetett -
ahogy később rájöttem

(színházába vittek el
mikor tényleg elvesztem
de így mégis meglettem)

(vajon tényleg meglettem?)

egyszer a cipőfűzőm is
jószorosra megkötötte
( ma sem tudom, rendesen)

és jóval később is mindig
magasba akart emelni
(de nem mert hozzám érni sem)


                                                                   (emlékcserepek)





  


2017. december 6., szerda

nagyanyám zongorajátéka és a padlórecsegés

nagyanyámat csak egyszer
hallottam zongorázni
tágas ablaknál
ült előttem

a nap besütött ránk
és a billentyűfutamok
magával ragadták
őt is és engem

de aztán jött egy bácsi
ajándékkosárral felém
recsegett a padló lába alatt
nem hallottam tovább a zenét....

ma is hiányzik még


                           (emlékcserepek)

2017. december 5., kedd

deficit

És mondd Juli
hány éves a
tanácselnök

nem birtam
K. Laci bácsi
kérdéseire válaszolni

pontosabban
nem bírtam a kérdéseit

nem tudtam hány éves
a tanácselnök
mert nem is érdekeltek
tanácselnökök
(s párttitkárok se
egyszer le is toltak ezért
az igazgatóm hivatott
irodájába be
azzal hogy
panasz érkezett
a pártbizottságról
mert állítólag
nem fogadtam
a párttitkár köszönését
hogy képzelem
meglehet
nem  is tudtam
ki az éppen
és mindig elgondolkodva
jártam úton-útfélen)

a tanácselnökre visszatérve
évekkel ezután
egy Pulitzer ünnepségen
már nem tanácselnöki minőségben
savanyúcukorral kinált
és közben közölte
a neológ templomunk
lerombolása
a zsidók felelőssége
nem igaz egy szava se
szabadkozik
gondoltam s mondtam is
valami tiltakozást
fejemet csóválva
(a cukorkát persze
el nem fogadtam
mást nem tehettem)

szóval nem tudtam
hány éves
de jóval fiatalabb
lehetett mint K. Laci bácsi
hiszen nála mindenki
fiatalabb volt
lévén ő a családban
de tán az egész világban
az utolsó mohikán
(ahogy neveletlen
neveltgyerekei
-unokatestvéreim-
csúfolták)

minden péntek este
imádkozott
félrevonulva
egy sarokba
föl se véve a zsivalyt
mit mi csaphattunk
körülötte,igaz
fele se juthatott a fülébe
mert nagyot hallott
s ilyenkor Istenre
befelé figyelt
valószínűleg
s nem miránk
és nem érdekelték
tanácselnökök se

de azt nem engedte
hogy a balatoni ház
épitésekor talált
mogendovidot
nyakamba tegyem
nem kell hivalkodni
a sorsot kihívni ellenem
sújtott már eleget
vigyázott rám

bölcs volt és
figyelmes
minden érdekelte
igaz, mivel nagyot hallott
sokszor azt se észlelte
amit mondtunk neki mégis
olykor nagykegyesen

de rengeteget olvasott
onnan mindent tudott
meg  a feleségétől
a nagynénémtől
ki megszólalásig
hasonlitott
anyámra
őt Dusit dusánkázta
(pedig nem tudott oroszul)
de nagy lelke volt neki is...
ha nem is mindig mutatta ki

tőle tudom azt például
hogy kiskoromban
rászóltam a macskára náluk
eképpen: "ne nyávogálj"
(minden stimmel
a macskákat sose sziveltem)
s egyszer mikor vártuk
a buszállomáson
nagynénémet
s ránk villant az autó
reflektorfénye
kinyúltam feléje:
elkiáltva magamat:
HŰ DE NAP!
(életem első metaforája
így fennmaradt)


...a tanácselnök is már rég meghalt
nem tudom hány évesen
de arra jól emlékszem, hogy
a nagynéném vígasztalhatatlan volt
egy egész éjszakát átzokogott
s panaszkodott anyámnak
a sorssal lázadozva
mikor Laci bácsi eltávozott oda
ahova már ő is, azóta
mindketten matuzsálemi korban..

meg mindenki szinte aki e történetben szerepel....
kivéve még minket rossz "gyerekeket"
akik untuk a kérdéseket....

ahelyett hogy mi is  kérdeztünk volna
nem feleltünk

mi mindent veszítettünk...

azt hittük örökké tart az ifjúság
meg az öregek is örökké élnek
legalább is kivárják
kései válaszaink...

s felsemtett kérdéseinkre
is még felelhetnek

bármikor......