deres

nem szeretett engem
sose igazán
mért is szeretett volna

csak magát szerette
és szerettette volna

de rájött hogy én nem
tudhatnám annyira
mert nem csak őt kell
szeretnem

mondta is
egyszer
betegen
van neked
kit pátyolgass
az anyád

és különben is
kozmetikustól jöttem éppen
azon a kitűzött szeptember
délután
és amúgy hibátlan bőrömön
lett egy piros pattanás

ahogy most elnézek egy fotót
azokból a zaklatott napokból

én sem tetszhettem magamnak
akkor,

(pedig más szerint
lett arcomon egy
virgina woolfos vonás)

de ő csak magának akart
tetszelegni folyton

mégis kár hogy
mindennek vége szakadt
azon a délután

olyan hirtelen
amint a nyár az őszbe lépett

s hagytam végképp elorozni
előlem

pedig olyan jókat beszélgettünk
kettesben
s ettünk  órákon át

és olyan egyformán léptünk
négy lábunk van
mondta
mert amúgy össze voltunk forrva
sétáinkon
minden éjszakán

áh már oly mindegy

én most is jószívvel
gondolok rá

de hiába

vajon érez
érzi- e ezt
odaát

vajon felolvadt-e
szíve, a deres
az örökmostban
hol nincs már test
de lélek
hiszem és remélem
annál inkább!

s mondják
a sziv
túléli
a halált