2017. december 7., csütörtök

aki (egyszer) magasbaemelt





hosszú folyosón állok
ajtó mellett a falnál
pici kislány

itt laktunk a láger után
egy szállodában
s vártuk apukám

ki nem jöhetett
mert megölték
a németek

igy hallottam később

de most még 
semmit se értek és
nem is tudok

két éves vagyok
nem tudom a szálló nevét
se a magamét

s egy szombat délután
az óvodából 
elcsatangolok...

de most itt állok
és várok
a szálló folyosóján

(már tudom
hogy hívták:
continentál )

kicsi kislány
elveszett

nem tudom 
a nevemet

...szóval ahogy itt állok
egy hosszú vékony alak
fekete ruhában felém halad
és  hirtelen magasba emel

apám öccse lehetett -
ahogy később rájöttem

(színházába vittek el
mikor tényleg elvesztem
de így mégis meglettem)

(vajon tényleg meglettem?)

egyszer a cipőfűzőm is
jószorosra megkötötte
( ma sem tudom, rendesen)

és jóval később is mindig
magasba akart emelni
(de nem mert hozzám érni sem)


                                                                   (emlékcserepek)





  


6 megjegyzés:

  1. "Az elveszettet megkeresem, az elűzöttet visszahozom, s a megtöröttet kötözgetem..." (Ezékiel könyve 34:16). Ez jutott eszembe. Gyakran olvaslak, Aliz. Tetszik amit írsz. Hédi :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. vigasztaló sorok... köszönöm :)

      Törlés
  2. igen, érdekes, hogy ez az "elveszettség" mostanában kapott nagyobb ill. szimbolikus, áttételes jelentést is... ls egyetemesebbet is... meg hát, ez a homályos ingatagság, az emlékképekben, amikből nagyon éles kontúrokkal villannak fel épp azok a képkockák. amik... biztos nem véletlenül. s előre is világitanak.

    VálaszTörlés
  3. Nem emel föl már senki sem,
    belenehezültem a sárba.
    Fogadj fiadnak, Istenem,
    hogy ne legyek kegyetlen árva.
    Fogj össze, formáló alak,
    s amire kényszerítnek engem,
    hogy valljalak, tagadjalak,
    segíts meg mindkét szükségemben.
    Tudod, szivem mily kisgyerek -
    ne viszonozd a tagadásom;
    ne vakítsd meg a lelkemet,
    néha engedd, hogy mennybe lásson.
    Kinek mindegy volt már a kín,
    hisz gondjaid magamra vettem,
    az árnyékvilág árkain
    most már te őrködj énfelettem.
    Intsd meg mind, kiket szeretek,
    hogy legyenek jobb szívvel hozzám.
    Vizsgáld meg az én ügyemet,
    mielőtt magam feláldoznám.

    József Attila 1937

    VálaszTörlés
  4. Fájdalmasan szép vers. Es szomorú... Hédi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. József Attila,,, mi más lehetne...?

      Törlés