2016. március 31., csütörtök

láttam a hanyatlást



láttam a hanyatlást

egész közelről
anyám erélyesből
botladozóvá vált lépteit
a mozdulatlan némaságig
amikor csak egy
hordágyról
kinyúló karral jelzett
s elnyelte a kórházi ágy

minden utak vége
vár majd rám is

csak a lányom
nem gondol rá

mint ahogy én se
hittem volna
még ifjan
hogy anyámra is ez

s hogy ez természetes
mint a növekedés
csak a visszája

ma se hiszem

mert hogy csinálja
a természet

megint pattannak
a rügyek
s él és nő újra
minden


de az emberek
vesznek
tavasztájt

még többen

2016. március 26., szombat

ritenuto



ritenuto


lassulok

lassan járok
lassan élek
mégis gyorsan
múlik minden
körülöttem
s bennem

ha vége a dalnak
ha leállok majd
minden egy pillanattá
sűrűsödik bennem

egyetlen akkordban

de abban minden
benne lesz

egyszerű ez

vagy ki tudja

halkulok is
a csönd felé
haladva


márc 26


2016. március 25., péntek

koratavaszok



koratavaszi intelmek
támadnak fel bennem
ilyentájt
csalós ez az idő még ezt
mondta jó anyám
s a tanárom
hogy ne dőljünk be
ennek a marhaságnak
ha tél végén süt a nap….

Ma ez eszébe jutott a lányomnak
(hallotta tőlem eleget
ha nem is szívlelte meg)
de ma a játszótéren
unokámmal fáztak
a koratavaszi hidegben
a könnyebb kabátban…

megint hiába mondtam
öltözzenek melegen


2016 március 19

2016. március 24., csütörtök

az eltört bakelitpohár

nagyanyám
a másik

mindig fekszik
a bal könyökére dőlve
az ágya mellett
kis fekete asztal
és dohányzik
az arcszíne sárga
ő anyukám anyukája

ha rossz vagyok
bezárnak a fürdőszobába
s hiába dörömbölök
miután elfáradt az öklöm
nagymama kedvenc
bordó bakelitpoharával
mit el is török
s a farács alá dobok
hogy ne is lássam

miután a nagy csöndre
kiengednek
mélyen hallgatok
azt hiszem bűnös vagyok
jaj mit is csináltam
azzal a pohárral
szégyellem magam
bűntudattal nézek
nagyanyámra
vagy inkább sehogy
félek, szorongok

olyan vagyok mint egy
kislányremete
de nem kérdik a nagyok
hogy mi van velem
mi lett a pohárral
magamtól mondani
meg nem merem

később, emlékezem
anyukám odavezet
az ágyhoz
megpuszilni
nagyanyám
homlokát
mi nedves
azt mondják
meghalt már
de én nem értem
ezt az egészet
s csak az bánt
nem mondtam
el neki
hogy eltörtem
kedvenc poharát


kiküldenek a szobából
a nálam is kisebb
szomszédlánnyal
kukucskálunk be
az üvegajtón
valami ládát
szögellnek a padlón
abba teszik az ágyból
az én nagyanyám
még ilyet
(és hol az a pohár
ha széttörve is
már nincs a rács alatt
nyoma veszett)


nagyanyám mindig
csak az ágyában láttam
ezideig
egyszer vitték le
nagynehezen
a lépcsőn a kertbe
a virágai közé
miket még ő ültetett
de csak rövid időre
most meg elviszik
örökre

most mi megyünk ki
Goldival a kert végébe
s valahogy elvész ott
a fél pár fehér cipője
meg aztán valamikor
az utcán csatangolunk
s én belököm az árokba
sáros lesz
nem csak a cipője
ő egészbe
s én megint
bűntudatos


(micsoda gyerekkor
micsoda emlékek
végére nem érek…)

kegyetlen élet
kegyetlen gyerek
de miért fáj ma is
s akkor is fájt…
minden „rosszaság”
mint az a be nem vallott
eltört bakelitpohár…

de hát mi egy pohár
odalett a nagyanyám

s utána mindenki más
ki fölöttünk a
családfán

s kik maradtunk
megöregedett
gyerekek
felnőtt
unokák
(unokatestvérek)

mára már
nagyapák
nagyanyák






(most én is éppen
ágyban fekszem
baloldalamra dőlve
bár nem cigizem

várom az unokám
távol lakik

néha eltöri
a szemüvegem
ha a közelemben
de nem számít!


küldött puszit
az előbb
a telefonba
cuppantva

kettőt is
.
mindkét
oldalamra)



2016. március 23., szerda

emlékcserép, 1945-ből


 apukám várom
hosszú folyosón állok
ez a szálloda
most itt lakunk
a láger után
jön egy bácsi
fekete ruhában
lehajol hozzám
és magasba emel
azt mondják
ő a nagybátyám
apukám öccse
apukám várom
a háborúból
de nem jön sose

2016. március 22., kedd

reménytelen...


reménytelen…

a szája csak arcom
szemem hajam
érintette
a keze erősen
fogta kezem

csak ennyire
szeretett a teste
de a lelke teljesen

csak egy szavadba 
kerül...… mondta
de azt a szót
sose mondtam
volna ki
tudtam én
és tudta ő is
hogy nem szabad
kiejteni

s hogy
mindennek lehetni”
feltételes módban
marad örökre
nem csak
a szürke
búcsú
felhők alatt 

maradt a
gyermeki
s apai szeretet
de honnan is
tudtuk volna
hogy ez
pontosan
mit jelent

neki nem volt
gyermeke
én apa nélkül
nőttem fel
mikor
hirtelen
húszévesen
megjelentem
előtte
felidézve
benne
szeretett
elvesztett
bátyját
az apám

azt hiszem
őt kerestük
egymásban
mindketten

többszörösen

reménytelen


2016.



2016. március 21., hétfő

nagyanyám jelenléte


nagyanyám ismerte a jelenlétet
tértől és időtől függetlenül

távol élt tőlünk Hollandiában
de jelen volt az életemben
rendületlenül

a szeretet nem ismer határt
s ő annak nagymestere volt

és jelen van itt
és most is
itt van, velem
ahogy megidézem -
halhatatlanul


ahogy ő
fia, apám halálában
nem akart hinni soha

és jelenvalóvá tette
mintha még élne
s nem ölték volna
meg soha


mert a szeretete nem
ismert határt
se halált

túl lépett időket
tereket

túlélt
mindeneket



DRÁGA NAGYMAMÁM

én is szerettelek.


És most is szeretlek.

nagyanyámnál egy nagy szobában...


nagyanyámnál
egy nagy szobában 
egy köralakú asztal előtt
térdepelek egy kis széken
no nem büntetésből
hanem hogy elérjem
s lássam amit nagyanyám
elém tesz
a puha bordó terítőre
egy nagy albumból kivéve
szép színes rajzokat

mind apukám rajzolta
mikor még kicsi volt
nálam azért nagyobb
már kisiskolás….

egyszer majd lemásolom….
gondolom -

hogy közelebb legyek
hozzá.




















emlékcserepek (7.)

2016. március 20., vasárnap

nagyanyám egyszer elvitt a templomba...

nagyanyám
egyszer elvitt a templomba

a Dohány utcaiba
nagyon magasra vitt fel
majdnem az egekbe
honnan leláttam
a mélységekbe…

(évtizedekkel ezután
elvittem a lányomat
ugyanabba a templomba
ugyanarra a karzatra
hol nagyanyámmal voltam
valaha

aztán a Madáchba mentünk
megnézni hogy is vannak
a hegedűsök a háztetőkön
Anatevkában
mostanában)
                         

(emlékcserepek 6.)

nagyanyám konyhájába lépve...

Nagyanyám
konyhájába lépve
láttam süt
valamit
a plattnin

azt mondta
tükörtojást

Ó, ez csodás!

Meg is nézem
majd
magam
a tojásban
úgy reméltem
ha már tükör

de valahogy
nem sikerült

persze
a tojást
meg se ettem

vagy erre már
nem emlékszem


(különben is
nem szeretem
a sárgáját
nyersen-tükrösen
azóta sem

tükörbe meg
lehetőleg
nem nézek

bár azt a régi
pici lányt
nagyanyám unokáját
szívesen látnám
benne akár

az enyémet)

                                                  (emlékcserepek. 5.)






nagyanyám egyszer láttam fésülködni


nagyanyám
egyszer láttam fésülködni
befonta bokáig érő
ezüstös haját
koszorúba
feje köré vonva
megkoronázva
vele magát

valóban királynő volt

az én nagyanyám!




(emlékcserepek 4.)

nagyanyám szépen zongorázhatott


nagyanyán szépen zongorázhatott
(Berlinben végzett zeneakadémiát)
én csak egyszer láttam a zongorájánál
a háta mögött állván
és a padló röcsögött
mert épp egy bácsi jött
kezében nekem hozott
ajándékkal teli kiskosár


és nem emlékszem
semmire tovább….

emlékeimben
csak a kiskosár

és a padlórecsegés

mi elnyomta a zenét


(emlékcserepek 3.)


csokipapirok


nagyanyám csokikat küldött
szép papirokba csomagoltat
finom volt a csoki
szinte sajnáltam megenni
beosztottam
s a papirokat megtartottam
kisimitva egy angol
mesekönyv oldalaira raktam
amit egy nagynénikémtől kaptam

még mindig megvan
a könyv valahol
(Thimoty has ideas)
s benne azok a  papirok

....

(később tudtam meg
hogy nagyanyám
a csokikat
nagybátyámtól kapta
ki miután megtudta

hova kerülnek
édes ajándékai

ezután azokat
nagyanyámnak
csomagolatlanul
adta

hogy ne tudja
továbbküldeni)


(emlékcserepek 2.)

ha fütyül a vizforralóm....


ha fütyül a vizforralóm
a panelkonyhában
mindig nagyanyámra gondolok
mostanában
tőle kaptunk először ilyet ,
Hollandiából-
bár az másik konyhában szólt
más szinten

a régi házban

2016. március 19., szombat

helyettes álom

(unokabátyámnak, aki sose álmodik, bár szeretne, hogy akkor talán találkozhatna elhúnyt szeretteivel) – mint mondta)

unokabátyám legjobb barátjáról
és imádott anyukájáról álmodtam
már egyik se él
a barát azóta még jobban meghizott
csecsemőkerekarccal ő engedett be
a kapun ami mögött
nagynéném lepődött meg
ahogy beléptem
de hamar elmosolyodott
hiszen mindig olyan kedves volt.
S bár nem voltam bejelentve
s nem volt vasárnap se
mint mikor náluk ebédeltünk mindig
mégis kedvesen fogadott
most is.

Aztán énekeltünk.


élő közvetités a PIMből - egy verseskönyv bemutatójáról



rekordidő alatt (alig 1 óra) elregisztrálták a jegyeket a PIMben  Röhrig Géza új verseskönyve bemutatójára...

de kárpótlásul közvetitette a PIM..én már jóelőre bekapcsolatm a számitógépet a kellő helyen,s eléültem, pedig az iróasztal előtti székemre nem pályázott más (a kárpitos pályázhazna- jelzem)...mutatták a csillárt, klasszikus zenékkel, aztán szállingózott a közönség...köztük felfedezhettem lányom is hamarosan, nagy hátizsákjával, a Magvetőből jövet, (ők adták ki a köteteet)

aztán 20 perc  késéssel - elkezdődött a nemistudommi... de vagy épp azért nagyszerű volt.


én kedvelem  ezt az embert, az arcát (nem Saulét!, hanem Röhrig Gézáét),  a gondolatait... az emberségét a tisztaságát..  a természetességét. őszinteségét, azt, hogy hiteles. (Már a kicsit magas fekvésű hangja se zavar, mert az is hiteles, így, hogy szinte közelebb van a csöndhöz, mint a beszédhez, s csak az éppen kellő erősséggel töri meg a csöndet, ami igy tartalommal is telitődik


A költő beszélgetőtárs leginkább olvas és olvastat....

A legtöbb s töprengő szó Istenről esik, a versekről is , mint kvázi imákról, Istennel való beszélgetésről....*
Istenről, aki pedig hol van hol nincs, akire szükségünk van, de Istennek is szüksége az emberre, , s gonosz csak az, aki nem is akar hinni Istenbe, aki hol van hol nincs számunkra, nehéz gondolkodni róla...Auschwitz óta különösen...Az Isten elleni merénylet is volt... mindenféle erkölcsiséget tönkre tett. De Isten akarja e világot, hiszen van ez a világ. (bár nem olyan lett mint amilyennek elképzelhette) elvesztette kapcsolatát a transzcendenciával,káosz, bizonytalanság veszi körül, szükséges hogy majd  újra kapcsolódjon Istenhez, ennek igy is kell lennie


A lelkész beszélőparner,,. megszólitást kap vélemény nyilvánitásra, mintha megerősitésre?  Röhrig kiváncsian, kérdőn, kérlelőn néz rá, de a lelkész csak levélnehezéknek titulálja magát a verseskönyvön .:beszélni kell, szólni kell, verset kell irni. beszélni, verset irni muszáj.énekelni. 



Kodály szállóigéjét Röhrig meg is forditja itt továbbviszi : A zene mindenkié ? Mindenki zene.

S meg kell hallani a másik életének zenéjét is....  **

egy kicsit istentiszteleten érezhettük magunkat - de ettől elválaszthatatlan embertiszteleten is

 a mobilról felolvasott legújabb verset imának (tényleg litániaszerű volt) pedig címe  a CSEND - -a költőről, meg a keménynevű és sorsú Olga néniről, aki azon siránkozik, a kukák mellett, hogy ha elpatkolnék, nincs ki lefogná a szemem"...de aztán a nénihallucinálás után, egyetemesül a kép:
"hova lesztek, akik voltak, s hova lesztek akik vagytok, mind kik csak ezután lesztek"....***

Engem kirázott a hideg, szabályosan megborzongtam.

aztán, egy másik versben  Röhrig Géza...

viszi a hátán a szivét ****
 idők Hortobágyán
ha megáll, cserélnek...
aztán mennek, mennek  
hányezer éve
es nem csökken az út,,,  *****

csupa közeli, ismerős, attitüd, gondolat és érzés... .

---

*
közvetlen kapcsolatom van
Istenhez
kopogtatnom se kell
beenged örökké
nyitva tartott ajtaján
mit magamban őrzök
kitártan mások előtt is
 ..bár ők elkerülnek


**
belső mobilom
folyton csak egy dalt játszik
ez az életem    

***
HOVA lesz az a sok érzés
könnyek nevetés bánat
és öröm az út végére
Mibe torkollik?
Jó esetben egy bölcs
hálás és fáradt mosolyba
Mert ez mind az enyém volt
VALAHA
De hova lesz? Ki viszi el?
Mit hagyok itt belőle későbbre?
Mert ha semmit se
akkor minden hiába volt és lesz
jobban mondva nem is lesz
mintha nem is lett volna
mintha nem is lettem volna
SOHA
?

****
letettem terheim
zsebeimben mobil
kulcs pár forint
zsebkendő
sírás vagy nátha
esetére
elég ennyi
még sok is
hiszen
a szívem is
cipelni kell

*****
siratófaltól
megyünk hosszú sorokban
siratófalig







szeptember 7

2016. március 17., csütörtök

rügyfakadás, stb



                                                   
                                                   útra hajolva
                                                   rügyesen jön a tavasz
                                                   tél felé halad

2016. március 13., vasárnap

...to live forever

megnéztem-hallgattam a moziban a Queen koncertet "élőben"....

majdnem olyan volt... bár nem tudom, nem voltam ott az eredetin, 1985-ben

csak hirét hallottam, meg a számaikat...

köztük ezt:


ki akar örökké élni?

(az énekes nem sok évet élt ezután... (sokszor jött elő ez a gondolat a film nézése közben" , még ha "élő" is volt az előadás...)

--------------

Sokat rágódtam azon, hogy megnézzem-e  (ugyanebben a moziban) ma délután az egy alkalomra újra idehozott (mert időközben Oscar dijat is nyert filmet,) a Saul fiát...Végül is nem mentem. Nem volt elég bátorságom és erőm hozzá... Egy részletet újra megnézni, amit először "meghamisítottam", azaz rosszul láttam... ezen töprengek...hogy lehet, hogy én azt a jelenetet, amikor a "véletlenül"félig-életben maradt fiút, az orvosnak megmutatják, és az csinál vele valamit, s azt mondja most már vihetik, én úgy láttam.értelmeztem (rossz a szemem,  gyenge a szivem), hogy visszahozta az életbe...(Hát nem  ez lenne egy orvos dolga?!) Tulajdonképen ezért néztem volna meg újra, jobban! Hogy hogy is történt ez valójában?! De aztán rájöttem, épp ezért nem szabad újra megnéznem.S érjem be azzal a viszonylagos "happy" enddel, hogy legalább el nem égethették, füstté nem válhatott...(Én azért pár percre fel is támasztottam a film közben...  igaz, magamat is megkimélve...és a végén is a lengyel fiú képében, s ahogy Saul rámosolygott, mintha a fiára....) Ha a  valóság elfogadhatatlan, kitalálunk magunknak mentségekeet. De van, amire nincs mentség! S ez az az eset...

--------------


senki se élhet örökké

de az élet a legnagyobb érték és szentség

jobban kéne vigyázni az életre, a magunkéra is

de főleg nem szabadna engedni, hogy mások rendelkezzenek, vele, s hogy elvegyék!
ez tarthatatlan, elfogadhatatlan... ennek megmutatása miatt is annyira nagyszerű és igaz film a Saul fia!









2016. március 9., szerda

Rocco, forever

igen, akárhányszor, nem is tudom már hanyadszorra....

és nemcsak azért mert  első szerelmem megszólalásig hasonlitott a Roccot alakitó Alain Delonra..


(már egyikőjük se az, aki volt, bizonyára az én egykori szerelmem se... nem  tudom, nem tudhatom, mert bennem tényleg alig 20 évesként maradt meg...) mig a szinész arcán látom az időszabta változásokat, és azt is, hogy a jóság simasága és ártatlan szépsége  nem örök.. (tán a jóság se...)




de Roccoé a filmen az... és én is a legkisebb testvérrel együtt (a film végén) végig simogatnám az arcát az újság cimlapokon....



még akkor is, ha igazat adnék én is a középső testvérnek, hogy nem szabad ennyire jónak lenni, és megbocsátani mindenkinek,,, és nem is lehet szentnek lenni itt a földön...

mégis ő marad az ideálunk:  Rocco, forever....



2016. március 7., hétfő

a kizökkent idő helyretolása egy filmben

megnéztem tegnap a legújabb Oscar díjas filmet, a Spotlight-ot, (egy nyomozás részleteit) bevallom, ha nem kapja meg a díjat eszem ágába sincs megnézni.... (az oknyomozás újságban sem a kedvenc műfajom)és utólag meg úgy tűnik, hogy tán nem is kellett volna megnéznem... és tán a dijat se kellett volna ennek a filmnek adni(?)...

nem kell törődni a díjakkal! - ezt is igazolva látom...

igaz, mondják , hogy a  jelöltek közt tulajdonképpen nincs már értékbeli különbség, és szinte a véletlen dolga ki lesz az első , ki kapja a legtöbb szavazatot közülük (a többit nem láttam)

de azért  bár kissé értetlenül gondolok a díjazásra, talán mégis megérte valamiért megnézni ezt a filmet (azt se értve közben, hogy miért jelöltek legjobb rendezésre is, majdnem elaludtam, a szinte azonos képiségű jelenetek közt)

viszont a végére, mégis csak nagynehezen megszületett valami kis katarzis, bennem is... és egy olyan mondandó, ami nagyon markánsra verekedte ki magát, és megszólítóan:

igenis nem szabad elhallgatni semmit, ha tudunk valamiről, ami "rossz"!    
nincs kompromisszum, igen , megint a babitsi igazság jött elő "vétkesek közt cinkos, aki néma"!

a bostoni katolikus  papok visszaéléseit, a gyerekek ellen elkövetett molesztálásait... már korábban is megírhatták volna adataik birtokában az újságírók - mégis évtizedek kellettek (és nagy mértékben egy új, más helyről jövő s zsidó főszerkesztő elindítása  , hogy nyilvánosságra kerülhessen végre minden)

a film végén , a felderítő cikk megjelenése utáni napon, jól lehet ,vasárnap!, tele a szerkesztőség az újságírókkal, és alig tudják fogadni a telefonálások tömkelegét, valamennyien egykori áldozatok...a betelefonálók...


úgy tűnt, a kizökkent időket, (ó, kárhozat!) helyre lehet tolni...ha némi időeltolódással is -




(Ők, ezek a "hős" oknyomozó újságirók, tették...)


2016. március 6., vasárnap

zsákutca

zsákutca

megtöri utad
vége nincs s nem végtelen
üresjárat csak


(a cim a lényeg, valamelyik reggel ez a szó "üdvözölt", vagy inkább csapott rám,egy álom után, valamivel-valakivel) kapcsolatban. de a haikut csak utána, ettől a konkrét tartalomtól elvonatkoztatva fabrikáltam, valami általános jelentést próbálva adni. de tény, hogy gyakrabban is vagyunk zsákutcában,mint gondolnánk, azt hiszem ilyenkor a másik oldalon vissza kell fordulni, és egy másik , (nem  zsák) utcát keresni...)

2016. március 2., szerda

what dreams...

what dreams….

lassan kifogy belőlem az élet
nem én akarom
hanem ő

pedig még jól se laktam
csak elfáradtam
idő előtt

folyton aludnék
mégis csak forgolódom
álomtalanul

csodás álmaim lesznek
ha majd visszaálmodom

álomtalan korom