2014. szeptember 30., kedd

ősz felé


egész délután
loholtam a Nap után
s utól nem értem

eltűnt a horizonton
vissza se nézett


2014. szept. 29.


2014. szeptember 28., vasárnap

Erzsi néni élete...

...elejéről
nem sokat tudok
nagyanyám huga volt..
magáról nem beszélt sose
egyedül élt
de másokért
mintha
az lenne a
küldetése

pedig volt saját családja is
de ifjú férjét
elvitte a világháború
a „hősi halál”
szépreményű
kislányukat meg
tizenötévesen
az agyhártyagyulladás
mit osztálytársától kapott
kit korrepetált


rózsabimbós sirkövére
azt iratta
AZ ISTEN TUDJA MIÉRT
bántották is érte
mintha istenkáromlás lenne
pedig ő nem úgy értette
hanem valamiféle
hitbeli kapaszkódóként
hogy elviselhesse
mit másképp
nem lehetne

nagyanyámnak segitett
nevelni a gyerekeit
aztán a deportálás után
ápolta  nagybeteg hugát
ő szivós volt
csak egyszer mutatta
játékból gyengének magát
mikor ugráltam
nagyanyám ágyavégében
ki fáradtan odaszólt neki:
vedd már le azt a kölyköt
de ő azt mondta: nem birom
csakhogy én átláttam a szitán
s cinkosan fülébe súgtam:
ugye szereted ezt a kis kölyköt?
később mesélte sokszor
ezt a régi esetet
de sohase mondta,
hogy szeretett...

csak törődött velem
mikor anyám betegeskedett
s főzte finom főzelékeit
mikor diétáznom kellett
még verset is irt helyettem
(bár nem kértem)
és dicsért fűnek-fának
még a szegedi
főrabbinak is
meg vigasztalt
mikor bántottak
az osztáytársaim
azzal, hogy
irigyek”
tán hogy
növelje
az önbizalmam
mi valóban
nemigen volt

alig várta
hogy gimnáziumba menjek
aztán hogy egyetemre
mint mondta  "a közegembe"
hogy valóra váltsam reményeit
de első egyetemi évem
megkeseritette

hirtelen omlott össze
fájt a gyomra
keveset evett

későn operálták meg

másnap
kórházi ágya
lepedőjén
középen
összekuporodva
elveszetten
csak annyit mondott
keserűn felnézve rám
hogy nagyon fáj

a professzor velem
közölte a szörnyű tényt
nagynénjének
megette a rák
már a félgyomrát
igy nincsen remény

de másnap
értetlenül álltam
az üres ágy előtt
nem fogtam fel
hova lett
az a kicsi test...

azóta sem...

de mondta egyszer
hogy addig él
amíg emlékezem rá
s biztos is benne
hogy én fogok...

igaza volt

2014. szeptember 26., péntek

Erzsi néni folyton olvasott

Erzsi néni
nagyanyám huga
élete vége felé
kis otthonában
tetőtől talpig
szép ruhában
kifogástalan hajkoronával
szálegyenes testtartással
ült  mély foteljában

akármikor mentem hozzá
mindig nyitott könyvvel 
kezében találtam
folyton könyvet olvasott
egyiket a másik után

listát vezetett róluk
egy spirál füzetben
kalligrafikus, hosszúkás
szabályos betűkkel...
mind életrajzi regény volt
nem is értettem
miért
...............

Már értem én
most
ülök egy mély fotelban
olvasok...

és Erzsi nénire 
gondolok...

meg kéne irni
az ő élete 
történetét is...

drámaibb
akármelyiknél
miket olvasott
egykoron


2014. szeptember 22., hétfő

szerelem?

A szerelem – lelkiállapot
tárgya - másodlagos
amit érzel - az a tied
s nem ő – akibe
úgy véled
beleszeretsz
bárki lehet
mert a világ az
vagy az Isten
s olyankor sejtheted
milyen lehet ő
és mekkora
mindig elérhetetlen
de olyan jó
nyújtozni feléje
utána kapaszkodva
mikor szerelmes
az ember


Azt hiszem
én is így voltam ezzel
hiszen már nevük se tudom
vagy összekavarom
kikért epedtem valaha
s nem is tudni miért
hol vannak,, vannak-e még
összekeveredtek rég
róluk-hozzájuk
irt szavaim is

de az érzés
az isteni
megmaradt

és persze
az Isten
mindig és
mindenben
elérhetetlen
és
érthetetlen
de örökre
érezhetőn




2014. szeptember 20., szombat

Koncz Zsuzsával énekeltünk a zsinagógában

muszáj volt végre Koncz Zsuzsát élőben is meghallgatnom, hiszen betéve tudom a számait., még tanitottam is a verses lemezével illusztrálva a verseket, s fiatal koromban azt mondta  rám az unokaöcsém, hogy olyan vagyok mint ő (mikor mosolyog)... most meg bevallom -- mivel nem is vagyok olyan sokkal több évet megérő, mint amilyen korkülönbség látszik köztünk, kiváncsi is voltam rá... afféle elérhetetlen példának tekintve... a megjelenését

nos, ami a külsejét illeti, közelről látszik, hogy fölötte is eljár az idő, a háta neki is görbe (különösen ha rossz helyre esik a fehér kabátka keresztben varrásvonala), és talán a hangja se annyira üde, mint régebben... de ez nem is számit....remek előadó, remek énekes és főleg: remek ember! és még hatni tudó, sodró erejű, szuggesztiv  vezéregyéniség is... 

a koncertjére a helyszin is vitt, egyrészt hogy viszonylag közel van, másrészt a szegedi zsinagógába mindig szivesen megyek , az új menora emlékművet is meg akartam már nézni, emlékező kavicsot téve rá:


minket is innen hurcoltak el, mint akik emlékére van itt a menora. csak mi visszaterhettünk, véletlen vagy csoda folytán, a sors kegyelméből. (a többiek az emberek kegyetlensége miatt nem!)
(otthon vagyok itt kicsit, furcsa is, hogy most nem (csak) zsidó embrek vannak körülöttem, mint istenetiszteleten - de dédszüleim járnak eszembe, kik idejártak, itt volt az aranylakodalmuk, mikor a nagyszüleim itt esküdtek, a templomavatáskor...több mint száz éve...)

 és most itt koncert van,

de az előadó, a Koncz nem feledkezik meg a helyszinről, ő dehogy is! az Adjon az Isten dallal köszönt be... a "szent helyre"
 és meg is mlékezik - ahogy egy énekes  teheti - a 70 éves évfordulón - az áldozatokról, gyászolja őket, -mint mondja - hogy is másként  mint énekléssel:



aztán -szünet gyanánt  jött a szövegiró, gitáros jóbarát: Bródy. Már ő se tiniként...az ősz fürtjeivel a kalapja alatt (igen, zsidó templomban igy illik!) Ő is a kezdeteket, a 60-as éveket idézte (mint korábban a "Zsuzsa"... mikor a lelkün)k összeért, és most édes életünkről..."hova lett, hova tűnt"..., "óh azok a hatvanas évek ma már csak szép mesék"... "de amig egy régi daltól könnyes lesz szemünk".... és könnyes lett bizony! "..addig nincs veszve minden... s amig a régi tűz szivünkben ég..". úgy tűnt ezen az estén ez is volt!...  S még azt is hihettük, hogy "rendbe jönnek majd a dolgaink"..."lesznek még szép napjaink"...    (?)







amikor s ahogy később Koncz Zsuzsával énekeltük, többszöri visszaujrázása után, ahogy énekeltetett lelkesen, buzditva minket is, egy egész zsinagóga közönségét... azt a hangulatot nem lehet leirni...
a mobilfelvételtöredékek, (a rossz zoommal) csak sejtethetik,

(de nekem jó újranézni és hallani (még ha a sajáts hangom kissé zavar is...de azt hiszem , könnyes volt a szemem közben és szivből jött...)

és ezt nem elfelejteni "miért hagytuk , hogy igy legyen".... annyiszor jut is eszembe, némi lelkifurdalással is... (de most mégis olyan reménykeltő volt még ez is...)



 na dehát mikor ezt is hallottuk, Bródytól (nagyapját idézve?) :



"...lesz még magyar köztársaság....ha nincs, hozzuk létre"

utoljára a Petőfi rockon volt ilyen hangulatom... fél évszázada....
nem számit a külső kor.... "amig a régi tűz szivünkben ég.."
"