"még"

görnyedten, sántikálva

sokdioptriás szemüveggel

két koszos táskával

és világitó mellényben

csoszogott el előttem

ki vénasszonyként
ücsörögtem
későnyaramban
egy még napsütött
parki padon

eszembe jutott

mikor anyja kezét fogva

összetalálkoztunk

vagy fél évszázada

az utcán

megálltunk beszélgetni

s én közben megsimitottam

a kisfiú arcát

s ő felnézve rám
azt mondta:

még...

Már nem fogja senki a kezét

S nem is hiszem, hogy van valaki

aki megsimogatná

én is csak akkor,

s egyszer tettem

mert megijedtem

volt valami zavaró

és bizarr

abban a mégben

nem is értettem...

talán most sem

de ettől a 
régi emléktől

még jobban

megsajnáltam

szegényt.

****