öreg, örök Marosom

én láttalak már

első nyaramon

ott ültem gyékényen

a partodon

aztán következő nyáron

valahol távol

egy lágerben

a halál partjaira

elűzötten

idegenben

De visszajöttem

mert itt születtem

partodon, Marosom

anyám hazahozott

mert ő is itt

s mi hűek vagyunk

a hűtlenekhez is

Aztán itt halt meg

nem sokkal

deportálásunk után

betegen hazaérve

a nagyanyám

ő is kijárt hozzád

törzsvendég

szalmakalappal fején

míg tehette

de a deportálás után

csak fekvésre futotta ereje

aztán már arra se

egyszer vitték csak le

a kertbe, hova valaha

húsz orgonabokrot ültetett
az is odalett

Most itt ülök

újra partodon

én is

hűen hozzád hűtlenem

vized apadatlanul folyó

s én lassan kiszáradó

de maradtam, ki voltam

belül ifjú s bohó

hozzád szóló:

Te csak folyj csendesen

mint abban a dalban

mit még anyámtól tanultam...

„...borulj a vállamra kedvesem”...

s susogjanak parti fáid

mik közt számháborúztam

egykor – kis úttörőkatona

a tábora most újraépült

gyönyörű...

de semmi se a régi

csak a folyó és a fák

bár azok is

új levelekkel

s új vizekkel

mert az élet

megy tovább

Partodon állok

ugyan mire várok

s mióta már

Az öröklétre tán

pedig már abban vagyok

abban vagyunk valamennyien...

múlunk s maradunk

akárcsak te kedvesem

örök Marosom

te vén folyó

s mégis sose elfolyó

új vizcseppeid sodrásában

a változás változatlanságában

megmaradó

a régi, de újhajtású fák

susogásában

titkokat eláruló

S nem is várok

már semmit

csak vagyok

most

és mindörökre

mint minden élő

a Mindenséggel

eljegyezve

elválaszthatatlanul

Ide is fekszem melléd

öreg folyóm

a szabad ég alatt

már sose leszek

egyedül sem 
egymagam

…..........