2015. február 27., péntek

igy mosolyogtak ők...

Zajin Adar van... Mózes születésének és halálának  évfordulója, de  ezen a napon én nem Mózesra emlékezem, hanem anyukámra.... U. i. 26 éve, február 12-e , épp Zajin Adarra esett....Nem kell minden évben kiszámitani, mikor van anyám jahrzeitje (halála évfordulója), hiszen egy napra esik Mózesével, (akinek egyébként a születésnapja is akkor. )  Ami külön, megkülönbözetett ünnepnek számit.. Mindig elmegyek a megemlékezésekre,.. Ahol épp vagyok, ahhoz legközelebb, igy most Szegedre utaztam be. Mózesra emlékezni, meg a kállói rabbira (elénekelve mindig a Szól a kakas márt  (pedig még mindig nem virrad!) ...,és a év halottairól beszél  a rabbi, most két főrabbiról is...)

Anyura csak én emlékezek.... Mert csak én tudom, hogy ... 1989. február 12....  Zajin Adarra esett....

Pedig sokan és szeretettel emlékeznek rá, akik ismerték... Mert ő is szeretetteli ember volt....

ezt a régi közös fotónkat tettem fel a fb-ra boritóképnek, megemlékezésül is......


már Szegeden voltam a zsinagóga (illetve a diszterem) fele közeledve, amikor megláttam az okostelefonomon a legújabb friss kommentet a fotó alatt:

"Mindig az a szeretetteljes mosoly. Ilyenek voltak...."

irta egy most Pesten élő régi kortársismerős. És eszembe jut, az ő anyukája... bevillant a kedves arca, ő is igy mosolygott, mindig ...pedig neki se lehetett könnyű élete és az én anyumnak se... de ők igy mosolyogtak, igy szerettek....

vajon tudni fogunk-e mi is ilyen emléknyomokat hagyni (mint ami a 80 "like"ból és a többi kommentből is tükröződik):

"A szivem fáj"
"Anyukádra jól emlékszem!!!"
"Ó,de gyönyörű fotó, nekem is megsajdult a szivem!"
"...határalanul jó szive, kedvessége velünk"
"...itt van a .lelkemben"
"Időtlenül meghatónak találom. Gyönyörű"

és most, ez a legutóbbi, ami leginkább elgondolkodtatott:

"Mindig az a szeretetteljes mosoly. Ilyenek voltak...."

vajon tudni fogunk-e mi is ilyen emléknyomokat hagyni?... nem hiszem

csak csodálkozni rajtuk, (még a korabeli fotón az én képemen is ez látszik)

hogy tudtak ilyenek lenni?!,.... mindenek ellenére....

én még azt se nagyon szerettem, hogyha anyu leállt az utcán, beszélgetni, de mindenkihez volt kedves, barátságos szava -  nem értettem, miért - hiába mondta nekem, hogy ilyennek kéne lenni.... nem hittem...

már sejtem....

sokat gondolok rá, és legtöbbször a mosolyára, most is, a halála napjára emlékezve. De hirtelen eszembe jut az is, hogy jóval a halála előtt mondta (nem birtam, ha "arról" beszélt, bele is fojtottam a szót olyankor, de ez megmaradt: ) hogy nem kell egy évig gyászolni, a mi vallásunkban 30 nap pont elég! ... (már előre kimélni akart?) De, emlékszem egy évnél is tovább hordtam a gyászruhát, egyszerűen nem tudtam akkor még tarkába öltözni.... hiába nem várta (volna) el... sőt. Biztos azt se, hogy most zuhogó esőben, rosszulléttel dacolva a buszban, baktassak a Zajin Adarra....

azt hiszem inkább mosolyogva kérdezősködne lányom azaz imádott unokája fia felől, az én unokámról. Aki épp olyan mosolygós, kedves csupasziv... mint a dédanyja.

-----

Amúgy Adar hónap -mondta a rabbi - a vidámság hónapja - a 7. nap kivételével.
De jut eszembe, anyám arcán a mosoly megmaradt - halálában is.
Úgy halt, mint élt. Mosolyogva.

Mosolyogjunk hát!.... (Ha tudunk.)

...
ma (márc.3-án) egy újabb komment érkezett a képhez, egy kedves régi osztálytársamtól:

"Jó Rátok nézni,csupa szeretet voltatok!"

(remélem, nem véletlen a többes szám)

2015. február 25., szerda

valami furcsa

ma pár másodpercig
nagyon furcsán voltam
mondhatni alig

mint mikor takarékon
pislákol a gáz
s még az is alább száll
aztán mégis fölcsap a láng
(szerencsére)

de azt hiszem
ilyen lehet a
halál

egy csöppet sem
unalmas
mintha beszippantana
magadba valami
tőled független erő
és te csak csodálkozol
ugyan mi lehet ez
a furcsa
befelé
sodró
forgatag
valami
centripetális
ami összesürit
összenyom
megsemmisit...

mintha fekete
lyukba
esnél

a semmibe

de közben annyira tudod
érzed mi van veled

csak a nevét nem...

minden hasonlat
hamis
félrevisz

de mire tudni
fogod magad is
a pontos diagnózist

már nem
mesélheted el
senkinek

panta rhei


büszke lehetnék arra most
mit valaha szégyelltem

s szégyellhetném azt
amire büszke

de miket is beszélek
se szégyenkezni
se büszkélkedni
nem helyénvaló
semmikor

se


2015. február 23., hétfő

megint


megint
meghalt valaki
kortársféle

minél többen hagynak itt
annál kevésbé enyém
ez az ittmaradó világ
annál idegenebb
sehol egy ismerős
lassan mind odaát...

ismeretlenek közt
botladozom
még ezen az oldalon

de már félig
láthatatlanul
sokak által
észre se véve
nekik én lennék
az idegen

lehetetlen
állapot

de nem tarthat
túl soká


2015. február 22., vasárnap

a mindenség elmélete?

A Mindenség elmélete c. film rajtam kivül egy embert érdekelt városunk újjászervezett mozijában...(Úgy hallottam, a Szürke 50 árnyalata 150-t is...hm)

Abban sem vagyok biztos, hogy azt az egy (másik) embert is mögöttem a "mindenség" érdekelte, mint inkább a permanens rágcsálás. A doboznyi pattogatott kukorica elfogyasztása után előkerültek újabb , s csak csörömpölléssel elővarázsolható csámcsogni - és engem bosszantani- valók, talán csak az utolsó 10 perc volt háttérzajmentes. Persze el is ülhettem volna valamelyik, távolabbi üres helyre... na mindegy már...Vagy az is lehet, hogy a film nem tudott lekötni igazán engem se. És valójában A Mindenség elmélete mintha magát a filmet se érdekelte volna annyira....! mint engem? nomeg a fizikus főhőst, akinek az életéből ebben az életrajzinak szánt filmben inkább csak a betegségét láthattuk, külső megnyilvánulásaiban,  és az (első) feleségével való ismeretségének alakulását...Azt is másik fél szemszögéből...(hiszen az ő regénye volt a film szövegalapja). Nem mondom,  hogy megbántám, hogy megnéztem a filmet, de azt hiszem, az "idő rövid történetét" nekem nagyobb élmény volt olvasni, mint nézni ezt az illusztrativ filmet. Bár a két szinész nagyszerű volt! Csak - megint ide kell kilyukadnom - S. H- nak a betegsége ellenére(!) létrehozott életműve kissé kimaradt belőle... Bár.. lehet, sőt biztos, egy filmnek nem is ez a célja. De akkor miért ez a cim?

Volt ugyan egy kérdés a filmben: egy előadáson valaki megkérdezte a fizikust, hogyha nem hisz Istenben , akkor van-e legalább valami filozófiai kapaszkodója?... Hosszú szünet után válaszolt (közben egy képzeletbeli - de valóságosnak tűnő!- képsort láthattunk arról, mint csodát, ha megtörtént volna valóban, hogy feláll a kereskesszékéből, lemegy a lépcsőn és felveszi azt a korábban véletlenül leejtett piros tollat, ami annyira zavarta, és udvariasan átnyujtja a hölgynek aki leejtette...)- de ez a valóságban nyilván  nem történhet(ett) meg a mozgásképtelen tudóssal... és a válaszára most, itt nem is emlékszem, De az élet reményére , hogy amig élünk minden megtörténhet, igen, ezt sugallta .... És a film vége felé ki is mondódott...  Amig van élet, van  remény.


És az is, izgalmasan, hogy ha csak a kavantumok léteznének, akkor ebbe beleférne Isten - az ő elméletébe is (valami ilyesmit mondott, magyarázott a felesége-tolmácsa)...de a tárgyi, a nagy tételek világában nem... Anyukám - aki sokszor mondogatta,  hogy de jó azoknak, akik tudnak hinni, de maga is kereshette Istent, s eközben..., élete vége felé, egyszer megkérdezte tőlem, mik is azok az atomok...?  Atomok... Ott kereshette, a láthatatlan világban... De tudta, hogy ott kell!! S hogy kell.

Nos, a látható világon túl a túlnyomó részt láthatatlan, üres tér, ami nem is üres, hanem meghatározó... tulajdonképpen minden rezgés, s a figyelem , a(z isteni?) tudat emeli ki... teszi "láthatóva", "anyagivá"....ez lehet a teremtés szava is, a "legyen"...? (morfondirozok, de sajnos! nem vagyok  fizikus, a fizikával volt leginkább  bajom a gimiben, de tudom, hogy ott a megoldás, az u. n. "fizikai idealizmusban", (u. idealizmusban), aminek eredményeiről, hogy nehogy "tévútra" vigyenek?, bedőlve nekik, a hatvanas években a bölcsészkaron megkaptuk az ellenpropagandát...Nem is értettem , miért kezdenek bölcsésztanáraink - az épp esedékes irodalmi tananyagtól függetlenül - fizikáról beszélni?!! hát biztos felsőbb utasitásra (jelzem, akkor volt egyetemista S. K. is -egyidősek vagyunk.... Ateistának vallja magát, de mintha... már nem is annyira.... 

Három szép  gyerekük szaladgálását látva a film végén, hangzik el , a teremtés szó.... mintegy happy endként , (s rájuk vonatkoztatott igeként "teremtettünk")

(hogy is mondta a mi József Attilánk is?: "Mert mi teremtünk szép, okos lányt,/s bátor, értelmes fiút, (ki őriz belőlünk egy foszlányt, mint nap fényéből a Tejút)..... s tán a folytatás is, tetszhetne S. H.-nak?:
...és ha csak pislog már a Nap,
sarjaink bízóan csacsogva
jó gépen tovább szállanak
a művelhető csillagokba."

...

vagy tán ez, idekivánkozik, de egy nagyon szomorú apropoval...


                                                            AXIÓMA
Akiben Isten
hisz: teljesen mindegy, hogy
hisz-e Istenben.
(F.Á.)

F.Á. a mélyenszántó sorok alkotója   most húnyt el...                                                                                              




2015. február 21., szombat

útjaink végül összeérnek


Reggel félpár papucsban
csoszogok botladozva
minden kiesik a kezemből
néha magamban is motyogok
minden kisgyerekre rámosolygok
az ebéd egy vontatott ceremónia
utána kell az a kávé továbblépni
csigalassú tempóban
délután lefeküdni

Elfáradtam

S fülemben még anyám hangja:
-Ne menj olyan gyorsan, várj!
Pedig hát,,, ezúttal:
-Én értelek utól, anyám!

2015. február 19., csütörtök

dédapám archiv lapokon

Digitalizálják a szegedi Délmagyar újságot....

Ez adta az ötletet, hogy kiváncsian kikeressem szegedi őseimet is (merthogy anyai ágon minden dédszülőm szegedi...)....
Anyukám  anyukájának az édesapjáról:
Bárány Salamonról... viszonylag keveset tudtam (a familiáról, a beszélő név adásával kapcsolatos legendáról, a rokonságról Bárány Róbert Nobel-dijas orvossal, ill. Bartos Gyula  szinésszel - igen )... de a dédapámról most fedeztem fel - ezeken a régi újságlapokon -, milyen nagyszerű ember is lehetett...ő is.

1923. okt. 28-án... Félszázad cimel egy megható jubileumi ünnepségről irnak.... a száztiz éves hires Eisenstadler cég  köszöntötte három öreg tisztviselőjét, akik több mint félévszázadig szolgálták a a céget, köztük ... a jubilánsok közt Bárány Salamon, a dédapám...

http://dm.ek.szte.hu/sztekk/delmagyar?dmp=1923+244+4


1924-es lapokban már sajnos a haláláról olvashatok: http://dm.ek.szte.hu/sztekk/delmagyar?dmp=1924+265+7

"Bárány Salamon, az Eisenstadter és tsai cég 55 éven át volt érdemes tisztviselője folyó hó 18-án 80 éves korában elhúnyt. Több mint fél százados munkássága alatt mintaképe volt a fáradhatatlan szorgalmú, odaadóan kötelességtudó tisztviselőnek.
A szeretetreméltó, rokonszenves öregurat két társával együtt múlt év decemberében ünnepelték jubileumán a kereskedelmi kamarában. Halálát mélyen sújtott gyermekei, unokái és kiterjedt rokonság gyászolja. Temetése folyó hó 20-án, csütörtökön délután 2 órakor megy végbe a Feketesas utca 22. számú gyászházból"

Másnap a gyászjelentés, a családtól és a cégtől:

http://dm.ek.szte.hu/sztekk/delmagyar?dmp=1924+265+9

Drága dédapám..." Szeretetreméló, rokonszenves öregúr!, a becsületesség, odaadás és kötelességtudás mintaképe"   Most ismertelek meg...?!

És a többiek. a családban....akiknek "legönfeláldozóbb" apja.., nagyapja voltál ... akiket még  én is ismerhettem:... a gyerekeid: nagymama, Erzsi néni, Aranka néni, Pista bácsi, az unokáid: Lili néni, Gyuri bácsi, Anyu, Magdi néni, Feri bácsi....... Már mindenki... veled van.... Akik utánuk jöttek, jöttünk, nem ismerhetted, nem ismerhettek....

.....

Elmúlt több mint 90 év.... A régi újságlap meg majdnem jelenné teszi a múltat... Kicsit visszahozza őket nagyon kicsit. De mégis....

.....


És elkezdem keresni őt  azokban, akik később születtek, születtünk.... bennünk, utódokban.

Nem akarok méltatlan lenni hozzá, se.



2015. február 15., vasárnap

Makón is felébredtek a nők!

van ez a mozgalom, már pár éve, "Onebillion rising"... tánccal az erőszak ellen, azaz a nők, gyerekek bántalmazása ellen.

február 13-án, a mi kis városunk öntudatos női is kiálltak a szőkőkútnál a városközpontban és táncoltak...erőteljesen, szépen, összeghangoltan, kifejezően... erre a  mintára: 


aztán elhangzott egy harcias kiáltvány a vezetőjük szájából, aminek egy mondata valahogy igy hangzott: azt táncolták el, amit másképp nem lehet kifejezni

ezért is vagyok én most bajban..mert ugyan én, aki nem is táncoltam, csak a biciklim tartva álltam oldalt, és néztem őket,egyetértően és főleg egyetérezve,  fotózva....és közben  egy-egy könnycsepp megindult a szememből!... mitől is? meghatódottságtól, örömtől, régi sérelmek, sebek feltörésétől?... én sem tudom szavakkal elmondani , de jó volt legalább látni, hogy ébrednek a nők, és nem hagyják a bántalmazást, tiltakoznak, és szolidárisak a bántalmazottakkal, ha  őket nem is bántják épp... (mert akit bántanak , az biztos nem táncol...)

talán megváltozik a világ...mintha igazságosabb lenne, affelé haladna a nők "felébredése" révén...

Ébresztő! Ne az szégyellje magát akit bántanak!, hanem aki bántana, szégyellje el magát,  még mielőtt megtenné.... Nnna... Mindjárt inkább táncolok én is, mert az -ugye-  erősebben "szól"?!  

2015. február 9., hétfő

2015. február 5., csütörtök

inkongruens kései levél


Nem tudtam kongruens lenni
kedves Szőke tanár úr
egész életemben nem
s nem csak az egyetemen.
Diploma után
sőt nyugdijasként sem.
De meg kell mondjam
Ön is csak beszélt róla
kicsit nagyképűen
s a viselkedése
nem kongruens
ellenkezőleg
többértelmű volt
mint bármely
agyonelemzett
közöskedvenc
József Attila vers
vagy akár egy
Dosztojevszkij regény
mitől pedig óvott
engem rendesen.
Aztán magam is
túl óvatos lettem.
Élni is.
Marhaság” volt
valóban, hogy
eleve  s nem csak 
irodalmat tanitottam
olyan művészi érzékkel
mint (nocsak)  bevallotta 
(ha kicsit késve is)
s hogy abbahagytam
mit legjobban tudtam
a szinházrendezést
egy küzdelmes napon
és iró se
lett belőlem.
se zenész.
Csak egy bátor
tettem lett:
a gyerekem.
egyetlen s főművem
de legfontosabb nekem
a lányom - aki bátor
legalábbis kisgyereknek
az volt- (s verseiben most is az),
kimondott mindent
amit látott s érzett
s kongruensen
én meg kincsként
minden szavát
lejegyeztem
lássa mindenki:
ilyen „gyereknek lenni”
minden mondat 
mély és igaz
s akár egy költemény.
Nem hiába figyelt fel rá
Ön is...
s irt is neki
”szeretettel”
örvendő levelet
emlékezve saját
gyerekkori verseire
de ezeket azok fölé emelte
s csodálta rajzait.
Meg nem látogattuk mégse
hiába volt e kedves kérése
(sajnálom ma is)
Lám „inkongruens” ez is.
Ez a levél is az.
Nem is lehet hova cimezni
pedig még annyi mindent
szeretnék mondani, kérdezni
s válaszát őszintén várná
"gondáskodó gondolkodó"
gondajulija

Utoljára
volt még egy
felemás 
levélváltás
egy lapba irtam
visszhangot
ez lett csak az igazi
inkongruencia...
az a két
józsefattilai
adalék...
okoskodásom
ahhoz amit
korábban Ön  irt
a költő vallásáról
de Önnek volt  igaza
engem tévútra vitt a helyi
s hizelgő városi legenda,
ahogy még gimnáziumi
magyartanárom oktatta
pedig azt a (zsidó) kabátot
Attila nem is Makón kapta
bár sok egyebet itt
például egy jó tanárt
ki több lett : Galamb - barát
s kinek kongruens leveleket írt
a már nemdiák költőzseni
utaltam is rá
de Ön nem erre reagált
pedig most már
csak ezzel vigasztalódhatom
s vigasztalódhatnánk
valamennyien
magunkemésztő
szikár alakok
túl Irodalmon
És túl Életen
diák- tanár- szülő-
emberi léten:

"Minden lélek
az Urba szabadúl,
ott eggyé békülnek."

Igy legyen
.......

2015. február 3., kedd

jön, mosolyogva

anyu jön felém
a Szegedi utcán
szikrázó napsütésben
havas tájban
sugárzó mosolyával

fehér minden
s tiszta
körülötte
akár a tekintete

és újra örülök
ideér a mosolya
ha lépteink már
nem is érhetnek
össze soha

csak messziről
látom őt
mégis oly közel
érzem
mint mikor
egyszer
dél körül
tanitasból jövet
váratlanul feltűnt
a havas uton
s jött felém
egyre közelebb
többhetes otthonfekvő
dermedt depresszió után
jólesőn meglepett
hirtelen fölkelt
kockás kabátba
kötött sapkába
sálba, kesztyűbe,
csizmába
s tetőtől talpig
mosolyba
öltözve
jött szembe
velem

és jön
egyre jön
ma is
bár sose
ér ide
de a mosolya
igen
és mosolyra is
fakaszt engem

mert az a mosoly
még mindig ott van
ott lebeg
éterien
a Szegedi utcán
az aszfalt felett

és hiszem
meg is marad

anyu jön
szembe velem
mosolyogva
örökösen

ha arra
visz az

utam

tekintet


hova lesz
a tekintet

az után

miért fogják le
a szemeket

ha meghalnak
az emberek

miért az
a végső halál

mért tesznek rá
érmeket
vagy miért a kő

s mi az hogy
szemfedő

…..

ne csukjátok le
szememet

majd megteszem
ha mennem kell

de utolsó percig
látni akarom
a tekinteteket

vagy tán azután is...


….


vagy majd látok
szem nélkül is?

(mint most is
néha
szembecsukva)