2016. június 29., szerda

2016. június 27., hétfő

ezen tűnődöm

ezen tűnődöm most
hogy mindig rágott
valami bú, félelem,
pedig mindet túléltem

hát akkor meg minek

s hogy miért is
siettettem az időm
miért vártam
hogy legyek már felnőtt
és boldog és ki-
és beteljesedett

mikor olyan gyorsan
elmúlik minden
azaz elmúlt már
lám
az egész élet
mintegy

mindegy

de miért is rágódom
most meg
ezen...

bár
már 
nem 
siettetem


2016. június 26., vasárnap

emlékláncolatok



unokámban
én élem újra
a gyerekkorom
vagy ő az enyém
vagy anyalányomét
eldönthetetlen kérdés


ő még egyidőt él
bár izgatja mi volt rég
az én kiskoromban
meg az anyjáéban
mint mondja
meséljek róla

pedig lehet hogy
csak önmagába kéne
pislantania
valamennyire

de ő pörög, siet, rohan
előtte a jövő
ami igazán van
és a jelen
telve vele

Isten éltesse!

sok-sok időn át
legyen neki
számtalan saját
emléke


mit majd az ő
unokájának
mesélhet




2016. június 24., péntek

az én sokoldalú anyám


jiddise máme volt
a javából, de
keresztyén
barátnői voltak
elment velük misére
dicsérte az apácákat
mikor hazajött a
háború után a
klinikáról
hol ők
ápolták
legodaadóbban
s hol mihelyt jobban lett
segített is nekik
mint mindenhol
mindenkinek
önkéntes ápoló
önkéntes mindenes
mindig ember

úgy adott
hogy nem is volt
neki sok
mintha az tenne
neki szívességet
aki elfogadja

a koldust befogadta
a cigányokat kedvelte
a gyerekeket dédelgette
a barátnőimnek
anyai barátja volt
munkahelyén
segítő kollega
kiváló dolgozó
nyugdíjasként is
fáradhatatlan
volt a szorgalma

hogy főzött, sütött               
kézimunkázott
horgolt
gobleinezett
mindig kitalált
valami eredetit
varrt, szavalt
festett, rajzolt
műveltsége is
hatalmas volt
de sose hivalkodón
több latin szót tudott fejből
mint én a szótárból

mindig megvédett
de többnyire háttérben
hogy ne zavarjon meg
úgy segített
észrevétlen
de ő segítséget
sose kérlelt
semmit

jó anya, testvér,
nagymama 
ki unokájára
fájdalmában is
mosolygott


kullogok
csak
a nyomába'

de jól tudom
utol
nem érem
sosem





2016. június 21., kedd

találkozások magdinénivel

anyukám kedvenc huga 
Magdi néni eleinte
a szomszéd városban lakik
néha meglátogat bennünket
nagyon kedvelem 
én 
is

egyszer épp
barackmagot törtem
baltával kezemben
az eresz alatt
mikor felbukkant
a léckapunál
már várt alakja
nosza odairamodtam
örömömben lelkesen
s a baltát a combomba
lenditve egyenesen

orvoshoz kellett mennünk
ellátták a nyílt tátongó sebet
le is tapasztották
mi meg aztán leültünk a
a kert közepén egy padra
s olyan jót beszélgettünk
mintha mi sem történt volna
előtte a combommal

csak van ez a fotó

a shortom alatt
ez a tapasz
mi látható

eszembe juttatta




és jut eszembe még
hogy évekkel később
milyen elszántan
várta kislányom
ugyancsak
kedvenc 
magdinénijét

ki akkor már
messzebbről jött
látogatásunkra

lányom a kapuhoz húzta                                                      
kis műanyag székét
pedig ki se látott rajta
mert a kapu már
fémből volt
de nem mozdult
és a szemét
le nem véve róla
pirosra sírta
mert késett kicsit
magdi néni
de megérte
rá várnia
(meg is hívta
minden nyárra
a balatonra-
míg még hazarepült
az óceánon túlról)

később már nem
repülhetett
s a messze
kanadából
ide
telefonon
üzente
hogy érzi
már nem 
fogunk mi
találkozni 
s hogy ezt
mennyire 
sajnálja


de sokszor jut eszembe
hogy kedvenc nővérével
anyukámmal
talán már
találkoztak
odaát

s elmondhatta
(amit előttünk is
anyu halála után,
a sírjánál)
hogy amíg tudott
valóban
vigyázott ránk
legalább
gondolatban

épp előbb a lányával
beszélgettünk
róla

mondta
hogy mielőtt
elment mindig
anyut szólongatta
lánya , Dóra
helyett is
Dusit mondva….

akár anyám
bármikor
álmából
felriadva:
Magdit
kereste

(az idegenek
azt hihették
róluk:
ikrek


talán olyan nagyot
nem is tévedtek)



gyuribácsiék


gyuribácsiékhoz mentünk
minden vasárnap anyuval
ebédre, vendégségbe
gyuri bácsi anyu bátyja volt
átkeltünk az egész városon
hosszú volt az az út
a főtéren át a házukig
de derűs és bíztató
mert olyan otthonos
a szakácsnő főzött
nagynénim is tett-vett
mindig kedvesen
nagybátyám örült nekünk
a fiuk már kevésbé
jó ha két szót szólt hozzám
azt is fölényesen inkább
hiába volt unokabátyám
mert nagyfiú, már gimnazista
(én meg csak egy kis naiv fruska)
a barátai mindig beállítottak
csak úgy ebéd közben
de így tettek olykor nagybátyám
ügyfelei vagy ügyvédbojtárja
nemkülönben
nem volt egy szabad perce sem
az utcán is mindig
gondterhelten ment el mellettem
agya tele emberek ügyeivel
de ha észrevett, mindig bevitt
a közeli cukrászdába
süteményeket vett
s a zsebembe valahogy
mindig
pénzt csúsztatott
észrevétlen
hogy így segítsen

mindenki tisztelte
persze én is,
megilletődve

a rokonaim kedves, közkedvelt
emberek voltak a városban
de aztán jött 56
a fiúk már az egyetemen
belekeveredett valamibe
a forradalom alatt
mennie kellett úgy érezte
s később anyukája meg
hogy nem bírja ki nélküle
(44-ben sem adta oda
a szomszédoknak
vitte magával
a deportálásba)
hát itthagyva mindent
utánamentek
nem is sokára

emlékszem
nagybátyám még utoljára
kibiciklizett marosunk partjára
május eleji hóesésben
s mikor búcsúzni mentünk
hozzájuk legutoljára
egy nem vasárnap s este
a nagynéném az ajtóban
megsimogatta könnyes arcom,
s azt mondta, ne sírjak
találkozunk mi még, majd
ha nem is másnap

vele igen, valóban
évek múltán sokszor
s fiukkal is
vagy 56-szor
de nagybátyámmal már soha
belevakult, belepusztult
a kinti idegen
nem rászabott
világba….

anyu vigasztalhatatlanul siratta
egyetlen s szeretett bátyját
nekem még maradt két nagybátyám
anyám öccse Pesten és apámé távolabb
de itt a városban betölthetetlen maradt
a hiánya 
számomra
is. …

jaj, Gyuri bácsi!
Gyuri bácsi…
ma is
hiányzik

ő is
mint már
minden rokon

a családfánk
alattunk levő
ágairól


gyuribácsiék


gyuribácsiékhoz mentünk
minden vasárnap anyuval
ebédre, vendégségbe
gyuri bácsi anyu bátyja volt
átkeltünk az egész városon
hosszú volt az az út
(azóta össszébb ment kicsit)
a főtéren át a házukig
de derűs és bíztató
mert olyan otthonos
a szakácsnő főzött
nagynénim is tett és vett
mindig kedvesen
nagybátyám is örült nekünk
a fiuk már kevésbé
jó ha két szót szólt hozzám
azt is fölényesen inkább
hiába volt unokabáty
mert nagyfiú, már gimnazista
(én meg csak egy 
lekezelendő fruska)
a barátai mindig beállítottak
csak úgy ebéd közben
de így tettek olykor nagybátyám
ügyfelei vagy ügyvédbojtárjai
nemkülönben
nem volt egy szabad perce sem
az utcán is mindig
gondterhelten ment el mellettem
agya tele emberek ügyeivel
de ha észrevett, mindig bevitt
a közeli cukrászdába
süteményeket vett
s a zsebembe valahogy
mindig
pénzt csúsztatott
észrevétlen
hogy így segítsen

mindenki tisztelte
persze én is,
megilletődve

a rokonaim kedves, közkedvelt
emberek voltak a városban
de aztán jött 56
a fiúk már az egyetemen
belekeveredett valamibe
a forradalom alatt
mennie kellett úgy érezte
s később anyukája meg
hogy nem bírja nélküle
(44-ben sem adta oda
a szomszédoknak
vitte magával
a deportálásba)
hát itthagyva mindent
utánamentek
nem is sokára

emlékszem
nagybátyám még utoljára
kibiciklizett marosunk partjára
május eleji hóesésben
s mikor búcsúzni mentünk
hozzájuk legutoljára
egy nem vasárnap s este
a nagynéném az ajtóban
megsimitotta könnyes arcom,
s azt mondta, ne sírjak
találkozunk mi még, majd
ha nem is másnap

vele igen, valóban
évek múltán sokszor
s fiukkal is
vagy 56-szor
de nagybátyámmal már soha
belevakult, belepusztult
a kinti idegen
nem rászabott
világba….

anyu vigasztalhatatlanul siratta
egyetlen s szeretett bátyját
nekem még maradt két nagybátyám
anyám öccse Pesten és apámé távolabb
de itt a városban betölthetetlen maradt
a hiánya 
számomra
is. …

jaj, Gyuri bácsi!
Gyuri bácsi…
ma is
hiányzik

ő is
mint már
minden rokonom

a családfánk
alattunk levő
ágairól


2016. június 20., hétfő

előérzet


úgy vagyok magammal is
mint mindenkivel
a búcsú fele

mire elválunk
kezdem
megszeretni

úgy tűnik
hiányozni fogok

magamnak (is ?)

2016. június 19., vasárnap

a gyerekkor vége


mikor hirtelen ötlettől vezérelve
egy nyári vakációs délután
hosszabb szünet után
becsöngettem S-ékhez
régi játszótársaimhoz
és apjuk a doktor
nyitott… ablakot
e rideg szavakkal:
mit óhajtasz
(a gyerekekhez jöttem (volna)
játszani), mint annyiszor korábban)
de egyből visszafordultam
természetesen

akkor ért véget
a gyerekkorom

pont