gyuribácsiék

gyuribácsiékhoz mentünk

minden vasárnap anyuval
ebédre, vendégségbe
gyuri bácsi anyu bátyja volt

átkeltünk az egész városon

hosszú volt az az út

a főtéren át a házukig

de derűs és bíztató
mert olyan otthonos

a szakácsnő főzött

nagynénim is tett-vett

mindig kedvesen

nagybátyám örült nekünk

a fiuk már kevésbé

jó ha két szót szólt hozzám

azt is fölényesen inkább

hiába volt unokabátyám

mert nagyfiú, már gimnazista

(én meg csak egy kis naiv fruska)

a barátai mindig beállítottak

csak úgy ebéd közben

de így tettek olykor nagybátyám

ügyfelei vagy ügyvédbojtárja

nemkülönben

nem volt egy szabad perce sem

az utcán is mindig

gondterhelten ment el mellettem

agya tele emberek ügyeivel

de ha észrevett, mindig bevitt

a közeli cukrászdába

süteményeket vett

s a zsebembe valahogy

mindig

pénzt csúsztatott

észrevétlen

hogy így segítsen

mindenki tisztelte

persze én is,

megilletődve

a rokonaim kedves, közkedvelt

emberek voltak a városban

de aztán jött 56

a fiúk már az egyetemen

belekeveredett valamibe

a forradalom alatt

mennie kellett úgy érezte

s később anyukája meg

hogy nem bírja ki nélküle

(44-ben sem adta oda

a szomszédoknak

vitte magával

a deportálásba)

hát itthagyva mindent

utánamentek

nem is sokára

emlékszem

nagybátyám még utoljára

kibiciklizett marosunk partjára

május eleji hóesésben

s mikor búcsúzni mentünk

hozzájuk legutoljára

egy nem vasárnap s este

a nagynéném az ajtóban

megsimogatta könnyes arcom,

s azt mondta, ne sírjak

találkozunk mi még, majd

ha nem is másnap

vele igen, valóban

évek múltán sokszor

s fiukkal is

vagy 56-szor

de nagybátyámmal már soha

belevakult, belepusztult

a kinti idegen

nem rászabott

világba….

anyu vigasztalhatatlanul siratta

egyetlen s szeretett bátyját

nekem még maradt két nagybátyám

anyám öccse Pesten és apámé távolabb

de itt a városban betölthetetlen maradt

a hiánya 
számomra

is. …

jaj, Gyuri bácsi!

Gyuri bácsi…

ma is

hiányzik

ő is

mint már

minden rokon

a családfánk

alattunk levő

ágairól