egy régi üzenet mai visszhangja

„Este várlak”

egy régi, kézzel irott üzenet

utolsó mondata...

most fiókom legmélyéről

elém esett...

már el is feledtem

hogy volt ilyen

már majdnem azt is

aki irta

s azt is

hogy kinek

pedig

ott a nevem

az elején

felkiáltójellel

a művésztelep ajtajára

volt kiaggasztva

az üzenet

már emlékszem

el is szégyelltem

kicsit magam

letéptem gyorsan

látszik is

a papír bal felső

sarkában a

tépés nyoma

csonka a papír

de lám eltettem

ha magam elől is

eldugva

de most a kézirás

festői vonala

szívem hasogatja

Julika!...

Este várlak.

Hol van az az este?

Hova lett ?

S hova lettünk...

Nincs több este

holott már csak

estéim vannak

hovatovább

s haláljóslatom

forditva

telt be

születésnapod utáni

napon vagy este

azóta nem vársz

se engem

se senki mást

bár én haltam meg

majdnem

végül téged vitt el

a halál

mint utólag megtudtam

de én visszafordultam

pedig majdnem újra

találkoztunk

odaát

egy távoli mezsgyén

egy öröktéridőben

hol nem kell figyelni

se órát

se utcák sorát

bár megint

elkerültük egymást

mint azt az első találkozást

barátainknál

mikor véletlen odaaestél

s én is előbb odaestem

egy spontán ötlettel

új biciklimet tekerve

utcák során

de én rohantam haza

vissza,  tovább

(otthon nem szóltam,

hogy kimaradok)

s egész úton visszhangzott

sértett haragod

kiáltozása

„Aki menni akar,

menjen”

s sajgott a bicklikormányon

tenyeremen

erős szoritásod nyoma

elmentem

később
évek múltán
-mig el nem hangzott újra
egy végleges menj el-

pár boldog esténk

mégis lett

szerettél egy asztalnál

enni velem

inni nem

bár egyszer

elittam előled

a poharadban maradt bort

nehogy megártson

de többnyire szavaid ittam

magányos madarakról

s fákról

meg a dalolásod

szerelemről halálról

Duna két partjáról
szép metaforáid rólam

s ölelkező csókok közt

hogy „minden izületünk

egymásnak teremtetett

ugye érzed...”,

--

Hány este
szakadt félbe

maradt függőbe

ment feledésbe

s most újra lett...

és már mindig

este lesz

mert

azon a papiron

ott a jel

kalligrafikus betűivel

hogy este vár...

immár
mindörökre