2017. július 21., péntek

esterhazyt olvasni

kihoztam a könyvtárból Esterházytól az Egyszerű történet vessző száz oldal - a Márk változatot -nem volt "egyszerű", egyrészt mert azon a szinten ahol kiadják a könyveket, csak (a könytári dolgozó szóhasználatával:) "sikerkönyvek" vannak, ezen érteni kell (eufemisztikusan? inkább hazugul) a lektürt jóesetben bestsellert, a számomra olvashatatlan, u.n. szórakoztató könyveket, amik engem sosem "szórakoztatnak" másrészt én hibámból , csak úgy kértem a könyvet először röviditve, hogy a Márk változatot, mire lehozták az emeletről természetesen a kardozót...de nekem egyáltalán nem volt mindegy, ha már nem mentem el az egy éves évfordulóra julius 14-én a PIMbe ahol a Magvetős szerzők felolvasták a könyvet, legalább utólag el akartam olvasni, ugyanazt. Lányomtól még jóidőben megkérdeztem, ő mely oldalakat olvassa: 91-93. meg láttam a fotókat is a felolvasásról,  s azt is, hogy majdnem sír rajtuk...(bár letagadta, de hát látom...)









már mindent értek is, miután végigolvastam, hol mosolyogtam, nevettem, hol sirtam, volt úgy hogy egyszerre, is,  a könyvön , azaz az (egyszerű?) történeten a végén azt hiszem már CSAK SIRNI TUDTAM... én  is. időnként ránézve a hátsó boritó  portréjára... ott a nevető még egészséges iróra, micsoda iró is volt... s micsoda ember...de kár hogy már csak volt, és milyen jó , hogy még olvashatjuk (nekem még vannak kimaradt könyvek, bár olvastam tőle jócskán... de majd azokat se ártana még egyszer, pontosabban, ahogy ő irt...)

-----


(ezt még elmesélem, a könyvkihozás körülményeiről, hogy mellettem egy ismeretlen nő állt a pultnál, és nagyon elcsodálkozott, rá is kérdezett, látva a könyvet a pulton: Esterházyt olvas? mert hogy ő nem birja olvasni. A HC-t is csak elkezdte (mondtam olvassa a 2. részét az oldottabb megfogalmazás, de lehet hogy a Javitottat kellett volna ajánlani?) egy darabig még nyomon követett , mint csudabogarat, mondta, is, hogy ritka errefelé olyan embert találni aki esterhazyt olvas) (hm) persze kiderült, hogy ő nem is makón él, viszont az idős 90 éves anyukája igen, aki véletlenül épp a volt magyar tanárnőmnek majd kollegámnak volt barátnője.megkérdezte hogy hivnak.nagyon furán éreztem magam, s egyre inkább azt, hogy el kellett volna mennem Pestre a felolvasásra, ahol körülöttem csupa olyan ember lett volna akik  feltehetően olvassák esterhazy-t.... de legalább is szeretik hallgatni amit irt....

s én azért inkább lent tartanám a könyvét a ktárban , hogy ha véletlenül is, de belelapozhassanak a csak az ottani "sikerkönyveket" olvasók is.

---

https://www.irodalmijelen.hu/2017-jul-15-0902/esterhazy-ejszaka


9 megjegyzés:

  1. Élveztem elejétél végig a bejegyzésed, elolvastam a linket is, jó, hogy feltetted!
    Közben elgondolkodtam azon is, hogy lehet, hogy ezek a rövid, kiragadott részletek is olyan csábítóak lehetnek az egész mű elolvasására...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. olvasd el az egész könyvet! nagy élmény... (megrázó)

      Törlés
  2. ...annak a hölgynek a könyvtárban én is azt tanácsoltam volna: kezdje a HC-t a második kötetnél. Nekem fénymásolatban van meg, ez volt nekem anno a könnyebb megoldás anyagilag. Munkahelyen - stikában - lemásoltam a könyvtári könyvet.
    Darvasi László fényképét látva rögtön beugrott a tavalyi olvasmányélményem a Taligás c. regényéről. 6.0-n ajánlotta Ingrid. (Nehéz,nem könnyen értelmezhető könyv, de tetszett.)
    Timin viszont tényleg látszik a meghatottság. Örültem volna, ha ott lehettél volna Te is Julika. (Ebben a hőségben viszont jobb hogy nem utaztál.)
    Ajánlásod alapján én is kihozom (megpróbálom) a könyvtárból a Márk változatot.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nem nehéz olvasnmány,(a narrativa gyerekhangra hangszerelt) inkább lelkileg elviselni--- de katartikus, felemeló végül is... nagy élmény

      nem a hőség miatt nem mengtem. aznap, pláne este nem is volt meleg...
      de igy legalább elolvastam (a PIMben nem hangzott el az egész...)
      Taligást (is) egyébént Timi szerkesztette, de Darvasi legújabb könyve Az irodalom ellenségei - ajánlom!:) (kisebb lélegzetű irások)

      Törlés
    2. bocs a sok félreütésért! (ez már igy marad?! :() az előbb viszont egy félreütéssel az egész következő blogbejegyzésem törlődött, egy betű hiján:( nem irpm újra (nem is tudom mi törölhette, de nem első eset, ilyenkor hagyom, - a sors kezét -nem kezdem újraírni)

      Törlés
  3. Én a gmail-fiókomban járok így gyakran, hogy megmagyarázhatatlan ok miatt törlődnek bekezdések. Bosszúság, de én is mint Te, hagyom elúszni.
    Az elütések nem zavarnak.
    Köszönöm az új Darvasi-ajánlást. Utánanézek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ezt a legújabb könyvét viszont Sziv Ernő nevén keresd! :)

      Törlés
  4. Kevés emberrel lehet érdemi beszélgetést folytatni a tisztességes szépirodalmi munkákról. A könyvtárakban úgy kell kikönyörögni, hogy vegyenek már meg egy jobb szerzőt, esetleg könyvtárközi kölcsönzéssel várható, hogy hozzájutsz valami olvashatóhoz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ha van valami érdemleges , az intézményi ajándék, megfigyeltem...

      Törlés