2016. december 2., péntek

ma kétszer is...




ma kétszer is
mamajára gondoltam
(pedig már 55 éve nincs
és 70 éve nem láttam)


túl erősre sikerült a feketém
s mikor Mendelsohnt hallgattam


szerette a feketét
(néha csak teaként)
és a zenét
(az volt a hivatása)


és élvezte az életet
már amennyire lehetett
örömével s bánatával


messze élt
de szeretett
s igazi nagymama volt
hiába távol
lélekben közel
bár vasfüggönnyel
határokkal elszakítva
egymástól


több levelet is írhattam volna
s igazán elküldhettem volna
a hegedűjátékom magnószalagon
azt annyira várta 
(bár nálunk az még ritkaság volt
de kellett volna,bármi az ára )


és megkérhettem volna
meséljen a nagyobb fiáról
a nemismert apukámról
(kinek gyerekrajzait
már elém tárta)


biztos megtette volna
(mivel kéri az unokája)
örömmel és fájdalommal


de szívvel
mint mindent


már mindegy

el nem érem

őt  sem









2 megjegyzés:

  1. akkor jó...:) (apukámra, a fiára hasonlitok leginkább, kezdetektől, de megjósolták, hogy olyan leszek, mint nagymama, öreg koromra:)

    VálaszTörlés