tegnap arról beszéltünk, hogy túl személyesek kezdenek lenni a bejegyzéseim, ahhoz képest , hogy publikusak. Változtatnom kéne ezen.(?) Vagy-vagy(?)... Pedig annyira igyekeznék mindig valami "egyetemes"et (is) írni. Mást tulajdonképpen nem is érdemes. De minden, ami személytelen, meg lényegi, meg tanulság, csakis az életből, a személyesből (levonva) fakadhat... ha egyáltalán.
illetve a kettő elválaszthatatlan, egymást hitelesítheik
reggel az első, ami a számítógépen szemembe ötlik, ez a sor:
"Mit érzünk a Jom Kipurt követő napon?"
(hát én fölöttébb erős fejfájást, és a torkom is fáj... de félretéve a személyeskedést:)
ez az írás épp arról szól, hogy mennyire fontos a mindennapok realitása, és a szellemit is ehhez kell kötni, ezt szolgálni vele, magasabb szintre emelve...
(volt is nekem évekkel ezelőtt, amikor zúdultak rám a szellemi üzenetek, amiket -tán sűrítettségük miatt is - nem is nagyon tudtam megfejteni mindig egyből; egy ilyen: "a szellemit életté emelni" - én ui. hajlottam egyfajta fordított értelmezésre...az életet szellemivé... nos, forditva lehet, valóban. Ez az írás (a lubavicsi rebbétől) épp erről szól:)
"azért vagyunk teremtve, hogy legyen helye az Örökkévalónak az alanti világban."
a szellemit az anyagi lét realitásához kell kötni, a szellemi nem egy extra dimenzió, hanem segítségével a mindennapi életet kell magasabb szintre emelni. (vö. a szellemit életté...)
a szellemi és az anyagi összeegyeztetésével nemesíteni a világot (csak zárójelben jegyzem meg: hogy már a tudomány, a modern fizika sem különíti el e kettőt!)
aliz2. :: 2007. szept. 23. 9:30 :: még nincsenek kommentek :: Címkék: elet, elmelkedes, hetkoznapok, unnep
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése