sietek, mindjárt indul a buszom , és még csak a boltból jövök ki, és még haza is kell karikáznom a cuccal, nyitom a biciklizárt, közben hallom: Jónapot, tanárnő! - keresem honnan jön a kedves , megszólító hang; mosolygós, vidám kerek arc, rövidre vágott hajjal, kezében bottal, közeledik az átjáróban
- Nem ismer meg tanárnő?
- Jaj, dehogyisnem; M.F. anyukája, csak nagyon sietek most épp sajnos... De ugye jól van, csak a lába fáj?
- Nem vagyok jól! Rákom van. (azt is megmondja , milyen.) Kemoterápiára járok.
- Pedig nagyon jól néz ki. Biztos meggyógyul. Bizzon benne!
- Én bizok,- mondja nyugodt határozottsággal és a változatlan mosollyal. Hanem mást szeretnék elmondani. Hogy a fiam a ... (itt megnevezi az egyik legnagyobb bank nevét) bank egyik igazgatója.
- Ó, gatulálok F-nek. Mindig is okos és komoly fiú volt. Én mondtam is. (csak kicsit gátlásos és félénk, de valószinű kinőtte...) Magának pedig minden jót!
S már jópár méter van köztünk. Ő csak áll és mosolyog sugárzóan, hiszen a fiára gondol.. S én rohanok, a mosolyát magammal vive. Micsoda szeretet van benne, mekkora erő, milyen nyugalom és igen, derű és bizalom. És mindig milyen szinte zavarbahozó tisztelettel beszél(t) velem. Pedig csak osztályfőnöke voltam a fiának. Nem neki. Nekem lenne tanulnivalóm tőle!
aliz2. ::
2010. szept. 23. 23:56 :: még
nincsenek kommentek
Kategóriák: hétköznap ::
Címkék: epizod, eset, iskola, kapcsolatok, tanitas
Biztosan jókat mesélt a fiú rólad otthon, és az édesanyának is jó tapasztalatai lehetettek rólad például szülői értekezletekről.
VálaszTörlésJó lehetett hallgatni, hogy tisztelettel beszélt veled. Én is tisztellek, mert jó pedagógus voltál, és a blogodból ítélve, még vagy is. Tanítasz a bejegyzéseiddel.
köszönöm, de szerintem kicsit túlbecsülsz!
Törlés