küszöbön

anyu elment

mondta is hova

egy közeli házba

srégen át

a túloldalra

nem győztem

hazavárni

utánaeredtem

de nem jutottam

be a   kapun

küszöbén

fáradtan

leheveredtem

összegömbölyödtem

mint egy embrió

ott találtak

a kapu előtt

nem tudom mikor

mert gyorsan eltelt

később az idő

hogy álomba

zuhantam

„a küszöbön feküdtem

magamba bújtam volna

nem lehet”...

jóval később olvastam ezt
a verset el

és engem nem is

vert ki anyám

csak sok dolga volt

itt és ott

abban a bezárt

házban is

valamit dolgozott

(varrt talán)

s én nem szerettem

lenni otthon egyedül

hiszen én

tényleg

gyermek voltam még

s nem tettek azzá…

mint Attilát

már felnőttként
(s engem se
vittek fel a "padlásra"...)

s az az anyahiány

a közös anyahiány

egy küszöbre hozott

össze bennünket

valahogy

s ahányszor elmegyek

azelőtt a ház előtt

most

már öregen

mindig

eszembe jut

ez a gyermekin-felnőtt

József Attila vers

és mindig ott látom

a küszöbön

összekuporodva

moccanatlanul

anyjára váró

alvó kislánymagamat

azt hinném

mintha ott lenne

az ajtó mógött

most is

anya

pedig

már rég a

temetőben van

vagy ki tudja...

                               (emlékcserepek)

április 4