egy néző halálára

jajnemár! jön ki belőlem, ma (julius 19-én) megint, ahogy kinyitom a laptopom, egy újabb halálhir....

elhullanak legjobbjaink?!

mintha az Isten be akarná gyűjteni őket? (de hát nekünk inkább szükségünk lenne rájuk!)

s egyre jobban érzem a bőrömön annak a Hemingway regénymottónak az igazságát... nem vagyunk különálló sziget, és nem is kérdem már kiért szól a harang. Értem is szól! valóban.

Koltai Tamás.

Egyszer beszéltem vele életemben, akkor is csak futólag...még a pálya elején (a Szinház szerkesztőségben - Moszkvából jöttem, haza, 6 hetes  Lomonoszov egyetemi postgraduális nyelvtanári képzésről, ahova anyám  utánam küldte a Szinház folyóirat levelét, s mig a föszerkesztőhelyettesasszonyra vártam, aki behívott egy - abszurd drámákról szóló - írásom miatt,(tetszett nekik, de hosszú volt a lapba)... Koltai volt ott (később is, mindig) - szimpatikus, barna, magas, sovány fiú, csupa intelligencia és élénk kedvesség -a bőrkabátomat dicsérte:) ő később főszerkesztője lett a lapnak, én nem voltam képes bedolgozni rendesen, a kiadott vidéki feladataimat...belemerültem a tanításba és vidékies önsajnálatba) ó, az a Szegedről elszalasztott Molnár Piroska portré, meg a Naplemente előtt....hányszor eszembe jut..).Apropo, évtizedekkel később láttam a szegedi színházban az Armel operafesztiválon is Koltait....már őszen..... Pár hónap volt köztünk, időben, s az első pillanattól-a hatvanas évek szerkesztőségi szobájában... rokoninak éreztem. Az irásai, a gondolatai igazolták ezt az érzést. 

Ezentúl hiányozni fognak. Szinházi- és közéleti írásai, kritikai gondolatai, véleményei, értelmezései  elemzései. Az életünkről is, drámai megvilágításban. Az Ésbeni heti színházi kritikái mellett, a 168 órában a közéleti (közérzületi) helyzetelemzései kedvenc  olvasmányaim voltak (mint korábban Popper ottani irásai)..

Hirtelen ment el. Ujságért ment le az utcára, rosszul lett: tüdőembólia.( jaj, azok az újságok, amik nélkül nem lehet élni. vagy lehet, hogy nélkülük lehetne inkább...?!) 

Mikor legutóbb láttam, kb egy éve,  a Thália színházban, ott is újság volt a kezében. A Molnár Ferenc Julikájára várva. Tudom, nem ildomos, sőt tilos, de a páholyból, lesből, fotóztam. Milyen az amikor egy vérbeli, igazi színházi kritikus, színházat néz...(mielőtt felment a függöny, az előadás előtt is, olvasott, ha jól láttam (újabb illetlenséggel?) (a zoommal) egy kritikát , egy jeles filmről, a Fehér Istenről...)

"a nézőtér lovagja" - címmel irt róla nekrológot Fáy....

Koltai már nem olvas újságot, nem ir...de mit, kit  fogunk mi olvasni?!

még három  írását, igen, amit még csak imént, a napokban irt...

Fáy irta szép nekrológjában  róla:"Itt egy ember áldozta az életét a színházra. Nem alkotóként, hanem nézőként."

és ő, Koltai, még pár nappal előbb, három rendezőről (Egri, Major, Marton)irt könyv kapcsán irta recenzióban:, róluk : "Belehaltak a szinhàzba"... a szinház volt az életük

...és ebbe más is belehalt már

és itt most  József Attila mögött Koltaira is gondolok. (lehet, hogy ő is?...)

a 168 órában 11-én a Saul fiáról irtakat ...igy fejezte be:

„Van-e belső hang, és tud-e erősebb lenni, mint a túlélési ösztön?” – kérdezi filmjével Nemes Jeles László.És ha van, meghalljuk-e a bennünket körülvevő kakofóniában? 

neki volt, és úgy tűnik, erősebb is, a túlélési ösztönnél....