ÉS kvartett sorozat kezdődik, arra megyünk lyányommal, az Irók Boltjába (férje egy másik irodalmi eseményre, a "Gödör"-be, amit ő vezet), Pesten midig több program is akad egyszerre , választani kell, de mivel - ahogy a bevezető szavakban emlitik is - ez a sorozat beleillik az "ifjú" JAK ImPulzus sorozatába is (épp tegnap volt szó Cserna Szabó tárcáiról), aminek lányom is immár résztvevője, itt "kell" lennie... (igaz, az "Előhivások" is beletartoznak a kritikai beszélgetések sorozatába, aminek vejem is állandó résztvevője, de ők már "idősebbek") Lányom -amúgy is PHD-ésként - még mindig "tanuló"-nak (is) tarthatja magát...(?) Itt van sokra becsült, régi tanárja is egyetemi évei kezdetéről a pulpituson. A hallgatóság közt meg ImPulzusbeli kritikustársai (is) - Én többnyire csak látásból ismerek sok arcot. Nekem ők "csak" ismeretlen ismerősök... de otthonosan érzem itt magam, a könyvek közt eleve, a régi Japán kávéház hangulatát az átalakítás óta nem érzem olyan erősnek, megszűnt a tonettszékes-asztalos sarokhely, ahova mindig le tudtam ülni olvasgatni, de
azért átlátszó, valószerűtlen műanyagszékek közt véletlenül találok egy régi megbizható, sötétbarna tonettet is, egy polcvégében, arra ülök, Ungvári Tamás Feledések Enciklopédiáját lapozgatva, amiről kiderül, hogy voltaképpen memoár, emlékirat ez is - mint annyi könyv , mostanában, és találok is benne ismerőst: rejtélyes, tragikus sorsú unokatestvérét, aki nekem meg tanárom volt, szovjet irodalomból... Közben lányom "igazi" irodalmi ismerőseivel beszélget...
aztán , telefon után, javasolja, hogy menjünk föl a galériába, helyet foglalni, kritikustársának is, aki később jön - csak most veszem észre a lépcsőket, hogy ezzel kiegészült a bolt, s miközben hangosan is szóvá teszem hogy nekem bizony hiányzik a japános sarok, titokzatosan jelzi a boltvezetőnő, hogy csak menjek föl... mint majd kiderül , ott a kárpótló válasz... hát ha csak nem a régi japánkávéházt idéző fotómasé a pulpitus mögött, és - lányom mutatja -, a mennyezet és a falak stukkói a régi japán falairól(?)
itt van aki majdnem maximális pontot adva -szinte remekműnek tartja, s van aki alig adva rá 2 pontot - banálisnak, közhelyesnek
el kellene olvasni a könyvet, a magam "kedves ismeretlenjét", hiszen úgy tűnik, mintha mindenki más könyvet olvasott volna, mindenki a magáét, és mondja is a "magáét"... de a vita vége felé egyre inkább úgy érzem, hogy nem fogom, nem akarom elolvasni... (forditva kellene ennek lennie?)
este mégis csak beleolvasok lányoméknál (ő épp most olvassa, legalább is éjjeliszekrényén tárolja többek között)
valóban olvastatja magát, de azt hiszem ettől még (sőt) nem remekmű...
úgyhogy -azt hiszem- nincs időm rá...
de tanulságos és izgalmas volt a vita az ismeretlennek megmaradt kedves ismeretlenről...
aliz2. ::
2010. jan. 28. 10:27 :: még
nincsenek kommentek
Kategóriák: irodalom ::
Címkék: irodalom, kapcsolatok, konyv, lanyom
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése