MENJ UTADON 2008 FEBR 23

 

"menj utadon, s ne bánd mit beszélnek" - Dante Isteni szinjátékából való az idézet, de  Marx tette igazán népszerűvé -  remélhetően az ő jelenlegi népszerűtlenedésével együtt nem érvénytelenítette is egyben. bár e vállalt jelige szerint ő most se törődne mindezzel a herce-hurcával, ami körülötte zajlik, a lejáratásával - persze anélkül, hogy sokan igazán ismernék, csupán a mindent ( az ő elméletét is) tönkretevő, eltorzító emberi gyakorlatot, vagy annak eredménytelen  eredményét, egy egész más korban, mint amikor ő írta A tőkét, aminek előszavát ezzel a hangzatos dantei idézettel zárta, épp a közvélemény előítéleteinek nem téve engedményt (vajon az utóitélettel, - mert azért olyan is lehet, közgazdász, politológus körökben - most, mit tenne).

én nem ismer(het)tem  a nagyapámat, csak azt tudom róla, hogy ügyvéd volt, a "szegények ügyvédje", s hogy apám gyerekkori barátja, akivel egy házban nőttek fel, emlegette róla, hogy később azért lett ő is ügyvéd, mert nagyapámnak gyönyörű íróasztala volt, amit gyerekként mindig megcsodált, s még azt is hozzátette, hogy ott  látta a könyvespolcon először  Marx Tőkéjét, pedig akkor még nem volt divat - mint ahogy most már nem... mindenesetre nagyapám olyan ember volt, aki csak jót tehetett, a szegényekkel is - nagybátyámtól tudom, hogy ha ment az iskolába értük, és ott meglátta egy iskolástársukat, akinek lyukas volt a cipője, másnap már volt jó cipője a fiúnak.... bizonyára nagyapa is ment az útján... egy Kosztolányiról és a szabadkőművességről szóló  ITK MTA  dolgozatban találkoztam a nevével, - véletlenül -,  a Március szabadkőműves páholy  titkáraként, akinek jelentéséből maradt fent pl. Kosztolányi tagfelvételi kérelme(1915, majd egy évre rá - aláírásával - meghívó az avatásra)... A társaság(a) csupa- csupa humanitárius tettet hajtott végre... (S hogy manapság egyesek  miminden lehetetlenséget hordanak össze a szabadkőművesekről? ne bánd...)

hogy honnan ezek a gondolatok, ennek a jeligének az eszembejutása? - jelentéktelen ügy...

de évekig én is a noteszembe beírtam, emlékeztetőnek ezt a jeligét - s a fejembe is vésődött régóta - nekem is afféle jeligém, mottóm lett

mert ha az ember folyton arra ügyelne, mit mondanak mások, s pláne, ha a kívánságuknak, bírálataiknak, elvárásaiknak megfelelően módosítgatna viselkedésén, önmagán - nem jutna semmire és semerre - vagy úgy járna, mint a (tan)mesebeli öregember a sóval és a szamárral, meg a gyerekkel; akárki cipelné a sót, valakik mindig kifogásolnák... mindenkinek soha nem lehet megfelelni. önmagunknak kell. legjobb-önmagunknak, legjobb  szándékaink szerint.

naszóval: kicsinyes a kiváltó ok, a fenti megerősítésekhez: egy blogban írtak az én blogomról (is): ("A nő kétszer" - a második az enyém), mégcsak nem is parodisztikusan. mellesleg megtiszteltetésnek veszek, vettem tanárkoromban is minden engem célbavevő paródiát. én nevettem rajtuk a legjobban. hálás voltam értük. mert a figyelem jelét láttam bennük.

most is tulajdonképpen hálás vagyok a figyelemért. csak én mintha másnak  (is) látnám - belülről - a blogom (meg nyilván sajátmagam is, mint mások.)

de nem szabad, el se várják, hogy változtassak - nem is tudnék, persze...

megyek utamon.... tovább..., közben azért persze, odafigyelek arra is hogy mit beszélnek.... de: nem bánom!

aliz2. :: 2008. febr. 23. 19:10 :: 10 komment :: Címkék: blog