2022. február 15., kedd

IRNI? BESZÉLNI?! 2010 febr 15

 

azt álmodtam, hogy egy író (akit jópár éve fedeztem fel magamnak egy régi Pompei számban olvasott érzékeny,- anyjáról illetve gyerekkori emlékéről  szóló - novellájával) , de azóta olvastam tőle azóta megjelent és népszerű regényét is, meg elég közismert figurája az irodalmi életnek, ráadásul szimpatikus, kedves ember is...  sőt még szép is...:) (s nem csak a írásai azok), - ami ugyebár írókra nemigen jellemző - de ő dramaturg is, meg azt hiszem tanít is a Színművészeti Egyetemen ...) no mindegy, a lényeg, hogy két nagy A4-es méretű papírhalmaz volt a kezében, (álmomban) és valami előadásról jött,  ahol (ezekről) a rossz szövegekről tartott előadást, és fejtegette nekem, kérdésemre, hogy de miért is írják?, hogy miért ez a sok szöveg, (mondhatnám Vörösmartyval, újólag)  "miért e lom"..., azt fejtegette nekem, hogy a szövegek szinte csak úgy gyártódnak, újabban, halomszámra. Hogy csak úgy keletkeznek. Mert mindenki ír, folyton ír, ontja a szövegeit. Hiszen már egy komment is, kinyomtatva" szöveg"nek számíthat, de/és akkor még több a papírhalmaz, még több  a "lom"(!?!)... Minek?!

...hm... elgondolkodtatott... már ébren (is). Azt meg utólag tudtam meg, - milyen érdekes összegfüggés - , hogy álmom író"hőse" az u.n. szövegirodalom képviselője, illetve annak "bírálják" - újabban, az álmomban viszont épp úgy tűnt , mintha őmaga is (ön)bírálná ezt az u.n. szövegirodalmat?!...

de én most más vonatkozást emelnék ki, hogy pl a blogjainkat, meg egyéb netes megnyilatkozásainkat, tudatosan is,  úgy írjuk (én legalábbis), mintha beszélnénk, ezért SE tarthatnám igazi irásnak (hát még irodalomnak!) De ha kinyomtatjuk, kinyomtatnánk, mégis csak szöveg lenne, egy újabb A4-espapirhalmaz a kezünkben...

És minek?! "Sok a szöveg"...!? "Sok beszédnek sok az alja"!? --- De azért hátha van ott (is) valami... (az alján is) (és akkor mégis csak Vörösmarty ugyancsak kétkedő szavaival, szabadon, válaszolva a mában is, mégiscsak megy a világ valamicskét elébb (a blogok által is?) (mi ugyancsak "jó mulatság...")

Nem lehetne egy új műfajt alkotni? mondjuk ezt a nevet adnám neki (szövegirodalom helyett) beszédirodalom...:)

....

nem hagyhatom ki, most olvasom, de annyira ideillik és aláhúzza az egészet, amit fentebb irtam (mondtam:)

(úgy látszik álmunkban "okosabbak" vagyunk és többet tudunk, vagy legalábbis sejtünk, mint ébren..

szóval itt ez a mondat, amit idéznek álmom hősétől, egy műveiről szóló beszélgetésben:

 "az irodalom olyasvalami, amit alul kell múlni" !

(kicsit részletezőbben:"valahol meg lehetne ragadni a világ lényegét, csak ennek a hagyományos módszerei már látványosan csődöt mondtak, ezért az összes eddigi gesztus felülbírálásával, elnézhető módon alulmúlásával kellene mégis megkísérelni ugyanazt")


aliz2. :: 2010. febr. 15. 23:23 :: 4 komment 
Kategóriák: 
vélemény :: Címkék: blogblogiraselmelkedesirasirodalom

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése