késve érkeztem fel Pestre a Szintézis Szabadegyetem soros, e havi előadásaira - azaz az elsőt elszalasztva - talán nem is "véletlenül", ha a témával való egybeesésen elgondolkodom: "véletlenek", szinkronicitás, sorsszerűség. Biztos "így kellett történnie" , s nem véletlenül; hiszen többszörösen is "bebiztosítottam magam" az elkésésről. U.i. hiába állítottam be az órám 4,45-re, az 5,30-as, netán az 5,50-es busz eléréséhez, a kezemben tartva visszaaludtam, és akkor ébredtem fel újra, a megismétlődő csörgésre, amikor már (pont) 5,30-at mutatott, s ráadásul kiderült, hogy akkor már (pont) 5,50 volt; az órafelhúzáskor valahogy visszaállítódott a nagy óramutató... így aztán: nem kellett buszon, mehettem a kényelmes IC-én, 8,44-től, ahol még tovább is alhattam!
a 2. előadás előtti percekben értem a színhelyre, a gimnázium kapujára is ki volt írva, hogy nyilt nap, már a lépcsőházban is tolongás fogadott, a terem előtti folyosón meg már közlekedni se lehetett a tömörülés miatt, és bent - ahol egyébként is teltház szokott lenni, és többnyire csak a terem közepe táján szokott akadni némi üres hely, ahonnan én már nem jól látom a kivetített ábrákat, most viszont előre beraktak pár pótszéket, az előadói asztal mellé , na és - ó de jó, hogy elkéstem -, ott jutott hely!!! (nézhettem a kivetítő helyett magán a laptopképernyőn a néznivalókat, és minden , halk szót is jól hallottam, érezve az előadó "kisugárzását" is. Moccanni mondjuk nem igen lehetett, levegőböl se volt túl sok, s hátra se szívesen néztem, nem szeretem a zsúfoltságot, és itt az volt: embertömeg,
ami viszont kapott Tarr Bence előadásában egy felértékelést, illetve illusztációjává válhatott előadása egyik témájának: lám a Redfield által (A Mennyei próféciá-ban) emlegetett első felismerés igazolása: itt és most, is, elértük a "kritikus tömeget", amiről - tudjuk - minőségi, spirituális ugrást, változást, elterjedést hozhat létre. A örök szkeptikus (bár "mindent lehetséges"-nek tartó értelemben szkeptikus) Popper Péter mondandójából is az derült ki, hogy mintha ő is elmozdult volna a transzcendencia irányába . És azt is elismerte, hogy már nem követi a hivatalos tudomány részéről se olyan gyanakvás a valóságnak ez irányba is kiterjesztett megközelítését, sőt vannak átfedéseik is. Pedig még Jung is a már 1922-ben tapasztalt szinkronicitással kapcsolatos "felfedézését", esettanulmányát is csak évtizedekkel később: '52-ben "merte" közzé tenni, s akkor is csak óvatos, hagyományosan tudományos színezetű címen (ha tagadó formmában is): "nemoksági "összefüggésekről, holott épp az a lényege a "felfedezésésnek" , hogy éppenséggel ezek a nemoksági osszefüggések alkotják a valóság magasabb szervezőerejét!
Mennyivel "bátrabbak" is és szókimondóbbak (és szavak mögé is láttatni tudók! - íly módon a valóság mélyebb, valós rétegeit is feltárni tudók) a költök! Tarr idézte is egyiküket: Baudelaire-t, a Kapcsolatok-at (jól láttam most a kivetítőn, de tudtam -mennyit tanítottam - fejből is már:
Templom a természet: élő
oszlopai
időnkint szavakat mormolnak összesúgva;
Jelképek
erdején át visz az ember útja,
s a vendéget szemük
barátként figyeli.
Ahogy a távoli visszhangok
egyberingnak
valami titkos és mély egység tengerén,
mely,
mint az éjszaka, oly nagy, és mint a fény,
egymásba csendül
a szín és a hang s az illat. (...)
Bizony: "Jelképek erdején át visz az ember útja..." Ott járunk mi is , a jelképek közt, csak nem mindig látjuk, halljuk meg, vagy megfejteni nem tudjuk..., de azért úgy tűnik,- legalábbis ebben a zsúfolt tömegben -hogy egyre többen vagyunk, akik törekszünk megfejtésre...
aliz2. :: 2009. febr. 14. 23:07 :: 19 komment :: Címkék: eloadas, kolteszet, SZINTÉZIS, tudomany, utazas
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése