2020. január 24., péntek

"zsidó"

a háború utáni sűrű hallgatás éveiben nem is igen használtuk a zsidó szót. (önmagában is szitokszónak számíthatott, pejovaratív jelentéssel), helyette volt az ittmaradt  izraelita  hivatalos, értelmezhetetlen...modoros

a zsidóhoz általában hozzátették, hogy származású (mintha le lehetne vetni eredetünket, mint egy megunt ruhát) nem kevesen jogos félelemből azt is tették, s még gyerekük előtt is elhallgatták "származásukat"

én is volt, hogy szégyelltem kisiskolás koromban,  zsidóságomat (s volt hogy félig le is tagadtam, mikor rákérdeztek) azt hiszem fokozatosan szégyenteljessé tették mások - csúfolódásaikkal, gúnyolódásaikkal.  De igazán azért sose tagadtam meg,  úgy véltem , az őseim tagadnám meg vele

ma?

belém égett.

de egyáltalán nem éget.

természetesnek veszem

tudom, hogy ebből vagyok, de magyar is, legalább is remélem, valamiféle befogadott lány, (azaz az ősök lettek már rég befogadva), akinek viszont csak ez az ország, Magyarország a hazája, hiszen ez a szülőföldje (még ha ki is taszították belőle 76 éve)






13 megjegyzés:

  1. Igen, nem a szülőföld taszított ki, hanem az akkori őrületet képviselők...
    Ahogyan ezt Radnóti olyan szépen megfogalmazta Naplójában.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. elég sokan voltak, épp tegnap néztem a közvetitést a Jad Vasemből, mennyien, mennyi ország magasrangú képviselője tette tiszteletét, ha 76 éve fogtak volna igy össze, nem következhetett volna be, ami.... (Radnóti mikor a naplóját irta pl nem is sejthette, hogy magyar lesz, aki megöli)

      Törlés
  2. T.K. Őszinte (mint mindig), megrendítő, tanulságos gondolatok.

    VálaszTörlés
  3. P.G Szornyu. El tudom kepzelni mekkora trauma lehetett.
    Amikor felesegul mentem egy zsidohoz, sokat sajnalkoztak a meg nem letezo gyerekeimen.
    De Julika egyet mondok. Izraelben rokonokat latogattam. Budapest es Jeruzsalemi kozott I pletyka gyorsabban megy mint az Ora. A rokonsag kerdesei? Es az anyukam vallasos? Igen, mondtam az. Eddig nem hazudtam. A kovetkezo kerdes: akkor miert nem tudsz ivritul?
    Egyedul maszkaltam Jeruzsalemben, mig Vegre egy Kedves oreg neni a szarnyai ala vett, es vegigvezetett a legszebb nem kereszteny ereklye helyekre. A Bolton kivul vart mig en egy kis boltban Olajfa rozsafuzert vettem a nagymamamnak, amit ott megszenteltek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. azt nem tudod, hogy hivatalosan az anya számit, a te gyerekeid , ha zsidó is az apjuk, nem zsidók, tehát nem kellett volna sajnálkozni (a mi esetünk forditott, nekem keresztény a férjem, de a lányom,, miattam zsidó)

      Törlés
    2. egyébként én se tudok ivritül :)

      Törlés
    3. P.G. Paloczi Gabi
      Igen, a gyerekeim nem valasztottak vallast. A kerdes soha nem merÜL fel. Az egyik fiam felesege vallasos katolikusok. A fiam jar a csaladdal templomba

      Törlés
    4. P-G. persze, hogy tudom, hat milyen siksze lettem volna ha nem tudom👏🙃

      Törlés
    5. neked be kellett volna térni, hogy zsidó légy, s akkor tán a gyerekeid is... 🙂

      Törlés
  4. P.G. Szoval, amit mondok az az, mindenkinek meg kell tanulni tiszteletben tartani a masikat, legyen az hupikek, vagy sarga. Valahogy megertettem az uj rokonsagomat, es kesobb persze kialakult egy elfogadhato kapcsolat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. én mindent elfogadok, s anyu is ilyen volt....s úgy látom ez öröklődik, én is átadtam

      Törlés
  5. Paloczi Gabi
    Gyerekkoromban kozel laktunk egy egyedul also zsido nohoz es a kisfiahoz. A gyereknek egyetlen baratja sem volt, es a mama elrendezte a nagymamammal, hogy minden masodik nap jatszani menjek a Lacikahoz. A gyerek szoba tomve volt jatekokkal.
    Sok szep delutant toltottunk egyutt. Par ev mulva izraelbe emigraltak

    Gonda Julia
    remélem, legalább ti jóbarátságban voltatok!

    VálaszTörlés
  6. jól tették, remélem ott már nem volt egyedül...

    VálaszTörlés